Hogyan nem lettem telefonos értékesítő?
2021. március 19. írta: Nightfallivy

Hogyan nem lettem telefonos értékesítő?

Ebben a bejegyzésben arról fogok írni, hogy hogyan nem lettem értékesítő.
Hogy ha éppen munkát keresel, minimum egy olyan álláshirdetés szembejöhet, amiben nem túl sok elvárás szerepel. A leendő kolléga legyen kommunikatív, vidám, határozott... talán a diplomát is a feltételhez csapják.
Ameddig állást kerestem, én is próbáltam beférkőzni az ilyen munkahelyekre. Nem jött össze.
(Cégneveket ne várj. Nem az a lényege hogy éppen hova keresték embert. Jó olvasást!)

iroda_01738_20210218.png

Tapasztalat? Az hol marad?  

Az egyik hirdetésnél csak telefonszámot kellett megadni. Igaz, az állásajánlat sorai közt már szerepelt is a tapasztalatra vonatkozó mondat, de egy próbát megér a jelentkezés. Hiszen ki tudja, lehet újoncként is adnak lehetőséget; hátha van friss, ropogós húsnak is kínálat a cég kapuin belül. Tévedtem.

Csak a másikat nézem, rád csak néha pillantok!

Már korábbi posztok egyikében említettem azt az interjút/megbeszélést, ahol rajtam kívül volt másik jelölt is. Az interjúztató alig vette fel a szemkontaktust velem.
Nem kellett a későbbi értesítés, aminek rövid jelentése: "nem kellesz". Tudtam jól, csak kidobtam az időmet az ablakon.
Pár nappal később ismét szembejött velem egy facebook-os csoportban ezen hely hirdetése - szóval a szinte folyamatos szemkontaktus, odafordulás se garancia a sikerre.  

Kedvesség itt átok 

A harmadik (de nem időrendben) interjú csoportosan zajlott. Kis csapatra kell gondolni, nem 10-30 főre. Közösen kaptunk szituációt. Az egész végén a fél csoport kapott lehetőséget, a másik fele nem. Amiért én írom ezt a bejegyzést, egyértelmű, melyik félbe kerültem.
Azért rákérdeztem, hogy miben kellene fejlődnöm. Túl kedves és megértő vagyok és ha vonal túlsó végén levő személy nem akarna vásárolni, én ráhagynám, az interjúztató szerint. Lehet igaza van, de lehet én lettem volna az egyik jó munkatárs. Erre viszont nem fog fény derülni, hiszen lehetőséget nem kaptam, helyette maradtam állás nélkül.

Ennek se felelsz meg, annak se 

Erről az interjúról is írtam már korábbi bejegyzésemben(Ugyanaz egyébként, mint a fentebb linkelt poszt.)
Itt volt az, amikor az interjúztató elkezdte sorolni, hogy ő milyen tulajdonságokkal rendelkező dolgozót akar felvenni. Egyértelművé vált számomra, hogy bizony én ezen a helyen nem fogok kezdeni se hétfőn, se máskor.
Wall Street farkasai c. film lett felemlegetve általa, amit egyébként nem is láttam, maximum hallottam és olvastam róla, de ennyi... ja, meg a jól ismert videómegosztó oldalon kis, rövidke jeleneteket láttam belőle. Ennyi.
Ui.: erre a helyre szóló álláshirdetést is láttam a későbbiekben, talán egy hónap elteltével az interjú után. Szóval, ha még fel is vettek volna, akkor se biztos, hogy hosszú életű lett volna a munkakapcsolat.  

galambok_20210216.png

Zárásként

A nagy számok törvénye alapján engem is biztos felvennének valahova, ahova értékesítőket keresnek. Nyilván, ehhez szükség lenne arra is, hogy ne egyetlen egy városban kutakodjak az ilyesfajta hirdetések után. Viszont, amikor esetleg egy ilyen interjú után közvetlenül kijelentik, hogy az ember fel van véve és mondjuk következő hétfőtől kezdhet, akkor se dőlhet hátra. Lehet, hogy egy hónap után ismét a munkanélküliek közt találja magát.
Nyilván, nekem se ez lett volna az álmaim munkája, de mégis csak jobbnak gondoltam, mint a fizikai, 12 órán át tartó munkát, hétvégét, éjszakát is beleértve.
Te el tudnád-e magad képzelni telefonos értékesítőként? Ha nem, akkor miért taszító számodra a gondolat? Ha van véleményed, esetleg személyes tapasztalatod, írd le kommentben! 

... és ne felejtsd el követni a Facebook oldalam, hogy tudd, van-e újdonság a blogon?

A bejegyzés trackback címe:

https://nightfallivy.blog.hu/api/trackback/id/tr10016469862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása