Nightfallivy's world

Szemezgetés a régebbi képekből

Szemezgetés a régebbi képekből

Most egy személyes hangvételű poszt következik. Ebben a bejegyzésben néhány képet közlök újra, amiket tavaly vagy azelőtti években készítettem el. 
Akkor hát, vágjunk is bele, múltba utazásra fel!

Mizo, narancsos-csokis tejital

img_20241113_163356.jpg

Mikor még költözés előtt álltam, azelőtt olyan helyen laktam, ahol volt Spar... és abban a Spar-ban rendszerint előfordultak limitált kiadású termékek, így a narancsos-csokis tejital is, ami itt, fentebb, a képen látható. Remélhetőleg, ebben az évben is ki fogják adni télen (talán téli kiadás ez).

Néhány rendelt könyv

1724346461934.jpg

Tavaly elkezdtem újra olvasni és most leginkább az önfejlesztéssel kapcsolatos könyvek képezték az érdeklődési területet. Hozzájárult ehhez a könyvrendelős korszakhoz az is, hogy Szólómánia egyik videójában pont, hogy önfejlesztéssel kapcsolatos könyveket ajánlott. (Már nem tudom melyik videó volt az, ő ajánlotta pl. a Szemléletváltás c. kötetet.)

A basszusgitár

img_20240412_230314.jpg

Tavaly áprilisban megvettem életem első basszusgitárját. Szóval, a gitárok száma ezennel kettőre nőtt.

A főhangszer

img_20240610_014141.jpg

A főhangszer. 2023 nem volt túl nyugodt év számomra. Elvesztettem nyáron a munkámat, azzal együtt visszavették tőlem a gitárt, amiről egyébként azt hittem, ajándék. (...és azt is mondták a szemembe, nem egyszer!) Miután kiderült, hogy az egyik gyárba felvesznek operátornak, pár napon belül megvettem használtan ezt a hangszert.

Legelső kép

dm_haul_jun15_masodik_img_20190615_214413.jpg

Ezen a blogon talán ez a legelső kép. Ezt a fotót még régebbi telefonnal készítettem, hát látszik is a felbontáson. 

...és ezzel vége is ennek a bejegyzésnek. Köszi, ha eddig végignézted-elolvastad, "találkozunk" legközelebbi posztnál! 

Szemezgetés a régebbi képekből Tovább
Könyvajánló: Triage naplója - második hullám

Könyvajánló: Triage naplója - második hullám

Ez a könyv április 6.-án jött vele. Aztán áprilisban már el is olvastam. 

img_20250412_143934.jpg

Mikor ezen, az április elején megrendezett könyvvásáron voltam, már több hete nem vettem kezembe könyvet olvasás gyanánt... akkor hagytam abba a fizikai könyvek olvasását, ahogy elkezdtem dolgozni. De amikor közelgett a húsvét, a könyvolvasás újra előkerült.

Baji Anikó a szerzője ennek a kötetnek. Ő a Covid idején kórházban dolgozott... és ugye legtöbbünk nem egészségügyi dolgozóként élte át a koronavírusos időszakot. ezért is érdekes az, hogy hogyan is teltek azok a munkanapok abban az időben? 

A könyv A5-s füzetméretnél véknyabb, pihesúlyú könyv, itt-ott megtarkítva fotókkal. Azt gondoltam, egy nap alatt túljutok rajta... hát, két nap lett belőle.

covid_20210704.png

Milyen volt?

Az első néhány oldal azzal indít, hogy egy 24 (!) órás műszakot bemutat. Aki esetleg triage szeretne lenni, az bepillantást nyerhet ezáltal abba, hogy milyen is egy teljes, 24 órás munkanap, triage-ként, az SBO-n. 
Egyáltalán nem lehet könnyű. Sőt, nem könnyű.

Ahogy haladunk tovább a történetben és az időben, halad minden. Egyik nap maga a pokol, másik nap fellélegzés. Bajtársiasság, összetartozás, ez jellemző a kórházi dolgozókra, akik egy csapatként dolgoznak egy adott osztályon. Mint ahogy a való életben, itt is megjelent a kontetó-hívő szemlélet: 

Az idős hölgy letette a szatyrot és a retikült egy székre, majd az átadott maszkból eltávolította a szilikonos rétegbe ágyazott fémszálat.

- Engem ne kövessenek! - csattant fel dacosan.

34. oldal

Ahogy telnek múlnak a napok, a hetek a könyv lapjain, az olvasó megfigyelheti újra és újra, hogy egy ledolgozott munkanap után a főszereplő rendszeresen fáradtan esik be az ágyba, majd felébredéskor azt se tudja, hol van. Az meg teljesen természetessé válik, hogy az étkezés az mellőzhető valamivé zsugorodik, hiszen a betegeket el kell látni.
Az pedig hatalmas kérdőjel, hogy amíg a konditermeket be kellett zárni, addig a fodrászatok miért lehettek nyitva? Baji Anikó futott, kondizott... vagy legalábbis kondiba járt volna edzeni, ha nem záratták volna be az edzőtermeket.  

maszkoltas_20211113.png

Vélemény

Megérte megvenni a könyvet. Igazából az első részét is megvettem volna a vásáron.
Jó a könyv, a kár az, hogy ez nem egy kitalált történetet mesél el, hanem a valóságot, ami egykor a jelen volt. 
Ahogy olvastam, úgy jöttek elő a dolgok, amik akkor a köztudatban keringtek: lélelegeztető géptől való félelem, kivezénylés más kórházakba. 
... és egyetlen egy munkanap alatt látni az élet kezdetét, de később egy másik személy halálakor jelen lenni. Egyáltalán nem könnyű. 
A borító maga ötletes, az a néhány kép pedig kissé személyesebbé, közelebbivé teszi a történetet. 
Érdekes volt látni egy olyan élethelyzetből a Covid-os időszakot, ami merőben más, mint az enyém. (Én otthonülős voltam akkoriban és a kijárási tilalom nem nagyon érintett.)

Ha érdekel ez az időszak, főleg egy egészségügyi dolgozó látószögéből, akkor ez a könyv neked való. 

Könyvajánló: Triage naplója - második hullám Tovább
Képekben az élet (1.rész) - 2025 tavasza Budapesten

Képekben az élet (1.rész) - 2025 tavasza Budapesten

Következzék néhány fotó, amit Budapesten, tavasz idején készítettem.

img_20250403_143955.jpg

Valami lila virág, előtte szúrósnak tűnő növénnyel. 

img_20250414_113722.jpg

Kicsi, sárga virág. 

img_20250414_113331.jpg

Ha a sárga virág nem lett volna elég kicsi, akkor itt van, a még kisebb, kék virág. :D 

img_20250411_163238.jpg

(Poloska.) Ez nem telelt át.

img_20250304_093635.jpg

Fel! Fel a magasba!

img_20250414_113825.jpg

Pitypang... már csak fújni kéne.

img_20250310_093933.jpg

Vigyázat! Szeles, esős idő várható, némi esernyőhullással. Kérjük, fejük épségére fokozottan ügyeljenek! 

Képekben az élet (1.rész) - 2025 tavasza Budapesten Tovább
Hogyan telt a május elseje 2025-ben?

Hogyan telt a május elseje 2025-ben?

Ebben a bejegyzésben szó lesz arról, hogy:

  • hogyan vártam május elsejét és a hosszú hétvégét, vagyis mit terveztem erre a hosszú hétvégére
  • mi volt végül a valóság, vagyis hogyan telt május elseje számomra
  • videóról, amit Hvg tett közé

Szóval először is, jöhet a címben szereplő kérdés: hogyan telt számomra május elseje?

Munkával!

cleaning-service-3924238_1280.jpg

Ugyanis közölték velünk kedden, hogy csütörtökön, vagyis május elsején kötelező túlóra van, mivel szerdai napon nem tudunk megfelelően takarítani. Értsd: mivel használják azokat a helyeket, ahol takarítani lehetne, értelemszerűen azok koszosak maradnak.

Nemcsak én, hanem más is mehetett reggel 8 órára a munkahelyre és nekiállhatott takarítani. Dél környékén mindenki szabad lett, mehetett, amerre látott. 

Annyi a szerencse, hogy ezért a túlóráért fizetnek, elvileg 200%-osan, de azért csak jobb lett volna 4 napos hétvége, mint 3. 

forest-4918605_1280.jpg

Mit terveztem május elsejére és a hosszú hétvégére?

Fotózni. Elmenni olyan helyekre, ahova a munka miatt nem jutok el és lencsevégre kapni érdekes pillanatokat, érdekes dolgokat, épületeket, virágokat, bogarakat, híd/feljáró/aluljáró elemeket.

Haladni. Húsvét idején beteg voltam. Szóval nem tudtam haladni rendesen a saját dolgaimmal, úgy mint videózás, blogolás, olvasás, gitározás. Most kaptam esélyt az élettől, hogy bebizonyítsam, hogy igenis szabadnapjaimon tudok haladni, nem csak a hátsómat vakarom. 

Vásárolni. Vannak olyan boltok, ahova munka miatt nehezen jutok el. Ugyanis munka előtt nem vagyok hajlandó lefárasztani magamat (fizikai munkát végzek és ott nem szeretik, ha az ember lassú), nem vagyok hajlandó késni a munkahelyről, nem vagyok hajlandó 9 órát éhen tölteni. Szóval, röviden és tömören, most lett volna alkalmam elmenni olyan boltokba, ahova munka után hiába mennék el, merthogy addigra már bezártak. 

Marketplace-t bújni. Léteznek olyan könyvek, dolgok, amiket pénz szempontjából jobban megéri használtan venni, mert hát olcsóbb használtan... és nekem nem jelent gondot, ha egy könyvnek már a második gazdája vagyok. Emellett az is lehetőségként felmerült, hogy amúgy én is feltehetném Marketplace-ra a saját, már nem szükséges dolgaimat. 

Gitározni. Nyilván, ha szabadnapos vagyok, akkor több időm jut a gitározásra is. Így is mostanság úgy tűnt számomra, nem túlságosan sok időt szentelek a zenélésre. 

Videót szerkeszteni. Mivel elvileg 4 napos hétvégének néztem elé, így a videószerkesztésre is több idő jutott volna. (Aztán ugye kiderült, hogy 3 az a 4.)

lepkeorgona_20210811.png

Majális!

A Hvg a május elsejei rendezvénnyel kapcsolatban videót töltött fel. Én is kimehettem volna az egyikre és felvehettem volna videóra néhány beszédet, vagy a plakátokat, vagy bármit-bárkit, aki/ami valamiért számomra érdekes. Készíthettem volna képeket is, amikről bejegyzést írok itt a blogon, vagy összeszerkesztem videóvá... de munka volt helyette. 

Szóval, itt van a Hvg videója:

Ahogyan eltelt a hosszú hétvége

Most már munkanap következik, ahogy ezt a sort írom. Hogyan telt a hétvége?

Először is, gitározással. Valamelyik nap, talán pénteken (ami május másodika volt) elővettem a telefonon lévő metronomós-behangolós appot és ki tudja mióta először, metronómra gyakoroltam. ez már előrelépésnek számít nekem. 

Olvasással. Összesen két könyvet kezdtem el olvasni és ezt a kettőt be is fejeztem. Goebbels hegedűje és Nő az ablakban c. könyvek voltak azok, amiket elolvastam... egy nap alatt. Naptárilag mindkét történetet vasárnap kezdtem el és ugyanezen napon is fejeztem be.
Csak a hegedűről szóló regényt éjfél után nemsokkal kezdtem el olvasni, míg a másikat már estefele, délután. 

Alvással, fekvéssel. A fizetés nem érkezett meg. Ez pedig most számomra azt jelentette, hogy veszélyes mennem vásárolni, mert félő, hogy elköltöm a pénzem, amit meg kell hagyni. Pénteken vártam az sms-t, amiben az szerepel, hogy xy összegű utalás megtörtént, fizetés gyanánt. nem jött. Ennek is volt köszönhető az, hogy szombaton legszívesebben csak feküdtem volna az ágyban. Gondoltam a főzésre, de ezt is hagytam. Minek? Takarékoskodni kell. 
Elsején ugye dolgozni kellett menni. Miután hazajöttem, azután következett is az alvás-fekvés. Elfáradtam a munkában és ezen nem segített az sem, hogy előző nap valami éjfélig, hajnal 1 óráig voltam fent. 

Főzéssel, sütéssel. Vasárnap eljutottam oda, hogy jó lenne kaját csinálni. Szóval sütöttem halrudacskákat, meg főztem tésztát. Ezennel fel is avattam azt a kis serpenyőt, amit vettem még pár nappal ezelőtt a Pepcoban.

Így telt a május elseje és a hosszú hétvége. Köszi, ha eddig elolvastad ezt a bejegyzést, "találkozunk" legközelebbi bejegyzésnél!

Hogyan telt a május elseje 2025-ben? Tovább
Könyvolvasás az életemben

Könyvolvasás az életemben

Azon emberek közé tartozom, akik szoktak olvasni könyvet... az már más kérdés, hogy mikor, milyen intenzitással vetem bele magam a könyvek birodalmába.
ceruza_20210813.png

Régen, iskolás koromban

Több mesekönyv volt nálam, a szobában. Egy ideig elégedett voltam azzal, hogy meséket olvashattam. 77 magyar népmese, Andersen mesék, A kis herceg pihent a könyvespolcon, sok másik mellett, amik nevére már nem is emlékszem. 

Kedvenc mesém (mai napig is) a Rút kiskacsa. Miért tetszett? Azért, mert egy csúnyácska, kevésbé előnyös tulajdonságú szereplőről kiderül, hogy értékes. Talán pontosan azért vált a kedvenc történetemmé, amit a pagony.hu-n lehet olvasni: 

A rút kiskacsának minden vágya, hogy elfogadják. Hosszú útja során sokszor bántják. Sokáig ő is csúfnak hiszi magát, szomorúan beletörődik, hogy senkije nincs, és senki nem szereti a mássága miatt. 

Más voltam és kiközösítettek. Nem jobb voltam, hanem más voltam. Ez viszont elég volt ahhoz, hogy az osztály "peremére" kerüljek. 

Aztán egy idő után elegem lett a mesékből. Nem tartottam magam gyereknek. (Igaz, felnőttnek se igazán.) Igazából valamikor rosszul is esett, amikor gyereknek tituláltak, miközben testileg egyáltalán nem számítottam gyereknek. (Ugye itt a havira, meg társaira gondolok.)
Persze azért se gondoltam magamra gyerekként, mert az én képzeletemben egy gyerek az játszik, boldog, vidám, nincs gondja (maximum az, hogy elvették a játékát és hasonló bajok), nincs feladata. Én pedig ennek a képzeletbeli típusnak nem feleltem meg.

Elkezdtem a szüleim könyvei közt nézelődni. Ja, akkor sem érdekeltek a romantikus, csókolózós, fehér lovon érkező herceges történetek. Sci-fi és fantasy. Ezek érdekeltek. Stephen King nevétől kissé tartottam, hiszen az ő nevéhez horror regények kapcsolódtak már akkor is. Azt, mármint a horrort, pedig csak 18 éven felüliek élvezhetik. (Ja, túlságosan ragaszkodtam a szabályokhoz. Ha nem értem el a korhatárt egy-egy filmnél-sorozatnál, én nem is akartam megnézni az adott filmet/sorozatot.)
opera_pillanatfelvetel_2025-04-19_202011_hu_wikipediakorhatarok.png

Leslie L. Lawrence, Robin Cook neve is ismerős volt számomra. Az ő nevükkel ellátott könyvek sokasága pihent a szüleim könyvespolcán. Lawrence-t nem szerettem olvasni. A szüleim mondták, nem nekem való. Én ezt elfogadtam. Nem is olvastam Lawrence-től egyetlen egy könyvet sem. (Vagy csak az egyik szülőm mondta. Részletkérdés.)

Általános iskolában talán egyetlen egyszer voltam évvégén kitűnő, szóval abban a tanévben még tesiből(!) is ötöst kaptam. Szokás volt akkoriban az, hogy az 5.00-s átlagot elérő tanulók könyvet kapnak jutalmul. Az én jutalmam Lassie hazatér c. történet lett. lassiahazater.jpgNem a szerelemről, nem is az első csókról szól ez a regény. Hanem egy kutyáról, amit/akit eladnak, elviszik máshova, de megszökik és hazatalál, visszamegy az eredeti gazdájához. Többször olvastam. Kedvenc történetemnek mondhatom, noha ez nem jelenti azt, hogy a szereplők neveire emlékeznék. 

A kötelezők? 

Általános iskolában mindent elolvastam, ha jól emlékszem. Két Lotti, Kinizsi Pál, Kőszívű ember fiai, Egri csillagok... talán a Légy jó mindhalálig is kötelező volt egyik tanévben. 
Két Lotti is egy jó történet, szerintem. Az egyik tanévben a lányoknak ezt a történetet kellett megismerni, míg a fiúknak a Pál utcai fiúk (vagy a Tüskevár, nem tudom már) jutott. 
Arra már nem emlékszem, hogy az Egri csillagok (és a másik, sokak által rettegett regény, a Kőszívű ember fiai) középsuliban vagy általános suliban volt kötelező.

egri-csillagok-225x300.jpg

Középsuliban már nem tartoztam azon személyek közé, akik minden kötelezőt elolvastak elejétől a végéig. 

A szerelmes történetek továbbra is hidegen hagytak. Rómeó és Júlia dráma nem vált kedvencemmé, de az Antigoné igen. Az ember tragédiája c. dráma elemzése az irodalomkönyvben tetszett, de maga a mű már kevésbé nyerte el a tetszésem. Főleg úgy, hogy az irodalmat oktató tanár megjegyzést tett Madách Imrére: Madách szerint a nőknek a konyhában a helyük, a politikát és társadalmi életet hagyják meg a férfiaknak. 
Ui.: kicsit keresgéltem erről a témáról a neten. Hát, ezt találtam:

Aztán valahogy az olvasás kikopott az életemből, ha jól emlékszem. Vége lett a tanulásnak, elkezdődött a munka időszaka... és talán az olvasást abba is hagytam, vagy "csak" háttérbe szorult. 

Csak a helyet foglalja!

bedroom-413706_1280.jpg

Elköltöztem. Nem volt kocsim, amibe végtelen számú és mennyiségű cucc belefért volna. Busszal, vonattal, villamossal kellett megoldanom a dolgaim átvitelét egyik városból a másikba. Rengeteg könyvet hátrahagytam, mert a váltásnyi póló, a tányér, a villa, a tisztasági betét sokkal fontosabb volt. Meg kellett gondolnom, mit viszek magammal? 

Eleinte albérletben laktam. Akkortájt nem nagyon olvastam. Mivel nem volt megoldható számomra az, hogy legyen kocsi, ami elvisz A-ból B-be, meg kellett gondolnom, mit tartok magamnál. Régen is lett volna mit vennem, mint regény, mint egyéb, de hagytam. Pénzbe is kerül és helyet is foglal és költözésnél nem biztos, hogy szerencsés, ha mondjuk 100 könyvet kell egyik helyről a másikra elvinnem.

Aztán jött egy időszak az életemben, amikor munkásszállón laktam. Első munkásszállón 2 személlyel egy szobában, utána egy másik munkásszállón egyedül (de mivel 2 ágyas volt, BÁRMIKOR betehettek mellém mást!) . Igaz, a másik munkásszállón első napon egy ukrán nemzetiségű nő mellé tettek be, de én mentem a portára szólni, hogy mi egy műszakban leszünk és szeretnék egyedül lenni. Akkor megoldották. Viszont, ha olyan a helyzet, bizony benyomnak mellém mást, egy idegent. 

Később az önfejlesztős könyvek kezdtek el érdekelni ismét. Szóval, munkásszállón lakva megvettem (rendeltem) pár könyvet. Néhány könyv, ebből a korszakból:

img_20241220_164848.jpg

1724346461974.jpg

1724346461951.jpg

Nem akartam megragadni egy *zaros, gyárimunkás szintjén. (Ui: ez nem a gyári munkások ellen szól! Hanem arról szól, hogy nem érzem azt, hogy az én helyem a gyári munkások, másnéven operátorok, közt lenne.)
Fejlődni akartam és nem szenvedéssel leélni az életem. 

Vissza az olvasáshoz?

Tavaly decemberben elköltöztem a lehetőségek városába. Az önfejlesztős könyvekkel még nem "végeztem", amiket nyáron-ősszel rendeltem, szóval még ezeket elolvastam. 
Aztán elérkezett a Hvg könyvbörze.

hvg_konyvvasar_2025februjitottfelirat.jpg

Ezen a rendezvényen több kötetet megvettem... ha adtak volna bevásárlókosarat, akkor nagy eséllyel több regénnyel, miegymással álltam volna oda a kasszához. 
Ezen alkalomkor olyan könyvek is hozzám kerültek, amik nem az önfejlesztésről szólnak, hanem valamiféle történetet mesélnek el. Néhány, ezen könyvek közül: 

img_20250223_144203.jpg

img_20250223_144153.jpg

img_20250223_144138.jpg

Aztán elérkezett április elejével az Alexandra könyvvásár is. Jócskán bevásároltam és ebben nagy segítségemre volt az, hogy itt már biztosítottak kosarat.
Néhány könyv, amit ezen, a második könyvvásáron megvettem:

img_20250412_143934.jpg
img_20250412_144151.jpg
img_20250405_172930.jpg

Könyvtárba?

Még télen gondoltam arra, be kellene iratkozni könyvtárba... viszont én nem igazán jártam könyvtárba, az elmúlt években. Az is probléma nekem, ha víz se lehet nálam. Rámjön a köhögés, de nem ihatok vizet, mert bejáratnál le kellett adni? Akkor fulladjak meg a köhögéstől? 
Hiába voltam-vagyok könyvolvasó, a könyvtár légköre jelenleg ismeretlen számomra. Nem tudom, mi ott a menet. Nem tudom, mi hol van pontosan. (Nyilván, ha Jókai Mórt szeretnék olvasni, akkor szépirodalomnál kell keresni, de hát hol van a szépirodalom részleg? Ez nem olyan, mintha boltba bemennék... ez különlegesebb hely, úgy, mint ahogy a hangszerbolt is a különlegesebb helyek közé tartozik.)
...és ott volt a másik ok is. Munkanélküliek közé tartoztam, egy munkanélkülinek pedig meg kell fontolnia, mire ad ki pénzt. A kaja és a számlafizetés fontosabb, mint a könyvtárjegy. Oké, vettem munkanélküliként könyveket, de azokat el is lehet ám adni. 

cleaning-3977589_1280.jpg

Vissza a munkába, egyből el is felejtettem olvasni

Március közepén újra a dolgozók közt találtam magam. Takarító lettem. Akkor 2-3-4 könyv várta azt, hogy kiolvassam. Viszont ahogy beléptem a dolgozók közé, a könyvolvasást magam mögött hagytam, hisz nincs rá idő! Haladni kell! Nincs idő munka előtt olvasni, tenni-venni-haladni kell!

Mostanság (április közepe) kezdtem újra olvasni, miután közel egy hónapot kihagytam. Most* szabadságon vagyok. Az, hogy mentesülök a munkavégzés alól, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy újra könyvolvasással töltsem az időm egy részét.
Ha visszatérek a takarítós hétköznapokhoz, talán újra hagyom az olvasást. Még ha gondolok is a könyvtáras megoldásra, nehezíti a dolgot az, hogy délutánra járok dolgozni. Az pedig azt jelenti, hogy délután elindulok és mire hazaérek, este lesz, így sok minden zárva lesz.
Tudom, elmehetnék munka előtt is. De nem vagyok koránkelős és nem szeretek idő hiánya miatt úgy elindulni a munkahelyre, hogy nem ebédeltem. 
Tudom, olvashatnék attól függetlenül, hogy dolgozok. Talán felvehetném ezt a tevékenységet a "szokássá kell alakítani" listára. 

fraktal_kod_20210216.png

Mit hoz a jövő?

Nem tudom. Annyi biztos, hogy egy hetet kaptam*, amit munkától távol tölthetek el. ebből az időből közel a fele hét el is telt... és mire ez a bejegyzés megjelenik a blogomon, addigra már a múltba vész ez az időszak. 

 

* Amikor ezt a bejegyzést elkezdtem írni, akkor a húsvét közelgett, vagy már el is jött, ezáltal, már szabadságomat töltöttem. Mikor ez a bejegyzés megjelenik, már "régesrég" visszatértem a dolgos, elfáradós munkanapokhoz. 

Könyvolvasás az életemben Tovább
Április 5.-e, szombat: Alexandra könyvvásár

Április 5.-e, szombat: Alexandra könyvvásár

Idén 2025 április 5.-én tartották meg az Alexandra könyvkiadó könyvvásárát. Ezen alkalomból kifolyólag az ember hozzájuthatott akár 100 forintért is egy-egy kötethez. 
Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy én milyen könyveket hoztam el erről a könyvvásárról.

100-500 forintos könyvek

Interim téridő

img_20250412_143904.jpgMindössze 100 forint. A szerzőről semmit se tudok (Voyti Attila).  Akkor mégis, miért hoztam haza ezt a kötetet? A hátsó borítón levő, első mondat miatt:

A szoba közepén fekvő fehér márványtömbre mutat: tessék, ez lesz a sírköved.

Járvány idején

img_20250412_143940.jpg

Kis könyvecske. Olyan, egy nap alatt elolvasós kötet (de lehet, elég 2 óra is). Igen, a koronavírusról szól. A téma maga érdekes. Azt gondoltam, arról fog szólni, hogy Olaszországban hogyan élték meg a koronavírusos helyzetet. 

A válság második hulláma

img_20250412_144307.jpg

Orbán-kormány. Érdekel, hogyan látta más azt a korszakot, amikor Orbán-kormány másodjára került hatalomra. Belelapoztam és megállapíthattam, hogy ez a kötet úgymond egy elemzés, egy leírás egy korszakról, amikor én még középsuli padjait koptattam. 
Érdekel, mi is volt akkor, amikor az én életemben fontosabb témakör volt a tanulás, mint a politika. 

A kakas éve

img_20250412_144151.jpg

Már nem tudom, miért is jött velem ez a könyv. Az nagyban hozzájárult, hogy olcsón adták. 

A második hullám

img_20250412_143934.jpg

Koronavírus. Egy kórházban dolgozó kötete ez, amiben elmeséli, hogyan is élte meg a koronavírusos időszakot a munkahelyén. 

Roofer

img_20250412_143857.jpg

Itt is az alcím az, ami megfogott:

Odafent szabadnak érezheted magad... de mindent el is veszíthetsz!

Talán olyan világba kalauzol el ez a könyv, aminek én soha nem leszek részese, hiszen jelenleg nem sok esély van arra, hogy én magas épületek tetejére mászkáljak többedmagammal, vagy egyáltalán, egymagamban. 

1000-2000 forintos könyvek

Az írásról

img_20250412_144143.jpg

Már régebben is meg akartam volna venni, vagy legalábbis elolvasni ezt, az írással foglalkozó könyvet, Stephen Kingtől. Ez a kötet leginkább két fajta embernek lehet érdekes: annak, aki szereti Stephen King írásait és annak, aki maga is író (vagy legalábbis köze van az íráshoz)

Zsákbamacska!

img_20250409_165211.jpg

A vásáron egy kosárban voltak ún. zsákbamacskák, darabja 2000 forintért. Nem tudtam, hogy ekkor milyen könyvet választok ki magamnak és más se tudta. Csak annyit tudhatott mindenki a rejtélyes macskával kapcsolatban, hogy 2000 forintba fáj és utolsó darabok közé tartozik, amit így be tud szerezni. 
Igazából kettő ilyent szerettem volna venni, de maradtam az egy darabnál. 
Otthon értelemszerűen kibontottam a csomagolásból. Citromsárga borító, rózsaszín betű. Nagy eséllyel szerelmes regény és a célközönség: fiatalok. 
Amúgy: Morgan Matson: Páratlan nyár.

img_20250412_143756.jpg

Panelárnyék

img_20250412_144000.jpg

Jelenleg panelban élek, albérletben. Miért jött velem haza ez a kötet? A hátsó borítón olvasható mondat miatt:

A válságban lévő hazai alsó középosztály regénye ez. 

Sötétség délben

img_20250412_144158.jpg

Szovjetunió. Ez a szó, amin megakadt a tekintetem a hátsó borítót nézve. Gondoltam, azokról az időkről fog szólni, amikor Szovjetunió létezett. 

Goebbels hegedűje

img_20250412_144011.jpg

Közöm van a zenéhez, noha mostanság talán ritkábban gitározom, mint ahogy kellene szerintem.
A hegedű nem akar felejteni. Kíváncsi vagyok, miről is szólhat a könyv, talán zenélésről is szó esik benne (a gyakorlásról és ezekről)

Az utolsó vándorlás

img_20250412_144407.jpg

Az alcím az, ami megfogott: 

Az állatok haldokolnak. Nemsokára teljesen egyedül leszünk.

Jó sci-finek ígérkezett számomra ez a regény. Az ilyen, jövőben játszódós történetek felkeltik a figyelmem... de azért a valóságban nem szeretném megtapasztalni, milyen is élni egy ilyen jövőbeli világban? 

Az öröklés szabályai

img_20250412_144359.jpg

Az ember azt hihetné, hogy valami tankönyvet takar a cím és ami ebben benne van, az adott szakon (ahol halállal, örökléssel is foglalkoznak) számon is kérhetik egy-egy zárthelyiben.
Ahogy az ember ránéz a borítóra, egyből az olyan, szépiás, régi képek jutnak eszébe, amik régi kort idézik meg, vagyis a múltat. 

Nő az ablakban

img_20250412_144314.jpg

A borító ennél a könyvnél is ötletes, kissé utal a könyv címére. A cím alapján az olvasó azt gondolhatja, itt valami thrillerről, esetleg valami drámáról lehet szó. 
A könyvvásáron a hátulsó borítót minden bizonnyal elolvastam: adott egy magányos nő, akinek az élettere a négy fal közé szorult be és mindezt tetézi az agorafóbiája. 

2000 forint feletti könyvek

Goldilocks Úton egy új világ felé

img_20250412_144415.jpg

"Szül, főz, bólogat" - ezen mondat miatt került be a kosárba és vittem később a pénztárhoz. Emellett beleolvastam a hátsó borítón levő szövegbe, ahol egy olyan történet képe rajzolódott ki előttem, amiben a nők alsóbbrendű lények... ja és sci-fi, jövőben játszódik. 
Valamiért viszont nem néztem az árat. 4599 forint, de már nem tettem vissza. 

Apró szokások

img_20250412_143546.jpg

Ezt a könyvet régebben is meg szerettem volna kaparintani. Most sikerült. Talán nem a legjobb vételnek számított ezen a vásáron, mert 3000 forintért jutottam hozzá. Talán, ha használtan vettem volna meg, akkor anyagilag jobban jártam volna. Most már igazából mindegy. 

Végszó

Éldekorált könyveket is láttam a vásáron, de ezek talán kivétel nélkül a drágább kategóriába tartoztak. (Talán 4 ezer forint feletti összegbe került egy-egy éldekorált könyv.)
Láttam azt az önfejlesztéssel kapcsolatos könyvet is, amit korábban talán teljes áron vásároltam (rendeltem) meg: Örülj a hibáidnak. 3000 forintba került annak, aki ezen a vásáron magával vitte a pénztárhoz. 

 

Megérte-e elmennem erre a rendezvényre? Igen. Te voltál ezen a könyvvásáron? Ha igen, milyen könyvekkel tértél haza? Írd le kommentben! 

Április 5.-e, szombat: Alexandra könyvvásár Tovább
Minek neked szünet 6 órában? Wc-re is csak akkor mehetsz, ha megengedem!

Minek neked szünet 6 órában? Wc-re is csak akkor mehetsz, ha megengedem!

Nem tudom, hogyan lehetne elkezdeni ezt a bejegyzést. Talán számomra túlságosan fontos az, hogy a munkaidőt ne megállás nélkül toljam le, hanem lehetőségem legyen enni, inni, wc-re menni.

arnyekok_20210520_1.png

Annó, amikor egy másik városban éltem, munkahelyet szerettem volna váltani. Volt tájékoztató egy édességgyári munkáról, hogy mit kell csinálni, miket gyártanak. Aki ebbe az édességgyárba bekerült, annak szembe kellett néznie azzal, hogy az egyik szünet CSAK 5 perc. Még wc-re se elég. A tájékoztatóról úgy mentem haza, hogy le voltam döbbenve a nyúlfarknyi szünet hallatán. 

Most, a lehetőségek városában lakva, a 2025-ös évet munkanélküliként kezdtem el. Ennek köszönhetően jelentkeztem egy olyan állásra is, ahol munkaerőkölcsönző cég keres dolgozókat, az egyik élelmiszerlánchoz, többfajta pozícióba. 

Egyik nap elmentem a csoportos tájékoztatóra, ahol kiderült, hogy pontosan melyik bolthálózatnál kellene dolgozni és emellett rengeteg információ hangzott el.

6 órában szünet NINCS, wc-re csak ENGEDÉLLYEL lehet kimenni!

toilet-paper-3964492_1280.jpg

Ahogy ezt megtudtam, egyből le is tettem arról, hogy ennél a cégnél én 6 órát dolgozzak. Az túl sok éhesen, túl hosszú idő, nem tudok annyit enni, hogy 6 órán át kihúzzam mindenféle táplálékfelvétel nélkül. Sőt, számomra lehetetlen is annyit egyszerre magamba tömni, hisz az eredmény hányás lenne. Igazából már annak örülök, ha 4 órán át nem kordul meg a gyomrom az éhségtől. Talán, ahogy idősebbé válok, úgy fog egyre kevésbé kelleni a kaja, de ugye időben, addig el is kell jutni.

Ez a "nincs szünet 6 órában!" és hasonló problémák, másokat is érintett korábban: 

Persze ennél sokkal sürgetőbb, fontosabb problémák, helyzetek is léteznek a földön.
Az én környezetemben is akadtak olyan személyek, akik 8 óra alatt egy falatot se ettek, maximum cigiztek, kávéztak, esetleg ezt a két tevékenységet is hanyagolták. Ha pedig 8 óra alatt nem esznek egy falatot se, akkor a 6 óra az mi? 

A Munka törvénykönyve világosan fogalmaz:

103. § (1) A munkavállaló részére, ha a beosztás szerinti napi munkaidő vagy a 107. § a) pont szerinti rendkívüli munkaidő tartama

        a) a hat órát meghaladja, húsz perc,

        b) a kilenc órát meghaladja, további huszonöt perc munkaközi szünetet kell biztosítani. 

Konklúzió: 6 órán át tartó nem-evés, nem-wc teljesen oké (a törvénykönyv szerint)

Minek neked szünet 6 órában? Wc-re is csak akkor mehetsz, ha megengedem! Tovább
Lilahagymás avokádókrém

Lilahagymás avokádókrém

Az avokádó drága. Viszont nemrég, márciusban vettem egyet. Le volt akciózva, talán az Aldi-ban vettem, de már nem emlékszem. 

img_20250323_203939.jpg

Már egyszer ettem avokádót, de akkor csak sózva került a toastkenyérre. Most viszont felturbóztam. Lilahagymát is vágtam hozzá. Talán őrölt feketeborst is tettem hozzá. Toastkenyérre kentem.

img_20250323_205633.jpg

Egyszer érdemes megkóstolni így is, amolyan különlegességként. 

Ha számodra érdekes azok a dolgok, amikről írok, kövesd a blogot!

Lilahagymás avokádókrém Tovább
Húsvétra készülődés

Húsvétra készülődés

Ebben az évben is lesz húsvét... és ha már húsvét, akkor ünnepi menü is jól jönne. Nem vagyok mostanság egy nagyon főzős fajta ember, de azért szeretném valahogyan én is megadni a módját ennek.

Szóval, következzék az, hogy mi lesz nálam húsvét alkalmából!

img_20250418_182345.jpg

Krumplisaláta. Már vettem egyszer egy ilyent, akkor ízlett. Most a Lidl-ben akciós volt, egy ezres alatt volt. Rendes áron már lassan 1500 forint.

img_20250417_162019.jpg

Tojás. Nagyon nagy eséllyel sima, főtt tojás lesz ebből. Sonka, kolbász nekem nem hiányzik húsvét alkalmából, de a tojás már annál inkább. 

img_20250417_162051.jpg

Gesztenyés bejgli. Valamiért nekem a bejgli az karácsonyi süti és rácsodálkozok arra, hogy hogyhogy lehet kapni húsvétkor is?

img_20250418_182147.jpg

...és ha húsvét, akkor csokinyuszi. Ez 500 forint alatt volt. Lidl-ben akciós volt a kép jobboldalán látható kis csoki, ami egyébként fehércsoki, benne tojáslikőrkrém töltelékkel. (Noha, nemcsak ennyit vettem, de hát azóta fogyogatott belőle.:D) 

Boldog nyuszit, boldog húsvétot mindenkinek!

 

Húsvétra készülődés Tovább
Örülj, hogy van munkád! - újra aktuális

Örülj, hogy van munkád! - újra aktuális

A napokban nem túl jó hírt olvastam: Zalalövőn sok személyt szélnek eresztenek. Ez a közel 200 ember rászabadul Zalaegerszeg és Zala megye munkaerő piacára. 
businessman-3042272_1280.jpg

Emellett továbbra is ott vannak az ismerősi beszámolók, miszerint ***** nehéz elhelyezkedni most bárhol.

Az egyik ismerős arra lett figyelmes, hogy már ideje arról írnak a programozós csoportokban (amik Facebookon vannak), hogy TAPASZTALATTAL is nehéz elhelyezkedni. Ilyen bejegyzéseket én is láttam, olvastam a kommenteket. 

Vagy ott van a másik ismerősöm. Nem talál munkát diplomával, igaz, nem is Budapesten keres munkát.

Ott van az a nem egyszer olvasott vélemény is, miszerint "most Budapesten is nehéz állást találni". Nem tudom ez hányszor jött velem szembe. 

Persze ott vannak azok a hangok is, amik azt hozzák fel, hogy a külföldiek elveszik a munkát. A napokban a villamosra felszállt vagy 10 külföldi (meg nem mondom, hogy indonéz vagy fillipinói vagy kínai vagy vietnámi emberekről van szó). Ott van a Telex videója, ami pont, hogy a külföldi ételfutárokról szól. Íme: 

Elbocsátásokról szóló, néhány hír:

Szóval újra aktuálissá vált... örülj, hogy van munkád. Örülj, hogy szenvedhetsz. 

...és így a végére, néhány érdekes cikk, munkával kapcsolatban:

Örülj, hogy van munkád! - újra aktuális Tovább
Operátorból takarító...szégyen-e?

Operátorból takarító...szégyen-e?

Március közepén takarítóként kezdtem el dolgozni. Ebben a bejegyzésben erről fogok írni. Jó olvasást!

cleaning-3977589_1280.jpg

Takarítóként?

Amikor munkát kerestem, akkor elsőkörben irodában szerettem volna dolgozni, emellett a takarítást és társait meghagytam másnak. Aztán, ahogy telt-múlt az idő és fogyott a tartalék pénzem, egyre lejebb adtam az elvárásaimat.
Alapvetően nem voltak nagy elvárásaim a munkával kapcsolatban. Onnan indultam, hogy legyen irodai munkám. Nem számított nekem, hogy van-e cafatéria, adnak-e céges kocsit, van-e Medicoveres biztosítás, vagy van-e gyümölcsnap, van-e csócsóasztal.

Időközben viszont az irodai dolgozó álomképét elengedtem és már gondolati szinten se létezett az, hogy én irodai munkásként, alias irodistaként keressem a pénzt. 

Korábban soha nem dolgoztam takarítóként. Voltam segédmunkás, operátor, minőségellenőr, de takarító az sose. Viszont, ha nekem szegeznék a kérdést, miszerint mi az, ami soha életben nem lennék, akkor nem a takarítót mondanám válaszként. 

Sokaknak az, hogy takarítóként dolgozzanak, még gondolati szinten is visszataszító. Volt olyan a közeli környezetemben, akinek látható módon nagyon nem tetszett az, hogy valaki iskolában takarítson, mondván a tanulók DIREKT rondítják össze a wc-t még jobban, hogy kicse*zennek az emberrel. 

Viszont én a takarítós munkakört is előrelépésnek gondolom, az operátori munkakörhöz képest. Most még az a véleményem, hogy takarítóként jobb lenni, mint beszabályzott pisiszünetű operátornak. 

gyar_20220109hajnal.png

Operátor? Takarító? Melyik? 

Apropó, operátori szünet... régebben találtam valahol egy kommentet, ami az operátori életről szól.

A kérdés egyébként gyakorikerdesek.hu-n található (A kérdés: Mik a tipikus csicska munkák?)

Egyik válasz: 

Jártam olyan munkahelyen, ahol dudaszó jelentette a szünet kezdetét.. mindenki libasorban levonult a munkaterületről, elkezdett nyáladzani és táplálkozni. Kifele menet mindenkit átnézett a biztonsági őr egy fémkeresővel, hogy nem e lop ki akár egy csavart is. Ebédszünet vége szintén egy dudaszó, másmilyen. Azt jelentett, hogy 1 perced van visszaérni a munkaállomásodra. 1 perc letelte után újabb dudaszó.. megkezdheted a munkádat.. és ez ment napi 3x. Munka közben nem volt engedélyezve a csevegés, telefont nem vihettél be, pisilni csak úgy mehettél el, ha jelezted a sorvezetőnek hogy ki kell menned. Amire morgolódással válaszolt, hogy "gyorsan, csipkedd magad". Számomra ez a csicskamunka, ahol mint egy levágásra váró birka úgy vagy kezelve. És szóvá tette 1-2 évek óta ott dolgozó, hogy "otthagyom az állást 1 nap után? jobbat úgyse fogok találni" Nos, találtam! Ennél csak jobb létezik. 

Ahol én dolgoztam operátorként, nem volt dudaszó, ellenben olyan személlyel dolgoztam együtt rendszeresen, hogy sokszor a *zar is vigyázzban állt bennem a jelenléte miatt és a jókedvem messzire menekült. 

Amikor beléptem a munka világába, az első két évben egyszer, egy munkatársnak azt mondtam, hogy olyan munkahelyet szeretnék, ahol ki lehet menni nyugodtan wc-re. Röhögés volt a válasz. 

(Igazából nem tudom, hogyan fogalmaztam meg ezt, de ez volt a lényeg: a szabad döntést atekintetben, hogy az ember mikor megy wc-re.)

Volt részem abban, amikor elvárták volna, hogy igenis, amiért a szünetnek vége, tartsam vissza a nagywc-t és igenis, amiért vége a szünetnek, csináljak be. Kiabáltak velem, amiért szünet végével rámjövő inger miatt inkább elmentem wc-re könnyíteni magamon és nem a büdös, barnafoltos alsóneműt választottam. 

Nem azzal van a baj, hogy valahol dolgozni kell. Hanem azzal, hogy akár még a pisit is beszabályozzák, hogy mikor lehet? (Nyilván léteznek olyan helyzetek, amikor bizony nem lehet egykettőre szünetet tartani, mint pl. eü-s személyzetként műtéten való részvétel.) 

csavar_20220109hajnal.png

Operátori lét magam mögött hagyása

Szerettem volna kiszabadulni a gyári létből. Szerettem volna múlttá tenni azt, hogy én operátorként dolgozom. Persze van olyan hely, ahol én is szeretnék dolgozni, de ugye ezen munkahely megtalálásához szerencse is kell. 

A 3 műszakban való dolgozás se olyan, amihez ragaszkodnék. Lehet, hogy számomra az éjszakai munkavégzés nem jelent gondot, viszont azzal is számolnom kell, hogy a boltok NAPPAL vannak nyitva, a lakás-házfelújítások NAPPAL történnek, az élet NAPPAL zajlik és magasról tesz arra, hogy nekem a NAPPAL az alvásról szól. 
Emellett, ha 3 műszakba jár az ember dolgozni, akkor egyszer így, egyszer úgy kell fentlennie. Ami megterhelő lehet a szervezetnek, mert mindig máshogy kell létezni. Egyszer kínlódni azzal, hogy hajnal 3 órakor még dolgozzon az ember, máskor ugyanaz a hajnali 3 óra az alvás idejét jelenti.
Maga az operátori munkakör se túlságosan hízelgő. Ugyanazt csinálni hónapról hónapra, 0 fejlődési lehetőséggel (nem mintha takarítóként annyira túl sok előrelépési lehetőség lenne), megállás lehetősége nélkül. Takarítóként legalább megállhatok vizet inni, megállhatok orrot fújni. Operátorként? Lehet, a vizet se lehet bevinni a területre. 

cleaning-service-3924238_1280.jpg

Immár takarítóként

Március közepén elkezdtem takarítóként dolgozni. Lassan egy hónapja lesz, hogy beálltam a dolgozók sorai közé. 
Nincsen darabszám, helyette kötelezően takarítandó helyiségek vannak. ...de arról, hogy milyen takarítóként dolgozni, arról egy másik bejegyzésben lesz szó.

 

Köszi, ha eddig elolvastad! Ha érdekelnek ehhez hasonló tartalmak, kövesd a blogot!

Operátorból takarító...szégyen-e? Tovább
Van 10 dolog, amivel foglalkozhatsz? - Akkor azzal foglalkozz, azon gondolkodj!

Van 10 dolog, amivel foglalkozhatsz? - Akkor azzal foglalkozz, azon gondolkodj!

Nem tudom, mikor pattant ki ez az ötlet, vagy kérdés a fejemből. Na de most erről a témáról lesz szó ebben a bejegyzésben.

villanykorte_20210506hajnal_1.png

Alapvetően érdekelnek mások, az ismerősök. Van, hogy eszembejut a rég elfeledett ismerős. Van, hogy a másik szokatlan csendességének, vagy az érezhető rosszkedvének okát magamban kezdem el keresni: nem-e tettem valami rosszat, ami másiknak nem tetszik? Nem-e velem van baja? 

...és mikor elkezdeném jobban elemezgetni a helyzetet, eszembejut, hogy hát foglalkozhatnék mással is. 

Felteszem magamban a kérdést, hogy van-e 10 olyan dolog, amivel foglalkozhatnék? ...és tételesen elkezdem magamban sorolni a tennivalókat. Eddig mindig összegyűlt a 10 tevékenység és eddig mindig arra a megállapításra jutottam, hogy akkor erre a 10 dologra kellene a fókuszt helyezni, nem pedig a rajtam kívűl eső témákra kellene elpazarolni az energiámat. 

Energia. Észrevettem magamon, hogy egy idő után lemerülök és pihenésre van szükségem.
Elmegyek boltba (sőt, több boltba!), sétálok, tömegközlekedek, hazaérek, elfáradok, cipelek akár 10 kilónyi árut. Hazaérkezéskor nem tudok nekiülni mondjuk bloggal foglalkozni, mert "elfogyott az agyam", pihenni kell. 
Hazaérek a munkából, fáradtan, éhesen, fájó lábbal. Nem tudok pihenés nélkül nekilendülni mondjuk a videóvágásnak. 

Talán van abban valami, amit más helyeken olvastam. 

Introvertált vagyok. A napot bizonyos energiaszinttel kezdem. Aztán ez elfogy. Hiába szeretném, nem tudok haladni. Fáradt vagyok. Pihenni kell, "elfogyott az agyam"

Miféle fáradtságról van szó? Talán arról, amiről szó van ezekben a cikkekben:

Vagy egyszerűen csak öregszem? Hiszen látom a fiatalokat, tanulnak, lenge aljú nadrágokban járnak. Látom Facebookon a különféle kis videókat, amikben az anyuka mondjuk 2000-ben született. ...vagy ott vannak azok a videók, amik arról szólnak, hogy nem lehet tetkója annak, aki nem múlt el 18 éves, aztán a tetoválót felvilágosítják, hogy márpedig az a kliens elmúlt 18 éves. 

Vagy túl sokat várok el magamtól? 

Szólómánia videóit szoktam rendszeresen követni. Na de az elmúlt időszakban alábbhagyott a lelkesedés úgymond, elmaradtam a videóival. Egyik videója alatt, többek közt ezt írta nekem: 

Azt pedig külön értékelem, hogy még ebben az elmúlt nehéz időszakodban is mindig igyekezted követni az adásokat, véleményezni a tartalmakat, beleértve a beküldött szólókat és a bemutatkozó együtteseket is, mindezekért maximális respect! :) 

Ezen meglepődtem. Így is azt érzem, hogy nem haladok eléggé a számomra fontos, engem érintő dolgokkal kapcsolatban. Az engem kívűlről szemlélőknek viszont úgy tűnhet, hogy én azt a lécet magasra tettem volna?

erdo_sotetfantasy.png

Talán mindegy, mi a gond. Talán mindegy, mi szívja el az energiám, figyelmem. 

Mit vigyél magaddal ebből a bejegyzésből?

Amikor azon kapod magad, hogy olyan dolgon agyalsz, ami viszi az energiádat (és egyben az idődet) és téged kevésbé érdeklő dologról van szó, akkor nem árt megkérdezni magadtól: van 10 olyan dolog, amivel foglalkozhatnék, amivel haladni kéne? 
Persze, ez nem minden esetben ez a megoldás, ezt fontos leszögezni. Akkor mikor lehet megoldás?
Saját példát hoznék: észreveszem, hogy egy ismerősnek mintha rossz kedve lenne, talán el is kezdem kicsit sajnálni. Ezen kezdek el gondolkodni perceken át. Észreveszem magam és gyorsan felsorolom magamnak 10 tevékenységet, mivel foglalkozhatnék és megpróbálok az egyikkel foglalkozni.

Van 10 dolog, amivel foglalkozhatsz? - Akkor azzal foglalkozz, azon gondolkodj! Tovább
Megéri-e az olcsó hátizsák?

Megéri-e az olcsó hátizsák?

2025-ben valamikor, még télen, vettem hátizsákot magamnak. Megörültem, hogy olcsó, tetszik a mintája.

kiktaskaallatmintas_2025.png

Valami 1500 forintba került. Szóval, nem kellett nagy összeget kiadni érte. Rövid ideig ezt hordtam bevásárláshoz. Azonban egyszer, ahogy vállamra vettem, szakadás keletkezett rajta. Túl sok mindent pakoltam a táskába ezek szerint, ami a súlyt illeti.

Aztán elmentem egy közeli, mindenes boltba. Lehajoltam a földön található fonalakért.

RECCS!

És ennek a hangnak az eredménye:

kikestaska_2025.png

 kikestaska2_2025.png

 Szóval, meg lehet venni, viszont nagyon résen kell lenni, mennyi súlyt is tesz be a táskába. 

Megéri-e az olcsó hátizsák? Tovább
Használt ruhaboltban jártam...márciusban // Egyetlen egy ruhadarab 800 forintért

Használt ruhaboltban jártam...márciusban // Egyetlen egy ruhadarab 800 forintért

Alapvetően én nem vagyok egy szoknyás ember. Nem szokásom szoknyát viselni, hiszen az túl nőies, emellett, ami talán ennél is fontosabb: nincs zsebe. Nekem pedig a zseb elengedhetetlen, mint bizonyos álláshirdetésekben az angol nyelvtudás. 

img_20250315_114954.jpgMárcius közepén elkezdtem dolgozni...és úgy ítéltem meg, jobb, hogy ha veszek ruhákat. Ennek köszönhetően elmentem az egyik, közeli turkálóba, ha minden igaz, március tizennegyedikén.

A használtruha bolt

Olyan ruhaboltot kell elképzelni, ahol napi szinten csökkennek az árak. Minden ruha és egyéb, darabáras. Tehát nincs olyan, mint a Hádában, hogy kilónként kell fizetni.

Már régen el akartam menni ebbe a boltba, csak mindig volt fontosabb ennél... és emellett, azért ha az ember elmegy ebbe az üzletbe, feltételezhető, hogy pénzt hagy ott. Én meg spórolni akartam. 

A ruhák egy része szín szerint volt válogatva. Viszont más része nem, szóval mindenféle szín egyben volt. A szoknyák egy ruhaakasztón (vagy hogy hívják azokat) kaptak helyet. Az ágyneműk, sálak pedig amolyan ládákban. (Tudjátok, az a rendszerint fehér, felül nyitott dobozféleség, ami turkálókban szokott előfordulni.) 

A nap, amikor elmentem

Úgy gondoltam, hogy 800 forintos darabár mindig jobb, mintha 1500 forintért kellene megvennem az adott ruhát. Ha mondjuk 5 ruhadarabot veszek a turkálóban, akkor 800 forinttal számolva összesen 4000 forint... és a 4000 forint sokkalta szebb szám, mintha azt mondanám, hogy 5 ruhadarabért összesen 25 ezer forintot hagynék ott. (Vagy akár csak 10 ezer forintot.)

Szóval így indultam neki a turkálós kalandnak. Az eredmény pedig a fentebb látható szoknya. 

Használt ruhaboltban jártam...márciusban // Egyetlen egy ruhadarab 800 forintért Tovább
Március közepe: újra a dolgozók közt

Március közepe: újra a dolgozók közt

Tavaly felmondtam abban a gyárban, ahol dolgoztam, operátorként. A 2025-ös évet a lehetőségek városában kezdtem. 

fraktal_kekgolyo_20210216.png

Március közepe a munkát hozta el nekem. 

Már eltelt egy hét. Nem a legjobb munka, már fizetést illetően sem. Ugyanis 6 órában dolgozok, így a fizetés éppen arra elég, hogy kifizessem a lakbért, a kötelezőket (buszbérlet, ilyenekre gondolok), meg vegyek magamnak kaját. Kb ennyire elég a pénz, ami egy, teljes hónapnyi munka után jár.

Talán kicsit megállhatok, nem kell rettegni attól, hogy utcára kerülök. Viszont, így egy hét elteltével úgy látom, nem ragadhatok le ennél a munkánál. Semminél jobb, ennyi. 

Egy intézményben takarítok.

Március közepe: újra a dolgozók közt Tovább
Irodai munka? Ugyanmár! Felejtsd el!

Irodai munka? Ugyanmár! Felejtsd el!

Nagy reményekkel indultam neki az álláskeresésnek. Hiszen mégis csak a lehetőségek városában vagyok. Ha meg mondjuk elmennék Zalaegerszegre, össz-vissz 70 állásra jelentkezhetnék... de persze választhatnám Szolnokot, a maga 124 álláslehetőségével (Profession ennyit mutatott ekkor és ebben az ÖSSZES álláslehetőség benne van, ami az adott településen van.)

Ezt a posztot február 18.-n kezdtem el és terv szerint a munkakereséssel kapcsolatos érzelmeimről lesz itt szó. Ha ezen figyelmeztetés ellenére is kíváncsi vagy, akkor olvass tovább!

ball-1845546_1280_1.jpg

Szóval, a kezdetek...

Nagy reményekkel indultam neki az egész álláskeresősdinek, még januárban. Hiszen mégis csak olyan helyen lakom, ahol elég sok a lehetőség, az olyanok számára is, mint én. ...mert milyen vagyok? Akiből 4743893 ember létezik még: semmi különleges tudás, semmi perfekt nyelvtudás (se nyelvészeti, se nemiszerv, szájjal történő ápolásával kapcsolatos tudás).
Csak egy elvégzett suli, szabadidőben tanult zenélés, meg a magánéletbeli dolgok túlélője. Mindez persze megszórva önbizalomhiánnyal, alacsony termettel és más, fel nem sorolt tulajdonságokkal megspékelve. 
Az elején még hittem abban, hogy én bizony végre valahára kitörök az agysorvasztó és testelro*asztó gyári szalagos munkavilágból... mert senkinek ne legyenek illuziói, a 3 műszakos munkarend (vagy a 12 órás gályázás) nem tesz sok jót a testtel.
Nyilván van, akinek semmi baja nem származik (még) az ilyesfajta munkából, de talán mégis csak többségben vannak azok, akiket ilyen-olyan módon a műszakozás, a monotonitás tönkretett. Emellett az se túl jó érzés, ha 546 napon át UGYANAZT a munkát kell végezni, fejlődési lehetőség nélkül... 
...ja de, fejlődik valami. Trombozisra való hajlam, agyvérzés veszélye, cukorbetegség... Na de vissza az én érzelmeimhez, amik akkor léteztek, amikor  még januárt írtunk. 

Szóval, nagy remények. Azt gondoltam, kelleni fogok valahova, ahol irodában kell dolgozni, mint irodai dolgozó. Nem vártam magas fizetést, szóval az elvárásaim közt nem szerepelt az, hogy havonta nettó 600 ezer forint jöjjön fizetésként. Elég lett volna 300 ezer forint is.

Érdekelt sok minden. Miért ne tanulhatnék újat a munkahelyen? 

businessman-3042272_1280.jpg

Hullámvölgyek a munkakeresésben

Talán már januárban is volt, hogy úgy keltem fel, hogy nem igazán volt jó kedvem... inkább lehangoltság, szomorúság. Viszont ekkor még nem tudom hányszor győzött az optimizmus: de hát van idő, nyugi!

Nyugi, ott vannak a dolgaid, amiket nem használsz, azt eladhatod! Nyugi, még van elég tartalékod! Amúgy is, ha eladod a nem használt dolgaidat, akkor pénzt kapsz érte és ha költözni kell mondjuk fél év után, mert el akarsz menni máshova, akkor kevesebb dolgot kell magaddal cipelni! Szóval dupla nyereség!

Számoltam már decemberben is, hogy meddig elég a tartalékom? Leültem és már talán decemberben meghoztam a döntést február 24.-ével kapcsolatban:

február 24-ei hét: elkezdeni jelentkezni operátori munkákra

Szóval januárban még a február 24.ei dátum a messzeségben eltűnt, még nem éreztem közelinek.
...és ilyenkor még nem igazán gondoltam arra, hogy munkásszállós munkákra kellene jelentkeznem. Így nem is írtam fel magamnak ezzel kapcsolatban egy dátumot se.

Aztán elérkezett a február. Én mindig munka nélkül léteztem. 
Nem egyszer úgy keltem fel, hogy nagyon nyomott hangulattal rendelkeztem. Nem egyszer el is sírtam magam napközben. 

financial-crisis-544944_1280.jpg

Add lejebb! Add lejebb!

Február elején jutottam el addig, hogy engem már nem érdekel az irodai munka. Nincs időm kivárni, hogy felvegyenek olyan helyre, ahol irodában dolgozhatok, mint irodai dolgozó. 

A munkakeresésem kb így foglalható össze: 

  • legfelső szint (ahonnan indultam): leginkább olyan hirdetésekre jelentkeztem, ahol irodában kell dolgozni, irodai dolgozóként. Ezen a szinten még hagytam az operátori álláslehetőségeket, meg a konyhai kisegítő, takarító pozíciókat is. Több olyan állásra is beadtam a jelentkezésem, amikhez a tanulmányaim (a végzettségem) köthető úgy-ahogy. 
  • felső-közép szint: már olyan helyekre is beadtam a jelentkezésem, ahova eladót keresnek. Igaz, a legfelső szinten is jelentkeztem eladónak, csak ott úgymond elvétve. Talán lehetne azt mondani, hogy ez a szint és a legfelső szint még összetartozik. Amikor ennél a szintnél jártam, még élt bennem a remény az irodai munkát illetően.
  • alsó-közép szint: letettem az irodai munkáról. Elkezdtem beadni az önéletrajzomat több, konyhai kisegítős, takarítós munkára. Már gondolkodom azon, hogy nem-e jelentkezzek olyan állásra, ahova az oda-vissza út összesen már 3 órányi utazást jelent. Kezd természetessé válni a gondolat, hogy én beleragadtam az operátori munkakörbe és onnan soha a szagos életben nem fogok kiszabadulni. 
  • alsó szint: ez fog következni és ez kb az 500. jelentkezésemig fog tartani. Ezen a szinten már teljesen természetes, hogy operátornak jelentkezem és az is teljesen magával értetődő, hogy már odafele másfél órát is utazok akár és ugyanúgy másfél órát vissza. Talán már igazából ezen a szinten vagyok, hiszen az elmúlt napokban kezdtem el több olyan helyre is jelentkezni, ahova operátorokat keresnek.Az előző szinttől annyiban tér el ez a szint, hogy jelentkezek-e olyan munkahelyre, ah

 

...már este van. Direkt van félbehagyva a bejegyzés. Ugyanis ahogy írtam a bejegyzést, csörgött a telefon. 2 műszakos, fémipari gyári munka kapcsán hívtak. Aztán ahogy letettük a telefont (személyes interjú ideje is megvan) és eltelt néhány perc, újra csörgött a telefon. Azt gondoltam, ismét a gyári munkával kapcsolatban hívnak. Nem. Egy étteremben lenne munka. Oda is megbeszéltünk egy személyes találkozót. Ez az interjú pár nappal később lesz, mint a gyári munkával kapcsolatos találkozó. 

naplementeserdo_3423_20210216.png

Eredetileg nem ez a kép került volna ide, mint amit most lehet látni. Eredetileg egy hajléktalanságot megjelenítő képet szerettem volna betenni, hiszen munka (és pénz) nélkül az ember egyre inkább arra felé sodródik.  Most viszont változott a helyzet, ugyanis a mai nap megszereztem két interjúra időpontot.
Újra van remény.
Talán mégse fogok eljutni az 500. jelentkezésig februárban-márciusban, amikor újabb munkalehetőségek előtt nyitom meg a képzeletbeli kaput. 

Szóval, ez a poszt ennyi, így zárnám le, 2 telefonhívással, 2 interjúidőponttal. Arról, hogy mit tűztem ki az 500. jelentkezést elérésekor, azt egy másik alkalommal mesélem el. 

Kiegészítés február 20.-n: hívtak a 2 műszakos, gyári munka kapcsán. Lemondták a pénteki interjút, nem tudni, mikor lesz legközelebb lehetőség az interjúra. 

Kiegészítés március 8.-n: az újbóli időpont egyeztetés nem történt meg. 

Irodai munka? Ugyanmár! Felejtsd el! Tovább
Ágyő, dislike gomb! (Régesrégi bejegyzés végre befejezést kap 2025-ben)

Ágyő, dislike gomb! (Régesrégi bejegyzés végre befejezést kap 2025-ben)

Megjegyzés így az elejére: ezt még akkor kezdtem el írni, amikor bevezették azt, hogy a dislike-szám nem látszik. Most nézem, ez 2021-es újítás. Most pedig 2025 van.

Nyilván nem az a legfontosabb a világon, amivel ez a poszt fog foglalkozni. Ezzel tisztában vagyok. Miről is van szó? Arról, hogy a jól ismert videómegosztó oldalon a dislike számoknak búcsút lehet inteni. Nálam nemrég bukkant fel ez az újítás, miszerint sima, mezei videónézőként nem lehet látni, mennyi személynek nem tetszett az adott tartalom.

agyodislike_nov30hajnal.png

Keresd meg, hányan nyomtak a dislike gombra!

Ez a legfontosabb kérdés?

Talán, ahogy ezt a posztot olvasod, legelső kérdésed a fentebb jelzett néhány szó. Nyilván nem ez. Nyilván az, hogy mennyibe kerül egy kenyér, vagy hogy hány embernek kell búcsút intetnie a munkahelyének, sokkal égetőbb, mint ez. 
Azonban talán jobb egy kicsit mással is foglalkozni, nem pedig állandóan a hétköznapi problémákkal, helyzetekkel. Van, aki készített erről videót:

Good bye DISLIKE, avagy a VENTILLÁCIÓS gomb  (TECHWold videója)

TECHWorld videójában számomra újdonság volt, hogy egyáltalán, létezett olyan, amikor 5 csillaggal lehetett értékelni egy-egy tartalmat. Nekem már csak a dislike-like ismerős, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.

(Eddig írtam meg a bejegyzést, 2021-ben és innen folytatom, 2025 március 8.-án.)

szabadsaghajnal.png

Vélemény, így 2025-ben 

Már teljesen természetes, hogy az ember csak a lájkok számát látja a Youtube-n. Viszont hasznos információt nyújtana a nézőnek, ha egy videónál láthatná, mennyien nem kedvelik az adott videót? 
Mi van, ha olyannal ért egyet valaki, ami amúgy teljesen h*lyeség, de ő erről nem szerez tudomást? Ugyanis lehet, hogy valaki megnéz egy videót, számára rendben van és az adott témát ezzel le is tudja... de ha utánajárna, akkor rájönne, hogy hoppá, teljesen sületlenségről volt szó az adott videóban. A rengeteg dislike felhívná a figyelmet, hogy az adott videónál valami nincs rendben:

  • vagy uszították az embereket, hogy nyomjanak erre dislike-t
  • vagy sületlenség és nem érdemes hinni a videónak (mert önfényező, szépítéseken alapuló propaganda, akármelyik irányból és nemcsak politikai világban, vagy hazugság, vagy hasonló)
  • a videóhoz tartozó csatorna tulajdonosa nagyon rossz útra tévedt (pl. keresztényként hasznos az az információ, hogy az adott csatorna megveti-e a kereszténységet vagy sem. Vagy másik példa: kiderül, hogy amit állít a videóban, azzal teljesen ellentétesen cselekszik. Ide tartozhatnak azok a videók, amik arról szólnak, hogy valami kóbor kutyát befogadnak és a kutya napról napra jobban lesz... aztán kiderül, hogy amúgy egy jó állapotban levő kutyát hagytak csontsoványra fogyni.)

Szóval, ha maradunk a kutyás témánál, jár-e a lájk az ilyen típusú, kutyás videókra? Nyilván nem. Viszont ha az ember nem látja a dislike-arányt és nem is gondol arra, hogy a videóval kapcsolatban amúgy baj lehet, mit fog hinni? Azt, hogy befogadtak egy kutyát, ami/aki rossz bőrben volt, aztán náluk lakva voálá, egyre jobb állapotba kerül napról napra. 

...de mindegy is. Dislike-arány (és a szám) nem látszik és ez talán így is fog maradni. Talán előbb lesz több reklám a Youtube-n, vagy előbb lesz a Youtube-n a prémium felhasználóknak (még több) reklám, minthogy a fordított hüvelykujj-számláló visszakerüljön. 

Így, pár év elteltével, mennyire tartod hasznos újításnak azt, hogy már csak a lájkok száma látszik a Youtube-n? 

Ágyő, dislike gomb! (Régesrégi bejegyzés végre befejezést kap 2025-ben) Tovább
Árréstop! //2025 március 11.-e

Árréstop! //2025 március 11.-e

Ahogy ezt a bejegyzést írom, úgy már csak 2 bejegyzés várja, hogy megjenjen a későbbiekben...Már gondolkodóba estem, miről lehetne írnom? Hát a Fidesz segít!

bevasarlokocsi_20210309_1.png

Akkor nézzük azt a hírt, amit a március 11.-e hozott el nekünk.

Március közepétől a harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot. 

Erről a hírről mondjuk az Indexen lehet olvasni, de nyugodtan meg lehet tekinteni hvg-n, telexen is. 

Milyen termékeket érint ez a hír? Íme a lista, ami az Indexen is látható:

  1. Csirkemellfilé
  2. Csirkecomb
  3. Csirke far-hát
  4. Csirkeszárny
  5. Egész csirke
  6. Pulykamellfilé
  7. UHT-tej, 1,5% zsírt.
  8. UHT-tej, 2,8% zsírt.
  9. ESL-tej, 1,5% zsírt.
  10. ESL-tej, 2,8% zsírt.
  11. Étolaj
  12. Margarin
  13. Sertészsír
  14. Vaj
  15. Finomliszt
  16. Rétesliszt
  17. Késői burgonya
  18. Kristálycukor
  19. Sertéscomb
  20. Sertéskaraj
  21. Sertésoldalas
  22. Sertéstarja
  23. Tojás
  24. Tejföl
  25. Trappista
  26. Tehéntúró
  27. Natúr joghurt
  28. Gyümölcsjoghurt
  29. Fokhagyma
  30. Párizsi

El vagyok-e ragadtatva ettől a hírtől? NEM. 

Elképzelhetőnek tartom, hogy az árak maradnak, ennek ellenére. Nagyon egyszerű, csak a beszerzési árat kell növelni annyira, hogy az adott üzletláncnak csak 10% haszon legyen rajta. Ilyen egyszerű.

Néhány észrevétel

Miért nem tejföl a frissföl?

Az ember azt hihetné, hogy akkor az összes tejfölszerű termékre érvényes ez a hír... hát, nem! Farmföl, frissföl és hasonló, hangzatos nevű termékek nagy eséllyel nem esnek a tejföl besorolása alá. Erről többek közt a házipatika is írt egy cikket. Kattins ide, ha érdekel a cikk!

Idézet a cikkből:

Fontos tudni, hogy ha az adott terméken nem a tejföl feliratot látjuk, hanem például „frissföl”, „finomföl” vagy „farmföl” van rajta feltüntetve, akkor egy tejfölimitátumról van szó. A legfőbb különbség az, hogy míg a tejtermékek kizárólag állati eredetű összetevőket tartalmaznak, addig a tej- és tejtermékutánzatokban az állati mellett növényi eredetű hozzávalók is megtalálhatók.  

img_20220123_170106.jpg

A képen más is látható, nemcsak parizer, mielőtt valaki írná. :D Habár nem tudom, tényleg parizer-e, mert ez a kép régen készült. szóval lehet, hogy az egy baromfirúd volt mondjuk.

Párizsi? 

Párizsi, avagy a parizer szó hallatán az embernek egy rózsaszínes, homogén felvágott jut az eszébe és talán minden felvágott számára parizer, ami ennek a két kritériumnak megfelel. Viszont hiába, nem minden parizer, ami annak látszik... és erről, erre a linkre kattintva lehet olvasni.
Szabályozva van, mit lehet nevezni parizernek és egyik legfőbb kérdés: mennyi a hústartalom?
Szóval hiába néz ki parizernek, akkor sem párizsi a pulykamell szendvicsszelet, a  Falni jó! márkától a "csemege", a baromfi rúd.

gyumolcsbolt_20220109hajnal.png

Zöldség, gyümölcs? MINEK AZT!

Az ember végigtekint a 30 tételt számláló listán, megállapíthatja, hogy sok hús, tejtermék kapott sorszámot.
10 húsos termék (vagy 11, ha a párizsit beleszámoljuk), 11 tejes termék (én ideszámoltam a margarint, vajat, joghurtot, túrót is). 

Ha a lista készítésekor figyelembe vették, hogy a magyarok többsége(?) hogyan étkezik és azokat a termékeket tették a listára, amik leggyakrabban az asztalra kerülnek, akkor ez elszomorító.
Persze azt is meg kell nézni, hogy egy nem túl jól kereső családban miért inkább krumplis tészta és egyéb étkek kerülnek asztalra, nem pedig csőben sült brokkoli, lazac... apropó! Hal sincs a listán!
Gyümölcsöt csak nyomokban tartalmaz a lista
, gyümölcsjoghurt formájában. A zöldségeket pedig a krumpli és a fokhagyma képviseli

Március 12.-e és a Magyar Közlöny

Hvg-n március 12.-én jelent meg egy cikk, amiben arról írtak, hogy Magyar Közlönyben mit írtak az árréssel kapcsolatban. Az már teljesen természetes, hogy ha Magyar Közlönyről van szó, akkor este születik meg a törvény/rendeletcsomag. (...és akár már másnap reggeltől érvényes is lehet. Most szerencsére nem ez a helyzet, csak március 17.-étől lép életbe az árrésstop.)

Röviden, a hasznos információk:

  • Ha valahol megszegik az árréssel kapcsolatos szabályzást, akkor 5 millió forintos büntetéssel számolhatnak
  • Választ kell találni arra a kérdésre, hogy 2023-ban mennyi volt a nettó árbevétel? Ha ez egymilliárd forintnál kisebb, akkor nem kell foglalkozni az árrés témakörével
  • Vigyázni kell, hogy az árrésstoppal "megáldott" termékek ne fogyjanak el, különben érkezhet is a büntetés.

Ha érdekel bővebben, akkor erre a linkre kattintva a Hvg cikkét elolvashatod.

Neked mi a véleményed erről az intézkedésről? Írd le kommentbe!

Árréstop! //2025 március 11.-e Tovább
800ft/óra a fizetés... maradhat? (Életkép a munkakeresésben III. rész)

800ft/óra a fizetés... maradhat? (Életkép a munkakeresésben III. rész)

Ahogy írom ezeket a sorokat és ahogy elkezdem ezt a bejegyzést, még MINDIG nincs munkám. és február 17.-ét írunk. 

jegvirag_20210216.png

Viszont az elmúlt hetekben LETT volna munkám. Eleinte örültem is neki.

Miről is volt szó azzal az álláslehetőséggel kapcsolatban? 

Telefonálgatni kellett volna egész nap, lévén call centerbe kerestek dolgozót. Ebben még nem találtam problémát, talán néhány fokkal jobb, mint senvednyi a gyárszalag mellett. 

Mi lett volna a feladat?

Hideghívásokat indítani (igazából maga a program tárcsázott volna random telefonszámokat) és ajánlani először ingyenes terméket, majd ha az ügyfél elfogadja az ingyenes csomagot, akkor viszont szóba hozni egy olyan terméket, amiért már fizetni kell... de jó hír, ezt ki lehet küldeni az ingyenes csomaggal és így csak egyszer szükséges kifizetni a szállítási díjat.

Éhenhaláshoz sok, de megélhetéshez kevés

Még meg is néztem volna ezt a munkalehetőséget és igazából kétszer látogatásomat is tettem ennél a bizonyos call centernél. Első alkalommal elmondták, miről is lenne szó. Kissé a fizetést is említették, de ilyenkor még úgy voltam vele, hogy ez is jobb, mint a semmi. 

Harmadik nap már dolgozni kellett volna mennem, de én visszaléptem.

Én 4 órában szerettem volna dolgozni, de a velem beszélő személy úgy számolta az időt, hogy én bizony 5 órát lennék ott. Nem tudom, hogy csak elszámolta-e magát vagy sem. Viszont két kezdési időpontot mondott, mindkét esetben 5 órát kellett volna ott lenni. 

Odafele közel 1 óra az utazás, visszafele szintén közel 1 óra az utazás. (Na jó, talán 45 perc, ha pontosabbak akarunk lenni.)
Emellett ha ledolgoztatnak 1 órát, akkor nem 4 órát kell ott tartózkodni, hanem 5 órát. Akkor ez így összesen egy nap 7 óra, irodista időben.  A munkaidő 9 órakor kezdődik ezen a munkahelyen. 

Belegondoltam, hogy ahhoz, hogy ne siralmas összeget kapjak, 8 órában kellene dolgoznom... de akkor is siralmas összegről beszélnénk még mindig. Cserébe nem tudnék állásinterjúkra járni, vagy annyival kevesebbet kapok fizetésileg.

Igazsághoz hozzátartozik, hogy ha ügyes az ember (tehát el tud adni), akkor az órabért fel lehet tornászni magasabbra is. Viszont nekem úgy tűnt, hogy a plafon az az 1500 forint óránként. Ehhez meg nyilván minden egyes órában teljesíteni kell.

Amúgy, ha nem ad el semmit se az ember, akkor óránként 800 forint. 

Ja és EFO-sként kellene dolgozni. Szóval nem fizetnek TB-t. 

...és szerződést se adtak. Aláírattak egy szerződést, de abból nem kaptam saját példányt.

...ja és valami tagsági díjat kellett volna fizetni valami érdekvédelmi szervezetnek. Amit a bérből levonnak. 

bench-3954129_1280.jpg

Jó döntés volt-e visszautasítani ezt a lehetőséget?

Ide engem felvettek volna. Igazából fel is vettek, csak én visszautasítottam ezt a munkalehetőséget. Soha nem dolgoztam call centerben, szóval ebben az értékesítésben nekem fejlődni kell. Ehhez pedig idő kell. Addig, ameddig nem adnék el semmit se, addig bizony kénytelen lennék beérni 800 forintos órabérrel.

Azt pedig nem tudom, én meddig tudnék úgy létezni, hogy amúgy 800 forintos órabérrel számolhatok. Még ha 8 órában is dolgoznék, albérletben lakva (szobát bérlek amúgy) nem lenne elég a havonta megkapott összeg. Pedig én nem kaviárt, meg Red Bull energiaitalt, meg lazacot teszek az asztalomra, hanem kilós virsliutánzatot, tejfölutánzatot (farmföl, frissföl meg hasonló, amit nem egyszer tejföl helyett veszek), olcsóbbik toastkenyeret, rizst, tésztát... Ja és nem járok se bulizni, se edzeni, se jógázni. Emellett nem cigizek, nem iszok alkoholt (csak nagy-nagy ritkán). 
...
de igen, lehetne napi egyszer is enni, akkor is csak 3 toastkenyérszeletet a legolcsóbb vajjal VÉKNYAN megkenve. 

Azt se tudom, fizikailag bírnám-e, ha egész munkaidő alatt folyamatosan beszélni kellene, szinte megállás nélkül? Volt ismerősöm, aki arról számolt be, hogy néhány napnyi call centeres munka után berekedt, elment a hangja. Nem vagyok nagy beszédes. Amikor esetleg 2 órán át beszélek vagy esetleg 3 órán át egyhuzamban, már érzem a torkomon, hogy ki van kissé száradva. Mi lenne, ha naponta 4 órát vagy 8 órát kellene beszélni? Mikor menne el a hangom? Elment hanggal pedig nem igazán jó call centeresdit játszani.

Úgy jött el a február számomra, hogy február 12.-n jelentkeztem először állásra a hónapban. Tehát február elseje és február tizenegyedike közti időszak úgy múlt el, hogy 0 önéletrajzot adtam le. 

Ma jutott eszembe, hogy talán tudtam volna keresni más állást is, ezen értékesítői munka mellett is. Délelőtt interjúra jártam volna (ha egyáltalán van interjú), délután meg lett volna az értékesítői munka (de aznap 4 órában). 

De már mindegy... robogunk tovább a hajléktalanság felé!

800ft/óra a fizetés... maradhat? (Életkép a munkakeresésben III. rész) Tovább
Szerzemények a HVG-s raktárkisöprésen - 2025 február 23.-án

Szerzemények a HVG-s raktárkisöprésen - 2025 február 23.-án

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy milyen könyvekre tettem szert február végén.

hvg_konyvvasar_2025februjitottfelirat.jpg

Az év első két hónapja kb arról szólt, hogy munkát KELL keresni. Mielőtt nagyobb fokozatra kapcsolt volna a munkakeresős téma nálam, azelőtt még elmentem erre a rendezvényre. 

Igazából gondolkodtam azon, hogy egyáltalán, elmenjek-e erre? Viszont úgy gondoltam, hogy egyrészt, jól járok ezzel anyagilag (olcsóbban beszerezhetem azokat a könyveket, amik érdekelnek), másrészt lesz miről beszélnem/írnom. :D

Erről a témáról videót is készítettem. Már február 25.-én szerettem volna eljutni odáig, hogy felteszem a megvágott-megszerkesztett videót a Youtube-ra, de nem jött össze. Helyette március elseje lett az, amikor a videót megvágtam-megszerkesztettem és lett ilyen kép hozzá, mint ami fentebb látható.

Ha érdekel a videó, akkor itt van: (ha meg nem érdekel, csak tovább görgetsz)

Kánai András: Holnap történt img_20250223_144041.jpg

Ez volt az egyetlen egy olyan kötet, amit a szépséghibás könyvek közül vittem el. Igazából érdemes lett volna hamarabb eljutni a raktárkisöprésre, akkor esélyes, több velem jött volna a szépséghibásak közül. :D 
Engem érdekel a sci-fi világa és az is érdekes, hogy mi válhat valóra? Igaz, a könyv kinyitása nélkül is eszembejut néhány dolog: az a bizonyos 1984-es évszámot viselő történet. ...vagy az a történet, amiben könyveket égetnek el és tilos könyvet birtokolni. ...vagy a Szolgálóleány meséje.

Walter Mischel: Pillecukorteszt

img_20250223_144104.jpg

Ezzel a könyvvel már korábban is szemeztem. A könyvajánló (ami mondjuk a moly.hu-n olvasható) alapján érdekesnek találtam. Azóta ezt már elkezdtem olvasni és Carol S. Dweck neve is felmerült.
Igazából nem túl könnyű olvasmány ez a pillecukor és az se segít a helyzeten, hogy hatalmas bekezdésekkel operál, nem pedig 2-5 soronként van rendszeresen újabb bekezdés. 

Janine Di Giovanni: A reggel, amikor eljöttek értünk

img_20250223_144203.jpg

Maga a borító (a színvilág) tetszetős. Az alcím hozzáad magához a címhez.
Ezzel a könyvvel a Hvg-s rendezvényen találkoztam először, de felkeltette az érdeklődésemet.
Engem érdekel a keleti világ (legyen az Kína, Japán, vagy Szíria, Afganisztán mondjuk), szóval a nem létező kosaramba bekerült ez a kötet. 

Kenyeres András: Győztes gondolkodás

img_20250223_144120.jpg

Kenyeres Andrástól már megvan egy könyv, aminek a címe: Figyelemkontroll. A Figyelemkontroll első olvasásra nem nagyon nyerte el a tetszésem, mert nem azt kaptam a könyvtől, amit akkor kerestem. Talán második olvasásnál jobban fog tetszeni... már ha addig el nem adom. :D 

Noha február 23.-án még a munkanélküliek táborát gyarapítottam, az önfejlesztés továbbra is érdekelt. A kihajtható borítón felsorolja a 11 pontot, pár szóban. Talán még ott helyben bele is lapoztam a könyvbe. 
Egyébként jól tagolt a szöveg, nem hat annyira tömörnek, mint a Pillecukor szövege. 
A 11-es szám azt sejteti, hogy itt bizony iránymutatást kap az olvasó arra, hogy mit érdemes csinálnia, vagy esetleg mit nem érdemes. Már várom, hogy elkezdjem olvasni. 

Lenora Chu: Kis katonák

img_20250223_144138.jpg

Ez a szerző is ismeretlen számomra. A cím nem fogott meg, de az alcím igen. Érdekel, hogy milyen lehet a kínai oktatás. Remélhetőleg ebből a könyvből megtudom a választ. Sok hozzáfűznivalóm ehhez a kötethez nincs, mivel még nem olvastam el. 
Ui: a borító jobb széle valóságban is ilyen elmosódott, nem telefon-fényképezési hiba. :D 

Souad Mekhennet: Azt mondták, egyedül jöjjek

img_20250223_144214.jpg

A borító (ami sejteti, hogy milyen világban is játszódik a történet) és a cím együtt felkeltette az érdeklődésemet. Az alcím ehhez hozzátett, szóval ez is a nem létező kosárba került. 
(Miért nem létező kosár? Azért, mert ezen a könyvbörzén nem biztosítottak kosarat, mindenkinek a kezében kellett vinnie az általa kiválasztott könyveket.)

Manal al-Sharif: Merj vezetni
img_20250223_144153.jpg

Ez a kötet már ismerős volt számomra. Korábban, amikor nézelődtem a Facebook marketplace-n, valaki árulta ezt a könyvet. Akkor néztem utána, miről is szólhat ez a könyv? 
Ahogy megláttam a kiárusításban, nem is gondolkodtam azon, hogy jöjjön-e velem vagy sem. Még aznap elkezdtem olvasni és 24-én, hajnalban már ki is olvastam. 
A történet főszereplője egy időben vallási fanatikusként élt, azonban ahogy telt-múlt az idő, ez a fanatikusság csökkent, végül megszűnt.
Érdemes elolvasni, legalábbis annak, akit érdekel, hogy milyen megpróbáltatásokon mehetnek keresztül azok a személyek, akik nőnek születtek Szaúd-Arábiában. 

csigahaz_sor.png

Zárszóként

Nagy eséllyel, ha lett volna kosár és hamarabb érkeztem volna, most ebben a blogbejegyzésben több könyvről írtam volna. 
Viszont így is érdemes volt elmennem erre a rendezvényre. A könyv nem kér hűtőt, nem is foglal el nagy helyet és elég egyszer kiadni rá a pénzt...későbbiekben meg el lehet adni, ha már túl sok könyv halmozódik fel.

Ti voltatok ezen a rendezvényen? Ha igen, milyen könyvekre tettek szert? 

Szerzemények a HVG-s raktárkisöprésen - 2025 február 23.-án Tovább
Életkép a munkakeresésben II. rész: Második kör?

Életkép a munkakeresésben II. rész: Második kör?

Egyik nap felhívtak. Már aznap akartak interjút, de amiért számomra ez korai időpontnak számított, inkább másnapot akartam megjelölni interjú időpontjának. Belementek.

vizgyertya_3423_20210216.png

Maga az interjú és a helyszín


Eladó-üzletvezetőként hirdették az állást, egy műszakinak mondható boltban. Az álláshirdetésben szerepelt, hogy műszaki érdeklődésűnek kell lenni annak, akit felvesznek. Úgy gondoltam, ez számomra nem probléma, hiszen még ha nem is annyira mélyen belemenősen, de még az is érdekel, hogy egy kocsinak mi lehet a baja, vagy a vízcsapot hogyan kell fel-leszerelni.
Akár meg is tanulom azt is, hogy milyen típusú fehérfények vannak (ugye, meleg, hideg, ilyen-olyan kelvin), vagy azt, hogy milyen típusú falfestékek léteznek. Szóval mondhatni, nyitott vagyok az újdonságokra, a tőlem kissé távoleső dolgokra is.

Elmentem. Könnyedén odataláltam, noha nem számoltam azzal, hogy bizony sétálni kell. (Azt hittem valamiért, hogy közelebb van a megállóhoz. :D )
Benyitottam, köszöntem, leültettek. Megvárattak, így bepillantást nyerhettem abba, hogy mégis, hogyan zajlik itt az élet? Úgy látszott, itt bizony fejetlenség van. Annál az asztalnál, ahova engem leültettek, ott baloldalt volt valamiféle számla, amit később felkapott az egyik ügyintéző és másiktól kérdezett ezzel kapcsolatban. 
Milyenek a kollégák? Nálam idősebbek, férfiak és nők vegyesen. A férfiak (kivéve a cégvezetőt/igazgatót) a céges puloverben voltak, míg a nők szabadon választott, saját öltözetben. 

Aztán szólítottak. Bementünk egy kisebb szobába. A beszélgetés nem tartott sokáig. Rákérdeztek a fizetési igényre is. Én 300 ezer nettót mondtam. Az interjúztató erre azt felelte, hogy ők próbaidő alatt 260 ezret tudnak adni, ami próbaidő után felmehet 300 ezer forintra is. 
Ők olyant keresnek, akiknek van tapasztalatuk ügyfélkezelésben
Ugyanis mi lett volna a feladat? Többek közt az, hogy betér egy vevő és nekem kellett volna a döntésben segíteni, hogy melyik termék a megfelelő neki? (Nekem egyébként ezzel se lett volna bajom, sőt, ez a fajta problémamegoldás tetszik is.)

Kérdeztek arról is, mit dolgoztam eddig. Talán itt buktam el kissé a dolgot, talán jobban fel kellett volna készülni erre. Talán jobban kellett volna *osnom a szót.

iroda_w8_20210218.png

Második kör

Az interjún elhangzott az is, hogy HA továbbjutok, akkor következő hét második felében fognak keresni abból a célból hogy egy második körös interjúban részt vegyek. 
Pár órát ott kellett volna töltenem, miközben megmutatják, mit kellene csinálnom, mi lenne a feladat. Addig nézegessem a cég honlapját, legyek felkészült, milyen termékeket is kínálnak.

Korrektek voltak, mert elmondták, hogy akkor fognak keresni, ha továbbjutottam. 

erdo_20210608hajnal.png

Felvettek-e?

NEM.
A telefon nem csörgött, de nem is számítottam másra. Amiért feltettem kérdést, kiderült, jelentkeztek olyanok, akiknek van tapasztalatuk ügyfélkezelés terén, ők meg elsősorban azon személyek közül szeretnének egyet. 

Szóval, az álláskeresésem folytatódik.

Életkép a munkakeresésben II. rész: Második kör? Tovább
HVG-s raktárkisöprés 2025-ben

HVG-s raktárkisöprés 2025-ben

Ebben az évben lehetőségem adódott arra, hogy elmenjek, a vasárnap tartott raktárkisöprésre, amit február 23.-n tartottak meg. 
Nekem ez volt az első alkalom, amikor ilyenen részt vehettem. ...és szerencsére éltem is a lehetőséggel, pedig volt bennem olyan gondolat, hogy hagyjam az egészet, hiszen munkanélküli vagyok.

img_20250223_132506.jpg

Ez a hely volt a tett helyszíne. Itt, a jobbra levő ajtón kellett bemenni és az ember megláthatta, hogy ott van a könyvvásár. A belterületről nem készítettem képeket, pedig szerettem volna. 

Voltak szépséghibás könyvek is, de ahogy láttam, egy raklapon kaptak helyet azok a könyvek, amiket valamiféle szépséghiba miatt 500 forintra értékeltek le. 
A fal mellett doboz állt, benne ingyenesen elvihető hvg-s újságokkal.

Különféle asztalokon voltak a könyvek, 1000 forintos, 2000 forintos, 3000 forintosa felosztásban. 

img_20250223_132520.jpg

Megérte-e elmenni?

Igen, Olyan könyveket vettem, amik közül már néhány amúgy is érdekelt korábban is. Ilyen például a Merj vezetni. Anyagilag is kifizetődő volt ez a kaland, hisz olcsóbban juthattam hozzá.
Igaz, így, személyesen, az alacsonyabb ár miatt (mert nem egy könyvet 1000 forintért lehetett megvenni), több könyv is hozzám került. Igaz, ezek a kötetek, ugyanúgy érdekelnek, a(z al)cím alapján. 

Szóval megérte elmennem erre a könyvvására. 

HVG-s raktárkisöprés 2025-ben Tovább
Életem első gnocchija (Lidl-s gnocchi)

Életem első gnocchija (Lidl-s gnocchi)

Amikor gyerek voltam, szerintem azt se tudtam, mi az a gnocchi? Mi maximum galuskát szaggattunk és ennyi. Legelőször talán akkor ettem gnocchit, amikor munkahelyen az volt a menü. Talán valami sütőtök-szószos valamivel volt sima, főtt hús.

Ez volt az, amit a munkahelyi étkezdében megvásároltam: 

img_20240925_224320.jpg

Nemrég egy ismerős elmesélte, hogy néha a Lidl-ben szokott venni csomagolt gnocchit, egyszerű az elkészítése. Az elmúlt hetekben én is beszereztem egy csomaggal.

img_20250122_115624.jpg

Valóban egyszerű az elkészítése. Már forró vízbe öntöttem bele a tésztát és ahogy mondta az ismerős, lesüllyedt az edény aljára. Eltelt pár perc és elkezdtek a víz felszínén megjelenni a kicsi tészták. 

img_20250123_130851.jpg

...és ahogy nálam elkészült, amivel ettem

Egyszerű mártást (már ha lehet annak nevezni) készítettem hozzá. Fogtam valamennyi tejfölt (igaz, nem rendes tejföllel csináltam, hanem tejfölutánzattal), hozzáadtam petrezselymet, metélőhagymát, vöröshagymakrémet és összekavartam.
Nem lett túl szép látvány a tészta, de így is elfogyott. 

img_20250123_131738.jpg

img_20250123_131734.jpg

Szóval, már én is tudom, mi az a gnocchi. :D 

Életem első gnocchija (Lidl-s gnocchi) Tovább
20 perces felvételből 10 perces tartalom és 1-2-3 órás szerkesztés? KUKA!!!

20 perces felvételből 10 perces tartalom és 1-2-3 órás szerkesztés? KUKA!!!

Ma elvileg gitáros évforduló van. 

Felvettem 20 perces hangfelvételt ezzel kapcsolatban. Ezt akartam megvágni. Meg is sikerült, az általam használt videóvágóprogrammal. 

merges_1.png

Nem volt egyszerű. Kiszedegetni a másodperces csendbenmaradásokat, a böffenéseket, a csörrenéseket, az üditő ivások hangját. Szelektálni az elmondott szövegből... ugyanazt mondom mégegyszer? Akkor menjen, nem kell.

Aztán mire sikerült a végére érni (ami 1-2 órás művelet volt a részemről, nem néztem az időt), elmenteném, de úgy, hogy csak a hangsávot mentek.

Ugyanis a második szakasz az lenne, hogy a már kész hangsáv alá teszek képeket, videókat. Utána következett VOLNA a videómentés.

Viszont. 

Az első szakaszban elakadtam. NEM LEHET menteni a hangsávot! HIBA!

Bezárom a programot. Újra megnyitom. Újra megpróbálom. HIBA!

Ismét bezárom. Ismét megnyitom. Újra megpróbálom. HIBA!!!!!!

Levágtam a szerkesztett hangsáv "végét", hátha azzal van valami galiba. Tehát a 10 perces elmenteni valóból csináltam 5 perceset. megpróbálom így. HIBA!!!!

Akkor *ohadj meg!

Töröltem a 20 perces nyersfelvételt. Nem fogok feleslegesen újabb órákat kidobni erre. 

Szóval nem lesz youtube-n a mai nap feltéve videó, a gitáros évforduló alkalmából.

Inkább újrakezdem az egészet a legelejéről. Újra leülök, újra elkezdem mondani a magamét az évforduló kapcsán. Azzal a másik felvétellel TALÁN sikerül "csak hangsáv"-ot menteni és talán tovább tudok lépni a második szakaszba. Ez a 20 perces nyersfelvétel meg *ohadjon meg ott, ahol van. Nem érdekel. 

20 perces felvételből 10 perces tartalom és 1-2-3 órás szerkesztés? KUKA!!! Tovább
Február 19 - évforduló

Február 19 - évforduló

Ma február 19.-e van. Ez most egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz, mivel ezt ma írom meg és ma is jelenik meg a blogon.

img_20240610_014141.jpg

Ma van két éve, hogy elkezdtem gitározni.

2023 február 19.-e volt az a nap, amikor elkezdtem gitározni. Noha 2022 decemberében adódott talán 2 alkalom, amikor kezembe foghattam egy gitárt, viszont mégis az a februári nap az igazán első, amikor elkezdtem gitározni. Akkor még nem saját hangszeren tanultam.

A zenélés mindig érdekelt. Már gimnáziumban, sőt, ovisként is érdekelt. Úgy próbáltam valamikor zenét alkotni, hogy amúgy semennyire se tudtam zenélni és a zongorázás is csak álomnak számíthatott. Szóval borítékolható volt, hogy valamikor mégis csak elkezdek zenélni. 

Tavaly megvettem az első basszusgitárt is. A főhangszer mégis a 6 húros, elektromos gitár maradt. Mostanság is napi szinten gyakorlok a gitáron, még ha az elmúlt hetekben nem is órák hosszát foglalkozok a zenéléssel. Remélem, a továbbiakban is napi rendszerességgel fogom kézbe venni a gitáromat és játszani rajta.

Boldog évfordulót! 

Február 19 - évforduló Tovább
Mi az, hogy operátor? Az nem operatŐr?

Mi az, hogy operátor? Az nem operatŐr?

Számomra teljesen természetes, hogy tudom, mit jelent az operátor és mire lehet számítani. Tudjátok, az operátor rendszerint az, aki a szalag mellett áll, 8/12 órában és ugyanazt csinálja egész nap. Na de környezetemben akadt olyan személy, aki ezt a fogalmat, mint operátor, nem ismeri. 

munkakesztyu_20220109hajnal_1.png

Azok a bizonyos félreértések, félrehallások

Volt, amikor orvosnál megkérdezték, milyen munkát végzek. Erre beírták azt, hogy operatőr. Ha most beírom a google keresőbe, hogy "mi az operátor", ott is feljön, találatként, hogy "mit csinál az operatőr?".

Az operatőr:

A képek, beállítások, jelenetek megkomponálásán túl az operatőr dolga az adott filmhez illő nyersanyag megválasztása, a lefilmezendő dolgok, személyek megvilágításának irányítása, a kameramozgások beállítása, az exponált film előhívásának ellenőrzése stb. 

Az operátor:

Az operátor feladata a gépek, berendezések kezelése, felügyelete és karbantartása. Ő felelős a termelési folyamatok zavartalan működéséért, a minőségi előírások betartásáért és a termelési célok eléréséért. 

Van különbség. 

Mi az, hogy operátor? Az nem operatŐr? Tovább
2024 Június - a könyvek hónapja

2024 Június - a könyvek hónapja

Tavaly júniusban több könyvet rendeltem. Jó ideje ekkor nem vettem magamnak semmilyen könyvet se, el is szoktam az olvasástól.

img_20240627_153537.jpg

Fedezd fel újra az életed!

Ezt a könyvet elég nehéz volt beszerezni. Számomra az is számított, hogy hogyan kerül kiszállításra, ugyanis nekem tavaly júniusban a legideálisabb kiszállítási mód a Foxpost csomagautomatás verzió volt. 
Ez lett az első könyv, amit ebben 2024-ben elolvastam. Emellett nem bántam meg, hogy megvettem, megrendeltem. Szerencsére csak egyszer kell megvenni (nagyon remélem, hogy nem veszlik el), szóval így már kevésbé fájó, hogy mondjuk nem csak 1500 ft-ba került. 
Ebben olyan fogalmak is olvashatóak, amikkel az ember rendszeresen találkozhat a Youtube-n. Igaz, a könyvben a séma szó helyett az életcsapda szó használatos. 

Miután elolvastam, azután volt, hogy elővettem. Ez a könyv olyan fogalmakat taglal-részletez, amik akár különféle, lélekgyógyászati beszélgetéseken előjön...és nem egyszer volt, hogy én youtube csatornán hallottam egy-egy videó kapcsán, hogy séma, séma, séma... (és van olyan előadó a Youtube-n, aki elég sokszor mondja azt, hogy séma-terápia, meg állandóan az ő képzéseiről, csoportjairól beszél, amik fizetősek.*)

 1724346461968.jpg

 Olyan jó, amikor elfordítva teszi ki a képet, miközben nem is így van a gépen meg, meg nem így van feltöltve.

Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást!

Ezt a könyvet Szólómánia ajánlotta, egyik videójában. Összesen 3 könyvet ajánlott (ha jól emlékszem) egyébként.
Elég vastag könyvről van szó (szóval egy nap nem igazán olvassa ki az ember) és röviden: nem bántam meg, hogy megrendeltem. 

Néhány dolog, amiről ebben a kötetben olvashatsz:

  • az ember sorsát irányító három döntés
  • hiedelemrendszerek és hogyan lehet megváltoztatni egy hiedelmet
  • KÁJ (Következetese Állandó Javítás)
  • erősítő és gyengítő hiedelmek
  • neuro-asszociációs kondicionálás
  • rendszeresen választott szavak alakítják az ember sorsát (pl. "kudarc ért" vs "tapasztalatot szerzek")
  • erőt adó tíz érzelem
  • tíznapos mentális kihívás

Vannak olyan dolgok benne, amikkel szívesen foglalkoznék. Ilyen például az a bizonyos szóátalakító szótár. Úgy gondolom, nem egyszer elő fogom venni ezt a könyvet és bele-beleolvasgatok a későbbiekben, még ha nem is olvasom el újra elejétől a végéig. 

 b492ed00-9473-4c56-8b9b-04943c2c8cf3.jpg

Figyelemkontroll

Ezt a könyvet már régebben meg akartam vásárolni. Nem nagyon azt kaptam, amit vártam. Már nem is emlékszem, mi szerepelt ebben. Újra fel kell lapozni, hogy bármiféle emlék előjöjjön. Fellapoztam. Hát, semmi. Talán újra kellene olvasni, akkor jobban tetszene, jobban megfogna.

img_20241220_164848.jpg

Most vagy soha

Ez egy aprócska kis könyv. Többre számítottam. Önfejlesztős témájú könyveket kerestem, amikben tanácsok sokasága szerepel, akár pontokba/bekezdésekre szedve. Ennél a kis kötetnél nem ezt kaptam. Könnyed olvasmánynak elmegy. Akkor meg különösképpen ajánlott, ha az a terved mondjuk, hogy egy hónapban elolvass 20 könyvet. 

1724346461974.jpg

Szemléletváltás

Ezt a könyvet szintén Szólómánia ajánlotta, az egyik videójában. Nem bántam meg, hogy megvettem. Miről szól a Szemléletváltás? Arról, hogy kétfajta szemléletmód létezik: rögzült személet és fejlődő szemlélet. 
A könyvben példák sokasága szerepel, én a sportolói részt kissé untam. (Mivel engem nem nagyon érdekel mostanság a sport, de a sportversenyben is ott a küzdés, a teljesítés, a jobbáválás.)

hopehelyfaagontelen.png

Vélemény, így 2025 februárjában

Néhány könyv olyan, amitől mostanság nem válnék meg. Ezek a következőek: 

  • Szemléletváltás
  • Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást!
  • Fedezd fel újra az életed!

A többi könyv viszont eladósorba kerül(t). Tavaly nemcsak ennyi könyvet szereztem be, de azokról talán egy másik bejegyzésben számolok majd be. 

Neked ezen könyvek közül megvan valamelyik? Melyik az, aminek elolvasása sokat segített? Írd le kommentben!

 

 *Korábban pár videót láttam-hallottam tőle, ami fent van Youtube-n. A témák, kérdések, amiket feldolgoz, azok érdekesek számomra, viszont feltűnt számomra, hogy túlságosan önreklámozó. Most nemrég megnéztem egy 4 perces videóját, már másfél percnél kezdődik az, hogy milyen csoportok vannak, és számomra az "önreklám" másfél perctől egészen a videó végéig tart. Tehát, aki nem kíváncsi se arra, hogy milyen képzések indulnak, se arra, milyen tagságok, csoportok vannak, annak a hasznos tartalom a 4 percből másfél perc. Nevet nem írok, se a témát nem írom le. Ha neki így jó, ha ez megfelelő a hallgatóinak, hát akkor nem én vagyok a célcsoport, ilyen egyszerű.

Ui: amikor ez a bejegyzést elkezdtem írni, akkor még 2024-et írtunk. Talán még július volt. 

2024 Június - a könyvek hónapja Tovább
Életkép a munkakeresésben (I. rész)

Életkép a munkakeresésben (I. rész)

Nem leszek Randstad felhasználó!

(Ez a bejegyzés akkor íródott, amikor még nem volt meg a 100 jelentkezésem.)

Ugye, kitűztem egy célt: 100 jelentkezést lebonyolítani 1 hét alatt. Ez nem könnyű kihívás elé állít engem. Ahogy írom ezt a bejegyzést, már majdnem megvan a 100, leadott jelentkezés. 

iskolafuzet_20210813_1.png

A proffesion-t végignéztem úgy-ahogy, szóval át kell nyergelni más platformokra is. Így jutottam el a Randstad-ig is. 

Annó, még fiatalabb koromban, regisztráltam erre az oldalra. Csak hát rendszerint ezen az oldalon (mármint Randstad-on), az ember nem igazán konyhai kisegítő, segédmunkás postai kézbesítő, fekete mosogató (van ilyen és nem bőrszínre utal!), sorjázó és hasonló munkákkal fogja szembetalálni magát. 
Az élet pedig úgy hozta, hogy nekem nem egyszer az operátori és hasonló munkák közt kellett válogatnom, mert ugye ilyen munkakörbe hamarabb felveszik az embert és nekem az idő fontos tényező volt. 
Szóval, a Randstad-ot hanyagoltam. 

Ma beléptem volna. Nem lehet. Régen léptem be, szóval nagy eséllyel törölték is a felhasználói fiókomat. 
Jól van. Nincs gond. ...és amúgy is, álláskeresésben a legfontosabb dolog: REGISZTRÁLNI! BELÉPNI! A munkakeresés nemhogy huszad, hanem százezer-ötszázadik rangú dolog. 

Regisztrálok. Újra megadom az email címet, lesz jelszó is. Jön egy levél, erősítsem meg az e-mail címemet. Rákattintok a linkre. Aztán belépnék az oldalra. 

MEGERŐSÍTÉSI HIBA.

Szóval, így történt az, hogy én biza nem leszek Randstad felhasználó. 

Életkép a munkakeresésben (I. rész) Tovább
Jön a recesszió?

Jön a recesszió?

Nem túl vidám téma... és én nem vagyok gazdasági/pénzügyi szakértő.Ha a recessziót hallom, akkor eszembejut egy lefelé tartó nyíl, az éhenhalás és az utcára kerülés (és a pénztelenség miatti bűnözés). 

financial-crisis-544944_1280.jpg

Német autóipar

Arról, hogy a német autóipar bajban van, több cikk is beszámol. Ezek közül néhány:

 ...és lehet még mazsolázgatni a hírekben, ha valaki többet szeretne erről a témáról olvasni.

Tavalyelőtt decemberben úgy vágtunk neki a karácsonynak a munkahelyemen, hogy a mi részlegünkről néhány embernek mennie kell más területre, mert nincs annyi megrendelés...vagy ez már januárban volt, ki tudja. Annyi biztos, hogy én lettem az egyik, akinek mennie kellett másik területre.  
A másik részlegen, ahova kerültem, szinte állandó jelleggel egy adott soron kellett dolgoznom. Néhány hónappal később kiderült, hogy az a termék, amit az én sorom is előállított, kevésbé kellendő, kevesebb megrendelés érkezik rá. 
Ezen a másik részlegen megkezdődtek a leépítések, még ha nem is ennek szánták: aki sokat volt táppénzen, repült. Akire panasz érkezett (viselkedése etikailag kifogásolható volt), repült. Szóval az látszott, hogy a cég ezen a területen, nem érdekelt abban, hogy a dolgozókat megtartsa. 
Ahol én dolgoztam, az a cég több telephellyel bír. Hallottam a hírt, hogy a másik telephelyen több tucatnyi embert küldtek el. (Talán 300-at is elküldtek, de lehet, csak 100-at, nem tudom.)

Tavaly, amikor operátorként dolgoztam, akkor pont, a felmondási hónapomban (ősszel) tartottak egy értékelőt, minden, műszakban jelenlevő dolgozó számára. Az egyik előadó azt ecsetelte, hogy xy német márkájú autóból kevesebbet adtak/adnak el, így ez minket is érinteni fog, hisz ettől a márkától is kapunk megrendelést, beszállítói vagyunk. 

businessman-3042272_1280.jpg

Dobbantás másik városba, ahol több a lehetőség

Nem akartam abban a városban maradni, ahol operátorként dolgoztam. Az okok következőek:

  • drága az albérlet, de kevés van belőle
  • kevés a munkalehetőség. 

Oké, turizmusban elhelyezkedhettem volna minden bizonnyal (konyhai kisegítő, szobalány), de ezt nem akartam. Azért se, mert ingázni kellett volna, lévén környező településekről van szó, másrészt, lehet beletenyereltem volna egy "fekete" munkába. Az meg teljesen természetes, ha napi 12 órákat kell letolni egymás után.
Emellett volt egy másik kérdés is: ha a következő munkahelyen megválnak tőlem (vagy én mondok fel), akkor mennyi más lehetőségem van? Vagyis mennyire kell ragaszkodnom foggal-körömmel egy munkahelyhez, ami lehet, hogy testileg és/vagy lelkileg tönkretesz? 
Meg persze ott volt az is, hogy nyáron egy ismerős által lett volna lehetőségem, ami a munkát, lakhatást illeti. (Később ez a lehetőség semmissé vált.)

Szóval végül mentem abba a városba, ahova régen el szerettem volna jutni. Ahol elég sok munkalehetőség van. 
Azzal viszont nem számoltam, hogy még így is nehezebb lesz munkát keresni. (De ha itt nehéz elhelyezkedni, akkor egy olyan városban, ahol Profession oldalon kb csak 100 állás van, akkor ott még inkább nehezebb.)

work-384745_1280.jpg

Baj van! Baj van!

Azt tudtam, hogy az átlag munkakeresési idő az 9 hónap.
9, kib*szott hónap! KILENC! (Erről egyébként lehet olvasni mondjuk itt, vagy itt,)
Én viszont elköltöztem olyan városba, ahol az esélyeimet növelem. Ez eddig rendben van. 

Egy facebook-os, programozós csoportban azt olvashattam a napokban-hetekben, hogy tapasztalattal nem találnak könnyedén munkát a programozók. TAPASZTALATTAL. ...és a programozókra nem lehet azt mondani, hogy buták lennének. Sokuk angolul is megszólal és a programozás természetéből adódóan rendszeresen használniuk is kell az angol nyelvet. (Dokumentációk, keresések.)
Egy ismerősöm ezt az információt megerősítette. Ugyanezen ismerős elmondta, hogy szerinte globális recesszió közeleg. Egy másik ismerős (aki egyébként közgazdásznak vagy minek tanult, számára nem ismeretlen a makró-mikró gazdaság, az adatelemzés, az R nyelv) szintén úgy látja, recesszió jön. (Igaz, ő ezt a német autóiparhoz kötötte, vagyis, ha a német autóipar bedől, akkor lesz recesszió.)

Ahogy írom ezt a bejegyzést, rákerestem a recesszió szóra. Most olyan hírek vannak, amik szerint a technikai recesszió megszűnt Magyarországon. (Mondjuk itt és itt olvashatsz erről.)

Ez a bejegyzés ennyi lett volna. Több napon át írtam ezt a bejegyzést. A te életedben mennyire tapasztalod azt, hogy nehéz elhelyezkedni? 

Jön a recesszió? Tovább
Sikerül-e elhagynom a gyárszalagos darabszámot 2025-ben? (II. rész)

Sikerül-e elhagynom a gyárszalagos darabszámot 2025-ben? (II. rész)

Álláskeresés - 100 jelentkezés

Előző bejegyzésben arról írtam, hogy hogyan jutottam idáig. Ebben a bejegyzésben folytatom a történetet. 

zuzmaras_kekes_20210216_2.png

 A célkitűzés egyszerű:

100 álláshirdetésre jelentkezni 1 héten belül

Az indulás

Talán január harmadikán fogant meg bennem ez a terv, de lehet, hogy csak negyedikén vagy ötödikén. 
Úgy láttam, hogy amiért a lehetőségek városában élek jelenleg, ezt a célt könnyű lesz elérni, talán még túl is szárnyalom. Ezzel a gondolattal ugrottam neki az álláskeresésnek. 

Az első három nap

Hétfő

Ezen a napon nem jelentkeztem egy állásra se. Helyette az önéletrajzokat kezdtem el megalkotni. Igaz, ekkor még csak elkezdtem, talán egy önéletrajznál meg is álltam.

Kedd és szerda

Ezen a két napon még az önéletrajzokkal foglalkoztam részben. Lehet kérdezni, miért foglalkoztam az önéletrajzzal ennyi ideig? Ezekért:

  • Szerettem volna olyan hátterű önéletrajzot, ami kissé modern. (Szóval meg kell alkotni a hátteret, aztán valahogy Word-ben elhelyezni, hogy a szöveg látható legyen.)
  • Ahova nem kell végzettség, oda miért küldjem az olyan önéletrajzot, amiben szerepel a végzettségem? Ahol hátrány lehet a túlképzettségem? 
  • Ha irodai munkára jelentkezek, akkor miért jó, ha benne van az, hogy operátorként is dolgoztam?
  • Nem vagyok dekoratív. Jobb szeretem, ha fénykép nélküli önéletrajzot kell elküldeni.
  • De van, ahova fényképes önéletrajz szükséges.
  • ...és van, ahol a fizetési igényt is meg kell adni.

Ezen variációk elkészítésével azért elment az idő.

szamok_20210813.png

Szám szerint a jelentkezések

Hétfőn nem jelentkeztem sehova se. Ennek köszönhetően már hat napom maradt arra, hogy 100 jelentkezést lebonyolítsak. A 100-at elosztottam 6-tal, így kijött egy nem egész szám: 16,66 (kerekítve). Ez pedig azt jelenti, hogy minimum 16 jelentkezést kell leadnom egy nap, de valamikor jó, ha ez a szám 17-et eléri.

(Sőt, ha minden egyes nap 17-et érem el, akkor is csak 102 jelentkezésről beszélünk, 6 nap kapcsán.)

A jelentkezések így alakultak:

  • hétfő: 0
  • kedd: 18
  • szerda: 26
  • csütörtök: 19
  • péntek: 21
  • szombat: 16
  • vasárnap: 0

 Szóval, igazából 5 nap alatt értem el a 100 jelentkezést.
pocsolya2_20210504.png

Munkakeresés módja

Kedd

Profession-on azokat az állásokat listáztam ki, amik lakhelyemhez közeli munkahelyeken találhatóak meg. 
Miért kezdtem így a keresést? Mert csak kedvezőbb mondjuk kétszer egy nap 20 percig buszozni, mint kétszer megtenni másfél órányi utazást. 
Itt még nem szűkítettem le a kört munkatípusokra. Szóval jelentkeztem ezen a napon minőségellenőrnek, recepciósnak, bolti értékesítőnek is.

Szerda

A hozzám közeleső munkahelyek elfogytak (amik nálam szóba jöhetnek), szóval másként kellett folytatni keresést.
Ezen a napon olyan állásokra jelentkeztem, amiket a Profession.hu "adminisztrátor" szóra kilistázott.
Így jelentkeztem asszisztensnek, titkársági ügyintézőnek is.

Csütörtök

Továbbra is maradtam a Proffesion-on, Csak a keresés mikéntjét változtattam meg:

  • Most már szakmámhoz köthető állások is jöttek.
  • Emellett kilistáztattam az összes olyan hirdetést a Profession-on, ahol se tapasztalat, se nyelvtudás nem szükséges. (Ebből egyébként 63 darab volt a lehetőségek városában ezen a napon.)


Már ezen a napon átnyergeltem volna más, álláskeresős oldalra is, de az, hogy nem lehet regisztrálás és belépés nélkül állásokra jelentkezni, az visszafogott. Annyira, hogy hagytam is az álláskeresést erre a napra. 

Péntek

Péntekkel együtt eljött az a pillanat, amikor a Profession számomra kifogyott

A regisztráció hiánya miatt a következő álláshirdető portálokat hagytam:

  • Jooble
  • Dreamjobs
  • Indeed

A Cvonline nevű portál se nyerte el a tetszésemet, mert a Cvonline számomra úgy tűnt, hogy valóban csak egy gyűjtőoldal.
Az ember jelentkezne valamilyen állásra (tök mindegy, milyen állásra), akkor az önéletrajz feltöltésének lehetősége helyett elvisz az adott oldalra, ahol a konkrét álláshirdetés van. Ott pedig mit kell tenni? Regisztrálni és belépni.

Egyébként ezen a napon szétnéztem a VMP-n (ehhez van regisztrációm), Jófogáson és a Facebookon is. Emailben jelentkeztem.  

Olyan oldalakon is jelentkeztem állásokra, ahol nem kell belépni, regisztrálni ahhoz, hogy az ember jelentkezhessen az adott állásra:

  • Hunam.hu
  • Ittamunka
  • Pannonjob
  • Manpower

Szombat

Előkotortam a már meglévő regisztrációimat a különféle álláskeresős oldalakra, így beléptem Jobline-ra. 
Randstad-ot ezen a napon kukáztam, hiszen a felhasználói fiókom nem élt, és újraregisztrálás és "megerősítés" se volt elég ahhoz, hogy újra felhasználója legyek a Randstad-nak.
Hiszen a MEGERŐSÍTÉSI HIBA az bizony nem enged belépni. (Igen, az emailben kapott megerősítő linkre rákattintottam korábban, utána próbáltam belépni. Hiába.)

Elővettem a korábban elmentett álláshirdetéseket a Profession-on, hogy azok közt mazsolázgassak. 

Emellett látogatást tettem ezekre az oldalakra, ahol jelentkeztem is némely állásra:

  • Delego
  • Nofluffjobs
  • Workforce

 ...és végül elértem a bűvös számot, a 100-at! Este 6 óra előtt volt valamennyivel.

Sikerül-e elhagynom a gyárszalagos darabszámot 2025-ben? (II. rész) Tovább
Helyzetjelentés január végén... álláskereséssel kapcsolatban

Helyzetjelentés január végén... álláskereséssel kapcsolatban

Megvan a 200. jelentkezés!

hatter_20210506hajnal.png

Szóval, január hetedike volt az a nap, amikor ebben az évben, az első jelentkezésemet leadtam. Ma harmincadika van, este 9 óra lesz. 

Nem tudom, hogy jó-e vagy rossz, hogy 200 állásra jelentkeztem... mert ez egyben azt is jelenti, hogy még mindig nincs munkám. Minek jelentkeznék továbbra is, ha már felvettek volna valahova? Persze, sokan akkor is keresnek tovább, ha pont aznap aláírták a munkaszerződést. 

Szóval 200. Január hetedike óta, január harmincadikáig bezárólag, ennyi alkalommal adtam be a jelentkezésem. 

Az álláskeresés ennek ellenére folytatódni fog, hiszen az, hogy valahova jelentkeztem, az nem jelenti egyúttal azt is, hogy fel is vettek. 

Bizonyos munkaköröket még gondosan elkerültem (pl.,:operátor, konyhai kisegítő, takarító, mosogató, húsüzemi munkás) és egy kivételével a 12 órás műszakokat is meghagytam másnak.

Viszont, ha nem járok sikerrel, akkor előbb-utóbb kénytelen leszek operátornak is jelentkezni, akár olyan formában is, hogy munkásszállón lakjak.
Újra. 

Helyzetjelentés január végén... álláskereséssel kapcsolatban Tovább
Munkát akarsz? Először regisztrálj agyba-főbe!

Munkát akarsz? Először regisztrálj agyba-főbe!

Nos, januárban elkezdtem állást keresni, lévén, nincs munkám jelenleg. 

iroda_738_20210218_1.png

Első álláskeresős oldal, amit felkerestem, az a Profession. Erre az oldalra be vagyok regisztrálva. Végiggörgettem a lehetséges állásokat. Mivel még kerülném az operátori munkákat, hát azokat hagytam, a szobalányos, konyhai kisegítős, takarítós munkákkal együtt, meg a 12 órás lábon állós állásokat is. Első körben irodai munkát szeretnék, vagy minimum olyant, ami nem emlékeztet a darabszám-fétises gyári világra. 

Excel táblázatban vezetem, minden egyes álláshirdetés kapcsán, hogy:

  • mi a pozíció neve;
  • hol található a munkahely;
  • mi a munkáltató neve;
  • álláshirdetés linkje;
  • álláshirdetés szövege;
  • jelentkezés dátuma;
  • elutasítás dátuma (ez a rublika értelemszerűen üresen marad mindaddig, ameddig nem jön visszautasító email, vagy nem vagyok túl egy sikertelen interjún.);
  • és azt is, hogy milyen típusú önéletrajzot küldtem el.

Ez a fajta adminisztráció rengeteg időt elvesz. Elkezdem a munkakeresést mondjuk délben, befejezem mondjuk este 6 órakor... és amellett szinte csak wc-re és enni mentem el. A napot hamar elpörgetem, miközben a gitárhoz alig nyúlok, pedig azzal is kellene foglalkozni. Oké, vannak napok, amikor lazábban fogom a dolgot, de ameddig nincs munkám, talán nem ez a helyes hozzáállás. 

ceruza_20210813.png

Egy idő után már a Profession-on nincs mit mazsolázgatni, szóval tovább kell állni

...és itt képbe jön az időrabló tevékenység, ami a munkára való jelentkezéstől veszi el az értékes időt: regisztrálj! De agyba-főbe, mindenhova!

Nincs felhasználód? Nem baj, addig nem engedünk jelentkezni az állásra, ameddig meg nem adod meg az email címed, nem adsz meg egy jelszót! (meg a kiskutyád fajtáját, lábméretedet, aktuálisan kedvenc színedet, az éppen használt telefonod márkáját és gyártási számát, az utoljára hallgatott zenéd címét és előadóját, az utoljára fogyasztott ételt, az autómárka preferenciádat, a tömegközlekedési szokásodat...)

Szóval, az állásokra való jelentkezés lépései, komolyra fordítva a szót:

  1. Írd meg az önéletrajzodat, esetlegesen készíts magadról fotót vagy ásd elő mondjuk a ballagáskor készült fényképet! 
  2. Írd be google keresőbe, hogy "állások" 
  3. Menj rá egy szimpatikus álláskeresős portálra! 
    És most figyelj! Nagyon fontos lépés a következő lépés! Ha nem ezt léped meg, akkor FELESLEGESEN nézed a különféle állásokat és FELESLEGESEN mazsolázgatsz közöttük, FELESLEGESEN szűkíted a kört adott településre, adott munkakörre, stb! Szóval a TE ÉRDEKED!
  4. Nézd meg, hogy lehet-e az adott oldalra regisztrálni és belépni! Nézd meg, hogy van-e olyan szó, hogy "fiókom"! Ha az adott oldalon lehet belépni és regisztrálni, vagy szerepel a "fiókom" szó (rendszerint az oldal tetején valahol), tudod a dolgod: REGISZTRÁLJ! Vagy LÉPJ BE!
    Vagy ha ezeket nem akarod, akkor két lehetőséged van:
    1. a: zárd be az adott álláskeresős oldalt és felejtsd el, majd menj vissza a 3. pontra, válassz újabb álláskeresős oldalt! 
    2. a legelső állásra kattints rá, amit találsz és keresd meg a "jelentkezés" gombot. Ha enged regisztráció és belépés nélkül jelentkezni arra az állásra, akkor megnyugodhatsz, mert böngészheted az állásokat és ténylegesen jelentkezhetsz arra, amire akarsz. Ha regisztrálni vagy belépni kell a jelentkezéshez és te ezzel nem akarod húzni az időt, akkor menj a 3. pontra vissza! 
  5. (opcionális) Miután számtalan alkalommal ismételgetted a visszaugrálásokat a 3. pontra, mert nem vagy hajlandó regisztrálni és belépni és elfogytak a lehetőségek, zárd be a böngészőt, kapcsold ki a géped és dühöng ki magad! Vagy add be a derekad és töltsd az idődet azzal álláskeresés helyett, hogy regisztrálsz vagy belépsz az adott oldalra! 

Szóval. A legfontosabb álláskeresés során, az önéletrajz megírása-megalkotása mellett: 

REGISZTRÁLNI! 

BELÉPNI!

... és nem az állásokra való jelentkezés. 

Ui: annó olvastam egy blogot, ami álláskereséssel foglalkozik. Az egyik bejegyzésben pont erről a regisztrációs dologról ír. Megtaláltam, erre a linkre kattintva olvasható

Ui2: nyilván legyen ez a legnagyobb gond az életemben. :D 

Ui3: nemcsak Profession-ra vagyok regisztrálva, így legalább nem kell mindenhova regisztrálni, mert már korábban regisztráltam. 

Titeket mennyire zavar az, ha a munkakeresést akadályozza azt, hogy regisztrálni kell az adott oldalra? ...és akkor mennyire idegesít titeket, amikor már elment több perc arra, hogy az állásokat nézegettétek és utána jelentkeztettek volna egyre, de akkor derül ki, hogy amúgy csak regisztrálás után lehetséges ez a lépés? 

Munkát akarsz? Először regisztrálj agyba-főbe! Tovább
20 állásra jelentkezni? Professionon biztos, hogy nem!

20 állásra jelentkezni? Professionon biztos, hogy nem!

Hétfő van, 27.-e. Leülök azzal a tervvel, hogy na jó, 20 állásra jelentkezem.

img_20220110_014416zuzmara.png

Saját kép, még régebbről

Aztán jelentkeznék egy állásra. Meglepődök, hogy hoppá, kéri a telefonszámot is, az email-címet. Gyorsan kiderül, nem vagyok belépve. 

Semmi gond, akkor belépünk.

BelépNÉNK.

Beírom az email-címet, a jelszót. Rákattintok a belépésre. Az adatok eltűnnek, oldal frissül. Nem léptem be.

Beírom az email-címet, random szám-betűsort jelszóként (ami biztos, hogy nem a helyes jelszó). Ismét rákattintok a belépésre. Az adatok szintén eltűnnek, az oldal frissül. Semmi nem történik. Azt se írja ki, hogy hibás jelszó, vagy hibás email-cím. 

Nézem az url-t. Hátha valami kamu oldalra kerültem. De hát hogy kerültem volna? Jelenleg a böngésző nálam úgy müködik, hogy a böngésző bezárása pillanatában a megnyitott oldalak megmaradnak,ha újra megnyitom a böngészőt. Nem másznak sehova se. 

Akkor ennyit a Profession-ról is,legalábbis egy időre. 24.-n használtam utoljára.

20 állásra jelentkezni? Professionon biztos, hogy nem! Tovább
20 forintos drágulás... ugye ismerős?

20 forintos drágulás... ugye ismerős?

A napokban látogatást tettem a Spar üzletlánc egyik boltjában. Nálam alapélelmiszer az S-budget márkájú toastkenyér.

toastkenyer_2024jul.png

349 forintra emlékeztem, hogy a képen látható terméket ennyiért lehet megvenni.

Ez már a múlt. Most már 369 forint egy csomaggal. (Legalábbis január 19.-én már ennyiért adták, de hogy mikor lett ez az új ár, azt nem tudom.)

20 forintos drágulás... ugye ismerős? Tovább
Bombariadó... (Facebookon megjelent bejegyzés)

Bombariadó... (Facebookon megjelent bejegyzés)

2025 01 23

 Gyanútlanul indítottam a napot. Nekem ez is egy olyan hétköznapi nap, mint a többi: álláskeresés, telefonvárás...
Aztán olvasom a híreket: bombariadó!
 Mindez 268 iskolát érintett*.
Üres ígéret ijesztegetéssel? Vagy gondosan kigondolt hadjárat első lépése? Vagy csak szórakozott valaki, miközben köze sincs az egész valláshoz, amit megemlít a levélben?
 Sulisoknak persze öröm, ha elmarad a dolgozat. Viszont ott lapul az ok is... Nem holmi vidám játék miatt vagy a tanár jóindulata miatt marad el a dolgozat, hanem egy riadó miatt.
 Ha én lennék most általános sulis, biztos örülnék, hogy mehetek haza. Főleg akkor, ha utált tantárgyak sorakoznának a mai nap, az órarendben. Viszont lelkemben megmaradna az ijedtség és a félelem. Talán sírtam is volna, lévén régebben én az érzékeny, sírós lány voltam az osztályban.
Most már más időket élünk, mint ami volt 2000 környékén, lenne net, net mellett kezdtem volna el az első osztályt is.
 Kicsiként most azt gondolnám biztosan, hogy a keleti részen levő háború-zavargás ide is elért, itt is elkezdődnek a vérengzések.
 Talán utánanéztem volna, hogy mi is ez a másik vallás? Könnyedén rátaláltam volna arra, hogyan is bánnak a nőkkel abban a kultúrkörben. Talán akkor se tetszett volna, általános sulis fejemmel.
 Otthon biztos kérdezték volna, hogy miért érkeztem meg hamarabb. Talán beszéltünk volna a dolgokról.
 Persze nyugtattak volna, hogy semmi gond nincs, meg a rendőrbácsik és nénik teszik a dolgukat és az elkövetőt elfogják, hogy ne csinálhasson többé ilyent.
 Reméljük csak ostoba ijesztegetés volt, semmi több. Reméljük, hogy csak valami beteg elme szüleménye ez az egész, semmi több. Reméljük, hogy valaki azt gondolta, ez vicces. (De hogy ebben mi a vicces, nem tudom.)
Még mindig jobb, ha kiderül, hogy valaki csak viccből szórakozott ilyen formában, nem pedig valóban a vallásos személyek állnak emögött.
 Hasonló bombariadót szerdán élhettek át az emberek, Bulgáriában. Tavaly pedig ilyesféle, Csehországban és Szlovákiában volt. (Hvg oldalán olvastam.)
Te érintett vagy szülőként, diákként? Hogyan éled meg? Írd le, ha gondolod!
*Telex-es cikk alapján.
 
Lehet, hogy egy kép erről: szöveg
A kép netről származik.
Ui: Ez a bejegyzés először Facebookon látta meg a nagyvilágot. Úgy gondoltam, itt, a blogon is helye van. Itt szmájlik nélkül jelenik meg.
Bombariadó... (Facebookon megjelent bejegyzés) Tovább
Gyors, paradicsomszószos, kukoricás-babos virsli

Gyors, paradicsomszószos, kukoricás-babos virsli

A napokban főztem. Most nem volt kedvem ahhoz, hogy elmenjek húsért, emellett a virsli(utánzat) már egy ideje fel volt bontva, szóval már igencsak olyan állapotban leledzett, ami nem igazán tűr halasztást.

img_20250110_121817.jpg

Amikor Lidl-ben vásároltam, nem figyeltem azt, hogy amúgy ez egy paradicsomszószos konzerv. Később vettem észre. Viszont, ha már így alakult, akkor csak jó lenne felhasználni ezt a konzervet is. Így született meg a babos-kukoricás virsli.

Szükséges alapanyagok

  • Virsli  (vagy virsliutánzat, lásd: baromfipálca, hotdog, stb)
  • Hagyma (1 fej, de simán lehet több hagyma is)
  • Fűszerek (babérlevél, metélőhagyma szárítva, petrezselyemlevél, só)
  • Tubusos hagymakrém (de ez elhagyható nyilván)
  • Paradicsomszószos, bab-kukorica konzerv
  • Olaj 

Lépések

  • Hagymát megpucoltam és felvágtam kockára.
  • Hagymát elkezdtem olajon pirítani, addig elintéztem a virsli felkarikázását
  • Hozzáadtam a hagymához a virslit. (Hát, nekem nagyon sok lett a virsliből, szóval egy kis együtt pirulás után kiszedtem valamennyi virslit.)
  • Miután láttam, hogy a virsli kezd megpuffadni, hozzáadtam a paradicsomszószos konzerv tartalmát némi vízzel, összekavartam a virslivel.
  • Vízzel felöntöttem kissé, hozzáadtam a fűszereket
  • A sót a végén adtam hozzá, és a hagymakrémet is a végefele adtam hozzá.
  • Kicsit hagytam, hagyd főjjön magában, végül levettem a gázról.

Néhány kép a főzés pillanatairól

 img_20250110_123529.jpg

Hiba csúszott a gépezetbe. :D Lett kevés hagyma, ami kimaradt a kockázásból és nem vettem észre. :D 

img_20250110_124034.jpg

Virsli és hagyma együtt. :) (Oké, tudom, baromfipálca a rendes elnevezése annak, amit én felhasználtam.)

img_20250110_125353.jpg

 Ugye milyen szép így? Összekeverés előtti állapot. 

img_20250110_130145.jpg

Készül a virslis kaja, már talán csak a só hiányzik.

img_20250110_132030.jpg

Sok lett a virsli... szóval kénytelen voltam valamennyi virslit a főzésből kiszedni, miután következő lépés következett volna. Itt, ezen a képen már szinte kihűlt állapotban van a virsli. 

 img_20250110_132456.jpg

...és a végeredmény. :) Több alkalomra való. 

Jó étvágyat, ha kedved van megcsinálni ezt a kaját, vagy valami hasonlót! 

Gyors, paradicsomszószos, kukoricás-babos virsli Tovább
Sikerül-e elhagynom a gyárszalagos darabszámot 2025-ben? (I. rész)

Sikerül-e elhagynom a gyárszalagos darabszámot 2025-ben? (I. rész)

Álláskeresés - a nulladik nap

A januárt munkanélküliként kezdtem. Ahogy írom ezeket a sorokat, mindig munkanélküli vagyok. Ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy mi előzte meg a januári álláskeresésemet. Kellemes olvasást!

szamok_20210813.png

Nulladik lépés - a célkitűzés és munkakeresés előtti napok, hetek

Amikor sikerült elhagynom az operátori munkát, tehát végre letelt a felmondási idő; időt akartam magamnak adni arra, hogy feltöltődjek lelkileg, önfejlesztős könyvek társaságában üssem el a napjaimat. Emellett nyugodtan szerettem volna előkészülni a költözésre, tehát szépen, kényelmesen válogattam-pakoltam. 

Közben, ősszel füstbement terv lett abból az eredeti tervből, amivel számoltam, mint lehetőség. Ennek köszönhetően újratervezhettem a dolgaimat, újrafogalmazhattam a "Hogyan tovább?" kérdésre adott válaszomat. 

Talán ősz végén fogalmazódott meg bennem, hogy "ha már így alakult, akkor irány a lehetőségek városa!". Megláttam az akkori helyzetemben az újabb lehetőséget:
van ismerős a közelemben, aki tud költöztetni; van félretett pénzem. Lehet, ha most nem használom ki az alkalmat, ki tudja, mikor lesz legközelebb ilyen kedvező a helyzet arra, hogy újabb nagy vállalkozásra adjam a fejemet. 
Szóval a nagy költözésre tettem le a voksomat. Igaz, ehhez el kellett döntenem azt, hogy nekem mennyire fekszik az, ha lakótárssal élek egy lakásban/házban?
Felvázoltam magam számára azt is (papíron!!), hogy mivel jár, ha maradok a helyemen. Felírtam lapra azt is, hogy a lehetőségek városában való lét milyen problémákat adhat és ezekre milyen megoldás létezhet. 
(Hát igen, az önfejlesztős könyvek hatása... önfejlesztéssel kapcsolatos könyvekben előszeretettel adnak olyan gyakorlatot, amihez bizony egy papír szükséges és nem elég a számítógépes megoldás.)

Célkitűzésem ősszel:

A karácsony a lehetőségek városában érjen utol engem.

Megkérdeztem embereket, hogy introvertáltként mennyire gáz lakótárssal lakni. (A kérdés nyilván nem így hangzott el.) Tartottam attól, hogy az introvertáltságomnak köszönhetően problémák lépnek fel egy, lakótársas bérlés során.

fa_20210508_1.png

Már ősszel elkezdtem nézegetni az albérletes csoportokat, noha ilyenkor csak szemlélő voltam.
November végével kezdtem el komolyabban foglalkozni az albérlet kérdésével. 

Számomra mindegy, hogy egy szoba mérete mekkora. Legyen hova pakolni, legyen ágy a szobában....és azért a képeken ne úgy nézzen ki a szoba, mint egy horror film forgatásának helyszíne lenne.
A lakásban legyen fürdőszoba, lehetőleg a fürdőkád/zuhanyzó ne legyen egy légtérben a wc-vel (mert ha valaki fürdik, de a másik wc-re menne, akkor a helyzet elég kellemetlenné is válhat.)
Konyhában is lehetőleg legyen hol főzni-sütni, maga a hűtő ne legyen "mikroszkopikus" méretű. 
Számomra mindegy volt a bútorzat milyensége; mindegy volt a tájolás; mindegy volt az is, hogy a lakás hanyadikon található. Nem ragaszkodtam ahhoz, hogy legyen nagy erkély, hogy a konyha nagy legyen, hogy a fűtés csak távhős legyen, vagy hogy a kilátás mondjuk utcára nézzen. 

Annyi számított nekem, hogy beleférjen a tervezett költségvetésbe (2 havi kaucióval is számoltam); a szobában legyen hova pakolni; ne legyen probléma, hogy éppen munkanélküli vagyok és munkakeresés céljából költöznék... és azért lehetőleg ne legyen 2-nél több lakótársam. 

Szóval ezek tudatában kerestem magamnak szobát. Összesen két személyre írtam rá. Az egyik legyen az Első, a másik legyen a Második.
Első nem válaszolt 2-3 napon belül, szóval én a célkitűzésemnek hála, kerestem tovább. Azt gondoltam, már kiadta az adott szobát, meg nem vagyok neki szimpatikus, esetleg a munkanélküli létem a zavaró tényező.
Szóval jött a Második. Ráírtam. Ő válaszolt aznap vagy másnap...és mire megbeszéltem vele egy találkozót, azon a napon írt Első is. Első azért nem tudott eddig válaszolni, mert elhavazta a munka. (Amit egyébként meg tudok érteni.)

Ha Második által biztosított szoba nem felelt volna meg, még választhattam volna Első által biztosított szobát. Nekem viszont megfelelt az a szoba. Szóval, decemberben költöztem

A következő rész arról fog szólni, hogy milyen eredményeket értem el az álláskeresés első napjaiban és arról, hogy milyen, újabb célkitűzést találtam ki.

Sikerül-e elhagynom a gyárszalagos darabszámot 2025-ben? (I. rész) Tovább
Vágyak, tervek, nemcsak 2025-re

Vágyak, tervek, nemcsak 2025-re

Ezt a bejegyzést könnyebb lesz megírnom, mint a célokkal foglalkozót. Ha kíváncsi vagy, milyen vágyaim, terveim vannak, akkor olvasd el ezt a bejegyzést!

kod_20210508.png

Minimum egyszer eljutni egy próbaterembe

Mivel zenélek, előbb-utóbb próbaterembe is el kellene mennem. Elsősorban egyedül tervezek elmenni, hogy megtapasztalhassam, milyen egyáltalán próbateremben gyakorolni? 

Kipróbálni a dobot

Próbatermekben nem egyszer van dobfelszerelés. Egyszer, amikor eljutok próbaterembe, akkor minimum néhány percet a dobolásnak kellene szentelni, maga az élmény miatt.

ai-generated-8486804_1280.png

Kipróbálni a nagybőgőt és/vagy csellót

Néha feljön bennem gondolatként, hogy de jó lenne olyan hangszert is kézbe fogni, amit előszeretettel használnak komolyzenei előadások során. Nagybőgő és cselló egyik fontos tulajdonsága az, hogy nincsenek a hangok megjelölve, így akármelyik hang lefogása nagyobb kihívást jelent, mint zongorán ugyanazt a hangot leütni.

Venni hegedűt

Vannak olyan napok, amikor szívesen hegedülnék. Nyilván nekem érdemesebb az elektromos változatok közt nézelődni, azoknak kisebb a hangjuk és albérletben lakva (nem pedig egyedül, kertes házban lakva) ez igencsak fontos tényező. 

Interjúkat készíteni

Elsősorban ún. írásos interjúkat készítenék. Ez az egész még képlékeny, szóval nem tudom, hogy mikor, hogyan, kivel. 

Parlament lefotózása, rövid videó készítése

Parlament, mint turistalátványosság érdekel. Attól függetlenül, hogy milyen Magyarország politikai helyzete, maga az épület szép.

Basszusgitárt hangszerészhez vinni

2024 tavaszán megvettem az első basszusgitáromat. Viszont olyan üzletben vettem meg, ahol a hangszerbeállítás nem alap, ha valaki hangszert vesz. 
A bundszélek élesek (nem mindegyik bundnál) és a nyak is görbül (ennek köszönhetően a húrnyomás "magas"), az egyik akasztó pedig kijött a helyéről. (Habár lehet, nem akasztónak hívják, de az a kis pöcök, amire tenni kell a gitárhevedert.)

zuzmaras_kekes_20210216_1.png

Beiratkozni könyvtárba

2024-ben több könyvet rendeltem... és még mindig lenne mit rendelni, megvenni.
Viszont a 2024-ben vett könyveknél is akadt olyan kötet, amitől nem azt kaptam, amit vártam. A Lehet könnyebb c. könyv az mondjuk túl spirituális számomra, a Lépj ki a régi cipődből c. könyvtől se pontosan azt kaptam, amiért megvásároltam. Szóval, esélyes, ezeket tovább fogom adni. 
Ha könyvtárban kölcsönöz az ember, akkor egyrészt nem kell megvásárolnia az adott könyvet, másrészt csak rövid ideig foglal helyet az adott kötet.

Konkrét étterembe, boltba való eljutás

Írhatnék listát, hogy pontosan milyen étteremre, boltra gondolok, de ezt most kihagynám. Ha eljutok valamelyikbe, nagy eséllyel poszt és/vagy videó készül róla. 

Metróra felszállni

...és nyilván leszállni. :D
Nekem még a villamos is olyan tömegközlekedési eszköz, ami rendkívüli, mert szülővárosomban NINCS villamos, csak busz. (Igazából amikor még ott laktam, addig még éjszakai buszjárat se volt, kb este 11 órakor elment az utolsó járat, utána csak egyfajta busz közlekedett a város teljes területén: a lábbusz.)

Koncertre, gitárestre menés

Még kb soha nem voltam koncerten. Ezen módosítani kellene. Nyilván nem egyből egy teltházas koncerttel érdemes kezdenem, hanem mondjuk valamiféle gitáresttel, ahol kevés a nézőközönség. 

Köszi, ha eddig elolvastad ezt a bejegyzést! "Találkozunk" legközelebbi bejegyzésnél!

Vágyak, tervek, nemcsak 2025-re Tovább
Célok 2025-ben

Célok 2025-ben

Január. Ez a hónap magával hozza azt, hogy az emberek egy része célokat, terveket, vágyakat fogalmaz meg. Nálam szó sincs fogadalmakról, szóval azt hiába keresi nálam bárki is. 
Ebben a bejegyzésben a céljaimról lesz szó.Ha kíváncsi vagy, akkor olvass tovább!

erdo_sotetfantasy.png

1: Fejlődni a gitározásban, zenélésben

Az egyik célom-tervem az, hogy gitározás terén fejlődjek. Ebben segítségemre vannak Szólómánia videói és tanfolyamai meg az a többi, gitáros videós tartalom, amiket nézni szoktam. Nyilván ehhez az én részemet is hozzá kell tennem, tehát igenis foglalkozni kell a zenéléssel, gyakorolni kell. 

2: Heti 2 bejegyzés a blogra

Ezt talán tavaly is kitűztem magamnak, de nem sikerült. Talán most másként lesz. Viszont ahhoz, hogy ennek nagyobb valószínűsége legyen, az is hozzátartozik, hogy nem leszek hajléktalan a későbbiekben és a munka nem fogja az erőm mellett az életkedvemet is elvenni. 

erdo_20210508.png

3: Kitörni a segédmunkás/betanított munkás létből

Ha végignézek az eddigi munkahelyeimen, akkor karrier szempontból nem sokat értem el: operátor, betanított munkás, segédmunkás.
Ezen változtatnék, hiszen nem érzem azt, hogy nekem ez lenne az ideális közeg. Arra is gondolnom kell, hogy ha idősebb leszek, akkor kevésbé fogom bírni a fizikai munkát. A 12 órás műszakos munkarend most is gondot tud okozni, hiszen nekem annyira tud fájni a lábam, hogy azt figyelmen kívűl nem igazán tudom hagyni. 

4: Videózást is fellendíteni

A videózás kissé távolabb áll tőlem, mint maga a blogírás. A helyzeten az se segít, hogy a gépem se új, szóval a videószerkesztés is nehézkesebb. Ennek ellenére érdemes a videózást is felkarolnom.

Talán ennyi mindaz, amit célként tudok megfogalmazni. Vannak tervek, vágyak is, de azokat más bejegyzésben osztom meg.
Neked erre az évre mik a céljaid? 

Célok 2025-ben Tovább
Hogyan NE érd el a céljaidat?

Hogyan NE érd el a céljaidat?

Több oldalon lehet olvasni arról, hogy az ember hogyan érje el a céljait. Akkor talán fordítsuk meg a dolgot, szóval ez a bejegyzés arról fog szólni, hogyan hátráltathatod magad a céljaid elérésében. Jó olvasást!

egyedul_20210218.png

Ne legyen reális!

Ha olyan célokat találsz ki, ami számodra nem igazán elérhetőek, akkor nagy az esélye annak, hogy az a cél soha nem lesz elérve. Ilyen például az, hogy mondjuk ha méregdrága, luxus kocsit akarsz megvásárolni, de még jogsid sincs és a fizetésed is inkább a minimálbérhez van közelebb. Vagy esetleg buszvezető szeretnél lenni, de olyan egészségügyi problémád van, ami kizárja, hogy buszhoz szükséges jogsit szerezhess. 

Ne gondold komolyan

Lehet, hirtelen felindulásból fogadsz meg valamit, miközben annyira nem is érdekel az adott dolog. Lehet, csak szórakozásból jelented ki, hogy te valamit el akarsz érni. A lényeg az, hogy ne vedd komolyan!

Kösd jeles napokhoz

Az, hogy január elseje van, az már egy ok arra, hogy valaki fogadalmat tegyen, célt tűzzön ki maga elé. De ha belegondolunk, ha nem lenne január elseje, akkor nem is lenne célkitűzés?

vonatsin_20210218.png

Akard gyorsan a célt

Kitűzni egy célt, egy dolog. Az a másik dolog, hogy valaki ezt hogyan éri el. Gondold azt, hogy a célodat egykettőre eléred és garantált is a csalódás, a feladás.
(Mondjuk, ha az a célod, hogy otthagyd a munkahelyed, vagy bemenj egy boltba, az kissé másabb. Ott valóban létezik az, hogy egykettőre valósággá válik a cél.)

Ne legyen fontos számodra

Mondjuk soha nem tartoztál azok közé, akik rendszeresen olvasnak könyveket és azt se érted, miért jó az nekik? Viszont te megfogadod, hogy havi egy könyvet elolvasol. Vagy mondjuk megfogadod, hogy ebben az évben 3 alkalommal adsz vért, de számodra ez csak nyűg és amúgy is, számodra nem jelent semmi jót a véradás. 

Visszahúzó, egyáltalán nem támogató közeg

Tűzz ki olyan célt, aminek az elérését a környezeted egyáltalán nem támogatja, helyette csak visszahúz, beszólnak érte és bántanak miatta.
Mondjuk le akarsz fogyni, de ezt tedd olyan közegben, ahol természetes, hogy utálni kell az egészséges dolgokat és leszólják azokat, akik sportolnak, mozognak valamit és természetes, hogy az étlapon hizlaló ételek kapnak csak helyet. Ez nyilván megnehezíti a helyzeted és nagyobb eséllyel fel is adod az egészet. 

erdokozepenfeny_kekes.png

Felejtsd el!

Még véletlenül se írd le papírra, naptárba, akárhova azt, amit el szeretnél érni. Így könnyebb az esélye annak, hogy néhány nap után már gondolkodni kell: mi is a fogadalmam? Aztán egy vállrándítással nyugtázod, hogy nem érdemes ezzel foglalkozni.

Ne tegyél semmit se érte!

Kitűztél magad elé egy célt. Viszont, lehetőleg még a közelébe se menj és ha a céloddal kapcsolatos gondolataid támadnak, hessegesd is el azonnal! 

Ezeken kivül milyen tippeket ismersz arra, hogy még véletlenül se érd el a célod? Ha van ilyen, írd le kommentként! 

Hogyan NE érd el a céljaidat? Tovább
Nem megszokott köret: LENCSÉS rizs

Nem megszokott köret: LENCSÉS rizs

Nos, az úgy volt, hogy újév alkalmából nem akartam lencsefőzeléket csinálni. Emellett, vettem készételeket a közeli Spar-ban és úgy gondoltam, kell hozzájuk köret.

Így lett a lencsés rizs.
Megpróbálom leírni, hogyan csináltam meg ezt a köretet, de a mennyiséget nem néztem (csak a víznél, annál is megközelítőleg), emellett talán így írásban bonyolultabbnak látszik ezen köret elkészítése, mint gyakorlatban.

img_20241231_135759.jpg

Hozzávalók:

  • rizs
  • babérlevél
  • egyéb fűszerek (petrezselyem, szárított metélőhagyma, só)
  • olaj
  • lencse (konzerv)
  • kb kétszer annyi víz, mint rizs (igazából kicsit kevesebb, mert korábban megfigyeltem, hogy pont kétszer annyi víz már sok.. persze lehet, hogy ez a rizsfajtától,márkától is függ)

Elkészítés:
Olajon megpirítottam a rizst (néha megkavartam az olajban), egészen addig, ameddig nem kezdett ilyen barnás árnyalatot felvenni. 
Utána közel kétszeres mennyiségben adtam hozzá vizet és a fűszerek hozzáadása is ekkor történt meg. 
Aztán néhány perc múlva, mikor már láttam, hogy már lassan jó a rizs, akkor hozzáadtam a lencsét. Ilyenkor még kapott néhány kanálnyi vizet, mert nem akartam, hogy a konzervben ott maradjon a lencse. Így hagytam őket együtt néhány percig főni, majd levéve a gázról lefedtem fedővel az edényt. (Olyan fedővel, amin van direkt ilyen pici lyuk.) Pár percig hagytam, hagyd "álljon". 

Ha elkészíted, akkor jó étvágyat hozzá és remélem, ízleni fog! 

Nem megszokott köret: LENCSÉS rizs Tovább
Szilveszteri és újévi menü

Szilveszteri és újévi menü

Most 2024 utolsó napja van... hát, akkor jöjjön, nálam mi az ünnepi menü ebben az évben!

img_20241230_173328.jpg

A Spar-ban vettem két, 50%-al leértékelt terméket. Az egyik fentebb látható. A másik is ugyanilyen, csak nem fotóztam le azt is. Lehet, nem kifejezetten újévi kaja, de most nálam ez van.

img_20241231_135759.jpg

Köretnek pedig lencsés rizst főztem. Igaz, főztem még sima, egyszerű tésztát is, de azt szintén nem örökítettem meg az utókornak. 

imageskrumplisalatalidl.jpg

Krumplisaláta. A Lidl-ben az elmúlt napokban akciós volt, a fentebbi képen egy kilós kiszerelésben látható ez a saláta. Ha meg elfogy, a doboza jól fog jönni, nem a kukában köt ki.

Meg persze van még virsli is, de erről se készítettem fotót... Pikok, kis csomagolású virslijét (virsliutánzat) vettem, klasszikus és sajtos változatban.

...és azért készültem az átmenetre is, amikor éjfélt üt az óra: 

img_20241231_204431.jpg

Eredetileg két gyerekpezsgőt vettem volna, de végül egyet sikerült vennem.

img_20241231_204530.jpg

Az alkohol se maradhat el. Eredetileg az volt a terv, hogy lesz két gyerekpezsgő és egy "rendes" pezsgő, de a pezsgőkért (és borokért) nem igazán vagyok oda... a helyzeten az se segít, hogy ugye vissza is kellene váltani, meg azért nagyobbacska üvegben adják a pezsgőket. 
Lidl-ben megláttam, van cider, kosárba kettővel be is került. Ezzel az alkohol témakörét meg is oldottam.

Nálam most ezek képzik az ünnepi menüt. Nálatok mi kerül felbontásra éjfélkor és mi kerül az asztalra?

 

Szilveszteri és újévi menü Tovább
Karácsonyi menü 2024-ben

Karácsonyi menü 2024-ben

Tavalyhoz képest a mostani helyzetem más. Most volt lehetőségem főzni-sütni, amit ki is használtam.
Ebben a bejegyzésben azt mutatom meg, hogy nálam mik kerültek az asztalra és milyen édességek-nasik voltak, karácsony alkalmával. 

Tavalyi karácsonyt idézve - egytálételek, amik már készen vannak

Tavaly olyan egytálételeket vásároltam, amik már csak elfogyasztásra várnak. Hát, ebben az évben ezt a hagyományt folytattam.

img_20241224_135047_1.jpg

img_20241224_135100.jpg

A fentebb látható étel még nem fogyott el karácsonykor. 

img_20241224_135023.jpg

Ez a másik termék, amit készen vásároltam. Mediterrán csirkerizottó, talán 1000 forintba került, de nem emlékszem már. 

Ha már főzhetek-süthetek, akkor éljek a lehetőséggel!

img_20241224_134954.jpg

Egyszerű, Spar-os halrudacska. Nem volt olyan örömteli az elkészítése, fröcskölt mindenhova az olaj. Talán legközelebb inkább vagy megveszem az ilyesmit frissen sütve, vagy valami olyan módon készítem el, ahol nincs olajfröcskölés.

img_20241224_143700.jpg

Krumpli petrezselyemmel és szárított metélőhagymával. Az elmúlt hetekben nálam ritkán fordult meg a krumpli köretként. Viszont karácsony alkalmából vettem krumplit és ez lett a köret.

img_20241224_144159.jpg

Lehet, így képen nem túl szép a látvány. A halrudacskás-krumplis menüt feldobtam friss, zöldhagymával és majonézzel. 

Sütik és az édesség

Most karácsony alkalmával nem készítettem süteményt vagy ahhoz hasonló dolgot. Szóval, ezt a kérdést készen kapható termékekkel oldottam meg.

img_20241224_135248.jpg

Macaron az egyik kedvencem. Tetszik, hogy színes, hogy nemcsak a megszokott barnás, fehéres színben pompázhatnak, hanem mindenfélében. Elkészíteni viszont ezt se szeretném, sejtésem szerint túl sok macerával jár. 

img_20241224_135230.jpg

Ezt a sütit azért vásároltam meg, mert láttam, kókuszos.
A csoki lehetne csokisabb. Viszont ezen kívűl sok negatív dolgot nem tudok elmondani erről. Nem lett a kedvencem, de nem bántam meg, hogy a kosárba betettem.

img_20241224_141858.jpg

A szaloncukrok... Most a Bonbonetti márkától kétfajtát vettem. Az egyik a karamellás, másik a válogatás. A válogatásban elvileg van málnás, banános, zselés, rumos-kakaós, meg valami meggyes-kakaós is.

img_20241224_141916.jpg

A kék az a kókuszos, a másik madártejes. Tavaly nem volt kókuszos szaloncukor, most ezt bepótoltam. Miután kinyitottam a szaloncukros zacskókat és karácsonyfa köré tettem az összes szaloncukrot, később belépve a szobába, megcsapott a kókusz illata.
A madártejes érdekességnek jó, de amúgy az ízében nem emlékeztet madártejre, nekem csak annyi jön le "belőle", hogy édes. 

Nálam ezek az ételek, készételek, édességek kerültek az asztalra. Korábban, úgy december 10-e környékén vettem diós bejglit, viszont az már karácsony előtt jóval elfogyott.
Nálatok mi került a karácsonyi asztalra? 

Karácsonyi menü 2024-ben Tovább
Retró karácsonyfa díszek

Retró karácsonyfa díszek

Ebben a bejegyzésben hozok nektek néhány képet, amin karácsonyi díszek vannak. Nyilván nem teljes a lista... és nem saját képekről van szó.

screenshot_2023-12-25-03-41-33-171_com_android_chrome.jpg

Annó nekünk is volt ilyen a fán. Nem is tudtam, hogy ezeket a díszeket így hívják.

screenshot_2023-12-25-03-40-15-049_com_android_chrome.jpg

Ebből talán egy volt nekünk. Ehhez talán még akasztó se kell, csak úgy simán rádobja az ember a fára és kész is.

screenshot_2023-12-25-03-40-27-484_com_android_chrome.jpg

Ez hasonló, mint ami az első képen látható. 

screenshot_2023-12-25-03-17-49-837_com_facebook_katana.jpg

Ez a másik kedvencem. Nyilván így nem igazán mutatós, de ha az ember felteszi a fára, akkor "szétnyílik". 

screenshot_2023-12-25-03-15-10-993_com_facebook_katana.jpg

Ezen a képen éppen hogy, jobboldalt fent van az a dísz, ami nekünk is megvolt. 

screenshot_2023-12-25-03-16-04-293_com_facebook_katana.jpg

Reflex gömb - így hívják az ilyesféle díszeket, amiknek a közepe "befele" áll. Nekünk ilyesmi lilában, ezüstben/fehérben volt talán. 

Nektek ezek közül mi a kedvencetek? Egyáltalán, szeretitek-e az ilyesfajta díszeket?

Retró karácsonyfa díszek Tovább
MÉRFÖLDKŐ az életemben - KÖLTÖZÉS a lehetőségek városába

MÉRFÖLDKŐ az életemben - KÖLTÖZÉS a lehetőségek városába

Nem ez az első bejegyzés, ami megszületett ebben a témában, de ahogy az eredeti bejegyzés kinéz, nem tetszik a látvány... lehet, ez se fog tetszeni.

Nos, kezdjük az elején, öveket bekapcsolni!

karacsonyidiszgombok_ezust.png

Ha már karácsony jön, akkor legyen ilyen kép.

Túl nagy a csend...

A blog elnémult. A probléma november 15-ével született meg, de azt gondoltam, el fog múlni, mert múlt alkalommal így volt. Azért még próbáltam tartani magamat, ennek köszönhetően az utolsó bejegyzés november 24-n látott napvilágot itt, ezen a blogon. A legutóbbi bejegyzések olyanok voltak, hogy kb "csak" be kellett fejezni azokat. Aztán eltűntem. Nagyon egyszerű oka volt mindennek: elromlott a billentyűzet. Emellett olyan élethelyzetben voltam, amit talán mindennek lehetett nevezni, csak nyugodtnak nem.

Az eredeti terv és a B terv

Kicsordult a pohár, tele lett az a bizonyos hócipő a munkahellyel, ahol nyáron dolgoztam. Ehhez csapódott az nagyon jó ajánlat, ami megérte volna nekem anyagilag. Ezt a bizonyos lehetőséget említettem már korábbi bejegyzéseimben.
Viszont ahogy ősz lett és nekem várakoznom kellett a felmondási időt töltve, az a lehetőség egyre jobban vesztett a fényességéből. Egyre több rossz dolog sejlett fel, mint ahogy a viharfelhők gyűlnek az ég alján.

Végül B tervhez kellett folyamodnom, amiből végül megszületett az, hogy én továbbállok a lehetőségek városába.

tobozcsillag_20200106_278897u.png

Újabb karácsonyos kép :D

A lehetőségek városa

Munkásszállót elhagytam, rövid ideig máshol laktam. Onnan álltam tovább a lehetőségek városába. Honnan jött az ötlet?

Végiggondoltam, hogy hova szeretnék jutni az életemben

  • kitörni az operátori/segédmunkás/betanított munkás létből
  • előrébb jutni videózás, gitározás, zenélés terén

Ehhez hozzácsapódik az is, hogy az a bizonyos jó lehetőség elszürkült, fakóvá és visszataszítóvá vált számomra... olyan közegbe repültem volna talán, ami megbénít, szárnyaimat leszegi, mindennapjaimba meg lassan bekúszik a félelem, a lekicsinylés, a megalázás. 

Megláttam a nagyobb, a jobb lehetőséget. Most van alkalmam költözni.

...hát, költöztem is, december tizedékével. 

MÉRFÖLDKŐ az életemben - KÖLTÖZÉS a lehetőségek városába Tovább
süti beállítások módosítása