Csütörtök volt. Későn keltem, hiszen pacsirtából át kell ugorni másik életformára. Csak annyi az egész, hogy a pacsirta életmóddal teljesen ellentétes irányt kell képviselni a következő két munkanap... ha nincs túlóra. Túlóra esetében három munkanap.
Szóval, felkeltem. Megnéztem a híreket, a hvg-n, aztán kiderült az, amire számítottam. (Sejtettem, hogy a helyzet nem marad változatlan, hanem még jobban romlik.)

Most talán minden híroldal, talán még a tv-ben is azzal foglalkoznak, ami a szomszéd országban vette kezdetét. Szerdán még azt olvastam, hogy valahol a határ mentén ott vannak a csapatok, az egyik városban. Hát, úgy néz ki, hogy továbbmentek.

A híroldalakon járva

Az elkövetkezendő képek azt kívánják mutatni, hogy egy adott híroldalra menve mivel szembesül a látogató. (A képek elkészültekor 2022 02 24-e volt, este 9 óra után.)

A legfontosabb dolog az életben...

maga az élet.
Lehet mondani, hogy ez az egész konfliktus a két ország közt nem a mi dolgunk, nem a mi reszortunk. Viszont, a hatása ránk is elterjedhet. Vagy, ami még rosszabb lenne, hogy ha a konfliktus nem marad a két ország ügye, hanem elterjed az egész világra.
Hiába fontos a tanárok helyzete, vagy az ápolók túlterheltsége, nem lesz fontos annak, aki éppen szétlőtt-robbant fejjel fekszik. Ennek az embernek, ha már nincs az élők közt, akkor vajmi keveset számít, hogy mennyi a megbecsülése egy tanárnak, vagy hogy menyire korrupt az adott párt, ami irányítja az országot. 
Ha nincs élet, akkor semmi sincs. Ha nincs élet, akkor nincsenek vágyak, álmok, de még megvalósított tervek se. Se befizetetlen számlák, se idegeskedés, hogy a busz ismét hamarabb volt a buszmegállóban és hamarabb el is ment.

Az én életemben

A napokban egy videóról kezdtem el írni bejegyzést, ami arról szólt, hogy legyél tanár. Sokkal jobb lenne, ha most ez a poszt erről szólna. Aztán eljött a csütörtök. 
Amikor felkeltem és a háború hírével szembesültem, nem repestem a boldogságtól. Alapvetően azt gondolom, hogy amit eddig az életben elértem, meg amilyen élethelyzetben jelenleg vagyok, az szalmaszálon függ. 
Ha Magyarország is beszáll a háborúba, ez a szalmaszál még könnyebben elszakadhat. Még bizonytalanabbá válik jelenem, de a jövőbeli terveim kivitelezése is, ha az a szál elszakad. Akkor kezdődhet el a mélybe való zuhanás, ami nagy eséllyel minden lesz, csak nem kellemes. 
Eszembe jutott, hogy ha ide jönnek a nem magyar katonák, akkor a nők az alapvető veszélyességi szint mellett kaphatnak a nemiszerveik miatt újabb veszélyt. (Itt bizonyos történésre gondolok.)
Ha háborús helyzet alakul ki itt is, akkor lehet attól is félni, hogy a boltok kirakata mellett a házak/lakások alsó (földszint és első emelet) szintjeinek ablakait is betörik, hiszen enni akkor is kell, ha egekben a kaja ára, vagy éppen a boltokban nincs, elfogyott. (Vagy lehet, nem is kell ilyen helyzet élelmiszerek terén, elég néhány ember, aki rongálni akar.)
Tudom, még messze van, meg amúgy is, *zarjuk le. A koronavírus is messze volt...(Igaz, jó lenne, ha ez a konfliktus valóban messze maradna tőlünk, nem pedig a koronavírus példáját követné.)

Lehet mondani azt is, hogy ez csak félelemkeltés, meg hogy ebből nem lesz nagyobb dolog. Legyen is úgy, hogy ebből az egészből nagyobb dolog ne legyen. 

Akármi is a helyzet, az élet megy tovább. Bevásárolni, főzni, mosni, takarítani ugyanúgy kell, meg persze munkahelyre menni dolgozni. 

Videók a témával kapcsolatban

Két videót hozok most, amik ezen téma miatt születtek meg. Érdemes őket megnézni-végighallgatni.
Lehet, hogy az elsőnek hozott videó készítője megosztó személyiség, ettől függetlenül érdemes megnézni ezt a videóját, ami közel negyed órás. Egy szakértő is megszólal a videó során és kérdésekre ad választ. 
Talán van remény arra, hogy ebből a konfliktusból ne legyen világháború.

A második videó sokkal hosszabb. Ha van közel három órád, akkor tudod ezt végignézni, esetleg végighallgatni:

Mit hoz a jövő?

Naptárilag már pénteket írunk, vagyis 25.-ét. Az este még odébb van... reménykedni lehet abban, hogy ez az egész nem válik súlyosabbá.
Hamarosan tavasz, szóval, lassan az emberek kirajzanak a szabadba. Még inkább előtérbe fog kerülni a biciklizés, túrázás, de még a fogyás kérdésköre is felmerül.
Hamarosan március 15.-e... meg utána valamikor húsvét, pünkösd, aztán azt veszi észre az ember, hogy már megint itt a karácsony. 
"Találkozunk" legközelebbi blogbejegyzésnél. Addig is, legyen szép(, nyugodt) napotok!