Sziasztok! Ha már elmúlt az újév napja és már január első napjait tapossuk, akkor miért ne szólhatna az első bejegyzés arról, hogy mi lesz ebben az évben? Mielőtt belevágnék, mindenkinek BÚÉK, így utólag is!
(forrás: pixabay.com)
Folytatódik a "kedvenc zenék" sorozat
Mindig lesznek új zenék, amik a kedvencemmé válnak és olyan számok is, amiket régebben fedeztem fel, de érdemes őket megmutatni.
Miért jó számotokra, hogy ha én öt (legalábbis eddig ennyi volt) zeneszámot mutatok nektek egyszerre? Lehet, hogy ezeknek a posztoknak köszönhetően ismertek meg egy számotokra új bandát és mondjuk egy hónap múlva már rongyossá hallgatjátok az összes számukat. Soha nem lehet tudni. Én is szívesen nézem, hallgatom meg más blogokon levő zenei ajánlókat, hátha ott lapul az ismeretlen számok közt egy olyan, ami megtetszik.
Heti két bejegyzés
Azzal számolok, hogy heti két bejegyzéssel örvendeztetlek meg titeket. Remélhetőleg ehhez fogom tudni tartani magam. Persze mindig adódhat olyan alkalom, ami miatt egy-egy poszt csúszik, esetleg kimarad. Erre találhattok példát 2020-ban is.
Továbbra is, ha semmi nem jön közbe, akkor szerdán és vasárnap lehet új tartalmat találni ezen a blogon.
Változatos témák
Nem szabok meg irányvonalat továbbra se, hogy mely témakörrel kívánok foglalkozni. Egyik alkalommal zenékről szól a poszt, másik alkalommal viszont egy aktuális hírről... és ez szerintem így is van jól.
Rengeteg ötlet vár még arra, hogy mondatokba öntsem őket és utána elolvashassátok.
(forrás: pixabay.com)
Könyvek
Tudom, temérdeknyi oldal foglalkozik már a könyvekkel, ennek ellenére várható a blogomon az olvasás világába való kalauzolás. Ha ti is szerettek olvasni, ennek a hírnek örültök. Ha viszont ki nem állhatjátok az egész betűvilágot... hát, akkor gondolom ezt a blogot se olvassátok :D
Végszóként
Függetlenül attól, hogy a koronavírus éppen hogyan taszítja le mélabúba a világot, ebben a tizenkét hónapban is írni fogok bejegyzéseket. Emellett szeretném megköszönni, hogy tavaly annyian olvastátok az itt szereplő mondatokat. :)
"Találkozunk" legközelebb, feltehetőleg szerdán. Addig is, tartsatok ki az újévi fogadalmaitok mellett, már ha megfogadtattok valamit.
...és ha szeretnétek értesülni arról, hogy milyen újdonság van a blogon, kövessétek az Facebook oldalam!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.