Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy nekem hogyan sikerült úgymond munkahelyet váltani anélkül, hogy jelentkeztem volna bárhova is.

(A kép illusztráció.)

Ahonnan indult a történet

Jelenleg én egy gyárban dolgozom, (sajnos) operátorként.
Decemberben még a régi helyemen voltam, régi részlegen.
Egyre inkább nem éreztem jól magamat a munkahelyemen, tehát pl. egyáltalán nem mosolyogtam, rosszkedvűen toltam végig a munkanapokat. Igazából selejtnek éreztem magam  a munkahelyen, mert valahogy nem tett jót a lelkemnek az, hogy azt éreztetik (még ha közvetve is), hogy semmit se tudok, így szinte mindig ugyanoda tettek, míg másokat ide-oda tettek az állomások közt.
Én pedig megragadtam a "kezdő" szinten. Míg mások beszélgethettek (miközben álldogáltak), addig nekem (és másnak is, aki ugyanerre a munkafolyamatra került), a megállás nélküli ide-oda sétálgatás jutott. 
Emellett úgy gondoltam, hogy nem nekem való ez az egész (nem mindenem a darabszám és a szükségleteket se áldozom fel a darabszám oltárán, lásd: wc-re menést), emellett én jobbnak láttam volna, hogy ha a várost is elhagyom és mondjuk Budapest felé veszem az irányt. 
Ja, hogy én látnám ennyire rosszul a munkahelyet és ezt a részt? Sajnos nem. Mások se érezték jól magukat ezen a helyen. Az egyik ezen a részlegen tudta meg, hogy milyen a pánikroham és lehetne sorolni a sort. Több személyt eddig zavart az a fajta felállás, hogy az egyik majd' megszakad a munkában, addig más csak álldogál és beszélget. Szóval, mint megannyi helyen, itt is egyetlen egy motiváció van-volt arra, hogy az ember bejöjjön minden egyes munkanap: a pénz. 

(Ez is illusztráció.)

Te leszel az, aki innen elmész!

Aztán még 2023 decemberében felütötte fejét az, hogy itt, ezen a részlegen nem kell annyi ember. egy idő után. Eljött a január. Kiderült, hogy amit x hónapra vártak, az már januárban beköszöntött, Szóval, egy-két dolgozónak mennie kell, másik részlegre, már januárban. 
Először még csak önkéntes alapon történt egy adott helyre való áthelyezés. 
Aztán elérkezett a következő áthelyezési hullám. Ismét felkínálták az embereknek, hogy el lehet menni más részlegre. 
Én igazából már vártam, hogy engem találjon meg a kérdéssel a műszakvezető, hiszen ők se buták: miért adnák át másik részlegnek a régi dolgozót? Ez olyan, mint a magyar kártya: minél régebbi dolgozó (minél nagyobb az értéke), annál többet ér. Tehát, nem a nyolcas kártyát fogják megtartani alapesetben, hanem az ászt, meg a felsőt. Én jól láttam a helyzetet. Én több helyre még be se tanulhattam, emellett engem a kezdő-szintre soroltak be.
Szóval, lényeg az, hogy vártam, hogy én legyek az, akit eltávolítanak a megszokott helyről és megszokott csapatból.
...és jééé, én lettem az! (Ennyit arról, hogy pesszimista vagyok. Nem vagyok az. )

És ez mégis hogy ér fel egy munkahely váltással?

Nagyon egyszerű. Reggeles műszakban tudtam meg, hogy én leszek az az egy, aki át lesz téve másik részlegre és ezzel együtt a következő hetet is reggelesként kell letolnom.
Ez pedig azzal járt, hogy az addig megszokott közegtől elbúcsúzhattam. Szóval, addig volt ember, akivel együtt jártunk egy műszakba (igaz, ő más helyen dolgozott, mint én), most már nincs. Az öltözőben voltak olyan dolgozók, akikkel egy soron/padon öltöztünk, most már nincs. 
Az új helyen pedig senkit se ismerek. 
...hát így történt az, hogy nekem anélkül lett úgymond új munkahelyem, hogy jelentkeztem volna állásokra. Igaz, maradtam abban a városban, ahol pár hónapja élek.
Új, ismeretlen helyre kerültem, más műszakba (így a megszokott arcokat szinte nem is láthatom), számomra idegen emberekkel kell együtt dolgozni. 
Az új munkahely pedig ezzel jár: ismeretlen emberek, ismeretlen hely, ismeretlen munkafolyamat, megszokott arcok "elfelejtése".