5+1 érv a blogírás mellett
2020. július 05. írta: Nightfallivy

5+1 érv a blogírás mellett

Blog. Egy vállrándítással is elintézhetnénk az egészet, miszerint elavult, ósdi. Azonban annak ellenére, hogy manapság már a videók és képek pörögnek, a blogok és így a blogolás, létezik. Feltehetnénk a kérdést, hogy mégis, miért jó, miért érdemes blogot vezetni? Nos, erre hoztam válaszként néhány érvet.

1: Dokumentálás, avagy a szó elszáll, az írás megmarad

Egy blognak rendszerint az a jellemzője, hogy temérdeknyi szó és ezáltal mondat található meg a felületén. Többen naplóként tekintenek a blogolásra és közülük néhányan nyilvánossá teszik életük történéseit. Elég például a "korona napló" oldalakra gondolni, de elképzelhető, hogy egy kismama vezet minket végig, hogyan is zajlik nála a terhesség.
Mindez mellett, nosztalgiázhatunk a blogolás által. Milyen volt öt évvel ezelőtt a gondolkodásunk, ha arról esett szó, hogy klímaváltozás? Ha már akkor is vezettünk blogot, számunkra is érdekes lehet, hogyan vélekedtünk annó egy témáról.
Lehet, hogy lélekgyógyásznál fordultunk meg és azt tanácsolta, írjuk le érzéseinket. Ebben is hasznukra válhat a blogírás, hiszen ezzel a tevékenységgel nyomon követhetjük  lelki fejlődésünket. 

2: Segédeszköz a gondok megoldásához

Ez a pont az előzőhöz kapcsolódik. Elképzelhető, hogy ha lepötyögjük a minket érintő bajokat és felsoroljuk, hogy milyen utakon lehet megoldani őket, megtalálhatjuk a számunkra legideálisabb megoldást. Persze, nemcsak olyan problémákra kell gondolni, amik negatívak, hanem például feladatokra, mint például: melyik várost válasszuk költözésnél, milyen autót vegyünk, melyik színt válasszuk a konyhába.

3: Segítség nyújtása az olvasóknak

Persze, nemcsak segítségről lehet szó. Elképzelhető, hogy egy bejegyzést elolvasva valaki elkezd elmélkedni az adott témáról, esetleg ki is fejti véleményét komment formájában. Vigaszt is nyújthat egy-egy mondat az ember számára, esetleg felüdülést a szürke hétköznapokban.
Talán, egy képzeletbeli kulcsot adunk át az olvasónak, a problémájának megoldásához. Netán éppen a mi bejegyzésünk kell ahhoz, hogy elhatározza magát. Lehet, hogy pont egy diétázós blogot vezetünk, mert mondjuk 30 kilót kell lefogynunk és eldöntöttük, hogy leadjuk. Azzal, hogy feltesszük, milyen étel volt a reggelink, másnak ötletet adhatunk, hogy ha tanácstalan abban, hogy miből álljon a következő étkezése.

4: Kevésbé vagy egyedül

Mindenki életében előfordulhat, hogy a véleményével, az élethelyzetével egyedül érzi magát. Ehhez már annyi elég, hogy ha egy osztályban csak ő szereti a keményebb zenéket vagy esetleg már a stílusával kitűnik a tömegből. Ahhoz, hogy egyedül érezhessük magunkat egy közösségben, nemcsak a külsőleg látható, hallható tulajdonságok járulhatnak hozzá. Az is megteszi, hogy ha például csak mi ódzkodunk a maszk használatától vagy gondoljuk azt, hogy a piros körömlakk nem szép.
Azonban, amiért az ember társas lény (legalábbis ezt mondják), következhet az, hogy a saját kis világából egy részletet megosztana a másikkal. Viszont, ezt az igényt nem mindig elégíthetjük ki a fizikai valóságban, akár család, akár munkahely szintjén. Így, marad az internet által nyújtott lehetőség, egyúttal a blogvezetés lehetősége. Attól, hogy egyedül érezzük magunkat egy adott közösségben, neten találhatunk olyan személyt, aki egyetért a mi nézőpontunkkal. Ha találunk minimum egy olyan egyént, aki például ugyanúgy kemény vonalon mozog zenében, tudhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül.
Akkor is segítségünkre lehet a blogvezetés, ha úgy érezzük, a környezetünkben senki nem hajlandó meghallgatni az adott problémánkkal. Elképzelhető, hogy az életünkben egy-egy baj újra és újra felbukkan és egyúttal ugyanazok az érzések törnek fel bennünk, de akiknek elmondjuk, szépen elfordulnak tőlünk, mondván panaszkodunk, nem kíváncsiak a boldogtalan érzésvilágú beszámolókra.

5: Hasznosság, új cél, új hobbi

Minden életszakaszban megtudjuk kérdőjelezni a hasznosságát a dolgoknak. Mivel leszünk többek, hogy ha megtanuljuk azt a verset/évszámot? Mit tesz hozzá az életünkhöz az, hogy ha szinte már összeesünk egy tizenkét órázós műszak után a gyárban? Miért éri meg nekünk két órán át buszon ülni, hogy eljussunk A-ból B-be és vissza?
A blogolás nagy eséllyel előbb lesz hobbi, mint a munka vagy a tanulás. Ha elkezdünk egy blogot, mi választjuk  meg a témát. Nem kötelező arról írni, hogy milyenek az angolok, a németek, ha minket csak a lakberendezés érdekel.
Ezzel a tevékenységgel (mármint blogvezetéssel) új színt vihetünk az életünkbe, ezáltal újabb célt, feladatot hoz el és nyilván hobbiként léphet be az életünkbe. Azzal, hogy például hetente egy bejegyzést írunk meg és publikálunk, hasznosnak érezhetjük magunkat. Hiszen, ha mondjuk recepteket osztunk meg a nagyvilággal, lehet pont az a pörköltös lesz az, ami alapján egy számunkra ismeretlen otthon megörvendezteti a családját.

+1: Az a bizonyos asztal...

Hányszor hallottuk már azt a mondatot, miszerint le kell tenni valamit arra a bizonyos asztalra? Ha mondjuk már egy éve vezetünk blogot és rendszeresen írunk bejegyzéseket, amiket meg is jelentetünk az oldalon, akkor már képzeletben ezt is letudjuk tenni arra az asztalra.
Persze, van ennél sötétebb nézőpont is. Ha egyszer már nem leszünk (akár tetszik, akár nem, sajnos az a nap is eljön), a blog nem törlődik magától, hanem fentmarad az utókornak.

Ezek lettek volna az érvek, amik a blogírás mellett szólnak. Persze, ezen pontok mellett számtalan okot lehet még találni arra, hogy az ember miért kezdjen el blogolni.
Ha már bloggerek vagytok, számotokra miért jó ezt a tevékenységet űzni, mit láttok benne? Mit tanácsolnátok azoknak, akik még csak most vágnának bele ebbe az egészbe?

A bejegyzés trackback címe:

https://nightfallivy.blog.hu/api/trackback/id/tr4815982290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magányos Farkas_ 2020.07.07. 23:33:16

Blogírás? Elcseszed vele az időd, aztán vagy kirakja az Index szerkesztő, vagy nem. Ha utóbbi, akkor ment a levesbe két napod. És ez a gyakoribb. :)

Nightfallivy 2020.07.08. 00:58:10

@Alekszej Antonov: Ha az ember élvezi, akkor nem úgy fogja fel, hogy kidobta a kukába az idejét. :) Nyilván jó érzés, ha kiemelik, de az ember tudja, nem lesz így minden egyes blogbejegyzésénél.

Magányos Farkas_ 2020.07.08. 11:25:56

@Nightfallivy: Ha senki nem olvassa, amit írsz, az igenis kidobott idő. Számtalan nagy író alkotott asztalfióknak az élete egy-egy szakaszában és mind úgy emlékezett erre vissza, hogy elvesztegette az idejét.

Publicitást pedig két módon kaphatsz: az egyik az Index (már HA kitesznek) de ez azokon a huszonéves szerkesztőkön múlik, akik épp elbírálják cikkedet (vagyis ki vagy szolgáltatva nekik), vagy saját csatornákon építesz olvasóbázist (FB oldalakkal, csoportokkal), de itt holt biztos, hogy beleütközöl egy pár ezres plafonba, amin szint lehetetlen feljebb menni. Ez van.

Nightfallivy 2020.07.08. 22:55:38

@Alekszej Antonov: sok igazság van abban, amit írsz.
süti beállítások módosítása