Az élet apró örömei #10
Az élet apró örömei #10

Az elmúlt napokban-hetekben ismét rendeltem a Rossman-tól. Hétfő hajnalban adtam le a rendelést, pénteken megérkezett. ...emellett egy alacsony növésű  (mélységű) ember vagyok. ...és hogyan függ össze ez a kettő?

img_20240727_145439.jpg

Úgy, hogy amikor mentem a csomagért és már eljutottam addig a pontig, hogy átvehetem a dobozt, megláttam, hogy bizony legfelül kapott helyet, a doboz mérete miatt. A futár pedig nem az ajtóhoz, lehető legközelebb tette, hanem kissé beljebb. 

...

Miket szoktam rendszeresen vásárolni a Spar-ban?
Miket szoktam rendszeresen vásárolni a Spar-ban?

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy miket szoktam a Spar-ban rendszeresen megvenni. Ha érdekel, olvasd el a bejegyzést! 

Toast kenyér

A kosaramba elég gyakran kerül a Spar-os toastkenyér. Ugyanis nekem a munkahelyre olyan kenyér kell, aminek a héja puha, ezáltal gyorsan befalható. Emellett ezen termék mellett szól az is, hogy később penészedik, mint egy hagyományos kenyér. 

toastkenyer_2024jul.png

Krumplipürépor

Ahol jelenleg lakom, nem szokásom főzni. így jutottam el ...

Régi telefonjaim
Régi telefonjaim

Manapság ugye teljesen alap, hogy valakinek okostelefonja van, nem pedig butafonja. Hát, amikor az én első telefonomat megkaptam, még játszani se lehetett rajta, nemhogy hatalmas kijelzője legyen. 

Ebben a posztban bemutatott telefonok már nincsenek meg, szóval a képek netről származnak. 

Legelső telefonom: Siemens A40

siemensa40telefon_netrol.jpg

Nem sokat tudott. A kijelzőjét megnézve bizony egyből lejön, hogy a kígyós játék se futott ezen. Lehetett telefonálni vele és sms-t írni és ...

Van kedved sírni? Egy klip és egy kisfilm, ami sírásra ösztönöz
Van kedved sírni? Egy klip és egy kisfilm, ami sírásra ösztönöz

Egyik vasárnapi nap éppen játszottak valami zenét lent, a parkban. Behallatszódott az ablakon keresztül, mert nyitva volt. Tetszett az egyik zeneszám, amit játszottak, ami rock világában mozgott. Aztán rákerestem a szövegre...

...és kiderült, hogy egy József Attila dalról van szó. Első keresésre nem sikerült megtalálni a dalt (azt a verziót, amit hallottam kintről, az utcáról), ráakadtam viszont egy olyan feldolgozásra, ami nem éppen boldog videót mellékel a ...

Az élet apró örömei #9
Az élet apró örömei #9

A munkahelyen volt lehetőségem főtt-sült kaját venni, mert munka után még a munkahelyi büfé nyitva volt.

img_20240711_213123.jpg

Az egyik napon, a képen látható ételt lehetett megvenni. Nem szokásom lazacot enni, szóval ezért is esett a választásom erre az ételre. Tejszínes zöldséggel adták, meg rakott krumplira emlékeztető krumplival (csak tojás, kolbász nélkül).

Nem bántam meg, hogy a munkahelyi büfében vásároltam, legalább így olyan ételek kerülhetnek be az ...

Első shorts videóm a Youtube-n
Első shorts videóm a Youtube-n

(Mielőtt elkezdtem volna ezen blogbejegyzést írni, azt hittem, hogy könnyedén be lehet illeszteni ide "álló" videót...tévedtem.)

elsoshortvideoyoutuben_2024jul.png

(videó helyett itt egy kép :D)

Már régebben is gondoltam arra, hogy ilyen formátumú videót töltsek fel a Youtube-ra. Volt is egy próbálkozásom, még tavasszal... de rá kellett jönnöm, hogy azzal a videószerkesztő-vágó programmal, amit én rendszeresen használok videózásnak köszönhetően, nem nagyon fog ez sikerülni... 
... ...

Hétvégére 5 órás, gitáros kihívás
Hétvégére 5 órás, gitáros kihívás

Talán 28. hét közepén született meg bennem a gondolat, hogy lehetne péntektől vasárnapig egy olyan kihívást csinálni, hogy 5 órát gyakorlok a gitáron... na persze nem egyhuzamban, azért az túl sok lenne egyszerre.

img_20240610_014141.jpg

Igazából van mit gyakorolni, zenélés terén, mint például ritmusok, hangleolvasás a gitáron és azért az se mellékes tény, hogy jó gitározni, jó zenélni. 

Mostanság az a jellemző rám, hogy annyira nem gitározok sokat egy nap. 
Pár percre ...

Kedvenc zenék #41
Kedvenc zenék #41

Ismét hoztam nektek, 5 kedvenc zenét. 

1: Fight The Fade - Next Sunrise 

Ezen együttes neve ismeretlen és nagy eséllyel ez az első szám, ami tetszik tőlük.  Amúgy egy rock bandáról van szó... és ez a dal? Ahogyan indul, az fogott meg.

2: Saviour - Never Sleep 

A zene tök jó...a klip már kevésbé bejövős számomra.

3: ERRA - Nigh To Silence

Harmadik zene, harmadik együttestől. Tetszik, ahogyan elindul a  dal... de nem kell aggódni, nem marad ...

Az ELSŐ SZÓLÓM, ami Szólómánia programja miatt jött létre
Az ELSŐ SZÓLÓM, ami Szólómánia programja miatt jött létre

Nem szokásom szólókat alkotni és nem szokásom, híres gitárosok szólóit elejétől végéig megtanulni. Ebből is adódik az, hogy én se színpadon nem szoktam játszani, se zenekarban. 

432913774_10231092519353020_7455252955987624064_n.jpg

2024 április elsején indult a 2 hónapos közös szólóírós program, aminek június elsejével lett vége. 

Szóló megszületése

A szóló megszületése nem volt olyan zökkenőmentes, mint ahogy vártam, hogy lesz. Az is megfordult a fejemben, hogy én hagyom az egészet, mert ...

SPAR és a KUPONJAI - mire tudom használni és mire nem?
SPAR és a KUPONJAI - mire tudom használni és mire nem?

Ez egy eléggé friss élmény számomra. Az elmúlt napokban kaptam Spar-os, 20 %-os kupont. A vásárlás során kaptam egy lappal (egy lapon két kupon található) és a munkahelyen is egy lappal. 
img_20240610_233553.jpg

Mire használtam fel eddig a kuponokat, ha kaptam? 

Olyan dolgokat vettem, 20 százalékkal olcsóbban így, amik amúgy is kellenek, tehát: 

  • Bravos kávé (az 50 darabos, vödrös kiszerelés)
  • Dove izzadtsággátló
  • Egészségügyi betétek (esetlegesen tisztasági betét)
  • ...
Metálos boltban jártam -pólókkal tértem haza
Metálos boltban jártam -pólókkal tértem haza

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben megmutatom nektek, hogy milyen zenekaros pólókat vettem legutóbb egy közeli, metálos boltban. Emellett vettem egy harmadik pólót is, de az már nem zenekaros. 

img_20240501_143141.jpg

Ez az első póló, amit bemutatnék. A sötétben ez "világít" , a póló anyaga eltér a zenekaros pólók anyagától. Munkahelyre még nem vettem fel, de szerintem nem is fogom oda felvenni. 
Megtetszett a farkasos motívum, ezért esett erre a választásom. Egyébként a boltban, ...

Új sorozat a Youtube csatornámon
Új sorozat a Youtube csatornámon

Május közepén új sorozat indul (t) a Youtube csatornámon. Jelenleg a Kis gitározás névre hallgat ez a sorozat. 

musician-g8c53e0b31_1280.jpg

Indulás előtti napokról

Talán szombaton volt az, hogy hallgattam valamilyen zeneszámot és arra játszottam random. Az a gondolatom támadt, hogy ezt felvehetném, persze a hallgatott zene nélkül.
Aztán vasárnap már fel is vettem pár improvizálást. Egy részüknél zenei alapra játszottam random valamit, a többinél meg én állítottam fel magam ...

Kedvenc zenék #40
Kedvenc zenék #40

Ismét öt zenét hoztam nektek, amik nálam kedvencek listájára felkerültek.

1: Smash Into Pieces - Afterglow

Amikor először hallottam, már akkor tetszett a zongora. Viszont nem vált első alkalommal ez kedvencemmé. Több napnak kellett eltelnie, hogy újra és újra meghallgatni akarjam. 
Egyébként ez a videó április 12-n került fel a Youtube-ra. 

2: BERNTH - SÉANCE

Ha az ember ezt a zenét meghallgatja, egyáltalán nem lesz nyugodt. Mintha szét akarna esni ...

Egy gondolat - SZÍNPADON?
Egy gondolat - SZÍNPADON?

Ez egy szombati nap volt, számomra hétvége első napja, egy reggeles hét után. Igazából vártam azt, hogy vége legyen a hétköznapoknak, hogy ne a munka uralja az életemet. 
Ahol jelenleg lakom, ott olyan napok követik egymást most, ahol különféle rendezvények vannak, például koncertek. Így, ennek köszönhetően a szombat is beleesik ebbe a rendezvénysorozatba.

dobfelszereles_20210506hajnal.png

Ezen a szombaton is a közeli Spar-t választottam vásárlás célpontjának. Ez pedig most azzal járt, ...

Május 12, NAGY nap a blog életében
Május 12, NAGY nap a blog életében

Napokban nézegettem a régebbi blogbejegyzéseket. Sok olyan akad, amire nem is emlékszem. 

homeoffice_ee4_20210218_1.pngAz egyik ilyen blogposzt arról szól, hogy egy éves lett a blog ... akkor írtunk 2020-at. Most már 2024-et írunk.

...aztán később találtam egy bejegyzést arról is, hogy bizony a blog a 2 éves kort is megérte

Na, ebben az évben már 4 éves lett a blog. El is felejtettem, hogy mégis, mikor kezdtem el blogolni. Csak annyi rémlett, hogy mintha május lenne mindennek a ...

Mire JÓ a TORNAZSÁK, hogy ha az ember nem sulis már és nem is jár sportolni?
Mire JÓ a TORNAZSÁK, hogy ha az ember nem sulis már és nem is jár sportolni?

Egy ideje szerettem volna venni egy tornazsákot. Igaz, nekem nem tornaórákra szükséges, hanem teljesen másra. 

img_20240420_123248.jpg

Semmi csicsa, sima egyszerű, fekete színű tornazsák, ami 999 Ft-ba került és elvileg víztaszító/vízlepergető.
Eredetileg egy lovas tornazsákot szerettem volna (zöld alapszínű volt), de azt nem értem el, jobban mondva levenni még le tudtam volna, de visszatenni helyére nem... és emellett az akasztón, amin volt, nem legelöl kapott helyet, hanem előtte ...

Miért borzasztó az ALS betegség?
Miért borzasztó az ALS betegség?

Ez a blogbejegyzés nem lesz túl hosszú. Igazából két videót mutatnék nektek és talán sejtitek is, hogy ki lesz a főszereplő.

2024 március 5.-ei videó

2024 április 13-ai videó

A két videó feltöltése közt nincs egy hónap. Egyáltalán nem megnyugtató, hogy Karsai Dániel állapota ilyen ütemben romlik. Az ő állapotának a romlása példa arra, hogy bizony az ALS nem a "kedves" betegségek közé tartozik.

Kedvenc zenék #39
Kedvenc zenék #39

Régen volt ilyen típusú bejegyzés. Szóval, itt az ideje. 

1: AWS - Nincs árnyék

Ez a dal március 15-n jelent meg a Youtube-n. Több napon át csak ezt hallgattam.

2: WINTERBORN - Winterborn

Ha gitározol, akkor különösképpen érdemes tőlük ezt a számot meghallgatni. Talán ez az első szám, amit én hallottam tőlük és kedvencé vált... még ha nem is ment annyit a lejátszón, mint AWS száma. 

3: PAIN - Go With The Flow

Talán kissé bulizós ...

Húsvéti menü 2024-ben
Húsvéti menü 2024-ben

Ebben a bejegyzésben megmutatom, hogy ebben az évben, vagyis 2024-ben, mi volt a menü nálam. (Igaz, volt más is, amit ettem ezeken kivűl, de azokat nem az ünnep miatt vettem meg.)

husvetmenu1_2024apr1.png

Tojássaláta

Kicsike adag, de így se ettem meg egyszerre. Megérte megvenni, esélyt adni neki. 

husvetmenu7_2024apr.png

Ünnepi tál

Ezt hétfőn bontottam fel, míg a tojássaláta már pénteken elfogyott. Mivel, én a jelenlegi lakhelyemen nem főzök és nem sütök, így ez a saláta jól jött, hogy ...

Az elmaradt posztok és videók apróroján (február és március)
Az elmaradt posztok és videók apróroján (február és március)

Amikor ezt a bejegyzést írom, szombat van, 23-a. A videószerkesztő éppen "csinálja" a megszerkesztett videót ( rendereli? )

homeoffice_ee4_20210218_1.png

Felgyűlt, megszerkesztésre váró videók

A napokban, hetekben felvettem videókat, de ezek még nyers formátumban léteznek, tehát nem került sor se a megvágásukra, se a megszerkesztésükre. Olyan videó is létezik, amit február 13-n vettem fel, de még nem kezdtem vele semmit se. 
Ma egy olyan felvétellel foglalkoztam eddig, ami február 15-n ...

Életem első gitárversenyéről és a részvételről
Életem első gitárversenyéről és a részvételről

Ebben a bejegyzésben arról írok nektek, hogy hogyan is éltem meg azt, hogy részt vettem a gitárversenyen, ami egyébként számomra a legelső volt.
A nevezés egyébként már február 18-n lezárult.  

szolomaniaverseny_2024.png

Mielőtt neveztem volna...

Azt, hogy ebben az évben gitárversenyt szervez Szólómánia, már az első, 2024-es videóból kiderült. Ekkor még nem született meg bennem a gondolat, hogy nekem ezen részt kellene vennem. 
Miért is vegyek részt egy ilyen versenyen, amikor ...

VIGASZTALÓ, TÁMOGATÓ mondatok, a KUDARCosnak gondolt versenyeredmény nyomán
VIGASZTALÓ, TÁMOGATÓ mondatok, a KUDARCosnak gondolt versenyeredmény nyomán

Ebben a bejegyzésben azokat a mondatokat ragadom ki, amik Szólómánia egyik videója alatt keletkeztek. Ugyanis csütörtökön kikerült egy videó, amiben többek közt arról volt szó, hogy kik milyen kategóriába kerültek be. Én hiába vártam, hogy mondjuk első 200 közt szerepeljek, nem szerepeltem, már azért se, mert nem volt ilyen kategória, nem ilyen módon történt a felosztás. 

szolomaniaverseny_2024.png

Megírtam a gondolataimat a versennyel kapcsolatban (inkább arról írtam, hogy ...

Végre szombat!
Végre szombat!

Március van...és végre szombat. 

napnyugtastenger_20200106_278897u.png

Végre...ÉLHETEK!

Noha én egy introvertált személynek számítok és ugye ott a zenélés is, nekem is megvannak a saját kis  hobbijaim, szabadidős tevékenységeim, még ha ezekhez nem is kell kimozdulni.
A gond az, hogy a munkának köszönhetően ezekre leginkább csak hétvégén jut idő és leginkább energia és koncentrációképesség. Ahogy hazaérek a munkából, nem kell kaja se, kis idő múlva érkezik az álmosság, a ...

Kedvenc zenék #38
Kedvenc zenék #38

Ebben a bejegyzésben 5, viszonylag friss kedvencet mutatok meg nektek. Fogadjátok szeretettel és hallgassatok bele!

1: MUDFIELD - L.U.C.I.F.E.R.

A gitár az, ami megfogott ebben a számban. 

2: BERNTH - Farewell

Egyszerűen szép az egész zene, annak ellenére, hogy a gitárnak ez volt az utolsó szereplése.* (Na viszont ez az, amit talán nem kellett volna.)

3: Orbit Culture - Sound Of The Bell

Ennek a számnak inkább az első fele az, ami kedvencnek ...

2023-ban legolvasottabb bejegyzései
2023-ban legolvasottabb bejegyzései

Ebben a bejegyzésben azokat a posztokat hoztam el, amik legolvasottabbak voltak és 2023-ban íródtak. 
(ui: Nem olvasottsági sorrendben következnek a posztok!)

homeoffice_ee4_20210218_1.png

Melyik éri meg jobban? (2023 augusztus másodika)

Ezzel  címmel egy videót is megmutattam, amit Atv oldalára töltöttek fel, a pályaelhagyó tanárokról. 
Ez a bejegyzés erre a linkre kattinva olvasható el. 

Találkozásom a rút kiskacsával

Ebben a bejegyzésben (ami erre a linkre kattintva olvasható ...

Két napos zenei KIHÍVÁS
Két napos zenei KIHÍVÁS

Még januárban kitaláltam amolyan zenélős kihívást. Ez két napot ölelt fel. 
Amire szükséged lesz: 

  • egy hangszer, amin játszol
  • szabadidő
  • kitartás.

equalizer-2818803_1280.jpg

Első nap - 3 óra gyakorlás 

Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem egy pénteki napon, hogy 3 órát foglalkozok a zenéléssel, így a gitározással. 
Nem kell azt a 3 órát egyhuzamban lenyomni, lehet megszakításokkal. Ez esetben célszerű valahogy feljegyezni, hogy egyszerre mennyi percet ...

Kedvenc zenék, amikben számomra a SZABADSÁG, ÁLMOK elérése jelenik meg
Kedvenc zenék, amikben számomra a SZABADSÁG, ÁLMOK elérése jelenik meg

Ebben a bejegyzésben azokat a zenéket mutatom (gyűjtöttem össze) amik számomra az álmok elérését, szabadságot jelenti számomra. 

Pink Floyd - Learning to Fly

Videóban megjelenő repülés számomra a szabadságot testesíti meg. Aki pedig földön van, az repülni vágyik. A repülés az álmok megtestesítője, a földön levő munkavégzés pedig a kevésbé élvezetes életet jelenti.

Patrick Patrikios - Outside the Box

Ez egy vidámabb hangvételű dal és ...

Hogyan VÁLTS MUNKAHELYET úgy, hogy nem jelentkezel sehova se?
Hogyan VÁLTS MUNKAHELYET úgy, hogy nem jelentkezel sehova se?

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy nekem hogyan sikerült úgymond munkahelyet váltani anélkül, hogy jelentkeztem volna bárhova is.

gyar_20220109hajnal.png

(A kép illusztráció.)

Ahonnan indult a történet

Jelenleg én egy gyárban dolgozom, (sajnos) operátorként.
Decemberben még a régi helyemen voltam, régi részlegen.
Egyre inkább nem éreztem jól magamat a munkahelyemen, tehát pl. egyáltalán nem mosolyogtam, rosszkedvűen toltam végig a munkanapokat . Igazából selejtnek ...

Mi volt 2023-ban?
Mi volt 2023-ban?

Ebben a bejegyzésben azt veszem végig, mi történt velem 2023-ban. 

musician-g8c53e0b31_1280.jpg

Gitározás

Egyik legfontosabb változás az életemben a gitározás elkezdése volt. Az a nap, amikor elkezdtem, február vége volt, egy vasárnapi nap. Akkor kaptam kölcsön egy gitárt, amit (sajnos) vissza kellett adnom nyáron, pont abban az időszakban, amikor elvesztettem a munkámat.
Júliusban megvettem a saját gitáromat, egy Ibanezt, egy használtat. Lehet, nem a legjobb, de onnantól kezdve ...

Újabb MÉRFÖLDKŐ az életemben - gitározás és videózás terén
Újabb MÉRFÖLDKŐ az életemben - gitározás és videózás terén

Még január elején kiderült, hogy indul egy gitárverseny, Szólómánia szervezésében. Ilyenkor még nem gondoltam arra, hogy én egy ilyenen részt veszek. 

zenekottagrades-2087771_1280_1.jpg

Miért NE vegyek részt egy gitárversenyen? 

Mégis, miért vennék részt rajta ? Még egy éve van kb. csak annak, hogy gitározni elkezdtem tanulni, emellett nekem soha az életemben nem adatott meg az a lehetőség, hogy egy zenekarral együtt kiálljak színpadra. Talán jobb is ez így, de ezt egy másik ...

Miért kezdd el, már MOST, amit szeretnél elérni?
Miért kezdd el, már MOST, amit szeretnél elérni?

Rengeteg videó, cikk szól a halogatásról, motivációról, célokról és álmokról. Igazából nekem is van egy álmom, vagy lehet, hogy több is. 
Például nem szeretnék örökre megmaradni egy operátori szinten, hanem teljesen mással foglalkoznék. 
Januárban láttam egy videót, ami nekem egy jelzéssel ér fel, hogy igen, tovább kell csinálni azt, amit elkezdtem.
Először is, megmutatnám a videót, amit január 18-n néztem meg, ezen a napon került feltöltésre a ...

Az élet apró örömei #7
Az élet apró örömei #7

A munkahelyi büfében én nem szoktam vásárolni se ételt, se üditőt. Sokkal olcsóbb, hogy ha otthon elkészítem a szendvicset és azt viszem el magammal.
Viszont valamelyik a napokban egyik munkatárs mondta, hogy az aznapi menüben rakott krumpli kapott helyet. Nekem kedvencem ez az étel és amúgy se szoktam mostanság főzni-sütni, szóval most kivételt tettem.

Vettem két adaggal és otthon ettem meg. Igaz, a képen egy adag látszik, ennek pedig elég egyszerű oka van. A ...

Kedvenc zenék #37
Kedvenc zenék #37

(Ezt a bejegyzést még 2023-ban kezdtem el írni, szóval az, hogy "napokban", az sok-sok nappal ezelőtt volt.)

Napokban gondoltam arra, hogy olyan poszttal jelentkezzem, amiben zenéket mutatok be, amik ráadásul szabadon felhasználhatóak. Szóval, íme néhány zene, amit ha videós vagy ("jútuber") , akkor bátran felhasználhatsz, legalábbis tudomásom szerint. (Ja és ezek a zenék nekem is tetszetősek, hiába nem a metál műfaját erősítik.)

1: mezhdunami - Eventide

...

Mit lehet kezdeni a levágott húrokkal?
Mit lehet kezdeni a levágott húrokkal?

Az első húrcserénél keletkezett pár darabka húrrészlet, amit nem szerettem volna kidobni a kukába. 

img_20231231_163111.jpg

Szóval karácsonyfa-dísz akasztók lettek a húrdarabokból. 
Alapvetően az volt a felállás, hogy nekem van egy műfenyőm (egy kisebb méretű, amit még pepco-ban vettem, több évvel ezelőtt), meg több karácsonyfára való díszem. Viszont ezekhez nem társult semmiféle akasztóféle sem, maximum ha a madzagot annak számítjuk, amiket adtak-becsomagoltak a díszek ...

Belső tenger  - nem egy vidám film
Belső tenger - nem egy vidám film

Az elmúlt hetekben megnéztem a Belső tenger c. filmet. 

vizhullam-20210504.png

Néhány gondolat  a filmről és a témáról

Talán az eféle témát Metallica egyik száma hozta be az életembe. Metallica ezen klipjében egy olyan film részletei láthatóak, ami egy, háborúban megsérült emberről szól, aki nemcsak hallását, látását vesztette el, hanem négy végtagját is. Megnéztem ezt a filmet és más alkalommal egy hasonló filmet néztem meg, aminek címét elfelejtettem. 
A másik ...

Sikerélmény: első húrcsere
Sikerélmény: első húrcsere

Karácsony első napján (ami ugye nem huszonnegyedikén, hanem huszonötödikén van) volt az első, igazi húrcsere.
Egy korábbi bejegyzésben arról írtam, hogy megnéztem, egy húrt le tudnék-e cserélni. Ez abban a helyzetben annyit jelentett, hogy letekertem egy kiválasztott húrt és visszatekertem. 

Magáról a folyamatról nem készült felvétel, de annyi biztos, hogy megtörtént. 

Az új gitárhúrok

img_20231225_213711.jpg

Ezt, a rózsaszín csomagolású húrkészletet ajánlották ...

Ahogyan megünnepeltem a 2024-es év eljöttét
Ahogyan megünnepeltem a 2024-es év eljöttét

Sokan szilveszterkor elmennek ilyen-olyan helyekre ünnepelni, közösen. Elmennek bulizós helyre, vagy valamilyen szabadtérre. Én másként tettem: maradtam a jelenleg otthonnak számító helyen. 

calendar-8178283_1280_1.png

Az előkészületek 

Jelenlegi helyemen nem szeretek főzni-sütni, így a melegétel kérdését is másként oldom meg, mint ahogy megoldanám. Így a lencsefőzelék most konzerv formájában volt jelen. 
Emellett vásároltam három gyerekpezsgőt és egy fehér, édes pezsgőt. ...

Karácsony előtti bevásárlás
Karácsony előtti bevásárlás

Ebben a bejegyzésben azt mutatom meg, hogy miket vettem, még december huszonharmadikán. Erről készítettem egy videót is, ami a Youtube oldalamon megnézhető.

karacsonyidiszgombok_12345re.png

Néhány észrevétel, gondolat a bevásárlással kapcsolatban

Zárás előtt egy órával menni

December huszonharmadikán délután öt óráig volt nyitva a bolt, ahova én mentem. Zárás előtt egy órával estem be az üzletbe és fél óra múlva már el is hagytam a helyet. 
Megláttam, hogy a szaloncukrok ...

Mitől különleges december tizenhatodika?
Mitől különleges december tizenhatodika?

Most, ebben az évben december tizenhatodika egy szombatra esett. Ezen a napon tudtam meg, hogy bizony két zeneszerző született ezen az egy napon, igaz nem ugyanabban az évben.

Kodály Zoltán

Az egyik híres ember, aki december közepén született, Kodály Zoltán. Az ő nevével már minden ember találkozott. 
Kecskeméten, 1882-ben látta meg a napvilágot. 
Nemcsak zeneszerzőként ténykedett, hanem népdalokat gyűjtött. Emellett ő találta ki a Kodály módszert.
...

Mikulás, egy kis édességet hozva el
Mikulás, egy kis édességet hozva el

December eleje már magával hozza a karácsonyi hangulatot, hiszen hatodika (vagy ötödike) egyet jelent sokaknál a mikulás zacskóval... na de nem azzal, amit az ajtó szélvédőjére szokás tenni, bírság gyanánt. 

tobozcsillag_20200106_278897u.png

Amikor még kicsi voltam és nem tudtam, mi is a helyzet a mikulással, addig lefekvés után próbáltam fent maradni, hátha meglátom egyszer, hogy az ablakba kitett csizmánál meglátom a mikulást. 
Hát, egyszer se sikerült. 

Felnőttként mikulás ...

Nightfallivy's world

Friss topikok

süti beállítások módosítása