Nightfallivy's world

Augusztus 12-ei dátummal megjelent egy olyan bejegyzés, aminek címe az, hogy Az utolsó munkanap?

Hát, íme a folytatás.

Szemen köpni saját magunkat

Úgy ismerem magam, mint aki az ígéreteit betartja, maximum nagyon kevés alkalom adódott úgy, hogy nem sikerült betartani.

Ugyanis én eldöntöttem, hogy számomra lehető leghamarabb megszabadulok ettől a munkától és már egy napot se akarok a cégnél szenvedni. (Persze, lehet, más élethelyzetben semmi gondom nem lenne ezzel a típusú munkával.)
Tudtam jól, hogy én nem akarok 30 napos felmondási időt még ott lenni, így a felmondás helyett inkább az igazolatlan napokat választottam. Ugyanis, ha 3 igazolatlan napot beszerez az ember, akkor onnantól kezdve lapát. Melyik a gyorsabb szabadulási út? 30 naptári napig még a cégnél lenni, vagy 3 munkanap után szevasz? Hát, a 3 nap. Ezzel számoltam.
Én nem bántam volna a kirúgást, akkor legalább hamarabb szabadulok, hamarabb költözhetek. Számoltam azzal, hogy akkor onnantól magamra vagyok utalva, hogy pl. fizetést nem kapok. Tehát, az ilyesfajta dolgok nem értek volna váratlanul. 

Azt érdemes tudni, hogy amikor az ember már a kirúgást is pozitívnak élné meg, ott már tényleg el kell gondolkodni a váltáson. 

...És ami lett

Végsőkig kitartottam a döntésem mellett. Ameddig lehetett, kitartottam azon nézetem mellett, hogy én már nem akarok ott dolgozni a cégnél. Az igazolatlan távollét mégis barátságosabb megoldás, mint például az alkohol bevitele a területre (alapvetően, szabadidőben nagy ritkán iszok alkoholt, szóval nem egy testhezálló megoldás számomra), vagy valaki megütése testileg (még megszólalni is nehezemre esik nem egyszer, nemhogy ilyenbe keveredjek) vagy esetleg kész/félkész dolgokat felborongatni kocsistól (ez a fajta viselkedés is távol áll tőlem, meg nem is lenne kifizetődő, ott már tényleg megvalósulna a károkozás ténye). 

Szóval, ha minimalizálni akarom az ennél cégnél való munkát és minél előbb távozni akarok, akkor marad az igazolatlan napokhoz való folyamodás. A napok teltek, én pedig vártam azt a hőn áhított kirúgást. Már a kirúgást is megünnepeltem volna, mondván megszabadultam a számomra lelkileg mérgező munkától és talán jöhet pár hét, amikor kissé  megnyugodhatok mint testileg, mint lelkileg. 

Végül eljött az a nap, amikor már nem tudtam mire fogni a várakozást. Beláttam, hogy ha én tovább várakozok, akkor bizony várakozni fogok októberig, novemberig, decemberig, vagy még tovább, mert egyszerűen nem keresnek. Én pedig tovább lebegek a bizonytalanságban. Ezt pedig nem akartam. 

Tehát, igazolatlan napokkal én nem tudok innen, erről a munkahelyről szabadulni és így köptem szembe magam, mert bementem felmondani. 

Az eredmény

Valóban vannak igazolatlan napjaim. Csak ezt figyelmen kívűl hagyják. 
Hiába hivatkoztam magánéletbeli okokra (a költözés tényleg meg fog történni és nem szomszédos városba lesz a költözés, hanem olyan városba, ahova kocsival is minimum 4 óra eljutni és keveset mondtam), a beszélgetés első perceiben is érződött: nem hajlandóak a 30 naptól eltekinteni. 
Pedig már a felmondás hetén költöztem volna, mert felmondás után csak egy napot adtam volna magamnak a költözéshez való összekészüléshez, következő nap pedig következett volna a több órás kocsiút.

Választhattam, hogy vagy elfogadom a 30 napos felmondási időt (ezzel jól szemen köpöm magam) vagy "mi sem történt volna" tovább dolgozok, mintha nem is akartam volna felmondani. Persze ezt nem mondták. Viszont mire gondoljon az ember, ha kirúgni nem akarják? Talán el kellett volna állni a felmondástól és valamelyik nap megjelenni ittasan (pedig az nagyon távol áll tőlem) és akkor azonnali hatállyal elmehetek a cégtől. De ugye ezt nem mertem megtenni. 

Tehát, októberben szabadulhatok. Addig meg úgy teszek, mint aki nem is mondott fel. 

Hogyan tovább?

Reménykedtem abban, hogy azért csak elengednek, mert nem érek sokat a cégnek (ha szinte csak egy helyre tesznek be, míg másokat teszik ide, teszik oda, mire gondoljak?). Ráadásul operátor vagyok és ugye azt a legkönnyebb pótolni, nem kell hozzá képzettség például. 

Kénytelen vagyok még egy hónapot elszenvedni a cégnél, a folyamatos gyomorégést, folyamatos testi tüneteket, a folyamatos robot-módot (ami elvégzi a feladatát, aztán megy töltőre és csak akkor mászik le a töltőről, ha ismét feladat van), a hétköznapokon való túlélést. *

Arra számítok, hogy munka előtt és után továbbra is szinte sehova se megyek (hisz nincs rá energiám), a hobbik is háttérbe szorulnak, ismét. 

Már korábban terveztem egy olyan bejegyzést, amiben például arról írok, hogy mibe kerül nekem az lelkileg, ha ennél a cégnél, ebben a munkakörben maradok (egy önfejlesztős könyvben ez bizony megválaszolandó kérdés), de amiért az a bejegyzés nem nyilvános, hát nem tudok arra hivatkozni még. 

Bloggal kapcsolatban, közel szeptember végéig megvannak a bejegyzések, amik megjelennek. Szóval, ha nem is foglalkozom a bloggal, akkor is egy ideig ez nem fog látszódni. 

Megpróbáltam

Azzal vigasztalom magam, hogy igazából megpróbáltam a számomra legkedvezőbb forgatókönyvet elérni. Megpróbáltam az igazolatlan napokkal elérni, hogy egykettőre kitegyenek a cégtől (későbbiekben nem tervezek ide visszajönni). Ha az első igazolatlan nap helyett bemegyek felmondani, nagy eséllyel akkor se tekintettek volna el a 30 napos felmondási időtől.  
Itt tényleg létezett volna a "kihagyott lehetőségek" ténye, az motoszkált volna a gondolataim közt, hogy én ki is rúgathattam volna magam, de nem próbáltam meg, mert helyette választottam a jókislány változatot, a felmondást. Hát, megpróbáltam.

Megbántam-e?

Csípőből érkezik a válasz: nem. Igaz, nem volt kellemes minden egyes nap várni azt a bizonyos telefont, miszerint fáradjak be a munkaruhát, stb-t leadni. 
Ezen időszak alatt önfejlesztéssel kapcsolatos könyveket olvastam, haladtam a bloggal is, Szólómánia tanfolyamokat is elővettem. Emellett készültem a költözésre, hiszen mindig jobb több napon át készülni erre szépen apránként, mint egyetlen egy nap akár 18 órát foglalkozni ezzel. 

*, a csillagozott rész

Szeptember 10-e van. A fentebb levő szöveget napokkal ezelőtt írtam meg. Akkor még nem tudtam, hogy én jelezni fogom a problémámat a műszakvezetőnek (történetesen azt, hogy ugyanott vagyok, ugyanazokkal az emberekkel és ez nem túl jó nekem). Szerencsére a műszakvezető nem hagyta figyelmen kivűl a helyzetemet és más gépsorra kerültem. Szóval, ha ez így marad a felmondási idő teljes egészére, akkor jobb világom lesz ebben az egy hónapban.