(FONTOS!: Ezt a bejegyzést akkor kezdtem el írni, amikor még operátorként dolgoztam egy gyárban.)
Júniusban többek közt megrendeltem azt a könyvet is, aminek címe: Ébreszd fel benned szunnyadó óriást! Az, hogy miért vettem meg ezt a könyvet is, másik blogbejegyzés témája lehetne és talán lesz is a későbbiekben valamikor.
A könyv 82. oldalán található részlet, kérdésözön, ami így szól:
Negyedszer, írd le, mibe fog kerülni, ha most nem változol meg? (...) Mibe fog ez kerülni neked a következő két, három, négy, öt évben? Milyen érzelmi árat fizetsz ezért? Mibe kerül az önbecsülésed szempontjából? Hogyan fogja érinteni a fizikai energiaszintedet? Hogyan hat ez az önbizalmadra? Mibe fog kerülni anyagilag?"
Érdekes, elgondolkodtató kérdések...
Aki nem szereti azokat az embereket, akik nem elégszenek meg azzal, hogy egy gyárban vannak, azok már most lapozzanak el, ez a bejegyzés nem nekik szól... és azoknak se, akik könnyedén munkakerülőnek nevezik azokat, akik nem akarnak úgy tekinteni egy munkára, mint elvégzendő, rossz, utált dologra. ...és az is rendben van, aki úgy érzi, neki megfelel a napi 8-12 órás robot, mert ilyen-olyan magánéletbeli helyzete van. Teljesen rendben van. Emellett fontos tudni azt, hogy ami az egyik embernek tökéletes, az a másiknak nem lesz feltétlenül tökéletes. Ugyanis máshonnan jövünk, másfajta a gondolkodásunk, más körülmények közt létezünk-élünk, mást szeretnénk a világtól.
Talán ezt a bejegyzést hívhatnám úgy is, hogy munkafüzet. Az ilyen önfejlesztős könyvekkel az a helyzet, hogy elolvasás mellett az embernek saját magán kell munkálkodnia, kérdésekre válaszokat találni, stb.
Ez egy ilyen bejegyzés lesz.
(Most már talán az utolsó munkanapomon túl vagyok... hát, ezért kellene egy nap megírni egy bejegyzést, nem pedig ülni rajta. :D )
Hogyan képzelem el az életemet, ha maradok ezen a munkahelyen, ebben a témakörben?
Már korábbi bejegyzésben írtam arról, hogy én bizony otthagyom a munkahelyem. Viszont mindig kellenek azok az erősítő gondolatok, amik megerősítenek abban, hogy helyesen cselekedtem.
Megfigyeltem, hogy ahova én kerültem terület, ott az emberek többsége napról-napra, hétről hétre ugyanott vannak: ugyanaz a munkafolyamat, ugyanaz a gép, maximum a darabszám változik és az, hogy mennyire jó a gép, vagy mennyire romlik el.
Annak fényében, hogy januárban már megismerkedtem azzal a gépsorral, ahol a munkanapjaim kb 80%-át (vagy 90%-át) töltöttem onnantól kezdve, gyanítható, hogy több hónappal később is így lenne egészen addig, ameddig az adott termék gyártása meg nem szűnik.
Ha én maradok a helyemen, a megszokott gépnél, mellettem levő emberek kiléte se változik, szóval rajtuk kívűl nem nagyon fogok mást látni a közelben.
A szünetek ugyanúgy maradnak, a víz ugyanúgy kint marad a területen kivűl, ugyanúgy a nap végét (vagy inkább a munkanap végét) fogom várni.
Milyen érzelmi ára lenne annak, ha nem változtatok?
Annak esélye, hogy változik valami a munkahelyen, kevés. Maximum az emberek mondanak fel, vagy az embereket rúgják ki ilyen-olyan indokkal.
Én most sem igazán szeretem a monoton munkákat és a monotonság igencsak fellelhető a gyárakban... és ez a hozzáállás a későbbiekben se igazán változik. (Persze, ha jön egy háború, vagy valami komoly betegség, egyből változhat a kép, de hát ezeket most hagyjuk ki a képletből.)
Az utolsó napokban már, sőt, hetekben is ezek voltak rám a jellemzőek:
- nincs kedvem semmihez se, csak feküdni, aludni
- munka után nem egyszer már az is nehezemre esett, hogy a következő munkanapi kaját megcsináljam magamnak
- munka után maximum Spar-ba megyek, esetleg a kínai vegyesboltba
- testi tünetek (gyomorégés, gyomorprobléma wc-vel kapcsolatban)
Láttam, hogy más munkatársak ide-oda mászkálnak a 8 órás munka mellett, jobban mondva munka előtt, munka után is. Az egyik elmegy piacra, vérplazmát ad, munka után elmegy Budapestre egy ismerőséhez. A másik postára megy el, meg még ki tudja hova még.
Én meg? Munka előtt SEHOVA SE, munka után nagy nehezen a Spar-ba elvonszolom magam, de még ha ilyenkor még van energiám, hazaérve a fáradtság rám tör.
Szóval, egyszerűen arról volt szó, hogy én leginkább csak létezem a 8 órás munkát tartalmazó napokon.
A hobbijaimat pedig már hanyagolom valamennyire, tehát nem haladok olyan szinten, ahogyan úgy érzem, hogy kellene. A videózás is valamilyen szinten háttérbe szorul(t).
Ebből a helyzetből kiindulva, ha maradok az operátori munkakörben ennél a cégnél, akkor borítékolható, hogy napjaim részét fogják képezni a következő érzelmi állapotok:
- motivációhiány (nincs kedvem semmihez se, csak aludni-feküdni, emellett erőt nem érzek ahhoz, hogy a hobbikkal haladjak érdemben)
- emberektől menekülés
- munkaidő végével kb menekülés a társaságtól, inkább ülök a wc-n, minthogy beszélgessek mással. Igaz, ez annak is köszönhető, hogy nem érzem azt, hogy lehetne nyugodtan ellenni a munkaterületen
- a közeli környezetemben levő emberekkel nem beszélek
- munkanap végét várom, meg a hétvégét
- vasárnap már ott van bennem, hogy hétfőn munka
- munkahelyen rossz közérzet
- egész műszak alatt alig szólalok meg
- nem nevetek/mosolygok, amikor körülöttem mosolyognak, nevetnek
- sírás visszafojtás
- szomorúság
- jókedv felejtős
- nem kapcsolódok be a beszélgetésbe (dolgozni kell, nem beszélgetni!)
- stresszelek, amikor kések a szünetről, hogy megszólnak miatta
- aggódás amiatt, hogy nehogy nagywc-zni kelljen, hiszen nem feltétlen tudom tartogatni szünetig
Önbecsülés terén mivel jár, ha nem lépek?
Semmi jóval. Az operátori munkakör nem igazán az a munkatípus, amivel kapcsolatban az ember azt érzi, hogy karrier szempontjából mennyire sokat fejlődött.
Az pedig ront a helyzeten, hogy ahova beosztották egyszer az embert, akkor hónapok elteltével is ugyanott kell lennie. Ez pedig nálam azt az érzést hozza magával, hogy értéktelennek gondolom magam. Ha képes vagyok többre, akkor miért nem tesznek máshova? Miért csak ugyanoda tesznek? Csak nem azért, mert annyira vagyok képes?
Emellett ott van az ún hiearchia-gondolkodás is. Akikkel állandó jelleggel vagyok, azokkal szemben nem igazán tudom magamat megvédeni. Az egyik például lazán kimegy vizet tölteni magának (amikor tényleg nem lenne szabad a területen vizet tartani, de ő megteszi), én inkább szomjazok. A másik megjegyzi, hogy fél órás szünetet tartottam, de ő egy tízperces szünetből simán csinál magának 20 perces szünetet. Viszont ezt nem vetem szemére, egyszerűen rátudok, hogy ő kimehet ilyen hosszú szünetre, ő dönthet úgy, hogy munka közben kiküldi a harmadik személyt akivel a soron vagyunk, hogy az étkezőben Szép-kártyával vásároljon. Én meg? Én csak délelőttös héten, munka UTÁN engedem meg magamnak, hogy menjek az étkezőbe vásárolni bármit is.
Ja, szünetekben se megyek el az étkezőbe vásárolni, hisz NINCS RÁ IDŐ!!!! De más játszi könnyedséggel beáll a sorba, neki van ideje arra, hogy sorban álljon, emellett ő olyan személyekkel van, akik mellett kissé késhet szünetről.
Második szünetben a kaját lazán otthagyom, csomagolom elfele, hisz NINCS RÁ IDŐ, az az 1-2 perces késés is már probléma annak a személynek, akivel vagyok. Volt, hogy az öltözőben, velem egy soron öltöző egyik személy megkérdezte, hogy nem volt idő megenni? Aztán megdöbbent, hogy nekem szólhatnak 1-2 perces késésért is... és nem a műszakvezető, nem a terület vezetője, de nem is a sorvezető, hanem az, aki ugyanúgy operátor, mint én, csak több éve ott dolgozik.
Emellett más rendel ezt-azt (nem tudom mit, hiszen telefonálását nem hallom), egyszerűen felveszi a telefont, aztán megy kifele a portára, átvenni az adott csomagot, amit rendelt. Én meg? Telefont is félve veszem elő, amikor csak annyit akarok megnézni, hogy mennyi az idő? (Meg, én olyan szolgáltatónál vagyok, ami ott nem igazán ad lefedettséget, hiszen a telefon kiírja azt, hogy "csak segélyhívás" vagy "nincs szolgáltatás".)
Hogyan fog hatni a fizikai energiaszintre, ha maradok ezen a munkahelyen, ebben a munkakörben?
Mint egy robot. Szépen elvégzi a napi feladatát, aztán dolga végeztével felteszi magát töltőre és onnan nem mozdul, mindaddig, ameddig nem kell mennie ismét dolgozni.
A hobbik egyre inkább háttérbe szorulnak, gitározásnál is már csak pár percnyi gyakorlás jutna egy nap alatt és örülök annak, ha a skálázás mellett jut idő (főleg energia!) a backing track-es gyakorlásra is mondjuk.
Hogyan hat az önbizalomra, ha maradok ezen a helyen?
Azt hihetném, hogy az önbecsülés és az önbizalom ugyanez, de utánanézés után kiderült, hogy hát nem igazán. Talán nálam az önbecsülést vágja inkább gallyra az efféle operátori munka, nem az önbizalmamat. Azt, hogy gitározás kapcsán mire vagyok képes, az független a munkától, úgy első körben. Második körben pedig az energiaszinttől függne, nem pedig önbizalomtól. Ha nincs energia, akkor ágyon fekvés van.
Mégis miben lehet HINNI ezen a munkahelyen, ebben az operátori munkakörben? Abban, hogy meg tudom-e csinálni az utolsó darabot is, amit aznapra elvárnak? Vagy fejlődésben való hit, hogy képes vagyok feljebb lépni a ranglétrán? Talán ebben a munkakörben, ahol ráadásul nem is változtatgatják az ember helyzetét, ez elképzelhetetlen fogalom.
(még több nap telt el, az ún. utolsó munkanap után)
Milyen hatással lesz az anyagi helyzetemre?
Rövidtávon nyereséges lesz. Hiszen a fizetésem egy részét félre tudom tenni és ha ezt a magatartást fenntartom a későbbiekben is, egyértelmű, hogy az anyagi tartalékom nőni fog. Persze, ehhez az is hozzátartozik, hogy maradok ott, ahol jelenleg lakom és nem költözök máshova.
Aztán ahogy telnek-múlnak az évek, előtérbe kerülhet az egészségem, mert hát munka következtében szépen lassan leromlott az egészségügyi állapotom. Mikor ráeszmélek, hogy valami nagyon nem oké a testemmel kapcsolatban és végre rászánom magam, hogy elhúzzak egy orvoshoz, megkezdődik a sok-sok vizsgálatra való járkálás. Aztán végül, jobb esetben kiderül, mi a bajom és napi élelmiszercsomagomba be kell illeszteni a felírt gyógyszereket. Ez pedig újabb, kötelező kiadást jelent.
(Lehet, fájdalomcsillapítót/nyugtatót/hasonlót írnak fel, annál lehet úgy dönteni, hogy az ember nem kéri. Viszont ugyanezt nem teheti meg, hogy ha például olyan gyógyszert írnak fel neki, ami ún. "szívgyógyszer".)
Összegzés
Ez egy nagyon hosszú bejegyzés lett és sokak számára ez az elmélkedés inkább elriasztó, mint hasznos. Igaz, ez a bejegyzés példaként szolgál arra, hogy a felsorolt kérdésekre milyen választ lehet adni.
Nem vagyok egy pénzért törtető ember, tehát én nagy eséllyel nem fogok olyan szituációba kerülni, amikor túlóráknak hála egyhuzamban megyek mondjuk 14 napot. Én inkább spórolok, akár úgy is, ha ez azzal jár, hogy nem megyek boltba. Hiszen, ha nem megyek boltba, akkor nem is költöm a pénzt.
Emellett nekem fontos a szabadidő, hogy olyan dolgokkal foglalkozzam, amikkel úgy érzem, nekem hasznosak, nekem jólesnek. A szabadidőt pedig elég nehezen adom oda. Igaz, nekem annyiban könnyebb, hogy se gyerekem nincs, se háziállatom nincs, tehát nincs késztetés arra, hogy azért menjek dolgozni, hogy a másiknak jobb legyen.
...és amiatt is könnyebb, mert én nem szoktam hozzá azokhoz a dolgokhoz, amik mások számára elengedhetetlenek lehetnek: nyaralás külföldön, wellnes-hétvége, műkörmöshöz való járás, fodrász látogatása, edzőteremben való edzés. Ezzel nem sértegetni akarom azokat, akiknek a felsoroltak közül minimum egy a szükségletükbe tartozik.
A jelenlegi munkával kapcsolatban maximum a pénzt tudom, mint előnyt felhozni, a többi egytől-egyig hátrány, negatív hatású valami. Mivel nekem a pénz nem egy olyan dolog, amiért MINDENT odaadok, hát ez a konkrét munka se olyan, amihez foggal-körömmel ragaszkodnom kellene. Szóval, én inkább olvasom az önfejlesztős könyveket (és néhány gyakorlatot megcsinálok azokból) és próbálok az álmaim felé haladni.
Persze, lehetne afelől megközelíteni a dolgot, hogy rossz a felfogásom, rossz a hozzáállásom. Csak a bökkenő az, hogy én úgy érzem, hogy nekem teljesen más való és teljesen másért kell küzdeni, nem pedig megmaradni ennél a konkrét munkánál.
Ui: ez a bejegyzés akkor íródott, amikor még nem kezdtem el a felmondási időt.
