Nightfallivy's world

Azon emberek közé tartozom, akik szoktak olvasni könyvet... az már más kérdés, hogy mikor, milyen intenzitással vetem bele magam a könyvek birodalmába.

Régen, iskolás koromban

Több mesekönyv volt nálam, a szobában. Egy ideig elégedett voltam azzal, hogy meséket olvashattam. 77 magyar népmese, Andersen mesék, A kis herceg pihent a könyvespolcon, sok másik mellett, amik nevére már nem is emlékszem. 

Kedvenc mesém (mai napig is) a Rút kiskacsa. Miért tetszett? Azért, mert egy csúnyácska, kevésbé előnyös tulajdonságú szereplőről kiderül, hogy értékes. Talán pontosan azért vált a kedvenc történetemmé, amit a pagony.hu-n lehet olvasni: 

A rút kiskacsának minden vágya, hogy elfogadják. Hosszú útja során sokszor bántják. Sokáig ő is csúfnak hiszi magát, szomorúan beletörődik, hogy senkije nincs, és senki nem szereti a mássága miatt. 

Más voltam és kiközösítettek. Nem jobb voltam, hanem más voltam. Ez viszont elég volt ahhoz, hogy az osztály "peremére" kerüljek. 

Aztán egy idő után elegem lett a mesékből. Nem tartottam magam gyereknek. (Igaz, felnőttnek se igazán.) Igazából valamikor rosszul is esett, amikor gyereknek tituláltak, miközben testileg egyáltalán nem számítottam gyereknek. (Ugye itt a havira, meg társaira gondolok.)
Persze azért se gondoltam magamra gyerekként, mert az én képzeletemben egy gyerek az játszik, boldog, vidám, nincs gondja (maximum az, hogy elvették a játékát és hasonló bajok), nincs feladata. Én pedig ennek a képzeletbeli típusnak nem feleltem meg.

Elkezdtem a szüleim könyvei közt nézelődni. Ja, akkor sem érdekeltek a romantikus, csókolózós, fehér lovon érkező herceges történetek. Sci-fi és fantasy. Ezek érdekeltek. Stephen King nevétől kissé tartottam, hiszen az ő nevéhez horror regények kapcsolódtak már akkor is. Azt, mármint a horrort, pedig csak 18 éven felüliek élvezhetik. (Ja, túlságosan ragaszkodtam a szabályokhoz. Ha nem értem el a korhatárt egy-egy filmnél-sorozatnál, én nem is akartam megnézni az adott filmet/sorozatot.)

Leslie L. Lawrence, Robin Cook neve is ismerős volt számomra. Az ő nevükkel ellátott könyvek sokasága pihent a szüleim könyvespolcán. Lawrence-t nem szerettem olvasni. A szüleim mondták, nem nekem való. Én ezt elfogadtam. Nem is olvastam Lawrence-től egyetlen egy könyvet sem. (Vagy csak az egyik szülőm mondta. Részletkérdés.)

Általános iskolában talán egyetlen egyszer voltam évvégén kitűnő, szóval abban a tanévben még tesiből(!) is ötöst kaptam. Szokás volt akkoriban az, hogy az 5.00-s átlagot elérő tanulók könyvet kapnak jutalmul. Az én jutalmam Lassie hazatér c. történet lett. Nem a szerelemről, nem is az első csókról szól ez a regény. Hanem egy kutyáról, amit/akit eladnak, elviszik máshova, de megszökik és hazatalál, visszamegy az eredeti gazdájához. Többször olvastam. Kedvenc történetemnek mondhatom, noha ez nem jelenti azt, hogy a szereplők neveire emlékeznék. 

A kötelezők? 

Általános iskolában mindent elolvastam, ha jól emlékszem. Két Lotti, Kinizsi Pál, Kőszívű ember fiai, Egri csillagok... talán a Légy jó mindhalálig is kötelező volt egyik tanévben. 
Két Lotti is egy jó történet, szerintem. Az egyik tanévben a lányoknak ezt a történetet kellett megismerni, míg a fiúknak a Pál utcai fiúk (vagy a Tüskevár, nem tudom már) jutott. 
Arra már nem emlékszem, hogy az Egri csillagok (és a másik, sokak által rettegett regény, a Kőszívű ember fiai) középsuliban vagy általános suliban volt kötelező.

Középsuliban már nem tartoztam azon személyek közé, akik minden kötelezőt elolvastak elejétől a végéig. 

A szerelmes történetek továbbra is hidegen hagytak. Rómeó és Júlia dráma nem vált kedvencemmé, de az Antigoné igen. Az ember tragédiája c. dráma elemzése az irodalomkönyvben tetszett, de maga a mű már kevésbé nyerte el a tetszésem. Főleg úgy, hogy az irodalmat oktató tanár megjegyzést tett Madách Imrére: Madách szerint a nőknek a konyhában a helyük, a politikát és társadalmi életet hagyják meg a férfiaknak. 
Ui.: kicsit keresgéltem erről a témáról a neten. Hát, ezt találtam:

• Szinte nőgyűlölővé vált a magyar író, aki anyját választotta felesége helyett 
• Őrült feleség, nőgyűlölő férj, gonosz anyós? – Madách Imre házassága 
• Madách: a nő a művészetet és tudományt előre nem viszi… 
• Nőreprezentációk Madách Imre elbeszéléseiben

Aztán valahogy az olvasás kikopott az életemből, ha jól emlékszem. Vége lett a tanulásnak, elkezdődött a munka időszaka... és talán az olvasást abba is hagytam, vagy "csak" háttérbe szorult. 

Csak a helyet foglalja!

Elköltöztem. Nem volt kocsim, amibe végtelen számú és mennyiségű cucc belefért volna. Busszal, vonattal, villamossal kellett megoldanom a dolgaim átvitelét egyik városból a másikba. Rengeteg könyvet hátrahagytam, mert a váltásnyi póló, a tányér, a villa, a tisztasági betét sokkal fontosabb volt. Meg kellett gondolnom, mit viszek magammal? 

Eleinte albérletben laktam. Akkortájt nem nagyon olvastam. Mivel nem volt megoldható számomra az, hogy legyen kocsi, ami elvisz A-ból B-be, meg kellett gondolnom, mit tartok magamnál. Régen is lett volna mit vennem, mint regény, mint egyéb, de hagytam. Pénzbe is kerül és helyet is foglal és költözésnél nem biztos, hogy szerencsés, ha mondjuk 100 könyvet kell egyik helyről a másikra elvinnem.

Aztán jött egy időszak az életemben, amikor munkásszállón laktam. Első munkásszállón 2 személlyel egy szobában, utána egy másik munkásszállón egyedül (de mivel 2 ágyas volt, BÁRMIKOR betehettek mellém mást!) . Igaz, a másik munkásszállón első napon egy ukrán nemzetiségű nő mellé tettek be, de én mentem a portára szólni, hogy mi egy műszakban leszünk és szeretnék egyedül lenni. Akkor megoldották. Viszont, ha olyan a helyzet, bizony benyomnak mellém mást, egy idegent. 

Később az önfejlesztős könyvek kezdtek el érdekelni ismét. Szóval, munkásszállón lakva megvettem (rendeltem) pár könyvet. Néhány könyv, ebből a korszakból:

Nem akartam megragadni egy *zaros, gyárimunkás szintjén. (Ui: ez nem a gyári munkások ellen szól! Hanem arról szól, hogy nem érzem azt, hogy az én helyem a gyári munkások, másnéven operátorok, közt lenne.)
Fejlődni akartam és nem szenvedéssel leélni az életem. 

Vissza az olvasáshoz?

Tavaly decemberben elköltöztem a lehetőségek városába. Az önfejlesztős könyvekkel még nem "végeztem", amiket nyáron-ősszel rendeltem, szóval még ezeket elolvastam. 
Aztán elérkezett a Hvg könyvbörze.

Ezen a rendezvényen több kötetet megvettem... ha adtak volna bevásárlókosarat, akkor nagy eséllyel több regénnyel, miegymással álltam volna oda a kasszához. 
Ezen alkalomkor olyan könyvek is hozzám kerültek, amik nem az önfejlesztésről szólnak, hanem valamiféle történetet mesélnek el. Néhány, ezen könyvek közül: 

Aztán elérkezett április elejével az Alexandra könyvvásár is. Jócskán bevásároltam és ebben nagy segítségemre volt az, hogy itt már biztosítottak kosarat.
Néhány könyv, amit ezen, a második könyvvásáron megvettem:

Könyvtárba?

Még télen gondoltam arra, be kellene iratkozni könyvtárba... viszont én nem igazán jártam könyvtárba, az elmúlt években. Az is probléma nekem, ha víz se lehet nálam. Rámjön a köhögés, de nem ihatok vizet, mert bejáratnál le kellett adni? Akkor fulladjak meg a köhögéstől? 
Hiába voltam-vagyok könyvolvasó, a könyvtár légköre jelenleg ismeretlen számomra. Nem tudom, mi ott a menet. Nem tudom, mi hol van pontosan. (Nyilván, ha Jókai Mórt szeretnék olvasni, akkor szépirodalomnál kell keresni, de hát hol van a szépirodalom részleg? Ez nem olyan, mintha boltba bemennék... ez különlegesebb hely, úgy, mint ahogy a hangszerbolt is a különlegesebb helyek közé tartozik.)
...és ott volt a másik ok is. Munkanélküliek közé tartoztam, egy munkanélkülinek pedig meg kell fontolnia, mire ad ki pénzt. A kaja és a számlafizetés fontosabb, mint a könyvtárjegy. Oké, vettem munkanélküliként könyveket, de azokat el is lehet ám adni. 

Vissza a munkába, egyből el is felejtettem olvasni

Március közepén újra a dolgozók közt találtam magam. Takarító lettem. Akkor 2-3-4 könyv várta azt, hogy kiolvassam. Viszont ahogy beléptem a dolgozók közé, a könyvolvasást magam mögött hagytam, hisz nincs rá idő! Haladni kell! Nincs idő munka előtt olvasni, tenni-venni-haladni kell!

Mostanság (április közepe) kezdtem újra olvasni, miután közel egy hónapot kihagytam. Most* szabadságon vagyok. Az, hogy mentesülök a munkavégzés alól, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy újra könyvolvasással töltsem az időm egy részét.
Ha visszatérek a takarítós hétköznapokhoz, talán újra hagyom az olvasást. Még ha gondolok is a könyvtáras megoldásra, nehezíti a dolgot az, hogy délutánra járok dolgozni. Az pedig azt jelenti, hogy délután elindulok és mire hazaérek, este lesz, így sok minden zárva lesz.
Tudom, elmehetnék munka előtt is. De nem vagyok koránkelős és nem szeretek idő hiánya miatt úgy elindulni a munkahelyre, hogy nem ebédeltem. 
Tudom, olvashatnék attól függetlenül, hogy dolgozok. Talán felvehetném ezt a tevékenységet a "szokássá kell alakítani" listára. 

Mit hoz a jövő?

Nem tudom. Annyi biztos, hogy egy hetet kaptam*, amit munkától távol tölthetek el. ebből az időből közel a fele hét el is telt... és mire ez a bejegyzés megjelenik a blogomon, addigra már a múltba vész ez az időszak. 

* Amikor ezt a bejegyzést elkezdtem írni, akkor a húsvét közelgett, vagy már el is jött, ezáltal, már szabadságomat töltöttem. Mikor ez a bejegyzés megjelenik, már "régesrég" visszatértem a dolgos, elfáradós munkanapokhoz.