Talán ebben évben megismert kínai üzletben (ami ilyen mindenes, nem hatalmas alapterületű bolt) felkeltette a figyelmemet két, színes üdítő. Ezeket talán a Spar polcain nem láttam még.
Már ízükre nem emlékszem. Annyi dereng, hogy édesek voltak. Egyszer érdemes ezeket megkóstolni.
Mostanság nem nagyon van ilyen típusú bejegyzés itt. Na, akkor most lesz és talán ismét kell várni jó pár hónapot, mire újra lesz ilyen típusú bejegyzés. :D
Valamiért ez is fejjel lefelé jelenik meg...közben meg nem így jelenik meg a gépen
Talán nem ez fogyott el elsőnek, de ezt veszem előre. Ennek utánzatát kaptam ajándékba még régesrég és már 1-2 évvel ezelőtt az eredetit már szerettem volna megvenni.
Douglas oldalán lehet róla bővebben olvasni. Néhány információ a parfümről:
(Viszont notino.hu-n az illatok terén eltérés található. Fejillatként notino-n feketereribizli, rózsabors szerepel.)
Magamnak, ajándéknak vettem ezt az illatot. Nem olcsó mulatság, a Dm-ben (azt hiszem ott láttam) valami tizenvalahány ezer forintért kapható.
Delightful egy olyan illat, ami első alkalommal (amikor lehetőségem nyílt rendelni munkatárstól) nem volt. Következő rendelésnél küldték el neki ezt az illatot. Édes illatról van szó, ahogy a flakonka színe is utal erre. Avon oldalán lehet erről a kölniről többet megtudni.
Illat: szantálfa, tejszínhab és karamella.
Újravenni nagy eséllyel nem fogom. Na de nem azért, mert ne vált volna be, hanem azért, mert esélyes, hogy nem lesz ember a közelemben, akitől Avonos dolgokat rendelhetnék. (Na, persze, én is avonosá válhatok, végső soron.)
A másik illat Creamy Fantasy névre hallgat. Harsányabb (élesebb) illatról van szó. Kevésbé tetszetősebb, mint a Delightful. Pipereshop-on olvasható, hogy ez a testpermet a vaníliát, mandulát és karamellát idézi. Hát, ezekért rendeltem meg ezt a 100ml-s terméket. Nem vált a kedvencemmé, viszont egynek elmegy, egyáltalán nem büdös.
Egy Rossmann-os körutam során vettem meg ezt a testpermetet. Megszimatolás után döntöttem úgy, hogy ezt az illatot beteszem a kosárba. A szín (lila kupak) alapján az ember arra gondol, hogy ez egy édeskés illat és egyáltalán nem púderes vagy ún. fás.
Krémmánián olvasható, hogy:
(Már megint a vanília. :D)
Kerestem egy alkalommal az egyik kínai boltban illatot magamnak. Az a részleg, ahol különféle parfümök-egyebek voltak, nem volt teljesen feltöltve. Örültem, hogy találtam egy olyant, ami tetszetős. Otthon vettem észre, hogy amúgy ez igazából férfiaknak való, hivatalosan. DM-ben is lehet kapni ezt a terméket, Dm oldalán pedig ezt tudhatja meg az ember:
Attól, hogy férfiaknak készült eredetileg, nem bántam meg a megvásárlását... és szerintem vannak olyan női illatok, amik már hajaznak a férfiaknak szánt illatokra és fordítva is ugyanígy. (Igaz, nem szagolgattam végig az összes parfümöt, szóval példát nem igazán tudok jelenleg mondani.) Ja és az unisex illatokat se szabad elfelejteni.
Választásom erre a 30ml-s termékre esett. Rossmann oldalán nem sokat lehet megtudni erről az illatról. A doboz alapján arra számítottam, hogy ez egy púderes, rózsás illat. Hát, ezt is kaptam... nem lett a kedvencem ez a termék. Elhasználni elhasználtam, de szerintem nem fogom újravenni.
Makeup oldalán lehet valami információt fellelni a Charme-ről, ott a jázmin, rózsa és vanília van felhozva illatként. (Talán az a jázmin nem hiányzott volna.)
Egyszer a munkahelyen befújtam magam ezzel (igaz, rendszeresen ezt hordtam magammal, ameddig el nem fogyott és ennek köszönhetően nemcsak egy alkalommal fújtam be magam ezzel), utána pár perccel az egyik dolgozó az öltözőben megkérdezte, ki fújta be magát ezzel a pacsulival? (Pontos megfogalmazásra nem emlékszem, lényeg, nem tetszett neki.)
Nem tudom, hogy nekem szólt-e ez a kérdés, mert talán utánam valaki más is befújta magát, a saját illatjával.
Annyi jót lehet elmondani erről, hogy táskabarát méretről van szó, emellett a dobozán tetszetős, hogy amolyan rózsalenyomat látszik, ahogy az ember forgatja a dobozt a fényben.
Nos, ezek lettek volna azok az illatok, amik eddigre elfogytak. Nektek ezek közül valamelyik ismerős? Van, amelyik kedvencnek számít vagy éppen ellenkezőleg, ki lehet titeket kergetni vele a világból?
Mai nap 5 zeneszámot hozott nektek, amik kedvencemmé váltak valamikor. Fogadjátok szeretettel!
Ha gyors zenét keresel, amiben hörögnek, akkor ez nem a te zeneszámod. Ez az együttes nem igazán szerepel a gyakran hallgatott előadók közt, talán ez az első és egyetlen szám, ami tetszik tőlük.
Rövid dal tőlük, itt most ne számíts nagy zúzásra. Első hallgatásra nem vált kedvencé.
Kissé keményebb hangvételű, mint az előző zene. Érdemes ezt is meghallgatni.
Ez egy régi kedvenc számomra. Sokszor meghallgattam...és nem tudom, ide, a blogra miért csak most kerül fel. :D
Igazából ennél is úgy érzem, hogy kissé poposabb a stílus, ami megjelenik ebben a dalban... de lehet, én hallgatok már keményebb zenéket és azokhoz képest ez bizony eléggé lágy. Viszont ettől függetlenül kedvencek közé bekerült.
Ez a bejegyzés ennyi lett volna. Remélem tetszett. :) Kicsit leuralta egy együttes, de hát majd legközelebb talán változatosabb lesz a felhozatal. :D
Huszonvalahány évig nekem nem volt dolgom ezzel a förmedvénnyel... igazából azt se tudtam, hogy néz ki. Több helyen laktam már, de sok helyen még hírét se ismerték, vagy legalábbis nem beszéltünk erről... volt, ahol szobát béreltem egy kertes, emeletes házban, máshol pedig magas földszinten béreltem az albérletet.
Igazából egy ismerősnél lakva találkoztam először ezzel a rovarral, de akkor nagy eséllyel a szomszédból járt át az ágyi poloska. (Egy tízemeletes panelról van szó.)
Aztán elköltöztem, de ott nem lehetett látni egyetlen egy ilyen élőlényt se, csak csótányokat. Utána ismét költözni kellett (egyúttal munkahely váltás is történt) és egy idő után bizony megjelentek az ágyi poloskák.
Szóval, ahol igazán találkoztam ezzel a förmedvénnyel, az egy munkásszálló. Ha megnézem a Google értékeléseket, van, aki említi a poloskákat, több más dolog mellett.
(Ui: továbbra se szeretném elárulni, hogy melyik munkásszállóról van szó, már azért se, mert jelenleg nem szeretném, ha nyilvánosságra kerülne, hogy melyik városban fordultam meg.)
Úgy, hogy arra lettem figyelmes, hogy valami mászik. Már nem tudom, hogy úgy vettem-e észre, hogy a párnát emeltem fel (vagy a takarót), vagy feküdtem/ültem az ágyon és akkor lettem figyelmes a mozgásra.
Eleinte csak 1-2 volt, még talán észre se vettem abban az időszakban. Aztán a nagy forróságban bizony előfordult, hogy előjött akár 10 is egy nap alatt... vagy 15. Persze, ahogy észrevettem, hogy bizony aktívkodtak, tettem róla, hogy később ne tudjanak aktívkodni. Viszont az utánpótlás csak jött, meg csak jött, ameddig a nagy forróság uralta a nappalokat.
Persze szóltam lent a portánál, hogy baj van és később kiderült, hogy a poloskaírtó csak két hét múlva tud jönni, hiszen szabadságát tölti. Ajánlottak spray-t, hogy menjek el egy boltba, kérjek ott ágyipoloska elleni szert.
...na de, vissza a lelki dolgokhoz.
Nem egyszer azt éreztem, hogy bizony másznak rajtam és ennek köszönhetően az alvásnak is lehet, búcsút inthettem. Persze csapdostam, mai napig is emlékszem arra, hogy feküdtem az ágyban, talán telefont nyomkodtam, aztán csapdosom a karomat, de csak nem találom el a rovart, csak mászik tovább és azzal el is kezdtem a napot, mert már egyáltalán nem akartam aludni... amúgy akkor pont egy éjszakás munkanap után voltam, szombat délelőtt.
Egyik nap, amikor talán pénteket írtunk és szintén éjszakás hetemet töltöttem, a sok ágyipoloska miatt elkezdtem sírni. (Igen, egy "síros bugyogó"-nak lehet engem csúfolni. De én nem török-zúzok, nem kiabálok, nem verekszek, nem iszom alkoholt mérgességemben-idegességemben, marad hát a sírás, mint stresszlevezető eszköz)
Azon is elgondolkodtam, hogy jó, hát akkor szabadnapot kellene kivenni, mert ha ennyire megráz lelkileg a helyzet, akkor esélyes, a munkahelyen is rámtör a sírás... ott pedig senkinek semmi köze a magánéletemhez, ahhoz a részéhez, amit nem akarok megosztani másnak. Munkahelyen dolgozni kell ugyebár, a darabszám a lényeg, még a jókedv se számít.
Végül később sikerült aludni és alvás után lelkileg már könnyebb volt a helyzet.
Persze jöhet a kérdés, hogy miért nem kértem másik szobát? Hát, nézzük már a szállásadó szempontjából is a dolgot! Adott egy lakó, akinél ágyipoloskák vannak. Ki tudja, hol van éppen poloska, lehet rajta is mászik egy. Ha kap egy másik szobát, az is ágyipoloskás lehet. Tehát, ha kap egy másik szobát, akkor nem egy szoba lesz fertőzött, hanem kettő. Jó ez? Nem.
Azonban konkrét példát is tudok arra mutatni, hogy az ember hiába menekülne a poloskák elől, poloskákkal együtt kell élnie addig, ameddig az írtók nem jönnek, nem végzik el a dolgukat:
Talán azon a héten is éjszakásak voltunk. Az egyik munkatársnál ágyi poloskák voltak. Ő kért volna egy másik szobát, hogy éjszakás műszakban hagyd aludjon már nappal. Nem engedték meg, arra hivatkozva, hogy ezt így nem lehet, meg talán át is viszi a fertőzést. Annyi engedményt kapott, hogy a folyosón található kanapén aludhatott.
A szállásadónak az az érdeke, hogy a poloskák ne kerüljenek át másik szobába, nem pedig az, hogy az ember megtartsa a komfort érzetét azzal, hogy másik szobába kerül.
Volt időszak, amikor minden barna, fekete foltra odakaptam a fejemet, mert azt gondoltam, az is egy ágyi poloska. Már a munkahelyen is tetten érhető volt az e viselkedésem, mert amikor mentem wc-re, már a wc-ajtóra is odanéztem, mert ott is volt valami fekete/barna kosz.
Mikor eljött a poloskaírtó, akkor már azokban a napokban nem nagyon voltak poloskák... nem tízesével jöttek, hanem csak néhány egy nap, szerencsére.
A kedvem is csillapodott, miután új ágyneműt kaptam és új takarót és lepedőt vásároltam magamnak.
A régi lepedőt amúgy is már kukába szántam, hiszen több folt éktelenkedett rajta.
Igazából ezt a bejegyzést még nyáron kezdtem el írni, azóta beköszöntött az ősz. Most már nem nagyon érdekelnek az ágyi poloskák, szerencsére több napig már egyet se láttam.
Volt időszak, amikor teljesen természetesnek vettem, hogy én örökre ágyipoloskás maradok, akárhova is megyek, akárhányszor is jön a poloskaírtó.
Jelenleg költözés előtt állok. Még nem tudom a pontos dátumot, annyi biztos, hogy a jelenlegi szobánál kisebb alapterületű szobába fogok költözni. Emellett, nem szeretnék sokat cipekedni.
A másik helyen azzal kezdődik az ottlétem, hogy mindenféle pihenés, egyéb nélkül, azonnal be kell vágnom magamat a zuhany alá és az összes ruhámtól meg kell szabadulni. Az összes ruhám (nemcsak az, ami rajtam van, hanem más is) repül a mosógépbe. Aztán nagy eséllyel a lehető leghamarabb, megelőző intézkedésként jön egy poloskaírtó.
Figyelem! Ezt a bejegyzést még akkor írtam, amikor valóban, másnap egy csütörtöki nap következett és tíz munkanapon voltam túl.
Már javában a felénél tartok a felmondási időnek.
Szeptember 28-ára van beütemezve egy bejegyzés, aminek címe: Ha maradok ezen, a jelenlegi munkahelyen, ebben a pozícióban...egy kis elmélkedés. Ez nem egy vidám poszt. Szeptember 10-n pedig megjelent ezzel a címmel egy blogposzt: Milyen utolsó munkanap? Egy hónapig még fogvatartunk!. Augusztus 12-n pedig ezzel a címmel jelent meg egy poszt: Utolsó munkanap?
Az Utolsó munkanap c. bejegyzésben leírtam, milyen hangulatok-egyebek tapadnak a munkához. Lehetne most is kérdezni: miért van ez így? Lehet-e változtatni rajta?
Mielőtt elkezdtem volna a felmondási időt, jeleztem a műszakvezetőnek, hogy bizony ahol szoktam lenni, az egyáltalán nem jó nekem. Tehát TETTEM azért, hogy a helyzetem javuljon.
Mielőtt a felmondási idő elkezdődött volna, ugye én a kirúgást szerettem volna elérni, ez akár tetszetős megoldás, akár nem. (Igen, nagyon kár volt ennyi ideig húzni-halasztani a felmondásos dolgot.)
Aztán elérkezett a felmondás első napja. Az első napokban még valamennyire jó volt a helyzetem.
Legelső napon még figyelembe vették, hogy nekem valahol nem túl jó lenni.
Tehát, már 10 napon vagyok túl. Még mindig csak csütörtök következik most, pedig már úgy érzem, péntek van. Sokszor egy nappal szoktam elcsúszva lenni, mert olyan végeláthatatlannak tűnik az egész helyzet.
Legelső napon még, számomra jó helyre kerültem. Ez nem jelentette azt, hogy alig kell dolgozni. Pont, hogy tovább is tart a munka, mint a megszokott helyemen. Csak nyugodtabb volt a légkör. Nem kellett amiatt aggódni, hogy megszólnak a szünet miatt. Az időt igaz, így is néha néztem, de könnyebben elment.
Ezekben az első napokban felmerült bennem a gondolat, hogy hiba volt felmondani. Azt gondoltam, tényleg szólni kell a problémákról a műszakvezetőnek és a problémák megoldásra kerülnek és mégis elviselhető tud lenni a munka.
Valóban azt gondoltam, hogy a problémák megoldásra kerülnek. Viszont már második napon a műszakvezető változtatott a sorsomon és pontosan oda küldött, ahol nem szeretek lenni (és az ott való jelenlétnek már testi tünetek is megjelentek, mint gyomorégés, puffadás, emésztési problémák).
Viszont nyolcadik naptól kezdve folyamatosan a számomra rossz helyen kellett lennem. Szemen köptem magam. Pontosan azt csinálom, amit el akartam kerülni és nem is tudok ellenne mit tenni. Nem szoktam ahhoz hozzá, hogy amit ígérek saját magamnak, azt nem tartom be.
Tizedik nap után hazaérve depresszióra hajazó tünetet produkáltam. Hiába voltam éhes, nem érdekelt. Nem érdekeltek a tennivalók (mint például a következő munkanapra való szendvicskészítés). Azonnal az alvás-fekvés következett. A hangulat pedig nem volt vidám, de elégedett se. Aztán később a sírás is megjelent.
Nyolcadik naptól kezdve minden egyes nap feljött bennem a gondolat, hogy én inkább otthon maradok. Igazából tudtam jól, hogy mivel fog járni, ha bent kell lennem a munkahelyen.
Alapvetően egy munkahelyen nem tudok feloldódni, hiszen az egy munkahely és nem egyszer tapasztaltam, hogy ha az ember vidám, jókedvű, akkor tesznek róla, hogy ne legyen jókedvű, vidám. Tehát, ha boldog is az ember, azt el kell rejteni, mert másokat zavarja, ha az ember nem rosszkedvű.
Ahogy bemegyek a területre, sőt, a gyár területére, úgymond megmerevedek. Eltűnik a jókedv, hiszen ez egy munkahely. Itt dolgozni kell, nem pedig jól érezni magunkat. Emellett engem olyan személy mellé tesznek, aki mindenért megjegyzést tehet, mindenért megszólhat mindenkit, nemcsak engem.
...és azóta túl vagyok a tizedik napon is. Nem lett jobb a helyzet. Sőt, rosszabb lett. Napok következtek egymás után, amikor folyamatosan a rossz helyre kerültem és több napon is a sírást fojtottam vissza a munkahelyen. Az pedig természetes, hogy a szabadidőmben is megjelenik a rosszkedv és a saját hobbik helyett az alvást-fekvést választom, mert annyira rámjön a fáradtság.
Ismét hoztam nektek 5 zenét, amik kedvencemmé váltak. Fogadjátok szeretettel!
Ahogy indul, az egyszerűen zseniális. Nem boldogságba repíti a hallgatót, hanem inkább valamiféle feszültségbe.
Ismét ez az együttes... úgy indul az első pár másodpercben, mintha egy régebbi időkből származó zenét hallgatna az ember. (Legalábbis számomra ilyen hangulatot idéz fel-meg.)
Ez az együttes talán először szerepel ezen a blogon. Lágy és zúzós részek váltják egymást. Ritmust illetően több részlet van, ami nagyon megfogott.
CEMETERY SKYLINE nevű együttest szeptember közepén fedeztem fel. Eddig ismeretlen volt számomra, de nem tudom, ez hogyan történhetett meg. Ez egy olyan banda, amitől több zeneszám kedvencemmé vált. Nuskull oldalán megtudjuk, hogy:
A projekt értelmi szerzője Markus Vanhala finn gitáros (Insomnium, Omnium Gatherum stb.), aki egész Skandináviából toborozta össze maga mellé a zenekar tagjait. A teljes felállás:
Mikael Stanne (Dark Tranquillity, The Halo Effect) – ének
Markus Vanhala (Insomnium, Omnium Gatherum) – gitár
Santeri Kallio (Amorphis) – billentyűk
Victor Brandt (Dimmu Borgir, ex-Entombed) – basszusgitár
Vesa Ranta (ex-Sentenced) – dob
Ahogy a basszussal indítanak, tetszik. Ebben a dalban zongora is szerepet kap.
...és ezzel el is érkeztünk, ebben a bejegyzésben az utolsó zenéhez. Remélem, tudtam számotokra érdekes zenét hozni. "Találkozunk" következő bejegyzésnél, addig is legyen szép napotok!
Az elmúlt hetekben ismét a közeli, mindenes-boltban jártam. Megláttam, hogy a sárga-kék lógóról ismert Bomba márkától bizony vannak más energiaitalok is.
Kettő a kosárba is került. 250ml egy dobozzal és egyért 250 Ft-ot fizettem.
Az egyik "Candy surprise" névre hallgat és a winter szó szerepel a csomagoláson (ezzel utalva arra, hogy ez valami téli kiadás lehet), a másik meg egyszerűbb, meggy ízű.
Habár, utánanézve, a cherry szó valójában cseresznyét jelent, de itt, a doboz hátoldalán mégis meggy ízként tekintenek rá. (A meggy pedig vagy sour cherry vagy morello.) Na de hagyjuk is a szőrszálhasogatást.
A barnás-fehér színt viselő elvileg vaníliás ízű. Hát, ahogy megkóstoltam, nekem csak az jött át, hogy ez édes. Ennyi. Enyhén érezhető a vanília íz, de nem annyira, hogy az ember felkiáltson, hogy ez tényleg vaníliás.
A másik ugye a cseresznyés-meggyes. Ennél jobban átjön az íz. Az, hogy milyen a színe, azt nem tudom, ugyanis nem töltöttem ki pohárba, de vélhetőleg ilyen rózsaszínes-pirosas.
Mindkét termék esetében az igaz, hogy 100 ml-ben 15mg koffein van. Mindkettőre ugyanaz a dizájn jellemző és a sárga-kék párosítást el lehet felejteni. Egynek mindkettő elmegy és mindkettő mondjuk rá, jó árban van, hiszen egy darabért 250 Ft-ot kellett fizetnem a kasszánál.
Szeptember utolsó napja. Ezzel el is érkeztünk a harmincadik idézethez. Igazából még lenne idézet, de ugye a hónapnak vége. Mai gondolat a mérgező pozitivásról szól:
A mérgező pozitivitás azt jelenti, hogy helyzettől függetlenül azt hisszük, pozitívan és derűsen kell gondolkodnunk. Mindennapi példa erre, amikor az emberek azt mondják: "Maradj pozitív!", "Fel a fejjel" vagy "Nézd a jó oldalát", függetlenül attól, min mész keresztül.
Dr Meg Arroll - Apró traumák (60. oldal)
...és ezzel búcsúzik a Napi gondolatok szeptemberben c. sorozat, remélem, találtatok az idézetek közt olyant, ami hasznosak számotokra, esetleg elgondolkodtatóak, vigasztalóak.
Lassan szeptember végéhez érünk. A mai idézet:
Nem vagyunk egyformák, de mindannyiunknak fontos, hogy azzal foglalkozzunk, ami bennünket érdekel.
Kenyeres András - Figyelemkontroll (117. oldal)
(FONTOS!: Ezt a bejegyzést akkor kezdtem el írni, amikor még operátorként dolgoztam egy gyárban.)
Júniusban többek közt megrendeltem azt a könyvet is, aminek címe: Ébreszd fel benned szunnyadó óriást! Az, hogy miért vettem meg ezt a könyvet is, másik blogbejegyzés témája lehetne és talán lesz is a későbbiekben valamikor.
A könyv 82. oldalán található részlet, kérdésözön, ami így szól:
Negyedszer, írd le, mibe fog kerülni, ha most nem változol meg? (...) Mibe fog ez kerülni neked a következő két, három, négy, öt évben? Milyen érzelmi árat fizetsz ezért? Mibe kerül az önbecsülésed szempontjából? Hogyan fogja érinteni a fizikai energiaszintedet? Hogyan hat ez az önbizalmadra? Mibe fog kerülni anyagilag?"
Érdekes, elgondolkodtató kérdések...
Aki nem szereti azokat az embereket, akik nem elégszenek meg azzal, hogy egy gyárban vannak, azok már most lapozzanak el, ez a bejegyzés nem nekik szól... és azoknak se, akik könnyedén munkakerülőnek nevezik azokat, akik nem akarnak úgy tekinteni egy munkára, mint elvégzendő, rossz, utált dologra. ...és az is rendben van, aki úgy érzi, neki megfelel a napi 8-12 órás robot, mert ilyen-olyan magánéletbeli helyzete van. Teljesen rendben van. Emellett fontos tudni azt, hogy ami az egyik embernek tökéletes, az a másiknak nem lesz feltétlenül tökéletes. Ugyanis máshonnan jövünk, másfajta a gondolkodásunk, más körülmények közt létezünk-élünk, mást szeretnénk a világtól.
Talán ezt a bejegyzést hívhatnám úgy is, hogy munkafüzet. Az ilyen önfejlesztős könyvekkel az a helyzet, hogy elolvasás mellett az embernek saját magán kell munkálkodnia, kérdésekre válaszokat találni, stb.
Ez egy ilyen bejegyzés lesz.
(Most már talán az utolsó munkanapomon túl vagyok... hát, ezért kellene egy nap megírni egy bejegyzést, nem pedig ülni rajta. :D )
Már korábbi bejegyzésben írtam arról, hogy én bizony otthagyom a munkahelyem. Viszont mindig kellenek azok az erősítő gondolatok, amik megerősítenek abban, hogy helyesen cselekedtem.
Megfigyeltem, hogy ahova én kerültem terület, ott az emberek többsége napról-napra, hétről hétre ugyanott vannak: ugyanaz a munkafolyamat, ugyanaz a gép, maximum a darabszám változik és az, hogy mennyire jó a gép, vagy mennyire romlik el.
Annak fényében, hogy januárban már megismerkedtem azzal a gépsorral, ahol a munkanapjaim kb 80%-át (vagy 90%-át) töltöttem onnantól kezdve, gyanítható, hogy több hónappal később is így lenne egészen addig, ameddig az adott termék gyártása meg nem szűnik.
Ha én maradok a helyemen, a megszokott gépnél, mellettem levő emberek kiléte se változik, szóval rajtuk kívűl nem nagyon fogok mást látni a közelben.
A szünetek ugyanúgy maradnak, a víz ugyanúgy kint marad a területen kivűl, ugyanúgy a nap végét (vagy inkább a munkanap végét) fogom várni.
Annak esélye, hogy változik valami a munkahelyen, kevés. Maximum az emberek mondanak fel, vagy az embereket rúgják ki ilyen-olyan indokkal.
Én most sem igazán szeretem a monoton munkákat és a monotonság igencsak fellelhető a gyárakban... és ez a hozzáállás a későbbiekben se igazán változik. (Persze, ha jön egy háború, vagy valami komoly betegség, egyből változhat a kép, de hát ezeket most hagyjuk ki a képletből.)
Az utolsó napokban már, sőt, hetekben is ezek voltak rám a jellemzőek:
Láttam, hogy más munkatársak ide-oda mászkálnak a 8 órás munka mellett, jobban mondva munka előtt, munka után is. Az egyik elmegy piacra, vérplazmát ad, munka után elmegy Budapestre egy ismerőséhez. A másik postára megy el, meg még ki tudja hova még.
Én meg? Munka előtt SEHOVA SE, munka után nagy nehezen a Spar-ba elvonszolom magam, de még ha ilyenkor még van energiám, hazaérve a fáradtság rám tör.
Szóval, egyszerűen arról volt szó, hogy én leginkább csak létezem a 8 órás munkát tartalmazó napokon.
A hobbijaimat pedig már hanyagolom valamennyire, tehát nem haladok olyan szinten, ahogyan úgy érzem, hogy kellene. A videózás is valamilyen szinten háttérbe szorul(t).
Ebből a helyzetből kiindulva, ha maradok az operátori munkakörben ennél a cégnél, akkor borítékolható, hogy napjaim részét fogják képezni a következő érzelmi állapotok:
Semmi jóval. Az operátori munkakör nem igazán az a munkatípus, amivel kapcsolatban az ember azt érzi, hogy karrier szempontjából mennyire sokat fejlődött.
Az pedig ront a helyzeten, hogy ahova beosztották egyszer az embert, akkor hónapok elteltével is ugyanott kell lennie. Ez pedig nálam azt az érzést hozza magával, hogy értéktelennek gondolom magam. Ha képes vagyok többre, akkor miért nem tesznek máshova? Miért csak ugyanoda tesznek? Csak nem azért, mert annyira vagyok képes?
Emellett ott van az ún hiearchia-gondolkodás is. Akikkel állandó jelleggel vagyok, azokkal szemben nem igazán tudom magamat megvédeni. Az egyik például lazán kimegy vizet tölteni magának (amikor tényleg nem lenne szabad a területen vizet tartani, de ő megteszi), én inkább szomjazok. A másik megjegyzi, hogy fél órás szünetet tartottam, de ő egy tízperces szünetből simán csinál magának 20 perces szünetet. Viszont ezt nem vetem szemére, egyszerűen rátudok, hogy ő kimehet ilyen hosszú szünetre, ő dönthet úgy, hogy munka közben kiküldi a harmadik személyt akivel a soron vagyunk, hogy az étkezőben Szép-kártyával vásároljon. Én meg? Én csak délelőttös héten, munka UTÁN engedem meg magamnak, hogy menjek az étkezőbe vásárolni bármit is.
Ja, szünetekben se megyek el az étkezőbe vásárolni, hisz NINCS RÁ IDŐ!!!! De más játszi könnyedséggel beáll a sorba, neki van ideje arra, hogy sorban álljon, emellett ő olyan személyekkel van, akik mellett kissé késhet szünetről.
Második szünetben a kaját lazán otthagyom, csomagolom elfele, hisz NINCS RÁ IDŐ, az az 1-2 perces késés is már probléma annak a személynek, akivel vagyok. Volt, hogy az öltözőben, velem egy soron öltöző egyik személy megkérdezte, hogy nem volt idő megenni? Aztán megdöbbent, hogy nekem szólhatnak 1-2 perces késésért is... és nem a műszakvezető, nem a terület vezetője, de nem is a sorvezető, hanem az, aki ugyanúgy operátor, mint én, csak több éve ott dolgozik.
Emellett más rendel ezt-azt (nem tudom mit, hiszen telefonálását nem hallom), egyszerűen felveszi a telefont, aztán megy kifele a portára, átvenni az adott csomagot, amit rendelt. Én meg? Telefont is félve veszem elő, amikor csak annyit akarok megnézni, hogy mennyi az idő? (Meg, én olyan szolgáltatónál vagyok, ami ott nem igazán ad lefedettséget, hiszen a telefon kiírja azt, hogy "csak segélyhívás" vagy "nincs szolgáltatás".)
Mint egy robot. Szépen elvégzi a napi feladatát, aztán dolga végeztével felteszi magát töltőre és onnan nem mozdul, mindaddig, ameddig nem kell mennie ismét dolgozni.
A hobbik egyre inkább háttérbe szorulnak, gitározásnál is már csak pár percnyi gyakorlás jutna egy nap alatt és örülök annak, ha a skálázás mellett jut idő (főleg energia!) a backing track-es gyakorlásra is mondjuk.
Azt hihetném, hogy az önbecsülés és az önbizalom ugyanez, de utánanézés után kiderült, hogy hát nem igazán. Talán nálam az önbecsülést vágja inkább gallyra az efféle operátori munka, nem az önbizalmamat. Azt, hogy gitározás kapcsán mire vagyok képes, az független a munkától, úgy első körben. Második körben pedig az energiaszinttől függne, nem pedig önbizalomtól. Ha nincs energia, akkor ágyon fekvés van.
Mégis miben lehet HINNI ezen a munkahelyen, ebben az operátori munkakörben? Abban, hogy meg tudom-e csinálni az utolsó darabot is, amit aznapra elvárnak? Vagy fejlődésben való hit, hogy képes vagyok feljebb lépni a ranglétrán? Talán ebben a munkakörben, ahol ráadásul nem is változtatgatják az ember helyzetét, ez elképzelhetetlen fogalom.
(még több nap telt el, az ún. utolsó munkanap után)
Rövidtávon nyereséges lesz. Hiszen a fizetésem egy részét félre tudom tenni és ha ezt a magatartást fenntartom a későbbiekben is, egyértelmű, hogy az anyagi tartalékom nőni fog. Persze, ehhez az is hozzátartozik, hogy maradok ott, ahol jelenleg lakom és nem költözök máshova.
Aztán ahogy telnek-múlnak az évek, előtérbe kerülhet az egészségem, mert hát munka következtében szépen lassan leromlott az egészségügyi állapotom. Mikor ráeszmélek, hogy valami nagyon nem oké a testemmel kapcsolatban és végre rászánom magam, hogy elhúzzak egy orvoshoz, megkezdődik a sok-sok vizsgálatra való járkálás. Aztán végül, jobb esetben kiderül, mi a bajom és napi élelmiszercsomagomba be kell illeszteni a felírt gyógyszereket. Ez pedig újabb, kötelező kiadást jelent.
(Lehet, fájdalomcsillapítót/nyugtatót/hasonlót írnak fel, annál lehet úgy dönteni, hogy az ember nem kéri. Viszont ugyanezt nem teheti meg, hogy ha például olyan gyógyszert írnak fel neki, ami ún. "szívgyógyszer".)
Ez egy nagyon hosszú bejegyzés lett és sokak számára ez az elmélkedés inkább elriasztó, mint hasznos. Igaz, ez a bejegyzés példaként szolgál arra, hogy a felsorolt kérdésekre milyen választ lehet adni.
Nem vagyok egy pénzért törtető ember, tehát én nagy eséllyel nem fogok olyan szituációba kerülni, amikor túlóráknak hála egyhuzamban megyek mondjuk 14 napot. Én inkább spórolok, akár úgy is, ha ez azzal jár, hogy nem megyek boltba. Hiszen, ha nem megyek boltba, akkor nem is költöm a pénzt.
Emellett nekem fontos a szabadidő, hogy olyan dolgokkal foglalkozzam, amikkel úgy érzem, nekem hasznosak, nekem jólesnek. A szabadidőt pedig elég nehezen adom oda. Igaz, nekem annyiban könnyebb, hogy se gyerekem nincs, se háziállatom nincs, tehát nincs késztetés arra, hogy azért menjek dolgozni, hogy a másiknak jobb legyen.
...és amiatt is könnyebb, mert én nem szoktam hozzá azokhoz a dolgokhoz, amik mások számára elengedhetetlenek lehetnek: nyaralás külföldön, wellnes-hétvége, műkörmöshöz való járás, fodrász látogatása, edzőteremben való edzés. Ezzel nem sértegetni akarom azokat, akiknek a felsoroltak közül minimum egy a szükségletükbe tartozik.
A jelenlegi munkával kapcsolatban maximum a pénzt tudom, mint előnyt felhozni, a többi egytől-egyig hátrány, negatív hatású valami. Mivel nekem a pénz nem egy olyan dolog, amiért MINDENT odaadok, hát ez a konkrét munka se olyan, amihez foggal-körömmel ragaszkodnom kellene. Szóval, én inkább olvasom az önfejlesztős könyveket (és néhány gyakorlatot megcsinálok azokból) és próbálok az álmaim felé haladni.
Persze, lehetne afelől megközelíteni a dolgot, hogy rossz a felfogásom, rossz a hozzáállásom. Csak a bökkenő az, hogy én úgy érzem, hogy nekem teljesen más való és teljesen másért kell küzdeni, nem pedig megmaradni ennél a konkrét munkánál.
Ui: ez a bejegyzés akkor íródott, amikor még nem kezdtem el a felmondási időt.
Számomra meghökkentő kijelentés volt az az idézet, ami a következő:
Az emberek félnek a szeretettől, mert azt hiszik, hogy ez azt jelenti, hogy hagyni kell, hogy az emberek bántsanak.
Yung Pueblo - lehet könnyebb (263. oldal)
Ma ismét a boldogsággal kapcsolatban hoztam idézetet:
Az ember pedig remekül alkalmazkodik az új helyzetekhez: ami tegnap még örömmel töltötte el, ma már természetes.
Kenyeres András - Figyelemkontroll (62. oldal)
A mai nap hívószava a boldogság, hisz mai napra az idézet:
Jogunk van ahhoz, hogy úgy alakítsuk ki a terünket, hogy az segítse a boldogulásunk.
Yung Pueblo - Lehet könnyebb (214. oldal)
Nem leszek anyuka, nagyon nagy eséllyel. Annak ellenére a mai idézet az újszülöttekkel kapcsolatos:
Az újszülötteknek biológiai szükségletük az érintés ahhoz, hogy túléljenek.
Dr Meg Arroll - Apró traumák ( 40. oldal )
Újabb 5 zenét hoztam nektek, amik kedvencemmé váltak. Hallgassatok bele, hátha valamelyik kedvencetek lesz!
Ez a szám egyáltalán nem gyors. Először talán nem vált a kedvencemmé ez a zene, de később mégis. Tetszik a hangulat, az atmoszféra, amit teremt és az elején hallható szintetizátor is tetszik.
Az ütemek jelzése eléggé erőteljes számomra (szívdobogás-szerű, ahogy én mondom) és nem is változik annyira. Viszont olyan a többi hangszer, hogy az ember tud másra is figyelni a szívdobásszerű lüktetésen kívűl.
Radics Peti munkásságát nem igazán követem. Mondjuk a Facebook-idióták sorozatát nem is nézem meg, talán egy részt se láttam belőle. Viszont a Youtube feldobta a főoldalon az új zenéjét. Amiért én is videókat gyártok, kissé testhez álló a téma. Néha azt érzem, hogy nem annyira jó, amit én csinálok és ehhez a gondolathoz kapcsolódik Radics szövege is, lásd: "dolgozz inkább a gyárban", "Nem neked való ez tűnj már el".
Valahogy az rémlett, hogy ezt a zenét már itt "felhasználtam"... de úgy néz ki, nem. Szóval, itt van ez a zene, ami már azért sokkal keményebb hangot üt meg, mint az előző három:
Ismét a Starset, kb mi sem természetesebb ennél. Kemény-zúzós részek és lágy, felemelő dallamok váltják egymást. Eleinte nem vált a kedvencemmé ez a zene, de később már olyanná vált, hogy többször egymás után csak ezt hallgattam.
Ettől az együttestől ez az első szám, ami kedvencemmé vált. Vannak benne nem túl jó részek, de ellentétben nagyon sok bejövős. Van olyan rész, ahol a basszusgitár nagyon kivehető.
...és ezzel ennek a bejegyzésnek vége. Remélem, tudtam újat mutatni és van, ami kedvencé vált. Köszi, ha eddig elolvastad a bejegyzést (és meghallgattad a dalokat), "találkozunk" következő bejegyzésnél!
Lassan valóban közeledünk a szeptember végéhez. Nos, a mai idézet a figyelemmegvonásról szól:
A figyelem megvonása az egyik legkegyetlenebb dolog, amit egy gyerek vagy akár felnőtt ember elszenvedhet, mert ha nincs figyelem, akkor nincs igazi kapcsolat sem: nincs megértés, és marad a magány, a bezárkózás.
Kenyeres András - Figyelemkontroll (Bevezetés)
A mai nap idézete a szeretethez köthető. Hát, lássuk:
A szeretetnek számos szinonimája van, többek között a mentális tisztaság, az együttérzés, az önzetlenség, a rugalmasság, a figyelem, az elfogadás és a megértés.
Yung Pueblo - Lehet könnyebb (147. oldal)
Napokban megnéztem, milyen lehet Ai-val képet generáltatni. Egy oldalon nemcsak képeket lehet generáltatni, hanem szövegből címet is.
Nos, a megadott szövegrészlet:
Valóban azt gondoltam, hogy a problémák megoldásra kerülnek. Viszont már második napon a műszakvezető változtatott a sorsomon és pontosan oda küldött, ahol nem szeretek lenni (és az ott való jelenlétnek már testi tünetek is megjelentek, mint gyomorégés, puffadás, emésztési problémák). Viszont nyolcadik naptól kezdve folyamatosan a számomra rossz helyen kellett lennem. Szemen köptem magam. Pontosan azt csinálom, amit el akartam kerülni és nem is tudok ellenne mit tenni. Nem szoktam ahhoz hozzá, hogy amit ígérek saját magamnak, azt nem tartom be.
...és amit eredményül kaptam, hogy ezek közül lehetne választani címet (címsort):
1. A műszakvezető meglepetésszerű csavarja a munkavállaló gyomrát
2. Újabb mélypont: olyan munkahelyi helyzetbe kényszerítettek, amelytől rosszul vagyok.
3. Megszegett ígéretek, összetört álmok: A nemkívánatos változás a munkahelyen
4. A felettes hirtelen váltása kiváltja a munkavállaló kellemetlen tüneteit
5. A döntéstől a kétségbeesésig: A munkahelyi rémálom kibontakozása
A képekhez használt Ai-generálós oldal (és ezt használtam a címgeneráláshoz is) : https://neuralwriter.com
A mai idézet nem lesz egy mondatos. Ellenben a munkával lesz kapcsolatos:
Ha csak egy állás, akkor lehet, hogy arról álmodozol a reggel 8-tól délután 4-ig tartó idő nagy részében, hogy kagylókból készült nyakláncokat árulsz egy tengerparton, vagy megnyered a lottót, és soha többet nem kell dolgoznod. Ha ez a helyzet, valószínű, hogy egy apró T minden egyes nap felemészt.
Dr Meg Arroll - Apró traumák (34. oldal)
Augusztus elején elmentem a közeli Rossmann-ba.
A képen látható dolgokat vettem meg. A tisztasági betétet nem részletezném, hogy miért vettem meg.
Másik az esernyő. Olyan napon mentem a Rossmann-ba, amikor szabadságon voltam és kint kellett töltenem valamennyi órát. Hát, ezen az egy napon az időjárás igencsak esőre hajlott, én meg magammal nem vittem se esernyőt, se esőkabátot, szóval inkább vettem egy esernyőt. Igaz, annyira nem érte meg az árát, mert 2500 Ft-ot fizettem érte, máshol pedig lett volna nekem jobban tetsző és olcsóbb is lett volna... de már mindegy, így alakult.
Micellás víz a harmadik, amit a kosárba tettem. Az előző elfogyott. Igazából Isana márkájút szerettem volna venni, mert hát az olcsóbb elvileg, de egyrészt, nem találtam, másrészt kidrült, hogy a Garnier-es márkájú nem kerül 2000 ft-ba. (De már meg nem mondom, hogy 1000-hez vagy 2000-hez közeli összeget fizettem érte.)
...és a negyedik az egy illat. Jó néhány parfümöt, permetet, kölnit megszagoltam. Ennek tetszett az illata. Nem volt annyira drága, meg amúgy is, szinte már nem is volt semmiféle parfüm (és hasonló).
Nem volt egy nagy bevásárlás, de megérte. Mindaz, amit vettem, el fog fogyni.
Lassan a hónap végéhez érünk. Na, de addig van még pár nap, szóval még jönnek a napi idézetek. A mai az alacsony önbecsüléssel kapcsolatos:
Az alacsony önbecsüléssel küzdő személy azt feltételezi, hogy mások fontosabbak nála. Következésképpen az illetőnek nincs kellő önbizalma ahhoz, hogy a saját érdekeit szolgálja. Éppen ez nehezíti meg számára, hogy nemet mondjon.
Damon Zahariades - A nemet mondás művészete (143. oldal)
Napi szinten gitározom (és ehhez tartani is akarom magam), van olyan területe a zenélésnek, aminél hátrányból indultam. Azóta megtapasztaltam azt, hogy még számomra is van remény és fejlődés. Ehhez a kitartáshoz, jobban mondva gyakorláshoz (alias ismétlés) tartozik a mai idézet:
A kulcs ahhoz, hogy önmagunk legjobb változataként haladjunk az úton, az ismétlés.
Yung Pueblo - Lehet könnyebb (122. oldal)
Most is hoztam egy idézetet nektek:
A "nem tudok" azt sugallja, hogy külső kényszerítő erőknek vagyunk kiszolgáltatva.
Damon Zahariades - A nemet mondás művészete (103. oldal)
Tizennyolcadik nap szeptemberben és ezzel együtt eljött a tizennyolcadik idézet ideje is:
Törődni önmagunkkal nem önzés. Szükséglet.
Damon Zahariades - A nemet mondás művészete (52. oldal)
A csoki az finom...Mint ahogy a többi édesség is és hát az én kosaramba is nem egyszer bekerülnek a nem éppen hasznos kaják. Finomak a pékáruk is, amik viszont *urva drágák. Meg azok az egytálételek, amik mondjuk a Spar-ban kaphatóak. De akkor mi a baj velük?
Ez nem egy fogyókúrás-diétás poszt. Én a pénz felől közelítem meg a dolgot.
Most, így augusztusban*, olyan helyzetben vagyok, hogy jobbnak látom, ha a kiadásaimat lehető legkisebbre szorítom le. Igaz, így is megengedek magamnak sok dolgot, például rendeltem az elmúlt hetekben könyveket, vagy vettem táblacsokit, meg zabrudit is. Szóval, nem vagyok az önsanyargatás korszakában, mert az mondjuk azt jelentené, hogy csak csapvíz és margarinos kenyér a menü és enni maximum csak egyszer lehet egy nap.
A csirkepaprikás finom, amit a Spar-ban lehet enni.
Itt, a közelben van egy pékség, finom, virslis pékárut lehet venni, aminek a tetejét megszórják sajttal. De ott vannak a különféle csokik, a táblás csokik, a szeletes csokik (3bit, MilkyWay és társai).
Rendszeresen előjön a gondolat, miszerint:
Sokszor feljön bennem az, hogy el kéne menni a Spar-ba finom egytálételeket venni, vagy el kéne menni a kínai étterembe, ahol este 8 után féláron adják a kaját.
Ezek pillanatnyi boldogságot adnak: végre finomabb kaját ehetek, mint ami megszokott!
Viszont ha engedek a csábításnak, akkor már szinte szórom is a pénzt. Hamm, egy ezres. Hamm, még egy ezres... és 2 ezer forintot jobban is el lehet költeni, hogy ne csak két adag kaja legyen fedezve általa, hanem több. Ha naponta elhammogok ezer forintokat, akkor napi 2 ezer forinttal számolva egy hónapban laza 60 ezer forintot hammogok el. Megéri? Nem.
Lehet kérdezni, hogy ha ennyire takarékoskodva szeretnék élni, minek veszek könyvet? Mondjuk azért, mert a könyv nem tűnik el egyszeri olvasás után. A bevásárlótáska** se tűnik el egyetlen egy alkalom múlva. Ellentétben a kajával. Emellett a kaja egy idő után megpenészedik, megromlik, ehetetlenné válik.
(Amikor ehhez a kérdéshez eljutok, már szeptember van.)
Sokszor nem, de néha bekerülhet a kosárba. Néha megengedheti magának az ember, hogy ilyen-olyan egytálételt, egyebet vegyen.
*és már szeptember van. :D
**A közeli mindenes boltban jó bevásárlótáskákat lehet venni, több mintában és több méretben.
Most egy hosszabb idézet következik:
Az elme alapértelmezett üzemmódja a túlélés, ami azt jelenti, hogy elsősorban a félelem, a sóvárgás, az ellenszenv és az énközpontúság motiválja. (...) De a modern világban egyszerűen a túlélésért élni hihetetlenül korlátozó.
Yung Pueblo - Lehet könnyebb (113. oldal)
Túljutottunk a hónap felén. Mai nap idézete:
A csalódás a be nem teljesült elvárásokból fakad.
Damon Zahariades - A nemet mondás művészete (47. oldal)
...és elérkezett a hónap közepe, a tizenötödik nap. Íme, mai napra ezt hoztam:
A változásokra adott leggyakoribb reakció az ellenállás. (...) A kellemes dolgok iránti vágyunk néha olyan erős, hogy nem is akarjuk tudomásul venni, hogy nehéz pillanatok is adódhatnak.
Yung Pueblo - Lehet könnyebb (74. oldal)
Régen, amikor még iskolás voltam, akkor a családdal nagyon szerettük a vaníliás Coca cola-t és egy időben rendszeresen azt vettük.
A közeli kínai boltban többfajta üdítőt árulnak. Van fémdobozos pepsi is, különféle ízben, de van Coca Cola is, vaníliás ízben.
Néha napján veszek fémdobozos, vaníliás ízesítésű kólát. Ami először meglepett, az az, hogy mennyire szénsavas.
Még egy nap és már a hónap közepét elértük. Mai napnak ez az idézete:
A fejlődési szemléletűek számára a kudarc motiváló. Olyasmi, amiből tanulni lehet. Ami felnyitja az ember szemét.
Carol S. Dweck (149. oldal)
Sokak számára ez egy szerencsétlen nap, a számból adódóan. Hát, jelenleg nekem se túlságosan a szívem csücske. Ettől függetlenül a napi gondolkodnivaló:
A valóság az, hogy a negatív sokkal erősebb motiváló erő, mint a pozitív. Sokkal keményebben dolgoznál azért, hogy elkerüld, hogy ostorral verjenek, mint azért, hogy a világ legfinomabb ételét egyed.
Peter Hollins - Az önuralom hatalma (211. oldal)
Még egy nappal közelebb a szeptember közepe és ma ez a napi gondolat:
Az elme hajlamos az elégedetlenségre. Szétszedi a dolgokat anélkül, hogy észrevenné, hogy ezzel a saját örömét ássa alá.
Yung Pueblo - Lehet könnyebb (70. oldal)
Lassan közeledünk szeptember közepéhez és íme, a mai napra is van egy mondatom számotokra:
Ha valóban szomorúnak érzed magad, annak csak egy oka van: kitöröltél minden okot, amelyektől jól érezhetnéd magad.
Anthony Robbins - Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást! (208. oldal)
Augusztus 12-ei dátummal megjelent egy olyan bejegyzés, aminek címe az, hogy Az utolsó munkanap?
Hát, íme a folytatás.
Úgy ismerem magam, mint aki az ígéreteit betartja, maximum nagyon kevés alkalom adódott úgy, hogy nem sikerült betartani.
Ugyanis én eldöntöttem, hogy számomra lehető leghamarabb megszabadulok ettől a munkától és már egy napot se akarok a cégnél szenvedni. (Persze, lehet, más élethelyzetben semmi gondom nem lenne ezzel a típusú munkával.)
Tudtam jól, hogy én nem akarok 30 napos felmondási időt még ott lenni, így a felmondás helyett inkább az igazolatlan napokat választottam. Ugyanis, ha 3 igazolatlan napot beszerez az ember, akkor onnantól kezdve lapát. Melyik a gyorsabb szabadulási út? 30 naptári napig még a cégnél lenni, vagy 3 munkanap után szevasz? Hát, a 3 nap. Ezzel számoltam.
Én nem bántam volna a kirúgást, akkor legalább hamarabb szabadulok, hamarabb költözhetek. Számoltam azzal, hogy akkor onnantól magamra vagyok utalva, hogy pl. fizetést nem kapok. Tehát, az ilyesfajta dolgok nem értek volna váratlanul.
Azt érdemes tudni, hogy amikor az ember már a kirúgást is pozitívnak élné meg, ott már tényleg el kell gondolkodni a váltáson.
Végsőkig kitartottam a döntésem mellett. Ameddig lehetett, kitartottam azon nézetem mellett, hogy én már nem akarok ott dolgozni a cégnél. Az igazolatlan távollét mégis barátságosabb megoldás, mint például az alkohol bevitele a területre (alapvetően, szabadidőben nagy ritkán iszok alkoholt, szóval nem egy testhezálló megoldás számomra), vagy valaki megütése testileg (még megszólalni is nehezemre esik nem egyszer, nemhogy ilyenbe keveredjek) vagy esetleg kész/félkész dolgokat felborongatni kocsistól (ez a fajta viselkedés is távol áll tőlem, meg nem is lenne kifizetődő, ott már tényleg megvalósulna a károkozás ténye).
Szóval, ha minimalizálni akarom az ennél cégnél való munkát és minél előbb távozni akarok, akkor marad az igazolatlan napokhoz való folyamodás. A napok teltek, én pedig vártam azt a hőn áhított kirúgást. Már a kirúgást is megünnepeltem volna, mondván megszabadultam a számomra lelkileg mérgező munkától és talán jöhet pár hét, amikor kissé megnyugodhatok mint testileg, mint lelkileg.
Végül eljött az a nap, amikor már nem tudtam mire fogni a várakozást. Beláttam, hogy ha én tovább várakozok, akkor bizony várakozni fogok októberig, novemberig, decemberig, vagy még tovább, mert egyszerűen nem keresnek. Én pedig tovább lebegek a bizonytalanságban. Ezt pedig nem akartam.
Tehát, igazolatlan napokkal én nem tudok innen, erről a munkahelyről szabadulni és így köptem szembe magam, mert bementem felmondani.
Valóban vannak igazolatlan napjaim. Csak ezt figyelmen kívűl hagyják.
Hiába hivatkoztam magánéletbeli okokra (a költözés tényleg meg fog történni és nem szomszédos városba lesz a költözés, hanem olyan városba, ahova kocsival is minimum 4 óra eljutni és keveset mondtam), a beszélgetés első perceiben is érződött: nem hajlandóak a 30 naptól eltekinteni.
Pedig már a felmondás hetén költöztem volna, mert felmondás után csak egy napot adtam volna magamnak a költözéshez való összekészüléshez, következő nap pedig következett volna a több órás kocsiút.
Választhattam, hogy vagy elfogadom a 30 napos felmondási időt (ezzel jól szemen köpöm magam) vagy "mi sem történt volna" tovább dolgozok, mintha nem is akartam volna felmondani. Persze ezt nem mondták. Viszont mire gondoljon az ember, ha kirúgni nem akarják? Talán el kellett volna állni a felmondástól és valamelyik nap megjelenni ittasan (pedig az nagyon távol áll tőlem) és akkor azonnali hatállyal elmehetek a cégtől. De ugye ezt nem mertem megtenni.
Tehát, októberben szabadulhatok. Addig meg úgy teszek, mint aki nem is mondott fel.
Reménykedtem abban, hogy azért csak elengednek, mert nem érek sokat a cégnek (ha szinte csak egy helyre tesznek be, míg másokat teszik ide, teszik oda, mire gondoljak?). Ráadásul operátor vagyok és ugye azt a legkönnyebb pótolni, nem kell hozzá képzettség például.
Kénytelen vagyok még egy hónapot elszenvedni a cégnél, a folyamatos gyomorégést, folyamatos testi tüneteket, a folyamatos robot-módot (ami elvégzi a feladatát, aztán megy töltőre és csak akkor mászik le a töltőről, ha ismét feladat van), a hétköznapokon való túlélést. *
Arra számítok, hogy munka előtt és után továbbra is szinte sehova se megyek (hisz nincs rá energiám), a hobbik is háttérbe szorulnak, ismét.
Már korábban terveztem egy olyan bejegyzést, amiben például arról írok, hogy mibe kerül nekem az lelkileg, ha ennél a cégnél, ebben a munkakörben maradok (egy önfejlesztős könyvben ez bizony megválaszolandó kérdés), de amiért az a bejegyzés nem nyilvános, hát nem tudok arra hivatkozni még.
Bloggal kapcsolatban, közel szeptember végéig megvannak a bejegyzések, amik megjelennek. Szóval, ha nem is foglalkozom a bloggal, akkor is egy ideig ez nem fog látszódni.
Azzal vigasztalom magam, hogy igazából megpróbáltam a számomra legkedvezőbb forgatókönyvet elérni. Megpróbáltam az igazolatlan napokkal elérni, hogy egykettőre kitegyenek a cégtől (későbbiekben nem tervezek ide visszajönni). Ha az első igazolatlan nap helyett bemegyek felmondani, nagy eséllyel akkor se tekintettek volna el a 30 napos felmondási időtől.
Itt tényleg létezett volna a "kihagyott lehetőségek" ténye, az motoszkált volna a gondolataim közt, hogy én ki is rúgathattam volna magam, de nem próbáltam meg, mert helyette választottam a jókislány változatot, a felmondást. Hát, megpróbáltam.
Csípőből érkezik a válasz: nem. Igaz, nem volt kellemes minden egyes nap várni azt a bizonyos telefont, miszerint fáradjak be a munkaruhát, stb-t leadni.
Ezen időszak alatt önfejlesztéssel kapcsolatos könyveket olvastam, haladtam a bloggal is, Szólómánia tanfolyamokat is elővettem. Emellett készültem a költözésre, hiszen mindig jobb több napon át készülni erre szépen apránként, mint egyetlen egy nap akár 18 órát foglalkozni ezzel.
Szeptember 10-e van. A fentebb levő szöveget napokkal ezelőtt írtam meg. Akkor még nem tudtam, hogy én jelezni fogom a problémámat a műszakvezetőnek (történetesen azt, hogy ugyanott vagyok, ugyanazokkal az emberekkel és ez nem túl jó nekem). Szerencsére a műszakvezető nem hagyta figyelmen kivűl a helyzetemet és más gépsorra kerültem. Szóval, ha ez így marad a felmondási idő teljes egészére, akkor jobb világom lesz ebben az egy hónapban.
Szeptember tizedik napja... és íme, egy rövid mondat a mai napra:
Ha nincs terved saját életedre, majd lesz rá valaki másnak
Anthony Robbins - Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást! (72. oldal)
Hétfő, egy új hét kezdete, de mindig szeptember. Szóval, itt a mai idézet:
Néhányunk számára megtanulni nemet mondani nem más, mint szembemenni a szüleink, tanáraink, főnökeink, munkatársaink és családtagjaink életen át tartó sulykolásával.
Damon Zahariades - A nemet mondás művészete (13. oldal)
Vasárnap van...és a mai nap idézete:
Őszintén szólva a változások először fájdalmasak.
Yung Pueblo - Lehet könnyebb (30. oldal)
Az egyik augusztusi napon jártam a közeli Spar-ban.
Sós karamellás rúd, igaz, így képről ez nem látszik. 129 ft volt darabja, vettem... és finom is volt a töltelék, amivel töltötték.
Eljött szeptember hetedike. Ez a nap gondolata:
Mindent megtenni, mégis elbukni - ráadásul úgy, hogy nincs mit felhozni mentségként -, a rögzült szemléletű ember egyik legnagyobb félelme.
Carol S. Dweck - Szemléletváltás (69. oldal)
Hatodika, szóval elérkezett az idő egy újabb mondathoz, ami így hangzik:
A hazugság az igazságtól való félelem.
Yung Pueblo - Lehet könnyebb (28. oldal)
Az ötödik nap. Szóval, ma is hoztam nektek egy elgondolkodtató idézetet:
Nem kapsz elismerést, dicséretet vagy gratulációt azért, mert valami szuper dologra gondoltál. Csak azért kapsz, amikor valóban tettél is valamit.
Peter Hollins - Az önuralom hatalma (115. oldal)
Szeptember negyedike. Ezzel elérkeztünk a negyedik idézethez:
Az elménk lehet a legjobb barátunk, ha erősen hiszünk a képességeinkben, de mérgező ellenségünk is lehet, ha hagyjuk, hogy a negativitás átvegye az irányítást.
Peter Hollins - Az önuralom hatalma (77. oldal)
Ismét elmentem a közeli metálos-rockos stílusú boltba.
Ez a csontvázas póló nagyon megtetszett. Talán akkor a legideálisabb felvenni ezt a pólót, amikor az ember felmond. :D
Ennek az anyaga véknyabb, mint a boltban kapható zenekaros pólók anyaga, szóval ez inkább való nyárra, mit azok a felsők.
Jimi Hendrix-es pólót már régebben is akartam volna venni. Most sikerült.
Vettem mégegy rövidnadrágot. Megláttam, hogy ismét van terepmintás rövidnadrág az üzletben, lecsaptam rá. Más boltokban hiába nézegettem rövidnadrágokat, nem igazán van már olyan, ami nekem bejövős mint színben, mint árban, mint méretben.
Egy ilyen terepmintás nadrággal már rendelkezem, de nekem nem baj, ha egy ruhából több van.
...és mást nem vásároltam ekkor.
Harmadik nap, szeptember. Ma ezt hoztam nektek:
A "most nincs kedvem hozzá" valódi jelentése: "Most ennél valami kellemesebbet akarok csinálni."
Peter Hollins - Az önuralom hatalma (59. oldal)
Szeptember másodika. Ma ezt hoztam nektek:
Jobb megélni a rossz pillanatokat, mint feldolgozatlan fájdalmat cipelni magunkkal mindenhová.
Yung Pueblo - Lehet könnyebb (17. oldal)
Szeptember elseje. Szóval indul a kihívás, erre a napra ezt hoztam nektek:
Bármi, ami elveszi a hatalmadat vagy az örömödet, áldozattá tesz.
Susan Jeffers - Alakítsd át a félelmet erővé! (60.oldal)
Augusztus végével ismét rendeltem könyveket, önismeret-önfejlesztés témakörében. Úgy néz ki, most egy ilyen időszak van az életemben, emellett igazából most érek rá igazából arra, hogy elmerüljek az önismeret témakörében.
...és akkor nézzük a listát, hogy szerintem mennyire könnyed, vagy mennyire nehéz olvasmányoknak ígérkeznek a fentebb felsorolt könyvek, a hátsó borítókon levő, rövid ismertetők alapján. (Meg az elülső borítókat is néha meg kell említeni.)
A legkönnyebb csoportba három könyvet tettem.
Az egyik Peter Hollins fánkos könyve. A hívószavak: önuralom, önfegyelem, lustaság, akaraterő. Ahogy az ember kezébe veszi a könyvet, a könyvborítón lát egy rózsaszín cukormázas, színes tortadarával megszórt lyukas fánkot. Mit gondol az ember? Ez a könyv a fogyásról szól, hiszen a fogyókúra témaköre híres arról, hogy küzdeni kell a vágyakkal szemben. Viszont a hátsó borítón levő szöveg egyetlen szóval se említi a fogyókúrát, de a diétát se, ellenben említi a siker felé vezető utat... az pedig nemcsak a fogyókúrákban létezik.
A másik a sárga borítójú Lehet könnyebb. Ez a könyv a (lelki) terhek letevéséről szól, meg az elengedésről, meg persze az együttérzésről. Tetszetős számomra az a megoldás, miszerint a borító sárga, de ahogy kinyitja az ember, az első oldal fekete. A sárga jelképezi a könnyebbséget, a fekete pedig az ellentétét, amin változtatni szükséges.
A harmadik a Győztesek gondolkodása. A könyv hátoldalán levő ismertető külleme tömörnek(kisebb betűk, kevesebb térköz, kisebb margó) mondható és azt tudhatjuk meg belőle, hogy:
Ebbe a csoportba két könyv került. Az egyik a "cipős", a másik a "nemet mondás".
Lépj ki a régi cipődből rövid ismertetője szellősen megírt szöveg és nem annyira túlzsúfolt, mint a másik könyvé. Igazából én beleolvastam ilyen-olyan ismertetőkbe/tartalomjegyzékbe, onnan tudom, hogy a könyvben bizonyos "cipők" vannak, amikből ki kell lépni és ezeket veszi végig.
A másik könyv, A nemet mondás művészete. A cím itt is elárulja, hogy miről szól a könyv. Amiért ez egy témáról íródott, nem a legkönnyebb csoportba tettem. Tetszetős, hogy a borítón pirosas szín van jelen, hiszen a piros a tilossal, a tiltással (és ezáltal a nemmel) kapcsolatos.
Itt egy könyv kapott helyet, az Apró traumák. Talán arról fog szólni, hogy vannak kis problémák, amik jelentéktelen légypiszoknak tűnnek, de az embert nagyon megérintik és nagyon sértik.
Érzelmi sivárság, a mikróagresszió(...) csak néhány példa, amit én "kis T-s traumának" nevezek
Ebbe a csoportba csak egy könyv került, Nick Trenton könyve, Az önterápia művészete. Módszereket mutat be, amiket terápiák során alkalmazhatnak. Ez pedig már kapirgálja azt a fajta önismereti témakört, ami már szerintem nem nevezhető könnyed szórakozásnak, könnyed kérdéseknek. Ugyanis a lélekgyógyászhoz nem mindenki jut el és nem is biztos, hogy az a fajta megoldási lehetőség érdekel mindenkit, amit terápiák során lehet igénybe venni.
Ez volt az én kis csoportosításom olvasás előtt. Később kiderül, hogy valóban így van-e, hogy az egyik könnyed olvasmány, másik meg nehezebb.
Augusztus 30-n eszembe ötlött, lehetne olyan bejegyzéseket írni, amikben csak idézeteket osztok meg, amik elgondolkodtatásra késztetik az embert és engem is megérintettek valamilyen szinten.
Mostanság könyveket olvasok, amik leginkább önismereti-önfejlesztő témákat ölelik fel.
Miért ne oszthatnék meg 1-1 gondolatot, amiket ezekben a könyvekben olvastam?
Szeptemberben indul ez a sorozat és jelenlegi tervem szerint ez napi rendszerességű lesz egész szeptemberben, szóval összesen 30 gondolatot-idézetet tervezek itt megosztani veletek.
Nyilván, ez a fajta bejegyzés-típus független lesz a többitől, tehát a megszokott napokon továbbra is jönni fognak a bejegyzések. Legalábbis remélem, hogy így lesz. :D
Mindenesetre, tervem az, hogy olyan idézeteket hozzak ebben a 30 napban, amik engem valamilyen szinten megérintenek és elgondolkodhat az ember az adott mondaton.
Nos, akkor vágjunk is bele!
Most már naptárilag augusztus utolsó napja van, harmincegyedike (hajnal 1 óra előtt fél órával kb). Nemrég írtam meg az utolsó bejegyzést, ami a "Napi gondolat szeptemberben" címet viseli. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy ezek előre "elkészített" bejegyzések lesznek, tehát nem aznap találom ki, hogy mit kéne írni. Talán lesz később olyan is, de ez nem most lesz.
Lényeg, a kihívást magam felé teljesítettem. Remélem, szeptemberben, 15 órakor érkező gondolatok hasznosak, érdekesek lesznek számotokra.
A gitáron egy ideje Elixir márkájú gitárhúrkészlet volt. Azonban a legvéknyabb E húr egy idő után valahogy kiugrott a helyéről, tehát valahogy nem sikerült jól feltekerni az előző húrcserénél. Aztán a legutolsó alkalommal úgy próbáltam orvosolni a helyzetet, hogy a húr végéből levágtam, de ez azt eredményezte, hogy már nem is tudtam feltekerni. Szóval, itt dőlt el, hogy bizony le kell cserélni a húrokat, akármennyire is tetszik az Elixir márkájú húr.
Ez volt a gitáron, júliusi húrcsere előtt:
Miközben húrcsere zajlik és a gitár nyakát még nem tisztítottam meg:
...és ez lett a júliusi húrcsere után:
A két húrkészlet közt érezhető a különbség, de erről talán később, egy másik blogbejegyzésben.
Augusztus elsejével több posta bezárt az országban. Nyilván, aki csak kívülről látja a postát, annak ez nem gond. Igaz, én se járok postára, de hát ugye vannak olyan személyek, akik ilyen-olyan okból kifolyólag a postát részesítik előnyben, vagy számukra csak ott tudnak megoldani bizonyos dolgokat.
A hír, 24.hu oldalán
Annyi biztos, hogy emberek váltak munkanélkülivé. Attól, hogy valakinek van tartaléka pénzügyileg, nem jelenti azt, hogy pl. a postán dolgozóknak is van tartalék. Attól, hogy valaki szerint teljesen felesleges a postai szolgálat, mert van jobb szolgáltatás is, azért csak embereknek adott munkát a posta.
Persze az élet megy tovább, a kirúgott dolgozók számára is. Csak ugye az lesz a kérdés, hogy ők hova tudnak menni? Akik eddig egy adott faluban levő posta szolgálatára szorultak, azok hogyan oldják meg a későbbiekben ugyanazt a dolgot?
Arról lehet olvasni, hogy oké, bezárnak itt-ott postahivatalokat, de ha olyan a helyzet, akkor lesz helyette mobilposta. Szóval, ha a falu egyetlen egy postájának ajtajára került lakat, akkor helyette a megoldást a mobilposta fogja jelenteni.
Rákerestem erre a szóra és a hírek túlnyomó többsége bizony 2023-ban látta meg a napvilágot.
24.hu oldalán olvasható a hír, miszerint egy falun csak tíz percet biztosítanak arra, hogy letudják a postai "dolgokat".
...de hagyjuk is 2023-at, mert ugye 2024 van. Egy mondatot azért kiemelnék a 24.hu oldaláról:
Azóta már azt is lehet tudni, hogy a november 12-étől elrendelt ideiglenes bezárásból végleges lett ott, ahol az önkormányzat nem kötött szerződést a postával, hogy díjfizetés ellenében újranyithasson a postahivatal.
Nézegetve a híreket, belebotlok több hírbe is, amik a posta bezárásokról szólnak.
Index.hu-n augusztus nyolcadikán megjelent egy cikk, Újabb településeken zárták be a postát, a helyiek háborognak címmel. Egy bekezdést emelnék ki innen:
Az egykori postahivatal helyét már csak egy hirdetmény jelzi, mely szerint a településen ezentúl csak mobil postai szolgáltatást tudnak igénybe venni minden munkanapon 08:45 és 09:55 között. Korábban napi nyolc órát volt nyitva. Ecseg lakói azonban még szerencsésnek mondhatják magukat, mivel a Komárom-Esztergom vármegyei Únyon naponta mindössze 20 percet lesz elérhető ez a szolgáltatás.
Ahogy telik az idő, nagy eséllyel újabb cikkek fognak megjelenni a témában és úgy lesz a mindennapi élet része az, hogy a postára nem igazán számíthatnak az emberek bizonyos településeken. Marad a mobilposta, esetleg egy környező település postája és marad az idegesség, hogy a megszabott időkeretbe beleférjen az ember.
Az időkerettel az a probléma, hogy van, aki ezt igénybe se tudja venni, hiszen mondjuk 8-16 közt dolgozik és nem engedi el a munkáltatója. De a döntéshozókat nem ez a kérdés mozgatta nagy eséllyel, hanem az, hogy megéri-e fenttartani az adott postahivatalt? Ha nem, akkor be lehet zárni, aztán, hogy a lakók mennyire tudják megoldani a mobilpostánál való megjelenést, az már kevésbé számít.
...és ez a bejegyzés ennyi lett volna. Köszi, ha eddig elolvastad. Legyen szép napod!