Nem megszokott köret: LENCSÉS rizs
Nem megszokott köret: LENCSÉS rizs

Nos, az úgy volt, hogy újév alkalmából nem akartam lencsefőzeléket csinálni. Emellett, vettem készételeket a közeli Spar-ban és úgy gondoltam, kell hozzájuk köret.

Így lett a lencsés rizs.
Megpróbálom leírni, hogyan csináltam meg ezt a köretet, de a mennyiséget nem néztem (csak a víznél, annál is megközelítőleg), emellett talán így írásban bonyolultabbnak látszik ezen köret elkészítése, mint gyakorlatban.

img_20241231_135759.jpg

Hozzávalók:

  • rizs
  • babérlevél
  • ...
Szilveszteri és újévi menü
Szilveszteri és újévi menü

Most 2024 utolsó napja van... hát, akkor jöjjön, nálam mi az ünnepi menü ebben az évben!

img_20241230_173328.jpg

A Spar-ban vettem két, 50%-al leértékelt terméket. Az egyik fentebb látható. A másik is ugyanilyen, csak nem fotóztam le azt is. Lehet, nem kifejezetten újévi kaja, de most nálam ez van.

img_20241231_135759.jpg

Köretnek pedig lencsés rizst főztem. Igaz, főztem még sima, egyszerű tésztát is, de azt szintén nem örökítettem meg az utókornak. 

imageskrumplisalatalidl.jpg

Krumplisaláta. A Lidl-ben az elmúlt ...

Karácsonyi menü 2024-ben
Karácsonyi menü 2024-ben

Tavalyhoz képest a mostani helyzetem más. Most volt lehetőségem főzni-sütni, amit ki is használtam.
Ebben a bejegyzésben azt mutatom meg, hogy nálam mik kerültek az asztalra és milyen édességek-nasik voltak, karácsony alkalmával. 

Tavalyi karácsonyt idézve - egytálételek, amik már készen vannak

Tavaly olyan egytálételeket vásároltam, amik már csak elfogyasztásra várnak. Hát, ebben az évben ezt a hagyományt folytattam.

img_20241224_135047_1.jpg

img_20241224_135100.jpg

A fentebb látható étel ...

Narancsos, csokis tejesital
Narancsos, csokis tejesital

Sikerült napokban, hetekben megkóstolni a Mizo limitált kiadású italát.  Nekem ízlett. 

img_20241113_163356_1.jpg

Ahol korábban laktam, ott a Sparban nem volt kapható, máshova meg nem jártam. Elköltöztem, az ottani Spar-ban előfordult, hogy ilyen termék a polcra került. 

Ahogy kinyitom, egyből érződik a narancs illat, de ízben is ott van. Kedvenc.

Ha teheted, érdemes megkóstolni! 

 

Retró karácsonyfa díszek
Retró karácsonyfa díszek

Ebben a bejegyzésben hozok nektek néhány képet, amin karácsonyi díszek vannak. Nyilván nem teljes a lista... és nem saját képekről van szó.

screenshot_2023-12-25-03-41-33-171_com_android_chrome.jpg

Annó nekünk is volt ilyen a fán. Nem is tudtam, hogy ezeket a díszeket így hívják.

screenshot_2023-12-25-03-40-15-049_com_android_chrome.jpg

Ebből talán egy volt nekünk. Ehhez talán még akasztó se kell, csak úgy simán rádobja az ember a fára és kész is.

screenshot_2023-12-25-03-40-27-484_com_android_chrome.jpg

Ez hasonló, mint ami az első képen látható. 

screenshot_2023-12-25-03-17-49-837_com_facebook_katana.jpg

Ez a másik kedvencem. Nyilván így nem igazán ...

MÉRFÖLDKŐ az életemben - KÖLTÖZÉS a lehetőségek városába
MÉRFÖLDKŐ az életemben - KÖLTÖZÉS a lehetőségek városába

Nem ez az első bejegyzés, ami megszületett ebben a témában, de ahogy az eredeti bejegyzés kinéz, nem tetszik a látvány... lehet, ez se fog tetszeni.

Nos, kezdjük az elején, öveket bekapcsolni!

karacsonyidiszgombok_ezust.png

Ha már karácsony jön, akkor legyen ilyen kép.

Túl nagy a csend...

A blog elnémult. A probléma november 15-ével született meg, de azt gondoltam, el fog múlni, mert múlt alkalommal így volt. Azért még próbáltam tartani magamat, ennek köszönhetően az utolsó ...

Önszeretet, béke... 4 gondolat karácsonnyal, decemberrel kapcsolatban
Önszeretet, béke... 4 gondolat karácsonnyal, decemberrel kapcsolatban

A napokban leesett az első hó. Igaz, elolvadt, de attól még esett. Hát igen, közeledik a tél, közel egy hét és már decembert írunk. 

karacsonyfal_20200106_278897u.png

1: Saját magunknak ajándék? 

Rendszerint az emberek egymásnak szoktak ajándékot adni... de miért ne lehetne az, hogy saját magunknak adunk ajándékba valamit? 

Rendszeresen meglepem magam ajándékkal. Sokszor előre megveszem a karácsonyra szánt dolgot (mondjuk könyv, zokni) , aztán elteszem a szekrénybe, lehetőleg ...

Puffasztott rizsszelet, táblacsokik és társaik helyett
Puffasztott rizsszelet, táblacsokik és társaik helyett

Valamikor megláttam, hogy vannak puffasztott riszszeletek egy boltban... (de nyilván nemcsak egy boltban) . Első alkalommal, ha jól emlékszem, vettem csokisat, meg narancsosat. 

img_20241013_025501.jpg

A narancsos jobban ízlett, érezhető a narancs, már illatra is. Azóta már újravettem és más ízű is bekerült a kosárba. Amúgy van kókuszos ízben is. Na, az nem jött be, a kókuszt nem nagyon éreztem rajta. 

Ha esetleg csokira vágysz, de nem akarsz mondjuk táblacsokit felbontani, akkor ...

Kedvenc zenék #46
Kedvenc zenék #46

Újabb egy csokor, kedvenc zene. Hallgassatok bele ezekbe a számokba, hátha valamelyik kedvenccé válik!

1: Stray View - Escape

Ebben van energia. Ezt hallgatva az ember talán nem is álmosodik el. 

2: MYRATH - Candles Cry 

Ahogy az elején a basszusgitár kicsit előtérbe kerül, bejövős. Valahogy mostanság a basszusgitár ilyesfajta szereplése tetszik és nemcsak ennél a dalnál, hanem más zenénél is.  

3: DIMMU BORGIR - Council Of Wolves And Snakes

A ...

Munkanapjaim a felmondás ideje alatt
Munkanapjaim a felmondás ideje alatt

A napokban a blog.hu-n (egész pontosan dashboard-on) nézegettem a life&style nevezetű szegmenst... és szembejött egy blog, ami felkeltette az érdeklődésem.

opera_pillanatfelvetel_2024-11-09_203245_blog_hu.png

zölddel kiemelve az a bizonyos blog

Ezen a blogon az egyik bejegyzést elolvasva az az ötletem támadt, hogy én is írhatnék arról, hogyan is teltek a munkanapok a felmondás ideje alatt, emberibb oldalról nézve.

gyar2_20220109hajnal.png

Munkáról, röviden

Előző bejegyzésben leírtam, hogy pl. hány napot voltam ugyanott, ahol ...

Felmondást töltve - az utolsó munkanapok
Felmondást töltve - az utolsó munkanapok

Ahogy írom ezt a bejegyzést, már rég túl vagyok az utolsó munkanapon. Bánom-e azt, hogy otthagytam azt a munkahelyet? Nem. 

szabadsaghajnal.png

Számít-e, ha valami rossz a dolgozónak? 

Az előző, ilyen témájú bejegyzésben írtam arról, hogy a problémámat jeleztem a műszakvezetőnek. Mi volt a problémám? Az, hogy én szinte kizárólagosan egy helyre kerültem, ugyanahhoz az emberhez és ez kezdett sok lenni. (Pl. ezen személy miatt én nem mentem szünetben ételt venni a ...

Spar félliteres energiaitalai
Spar félliteres energiaitalai

Jó ideje kapható a Spar polcain saját márkás energiaitalai. Én ebből eddig kettőt kóstoltam meg. 

img_20241013_025830.jpg

Az egyik a szőlős (a képen a lila) , a másik meg görögdinnyés (ez a piros-zöld) . A dinnyés hozza az ismerős dinnyés ízt, a szőlős is felismerhető. Talán egyszer vettem meg ezeket az energiaitalokat. 

Az ízekhez különféle "hatás" társul:

  • szőlős - megemelt koffeintartalom
  • görögdinnyés - cukormentes

 A Spar az Fb-oldalukon július 19-n ...

Munkásszállók, ahol megfordultam (település megnevezése nélkül)
Munkásszállók, ahol megfordultam (település megnevezése nélkül)

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy milyen szállókon fordultam meg eddig. Amiért nem szeretném közölni azt, hogy pontosan melyik szállóról van szó, a képeket Pixabay-ról töltöttem le. (kivéve egy képet, mert azt én fotóztam)

1: Harmadiknak egy szobába

  bedroom-413706_1280.jpg

A legelső munkásszállón, ahol megfordultam, csak pár hétig maradtam-laktam. Engem egy háromágyas szobába tettek, harmadiknak. A többi lakónak nem szóltak, hogy ugyan már, jönni fog egy újabb ...

Halloween 2024-ben
Halloween 2024-ben

Október utolsó napján tartják a halloween-t. Én magam nem rajongok az ünnepért, a színvilág viszont tetszik. Az pedig plussz dolog, hogy ilyenkor lehet goth-metál stílusban mozgó dolgokat vásárolni. 

toklampasejszakagyertya.png

A boltok polcain megjelentek a különféle "pumpkin spice" ízesítésű termékek. Eddig talán nem volt ilyenre példa, valahogy ennyire még nem gyűrözött be Magyarországra ez a fajta kultúra/hangulat/ünnep. 
Amúgy is, Magyarországon nem ritka az "itt halottak ...

Bubee - 12%os gyümölcstartalommal szénsavas üditőital
Bubee - 12%os gyümölcstartalommal szénsavas üditőital

Az elmúlt hónapokban attól volt hangos a sajtó, hogy a Fantának mennyi narancstartalma van. Magyaroknál ez a szám 5%

Közeli, kínai boltban található egy olyan üditőmárka, hogy Bubee. (Ez még abban a városban volt, ahonnan elköltöztem.)
Eddig én még ezekben az ízekben láttam és vettem meg: 

  • Pinky Fruit (a leírás alapján ez Pitahaya-t jelent, meg 12%-os almalevet tartalmaz)
  • Meggy (leírás alapján 9% almalé, 3% meggy)
  • Narancs (leírás alapján 9% ...
Kedvenc zenék #45
Kedvenc zenék #45

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben ismét 5 zenét hoztam nektek, amik egykoron a kedvencek közé bekerültek nálam. 

1: EYES WIDE OPEN - End of Days

Nem tudom, ezt mikor találtam meg... de annyi biztos, hogy hónapokkal ezelőtt hallgattam meg először ezt a zeneszámot. 2:20 környékén eléggé lágy ének van, halk kórussal (?) , bejövős és utána, ahogy fokozatosan begyorsul, az is tetszetős. 

2: OUR PROMISE - Stay Away

Régi kedvenc. Tetszik a klipben ...

Illatok, amik elfogytak
Illatok, amik elfogytak

Mostanság nem nagyon van ilyen típusú bejegyzés itt. Na, akkor most lesz és talán ismét kell várni jó pár hónapot, mire újra lesz ilyen típusú bejegyzés. :D 

Az a bizonyos pipacsos parfüm

  img_20241013_030059.jpg

Valamiért ez is fejjel lefelé jelenik meg...közben meg nem így jelenik meg a gépen

Talán nem ez fogyott el elsőnek, de ezt veszem előre. Ennek utánzatát kaptam ajándékba még régesrég és már 1-2 évvel ezelőtt az eredetit már szerettem volna megvenni. 
...

Kedvenc zenék #44
Kedvenc zenék #44

Mai nap 5 zeneszámot hozott nektek, amik kedvencemmé váltak valamikor. Fogadjátok szeretettel!

1: NOVELISTS - L'appel Du Vide

Ha gyors zenét keresel, amiben hörögnek, akkor ez nem a te zeneszámod. Ez az együttes nem igazán szerepel a gyakran hallgatott előadók közt, talán ez az első és egyetlen szám, ami tetszik tőlük. 

2: Smash Into Pieces - Heroes Are Calling

Rövid dal tőlük, itt most ne számíts nagy zúzásra. Első hallgatásra nem vált ...

Amivel nem akarsz találkozni: az ágyipoloskák
Amivel nem akarsz találkozni: az ágyipoloskák

img_20240730_144749.jpg

Huszonvalahány évig nekem nem volt dolgom ezzel a förmedvénnyel... igazából azt se tudtam, hogy néz ki. Több helyen laktam már, de sok helyen még hírét se ismerték, vagy legalábbis nem beszéltünk erről... volt, ahol szobát béreltem egy kertes, emeletes házban, máshol pedig magas földszinten béreltem az albérletet. 

Igazából egy ismerősnél lakva találkoztam először ezzel a rovarral, de akkor nagy eséllyel a szomszédból járt át az ágyi poloska. (Egy ...

Felmondást töltve...nem számít, hogy hogyan telnek a munkaórák
Felmondást töltve...nem számít, hogy hogyan telnek a munkaórák

Figyelem! Ezt a bejegyzést még akkor írtam, amikor valóban, másnap egy csütörtöki nap következett és tíz munkanapon voltam túl.

Már javában a felénél tartok a felmondási időnek.
Szeptember 28-ára van beütemezve egy bejegyzés, aminek címe:  Ha maradok ezen, a jelenlegi munkahelyen, ebben a pozícióban...egy kis elmélkedés . Ez nem egy vidám poszt. Szeptember 10-n pedig megjelent ezzel a címmel egy blogposzt:  Milyen utolsó munkanap? Egy hónapig még ...

Kedvenc zenék #43
Kedvenc zenék #43

Ismét hoztam nektek 5 zenét, amik kedvencemmé váltak. Fogadjátok szeretettel! 

1: DEAR FIEND - Wastelands  

Ahogy indul, az egyszerűen zseniális. Nem boldogságba repíti a hallgatót, hanem inkább valamiféle feszültségbe. 

2: Smash Into Pieces - Broken Parts

Ismét ez az együttes... úgy indul az első pár másodpercben, mintha egy régebbi időkből származó zenét hallgatna az ember. (Legalábbis számomra ilyen hangulatot idéz fel-meg.)

3: AS I LAY ...

Bomba energiaital - nemcsak a jól ismert kék-sárga változatban létezik
Bomba energiaital - nemcsak a jól ismert kék-sárga változatban létezik

Az elmúlt hetekben ismét a közeli, mindenes-boltban jártam. Megláttam, hogy a sárga-kék lógóról ismert Bomba márkától bizony vannak más energiaitalok is.

1725190870147.jpg

Kettő a kosárba is került. 250ml egy dobozzal és egyért 250 Ft-ot fizettem.

Az egyik "Candy surprise" névre hallgat és a winter szó szerepel a csomagoláson (ezzel utalva arra, hogy ez valami téli kiadás lehet), a másik meg egyszerűbb, meggy ízű.

Habár, utánanézve, a cherry szó valójában ...

Napi gondolat szeptemberben - 30. nap
Napi gondolat szeptemberben - 30. nap

Szeptember utolsó napja. Ezzel el is érkeztünk a harmincadik idézethez. Igazából még lenne idézet, de ugye a hónapnak vége. Mai gondolat a mérgező pozitivásról szól: 

A mérgező pozitivitás azt jelenti, hogy helyzettől függetlenül azt hisszük, pozitívan és derűsen kell gondolkodnunk. Mindennapi példa erre, amikor az emberek azt mondják: "Maradj pozitív!", "Fel a fejjel" vagy "Nézd a jó oldalát", függetlenül attól, min mész keresztül. 

Dr Meg ...

Ha maradok ezen, a jelenlegi munkahelyen, ebben a pozícióban...egy kis elmélkedés
Ha maradok ezen, a jelenlegi munkahelyen, ebben a pozícióban...egy kis elmélkedés

(FONTOS!: Ezt a bejegyzést akkor kezdtem el írni, amikor még operátorként dolgoztam egy gyárban.)

Júniusban többek közt megrendeltem azt a könyvet is, aminek címe: Ébreszd fel benned szunnyadó óriást! Az, hogy miért vettem meg ezt a könyvet is, másik blogbejegyzés témája lehetne és talán lesz is a későbbiekben valamikor.

1724346461968.jpg

A könyv 82. oldalán található részlet, kérdésözön, ami így szól: 

Negyedszer, írd le, mibe fog kerülni, ha most nem ...

Kedvenc zenék #42
Kedvenc zenék #42

Újabb 5 zenét hoztam nektek, amik kedvencemmé váltak. Hallgassatok bele, hátha valamelyik kedvencetek lesz!

1: Night in Athens - Words Unspoken  

Ez a szám egyáltalán nem gyors. Először talán nem vált a kedvencemmé ez a zene, de később mégis. Tetszik a hangulat, az atmoszféra, amit teremt és az elején hallható szintetizátor is tetszik.
Az ütemek jelzése eléggé erőteljes számomra (szívdobogás-szerű, ahogy én mondom) és nem is változik annyira. Viszont ...

Széljegyzet... az Ai cím(és kép)generátor
Széljegyzet... az Ai cím(és kép)generátor

Napokban megnéztem, milyen lehet Ai-val képet generáltatni. Egy oldalon nemcsak képeket lehet generáltatni, hanem szövegből címet is. 

Nos, a megadott szövegrészlet:

Valóban azt gondoltam, hogy a problémák megoldásra kerülnek. Viszont már második napon a műszakvezető változtatott a sorsomon és pontosan oda küldött, ahol nem szeretek lenni (és az ott való jelenlétnek már testi tünetek is megjelentek, mint gyomorégés, puffadás, emésztési problémák). ...

Napi gondolat szeptemberben - 22. nap
Napi gondolat szeptemberben - 22. nap

A mai idézet nem lesz egy mondatos. Ellenben a munkával lesz kapcsolatos: 

Ha csak egy állás, akkor lehet, hogy arról álmodozol a reggel 8-tól délután 4-ig tartó idő nagy részében, hogy kagylókból készült nyakláncokat árulsz egy tengerparton, vagy megnyered a lottót, és soha többet nem kell dolgoznod. Ha ez a helyzet, valószínű, hogy egy apró T minden egyes nap felemészt. 

Dr Meg Arroll - Apró traumák (34. oldal)

homeoffice_ee4_20210218_1.png

Augusztusi rossman-os haul
Augusztusi rossman-os haul

Augusztus elején elmentem a közeli Rossmann-ba. 

1723377714442.jpg

A képen látható dolgokat vettem meg. A tisztasági betét et nem részletezném, hogy miért vettem meg. 

Másik az esernyő . Olyan napon mentem a Rossmann-ba, amikor szabadságon voltam és kint kellett töltenem valamennyi órát. Hát, ezen az egy napon az időjárás igencsak esőre hajlott, én meg magammal nem vittem se esernyőt, se esőkabátot, szóval inkább vettem egy esernyőt. Igaz, annyira nem érte meg az árát, ...

Napi gondolat szeptemberben - 21. nap
Napi gondolat szeptemberben - 21. nap

Lassan a hónap végéhez érünk. Na, de addig van még pár nap, szóval még jönnek a napi idézetek. A mai az alacsony önbecsüléssel kapcsolatos:

Az alacsony önbecsüléssel küzdő személy azt feltételezi, hogy mások fontosabbak nála. Következésképpen az illetőnek nincs kellő önbizalma ahhoz, hogy a saját érdekeit szolgálja. Éppen ez nehezíti meg számára, hogy nemet mondjon.

Damon Zahariades - A nemet mondás művészete (143. oldal) 

erdo_20210608hajnal.png

Napi gondolat szeptemberben - 20. nap
Napi gondolat szeptemberben - 20. nap

Napi szinten gitározom (és ehhez tartani is akarom magam) , van olyan területe a zenélésnek, aminél hátrányból indultam. Azóta megtapasztaltam azt, hogy még számomra is van remény és fejlődés. Ehhez a kitartáshoz, jobban mondva gyakorláshoz (alias ismétlés) tartozik a mai idézet: 

A kulcs ahhoz, hogy önmagunk legjobb változataként haladjunk az úton, az ismétlés.

Yung Pueblo - Lehet könnyebb (122. oldal)

zenekottagrades-2087771_1280_1.jpg

Kell az a csoki, kell az a pékáru, kell az a csomagolt egytálétel?
Kell az a csoki, kell az a pékáru, kell az a csomagolt egytálétel?

A csoki az finom...Mint ahogy a többi édesség is és hát az én kosaramba is nem egyszer bekerülnek a nem éppen hasznos kaják. Finomak a pékáruk is, amik viszont *urva drágák. Meg azok az egytálételek, amik mondjuk a Spar-ban kaphatóak. De akkor mi a baj velük? 

croosant_20210501.png

Ez nem egy fogyókúrás-diétás poszt. Én a pénz felől közelítem meg a dolgot. 

Most, így augusztusban*, olyan helyzetben vagyok, hogy jobbnak látom, ha a kiadásaimat lehető legkisebbre szorítom ...

Az élet apró örömei #12
Az élet apró örömei #12

Régen, amikor még iskolás voltam, akkor a családdal nagyon szerettük a vaníliás Coca cola-t és egy időben rendszeresen azt vettük. 
A közeli kínai boltban többfajta üdítőt árulnak. Van fémdobozos pepsi is, különféle ízben, de van Coca Cola is, vaníliás ízben. 

1723501907965.jpg

Néha napján veszek fémdobozos, vaníliás ízesítésű kólát. Ami először meglepett, az az, hogy mennyire szénsavas. 

Napi gondolat szeptemberben - 13. nap
Napi gondolat szeptemberben - 13. nap

Sokak számára ez egy szerencsétlen nap, a számból adódóan. Hát, jelenleg nekem se túlságosan a szívem csücske. Ettől függetlenül a napi gondolkodnivaló:

A valóság az, hogy a negatív sokkal erősebb motiváló erő, mint a pozitív. Sokkal keményebben dolgoznál azért, hogy elkerüld, hogy ostorral verjenek, mint azért, hogy a világ legfinomabb ételét egyed.

Peter Hollins - Az önuralom hatalma (211. oldal)

pipacs_20210508.png

Nightfallivy's world

Friss topikok

süti beállítások módosítása