Metálos-rockos szerzemények
Metálos-rockos szerzemények

Ebben a bejegyzésben szeretném bemutatni, hogy milyen ruhákat, bizsu ékszereket vettem az elmúlt napokban. 

1700070446396.jpg

A metált elhozó boltban cipzáros pulóverek is kaphatóak, noha sokkal kisebb a választék, mint pólókból. Volt többek közt sok-sok Sklipnot, néhány Rammstein is. A képen látható ruhát választottam. Sklipnot-ot hiába vettem volna meg... nem is olyan stílusban tolják a zenéiket, ami tetszene nekem.

1700070446425.jpg

Ez egy rövidnadrág,még hogy ha nem is látszik a ...

Kedvenc zenék #36
Kedvenc zenék #36

Ebben a bejegyzésben öt zenét mutatok meg nektek, amik kedvencemmé váltak egykoron. Hallgassatok bele ezekbe a számokba, hátha megtetszik valamelyik! (Persze lehet, hogy ezek már ismerősek lesznek számotokra.)

1: Paradise Lost - One Second  

Nem túl gyors, ellenben számomra kissé szomorkás a hangvétele. 

2: Paradise Lost - Until The Grave 

Kicsit keményebb, mint az egyes pontban levő One second .  

3: Paradise Lost - No Hope In Sight

A címéből ...

Milyen három műszakban dolgozni?
Milyen három műszakban dolgozni?

Ebben a bejegyzésben arról fogok írni, hogy én hogyan élem meg azt, hogy három műszakban kell menni dolgozni. Nyilván, ehhez hozzátesz az is, hogy én nem irodában ücsörgök, nem is gépbeállító vagyok, nem is sofőr, hanem operátor vagyok egy gyárban. (Cégnevet nem mondanék, már azért se, mert az már túlságosan magánéletbe tartozik.)
Lehet, hogy ezek a dolgok teljesen triviálisak, de aki még nem dolgozott ilyen beosztásban, annak újdonság lehet. Igazából én ...

Milyenek a hétköznapjaim a munkásszállón?
Milyenek a hétköznapjaim a munkásszállón?

Az, hogy milyen egy munkásszállón élni, nyilván egyéni vélemény, meg mindenkinek más a probléma egy munkásszállón. Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy én hogyan éltem/élhetek egy szállón. 
Alapvetően egy otthonülős személy vagyok, akinek a hobbijai megmaradhatnak a négy fal közt és nem muszáj kimozdulni. Szóval, alapesetben ez nem változik akkor sem, hogy ha szállón élem a mindennapjaimat.

gaz_20220719.png

1: Nincs főzés

Amikor albérletben lakom, akkor ...

Karácsonyi ajándékként
Karácsonyi ajándékként

Tavaly karácsonykor nem voltam olyan anyagi helyzetben, hogy túlzottan sokat megengedjek magamnak. Valamennyire ez az időszak akár "sötét" korszaknak is tekinthető, a blog is elhanyagolásra került ebben a pár hétben. 
Most anyagilag szerencsére jobban állok, mint tavaly ugyanekkor. 

ajandekhatter_20210106.png

Szaloncukrok

A szaloncukrok drágák lettek. Egy csomag simán 1699ft-ba kerül. Így ebben az évben én karácsonyi ajándékként vásárlok ezekből az édességekből. 

Ruhák

...

Sikerélmény gitározás terén 2023 novembere végén
Sikerélmény gitározás terén 2023 novembere végén

Nem szokásom ritmusos gyakorlatokat csinálni. Mostanság kezdtem el ezzel a szokásommal szakítani. 

paint-brush-1317900_1280.jpg

Számomra sikerélmény az, hogy mikor "backing track" videóknál fel tudom venni a ritmust és valahogyan, egy ideig tudom követni azt. Itt nyilván egyszerű ritmusra kell gondolni. 
Ezzel megtapasztalhattam azt, hogy igazából tud jó lenni az a gyakorlás, aminek a ritmuskövetés a célja. Egyúttal be is bizonyítottam magamnak, hogy azért annyira h*lye nem vagyok ehhez a ...

Tanácsok, mielőtt munkásszállóra mész
Tanácsok, mielőtt munkásszállóra mész

Lehet, hogy mostanság a munkásszálló, mint fogalom, a vendégmunkások kapcsán merül fel. Pedig, nemcsak ők köthetnek ki ilyen helyeken. 
Ebben a bejegyzésben arról fogok írni, hogy szerintem mikre érdemes figyelni, hogy ha valaki munkásszállóra megy.

hotel-575085_1280.jpg

1: Lehető legkevesebb dolog

A szállók nem arról híresek, hogy megannyi hely lenne egy-egy embernek arra, hogy elpakoljon. Igazából, ha szállóra megy az ember, akkor kap egy szobányi helyet  (vagy annak felét, ...

Félidőben, a novemberi kihívásról
Félidőben, a novemberi kihívásról

Ebben a bejegyzésben a novemberi kihívásról fogok írni, mint ahogy a címből is látszik. Igaz, már tizenötödike elmúlt, így azért félidőn túl vagyok... de attól még aktuális. 

szivarvany_papirwe_20210216.png

Témák

A témákkal nincs gondom. Igaz, valamikor úgy érzem, hogy már elfogynak azok a kérdések, témakörök, amik érdekesek lehetnek ( és tudnék is róluk írni) , de ez az állapot nem tart sokáig. Mondjuk most, amikre gondoltam, hogy jó lenne, ha bejegyzés születne, ezekkel  ...

Zenei hallás fejlesztéshez oldalajánló
Zenei hallás fejlesztéshez oldalajánló

Ajánlottak egy oldalt nekem, ami hallásfejlesztésre jó lehet.
Ez a  tonedear.com .

equalizer-2818803_1280.jpg

Nekem a hallásos feladatokkal problémám van, ami a zenét illeti. Nem szoktam "füllel leszedni"   se riffet, se mást. Maximum azzal szoktam szórakozni, hogy kitaláljam, hogy egy éppen hallott dalnak vajon milyen hangneme lehet, mi lehet az alaphang. 

Az ajánlott oldalon többek közt lehet hangközökkel gyakorolni, hogy a két hang közt ez egy oktáv volt-e, vagy egy tiszta kvart-e. ...

Kedvenc zenék #35
Kedvenc zenék #35

Ebben a bejegyzésben ismét öt zeneszámot hoztam, amik kedvenceimmé váltak valamikor. 

1: PARADISE LOST - Fall From Grace

 Ahogyan indul a zene, az teremt egy hangulatot, utána pedig keménység érkezik el. 

2: PARADISE LOST - Faith Divides Us Death Unites Us 

14 éves feltöltés. Ennyi idő alatt kamasz lett az, aki 14 évvel ezelőtt született. Lassabb, kissé nyugodtabb mint az előző szám. 

3: Flight Paths - Erasing the Gray

Pöttyet lágyabb, ...

Kórházi fertőzések - egy órás dokumentumfilm
Kórházi fertőzések - egy órás dokumentumfilm

Sokan jártak már kórházban, én is. Azt valahogy az ember alapnak gondolja (és egyáltalán nem helyesnek), hogy például a kórház belső falai nem túl jó állapotúak, a kórházi koszt szegényes, a wc-ben nincs wc-papír és szappan, a kórházi dolgozók pedig túlterheltek. 
Én is találkoztam azzal, hogy a wc-ben nincs se szappan, se wc-papír, láttam már kórházi kosztot (pl Kórházi koszt c. Facebook oldalon ). 

A dokumentumfilm

 

 

Dm-s szerzemények
Dm-s szerzemények

Ritkán szoktam Dm-be és társaiba menni. Most volt az a ritka alkalom, amikor betértem egy ilyen üzletbe. 

1700316184419.jpgKellett tusfürdő, sampon, valami illat is, meg persze a képen nem szereplő wc papír is, mindez nem túl drágán.
Az üzletből, a képen látható dolgokkal jöttem ki. 
A tusfürdő a kedvencem, ami az illatát illeti. Nekem nagyon bejön ez a citromos, túrós illat, olyan citromos sütis. 
Középen egy hajsampon, azért vettem meg, mert a flakonon kókusz látható és ...

Mi várhat rád, ha munkásszállóra mész? (második rész)
Mi várhat rád, ha munkásszállóra mész? (második rész)

Napokkal ezelőtt kikerült az oldalra az első rész . Akkor még nem fogalmazódott meg bennem konkrétan, hogy lesz egy második rész. Viszont, vannak még dolgok-helyzetek, amik egy munkásszállón érhetik az embert, szóval itt a folytatás.

kutyak_20210216.png

Kutya? Macska? 

Felejtsd el, nagy eséllyel. Lehet, hogy vannak olyan szállók, ahol megengedett a háziállat, de jobb, hogy ha azzal számolsz, hogy a szállóra semmilyen állat nem vihető. A házirendben ez esetben beleteszik ezt a ...

Az élet apró örömei #5
Az élet apró örömei #5

Még soha nem húroztam egy gitárt se, mivel nem is volt gitárom.. 2023 nyarán vettem meg az első elektromos gitárt, ami az enyém. 
guitar-ge032e9d29_1280.jpgNyilván, napi rendszeres használat mellett előbb-utóbb eljön az a pont, amikor érdemes az összes húrt lecserélni. 
Úgy gondoltam, hogy jobb, hogy ha először csak egy húrnál nézem meg, hogy menne-e a húrcsere, mert ha kiderül, hogy nem, akkor mégse élesben történik a dolog. (Mert lehet, pont valami probléma van, vagy elég béna vagyok ...

Gyöngyös szerzemények
Gyöngyös szerzemények

Úgy 2018 környékén is vettem gyöngyöket és úgy gondoltam, hogy én bizsu ékszereket fogok csinálni. Ebből nem lett semmi se.
Mostanság ismét vásároltam gyöngyöket, hogy saját magamnak nyakláncokat, karkötőket készítsek. 

Kézműves boltban vett kellékek

A városban, ahol jelenleg élek, van amolyan kézműves bolt. Itt a kreatív dolgok elkészítéséhez különféle anyagokat, tárgyakat lehet találni. Például fából készült betűket, temperát, damilt, ...

Kedvenc zenék #34
Kedvenc zenék #34

Ismét öt zeneszám, ami kedvenc. Hallgassátok meg ezeket, hátha lesz közülük olyan, ami kedvencé válik!

1: Within Temptation - And We Run ft. Xzibit 

A klipet most néztem meg, a bejegyzés miatt. Eddig csak kicsi madárkára emlékeztem...Külön tetszik az, hogy fekete és a színes képvilággal variálnak a videóban. 
...Igazából ez se egy olyan szám, amit most fedeztem volna fel. A feltöltés is 9 éves. 

2: Amaranthe - True

A zenével együtt egy ...

Újabb mérföldkő az életemben
Újabb mérföldkő az életemben

Ez a poszt egy amolyan, hirtelen jött ötlet miatt született meg, de a témáról már akartam korábban is írni. 

equalizer-2818803_1280.jpg

Eddig soha életemben nem fizettem online tanfolyamért, ami teljesen online lett volna elérhető. Valahogy nem érdekelt az egész. (Na jó, talán még iskolás időben fizettem, az iskola keretein belül.)
Most, pár hete, látókörömbe került Szólómánia tanfolyama. Már több hónapja néztem Szólómánia videóit rendszeresen. A videóiban szó esett arról, ...

Oldalak, amiket a túlzott reklámozás miatt hanyagolok
Oldalak, amiket a túlzott reklámozás miatt hanyagolok

Mint ahogy a cím mutatja, most két olyan példát hozok, aminél jobb lett volna nem agyba-főbe reklámozni... és igazából ezeket már régebben is hirdették, ahogy a csövön kifér, tehát nem mostani jelenség. A lényeg az, hogy mindkettőnél az eredmény az, hogy a reklámozás tárgyát jó messzire elkerülöm, nem tervezek felhasználójuk lenni, se most, se tíz év múlva. 

merges.png

Alza

Az idegesítő zöld kis ***. Ahogy tudom, másnak is pontosan ezért került fel a ...

Elfogytak - két illat
Elfogytak - két illat

Elfogyott két parfüm, amik nem most lettek véve.

1699698907395.jpg

Individual Blue

Ez egy avonos termék. Férfiaknak való eredetileg, csak annó, a katalógusban megszagolva az illatosított oldalt, megtetszett. 
Nem az a kifejezetten puha illat. Most így megszagolva, meg pont, hogy nem tetszik. Igaz, nem is mostani darab, szóval lehet, már "megromlott" . Újra nem tervezem venni, mert jelenleg nincs a közelben avonos ember, akitől rendelhetnék, másrészt bemegyek a közeli rossman-ba vagy ...

Az élet apró örömei #4
Az élet apró örömei #4

Mai nappal a szokásos, bevásárló utamon voltam. 

ball-1845546_1280.jpg

Most volt az első alkalom, hosszú hónapok után, hogy szép-kártyával vásároltam. Igaz, így csak kaját és üditőt vettem, de legalább nem a "rendes" pénzem fogyott. 
Ameddig él az a lehetőség, hogy szép-kártyával lehet kenyeret, vajat, stb-t venni, addig én erre fogom elkölteni, legalábbis főleg. 

Metálos, rockos szerzemények
Metálos, rockos szerzemények

Ebben a bejegyzésben bemutatnám azokat a dolgokat, amiket még több héttel ezelőtt vásároltam.
Alapvetően szeretem a szegecses karkötőket, a nyakláncokat amiken medál van. Régebben is vásároltam szegecses karkötőket, csak akkor még ebay-ről rendeltem azokat. 

1695016194163.jpg

A boltban egyébként volt még többek közt fordított kereszt, fordított pentagrammás nyaklánc is, de ezeket én hagytam. 

1695016194220.jpg

A szúrós szegecses karkötő akár önvédelmi eszköznek is megfelel. A ...

Mi várhat rád, ha munkásszállóra mész?
Mi várhat rád, ha munkásszállóra mész?

Ez a bejegyzés, mint ahogy a címből is látszik, a munkásszállókról fog szólni. Amiért volt részem az ilyesfajta életben, van valamiféle rálátásom arra, milyen is egy ilyen helyen létezni.
Ui: a képek pixabay.com-ról lettek letöltve, nem azokat a szobákat mutatják be, ahol én megfordultam.

bedroom-413706_1280.jpg

Szobatárs? Szinte kötelező

Ahol eddig megfordultam, ott bizony alap felállás volt az, hogy alsó hangon két ember (jobb esetben járnak egymással) osztozik a ...

Mire gyűjts, ha saját ingatlan és nyugdíj nem érdekel?
Mire gyűjts, ha saját ingatlan és nyugdíj nem érdekel?

Az egészségedre. Azon belül is a várható műtétekre, amik előbb-utóbb nálad is szükségesé válhatnak, ahogyan idősödsz. 
Miért? Szeretnél várni hónapokat úgy, hogy amúgy sokkal hamarabb le kellene tudni az adott műtétet, hogy ne károsodjon az egészséged?

Motiváció arra, hogy gyűjts pénzt a jövőbeli műtétekre

Nem szoktam Index-es videókat nézni, ezt viszont feldobta a Youtube. Ez is egy bizonyíték, hogy ha az ember előrébb akar jutni műtét terén, ...

Nem kell reklám? Akkor fizess!
Nem kell reklám? Akkor fizess!

Ebben a bejegyzésben a Youtube-ról és a kötelező reklámnézésről lesz szó. Eredetileg nem akartam ilyen posztot írni, hiszen itt leginkább arról van szó, hogy eddig az ember reklámblokkolót használt, most meg orrára kopintottak, hogy vége a jó világnak és irány a kötelező reklámnézés vagy a fizetés.

Nem most kezdődött

Lehet, hogy nálam most, októberben jelent meg az egész hercehurca, de amúgy az egész sokkal korábbról indult.
Fél évvel ezelőtt már ...

Kedvenc zenék #33
Kedvenc zenék #33

Az előző ilyen típusú posztban a Two Steps From Hell zenéi kerültek terítékre. Most ennek folytatása következik. Fogadjátok szeretettel! 

1: Two Steps From Hell - Protectors of the Earth

Rövid, még 3 percig se tartó zenéről van szó. Első videó nem egy nézős videó, de a második egy koncertfelvétel. A második videónál 2:00-nál kezdődik maga a zene. 

2: Two Steps From Hell - Never Back Down

Ha szeretitek a kardos, harcolós jeleneteket, ez a ...

Kedvenc zenék #32
Kedvenc zenék #32

Ismét öt zeneszám.
Most csak egyetlen egy eladótól hozok számokat: Two Step From Hell . Itt két nevet kell ismerni, mert ők készítik ezen név alatt a zenéket: Thomas Bergersen és Nick Phoenix.
Hallgasd meg ezeket a zenéket, hátha valamelyik kedvenc lesz neked! Jó szórakozást, kikapcsolódást a zenehallgatáshoz!

1: Two Steps From Hell - Star Sky (Instrumental)

Így, énekhang nélkül ismertem meg talán és így jobban is tetszik. 

2: Two Steps From Hell - ...

Miért vettem kalimbát?
Miért vettem kalimbát?

Egy előző bejegyzésben említettem, hogy vettem egy kalimbát, csak abban a bejegyzésben nem akartam részletezni az okokat. Szóval, ez lenne az a poszt, amiben kiderül, miért is döntöttem egy ilyen hangszer megvétele mellett.

1696928575584.jpg

A helyzet, amiben voltam

Június huszonharmadikán rúgtak ki, mivel nem hoztam a darabszámot, nem voltam elég gyors. Így megváltak tőlem, mielőtt lejárt volna a próbaidő. 
Nem kellett sokat várni ahhoz, hogy ne csak a munkát veszítsem el, ...

November elseje
November elseje

Az év utolsó előtti hónapja köszöntött be. Ezzel együtt a temetőben megjelennek a mécsesek, a koszorúk, a vágott virágok is. Még ha november elseje nem is a halottak napja, sokaknak ez az egy nap jut arra, hogy a sírokhoz kimenjenek. 

temetohalowen_20210218.png

Ki kell-e menni a temetőbe?

Ami a szokás, ami többeknél igaz, az lesz az elfogadott, nagy eséllyel. Így van a temetőbe való menéssel is. Ha sokan ezt a napot szánják arra (vagy valamelyik, október végi vagy november eleji ...

Ha már Halloween...
Ha már Halloween...

Hamarosan itt van november elseje, azzal együtt az előtte levő nap, október harmincegyedike is. 
(Figyelem! Véres tartalom következhet!)

halowentemeto_20210218.png

A boltokban a csokimikulások és karácsonyi díszek mellett helyet kapnak a tökös, denevéres, vámpíros díszek is. Noha nem magyarországi ünnepről van szó, hiszen külföldről érkezett hozzánk ez az egész, azért a lábát már megvetette hazánkban is. 
...és pontosítás kedvéért:

  • halottak napját másodikán,
  • ...
Novemberi kihívás
Novemberi kihívás

Néhány nappal ezelőtt gondoltam arra, hogy lehetne a november az a hónap, amikor minden egyes napra jut egy poszt. 

hallowen_20210216.png

Aztán megnéztem a blogomat, már volt ilyen kihívásom, saját magam részére... igazából el is felejtettem már, hogy nekem a január számított annak a hónapnak, amikor próbáltam napi szinten jelen lenni ezen a felületen. 

Mi a jó ebben a kihívásban? 

Talán ezzel a kihívással életem részévé teszem a blogolást. Bízom abban, hogy ha napi ...

Kedvenc zenék #31
Kedvenc zenék #31

Sziasztok!
Most is öt zenét hoztam el nektek, amikben most egy a közös: régen hallgattam őket, de valamikor  kedvencemmé váltak. Fogadjátok szeretettel és hallgassatok bele ezekbe a zeneszámokba, hátha valamelyik megtetszik!

1: 8Dawn - This Is Why I Was Born

Ez az eladó nem lehet túl ismert. Egy biztos, hogy ez a zene, ami tőle/tőlük tetszik, nem a vidám, pörgős, bulizós fajták közé tartozik. 

2: Hans Zimmer - Lost But Won

Meghallgatva ezt a zenét, ...

Találkozásom a rút kiskacsával
Találkozásom a rút kiskacsával

Ebben a bejegyzésben egy meséről lesz szó, aminek címe: A rút kiskacsa

Az írott formája

Általános iskolába jártam, amikor ezt a mesét megismertem és a kedvencemmé is vált.

gogosgunar.jpg

Forrás: Líra.hu

Gőgös Gúnár Gedeon volt az a mesekönyv, amit az iskolában sokszor elő kellett venni és ebben szerepelt a kiskacsás mese. Nyilván mást is meg lehetett találni ebben a zöld könyvben, további verseket, meséket egyaránt.
Rémlik, hogy volt valami Bodri ( vagy ...

Magyar zenekarok, amik kevésbé ismertek
Magyar zenekarok, amik kevésbé ismertek

Youtube ajánlásával olyan zenekarok kerültek a látószögembe, amikről én még nem is hallottam.
Jó látni, hogy vannak magyar bandák is, rock-metál stílusban. Nos, ebben a bejegyzésben néhány ilyen együttest mutatnék be nektek. 

Várakozni tilos!

Jelenleg  a Youtube-n 200 feliratkozó felett jár a feliratkozások száma náluk és saját oldalukon is olvashat róluk az ember. Egyébként Győrben alakultak meg, 2018-ban. 
Ha meghallgatnád, hogy mégis, milyen rockot ...

Milyen egy átlag nyugdíjas helyzete?
Milyen egy átlag nyugdíjas helyzete?

Az Atv megosztott egy videót a nyugdíjjal kapcsolatban. A riportnő megkeresett néhány nyugdíjast, hogy meséljék el, mire is elég az a pénz, amit kapnak. 
Mielőtt a videó jönne, megosztanám a véleményemet ezzel a témával kapcsolatban. 

Néhány gondolat a nyugdíjról

Úgy gondolom, hogy mikor én odajutok, hogy a munkától elköszönhetek, az a havi összeg, amit kapni fogok, nem sok mindenre lesz elég.
Jobb esetben lesz egy saját ingatlanom, amiben élek, rosszabb ...

Kedvenc zenék #30
Kedvenc zenék #30

Ebben a bejegyzésben csak olyan számok fognak szerepelni, amik minimum tizenéves múltra tekinthetnek vissza. Fogadjátok szeretettel és hallgassatok bele ezekbe! 

1: System Of A Down - Toxicity

Youtube-ra 2009 októberében került fel ez a dal. Nagy eséllyel már hallottátok ezt, talán már könyökötökön jön ki. 

2: Nirvana - Smells Like Teen Spirit

Ha minden igaz, ez 1991-ben született meg. Még wikipédia cikk is van róla, amit erre a linkre kattintva ...

Utam hangszerboltba vezet
Utam hangszerboltba vezet

Korábban írtam arról, hogy elkezdtem egy hobbit .... és ez nem más, mint a gitározás. 

Mielőtt hangszerboltba mentem volna...

Nem olyan rég kezdtem el a gitározást. Ezen év februárjában jött el az első nap, mikortól kezdve szinte minden egyes nap gyakoroltam-tanultam, különböző intenzitással. Előző év decemberében próbálhattam ki először, milyen érzés, ha elektromos gitár van a kezemben. 
Aztán megvettem életem első gitáromat, júliusban. Ez pedig ...

Zene világnapja - Október elseje
Zene világnapja - Október elseje

Pár nappal ezelőtt nem is tudtam, hogy október elsejével nemcsak egy új hónap köszönt be, hanem egy világnap is eljön. A helyi buszjárat buszain lehet (ett) olvasni, hogy bizony október legelső napja mit is jelent. 
Mivel ugye gitározom, így közelebb van hozzám a téma, mégse tudtam volna megmondani, hogy mikor is "ünnepeljük" a zenét.  
Persze, a mai világban, amikor az ember mindennapjait a munka teszi ki, az ilyen világnapok háttérbe kerülnek és visszaszorulnak ...

Kedvenc zenék #29
Kedvenc zenék #29

Mostanság ismét nem jelentkezem olyan gyakorisággal itt a blogon, amilyen rendszerességgel szeretnék. Nem tudom, hogy ez meddig fog így tartani. Blogötletek vannak, lenne miről írni... csak a megvalósítás késik.
Most ismét zenei ajánlót hoztam nektek, fogadjátok szeretettel!

1: Metallica: Turn the Page

Hangulatot teremt és a dallam, a gitár a nosztalgia érzetét kelti bennem. Nem mai darab ez a dal egyébként, hisz a Youtube-ra 11 évvel ezelőtt lett feltöltve. 
...

Holnap indul az új tanév
Holnap indul az új tanév

Most még augusztus van, ezzel együtt tart még a nyár... de holnap eljön az ősz, vele az iskola, akármilyen klisésen is hangzik ez. Lehetne mondani, hogy jó tanévkezdést, viszont most már talán ezt el is lehet felejteni.

iskolaracs_20210813_1.png

Annó, amikor megjelentek nyáron az iskolai dolgok a boltokban, valahogy tetszett a látvány. Nem utáltam iskolába járni és magát az iskolát sem utáltam, az osztállyal, jobban mondva az emberekkel, annál nagyobb gond volt. 
Annó, amikor nyáron ...

Kedvenc zenék #28
Kedvenc zenék #28

Most is öt zeneszámot mutatok meg nektek, amik nálam felkerültek a kedvencek listájára.

1: Metallica: One 

A sort ezzel kezdeném. Ennek a zenének (és klippnek) köszönhető, hogy megnéztem a  Johnny Got His Gun c. filmet. Nem egy vidám történetről van szó és a befejezés is olyan, amitől az embernek szüksége lehet pár perc néma csendre. 

2: Metallica - The Day That Never Comes

Ezzel a dallal is az ember egy háborús történetet ismer meg. (Persze csak ...

Az élet apró örömei #2
Az élet apró örömei #2

Korábban hallottam egy kínai étteremről, ahol zárás előtt fél órával féláron adják az ételt. Így elmentem erre a helyre most szombaton, és így jutottam két ezer forintért két, nagyobb adaghoz. 

img_20230819_204551kisebb.png

Jó, hát nem a legjobb a kép így (főleg, hogy előtte szedtem a dobozból és utána jutott eszembe, hogy fotózni kéne) , de a lényeg látszik. Háromfajtát kértem, elvitelre: 

  • zöldbabos máj;
  • édes szószos, kukoricás hús;
  • sötétebb szószos hús. 
  • ...
Az élet apró örömei #1
Az élet apró örömei #1

Ezzel a bejegyzéssel egy új sorozatot indítok útjának és ez Az élet apró örömei címet viseli. Ezennel meg is osztanám veletek azt az aprócska jelenséget, amire valamelyik hétköznap lettem figyelmes.  ball-1845546_1280.jpg

Éppen hazafele tartottam a munkából, amikor felszállt a buszra egy nálam idősebb férfi, aki feltehetőleg metál-rock zenei stílust részesíti előnyben. Nem is ez a lényeg. 
Hanem az, hogy magával hozott egy erősítőt... és az, hogy én láttam egy erősítőt ...

Régi, de ütős film
Régi, de ütős film

Egy ember, aki elvesztette hallását, végtagjait, a háború miatt. Emellett vak, az arca jó része hiányzik. Ezt a történetet viszontláthatjuk Metallica egyik számában... és igazából én is emiatt találtam rá erre a filmre. Ugyanis a kommentek közt szerepelt a "megoldás", hogy a filmrészletek honnan vannak. 

Angolul van, de szerencsére ezt még én is értettem, a hiányos angolom ellenére. Érdemes megnézni, de a befejezés az nem túl vidám, előre szólok. 

...

Kedvenc zenék #27
Kedvenc zenék #27

Ebben a posztban újabb öt zenét hozok, amik az én kedvenceim. ( Na persze nemcsak az enyém.:D )

1: ANNISOKAY - Unaware 

Ezt a dalt a napokban fedeztem fel, noha már pár évvel ezelőtt került feltöltésre. Ehhez a zenéhez természetesen egy történetet is kapunk, ami a jövőben játszódik... de persze a szerelem az itt is megjelenik, hiszen egy pár (gondolom én, hogy azok, nem pedig testvérek) a főszereplők. 

2: MYRATH - BELIEVER

Myrath se lehet ismerős ...

Milyen az élet, az árstop kivezetése után?
Milyen az élet, az árstop kivezetése után?

Emlékeztek arra, amikor hatósági áras lett a csirkeszárnyVÉG? Nos, ennek vége, mint ahogy a csirkeszárnynak... Engem annyira nem érint igazából az egy ideje, hogy mégis, az ársapkás termékek mennyibe fájnak, de ez ugye egyéni szocprobléma. 
csirkeszarny_20220129.png

Vége a hatósági áras történetnek? 

A válasz egyszerű: igen.
Sokak szerint már alapból ezen intézkedés bevezetése káros volt, míg mások örültek neki. Most már teljesen mindegy. Augusztus elsejével búcsút ...

Melyik éri meg jobban?
Melyik éri meg jobban?

Egy videót mutatnék nektek, ami pályaelhagyó tanárok sorsáról szól. Íme: 

Ebben a videóban néhány embert láthatunk, akik arról mesélnek, hogy mit is csinálnak tanárkodás helyett. Persze lehet mondani, hogy "Jaj, hát ott a nyári szünet nekik" , de ez közel se így van.

Fontos mondatok hangzanak el ebben a riportban, amik egyébként nemcsak ebben, a tanári pálya elhagyós helyzetben állják meg a helyüket: 

Hárman a sok ezer közül, akik fájdalmas ...

Mi az a HOBBI amit csak úgy mellékesen megemlítek?
Mi az a HOBBI amit csak úgy mellékesen megemlítek?

Ismét egy személyesebb hangvételű (és témájú?) posztot hozok el nektek. Talán ebből készítek egy videót is, noha abban a videóban engem nem fogtok látni, az is biztos. (Ahhoz még túlságosan szégyellős vagyok, hogy felvállaljam magam.) Ebben a posztban kiderül, hogy mégis, mi az új hobbim? 

erdofeny_20210218.png

Mi látható eddig, a blogomon?

Már említettem, hogy van valamiféle új hobbim, de arról nem esett szó, hogy mégis, mi az? Igaz, talán gyanítható az egész, hogy ...

Kedvenc zenék #26
Kedvenc zenék #26

Mindig vannak újabbnál újabb kedvencek. Lehet, hogy ezek közül van, ami már egy éve napvilágot látott, de egy biztos, hogy ezek a dalok nemrég váltak a kedvencemmé. 
Nos, fogadjátok szeretettel! 

1: ANY GIVEN DAY - Get That Done

Kezdjük a sort ezzel az együttessel és ezzel a zeneszámmal. Amivel levett a lábamról, az a nagyon gyors gitározás, ami már az elején hallható. Egyszerűen nem tudom (legalábbis még) , hogy ezt mégis hogy? (De nyilván, gyakorlás ...

Nightfallivy's world

Friss topikok

süti beállítások módosítása