Alapvetően én nem vagyok egy szoknyás ember. Nem szokásom szoknyát viselni, hiszen az túl nőies, emellett, ami talán ennél is fontosabb: nincs zsebe. Nekem pedig a zseb elengedhetetlen, mint bizonyos álláshirdetésekben az angol nyelvtudás.
Március közepén elkezdtem dolgozni...és úgy ítéltem meg, jobb, hogy ha veszek ruhákat. Ennek köszönhetően elmentem az egyik, közeli turkálóba, ha minden igaz, március tizennegyedikén.
A használtruha bolt
Olyan ruhaboltot kell elképzelni, ahol napi szinten csökkennek az árak. Minden ruha és egyéb, darabáras. Tehát nincs olyan, mint a Hádában, hogy kilónként kell fizetni.
Már régen el akartam menni ebbe a boltba, csak mindig volt fontosabb ennél... és emellett, azért ha az ember elmegy ebbe az üzletbe, feltételezhető, hogy pénzt hagy ott. Én meg spórolni akartam.
A ruhák egy része szín szerint volt válogatva. Viszont más része nem, szóval mindenféle szín egyben volt. A szoknyák egy ruhaakasztón (vagy hogy hívják azokat) kaptak helyet. Az ágyneműk, sálak pedig amolyan ládákban. (Tudjátok, az a rendszerint fehér, felül nyitott dobozféleség, ami turkálókban szokott előfordulni.)
A nap, amikor elmentem
Úgy gondoltam, hogy 800 forintos darabár mindig jobb, mintha 1500 forintért kellene megvennem az adott ruhát. Ha mondjuk 5 ruhadarabot veszek a turkálóban, akkor 800 forinttal számolva összesen 4000 forint... és a 4000 forint sokkalta szebb szám, mintha azt mondanám, hogy 5 ruhadarabért összesen 25 ezer forintot hagynék ott. (Vagy akár csak 10 ezer forintot.)
Szóval így indultam neki a turkálós kalandnak. Az eredmény pedig a fentebb látható szoknya.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
