Lehetne arról írni hosszú mondatokon át, hogy ez az év mégis milyen volt, a blog szempontjából? Viszont nem biztos, hogy ennek az évértékelőnek sok értelme lenne.
(Ez az év gyengébb lett az előzőnél, ami a posztok számát illeti. Sokszor csak gondoltam az írásra, esetleg belekezdtem és annyiban is maradt a dolog.)

A következő évet nem akarom úgy veszni hagyni, mint ahogy az ideit hagytam veszni. Noha az életemben a problémák sorra jelentkeztek (hol ilyen témában, hol amolyan témában), továbbra se érzem úgy, hogy nekem a blogolás világától örökre el kellene fordulnom.
Talán több hónappal ezelőtt megszületett bennem a gondolat, hogy mivel is szeretnék foglalkozni, mivel tölteném el szívesen az időmet. Jelenleg olyan helyen dolgozom, amit nem tartok az álmaim munkájának. Úgy érzem, hogy nekem másfelé kell vinnem az életem és nem beleragadni a szalagmunkák, betanított munkák világába, hiába sokszor elhangozhat az a mondat, miszerint az ember elégedjen meg a *zar munkával is, akármennyire is gyűlöli, de legalább van pénze. ...vagy ha konkrét kijelentést akarok felhozni (még ha nem is szószerint, de ez volt a lényeg): menjek csak szalag mellé állni, hoznak-visznek és ez milyen jó.

Talán nem gondolkodom hibásan, amiért nem szalag mellett állva, monotonitásban elveszve képzelem el a munkás éveimet. 
Egyszerűen van, aki erre megfelelő, míg ugyanerre másik nem. Talán az a nagyobb bátorság, hogy valaki kiáll és kijelenti: nem vagyok erre alkalmas! (és/vagy) Nem akarom ezt életem végéig, vagy nyugdíjig csinálni!
Talán néhány évvel később változni fog a véleményem ez ügyben... viszont én már általános iskolás koromban tudtam, hova nem vagyok való. Igaz, nemcsak érettségim van, de jelenleg ezzel a tanulással kitörölhetem ott hátul. Szóval, olyan, mintha az érettségi után én már egyből a munka világába vetettem volna magamat és eldobtam volna az iskolatáskát a sarokba, vagy egyenesen a kukába, mondván úgyse kell többé.

Néha, amikor zenét hallgatok, késztetést érzek, hogy én is alkossak egy zeneszámot. Igaz, én teljesen alap zenei oktatást kaptam az iskolai tanulmányaim alatt és a zenélés egy vágyálomként létezhetett csak. Sőt, talán a ritmusérzéknek nevezett dologgal nem is rendelkezem. Lehet, botfüleim vannak és botlábaim és az abszolút hallás nem kilométerekkel, hanem több fényévnyi távolságra van tőlem (és talán a relatív hallás is). 
Néha, amikor a munkahelyen számomra nehéz munkát kapok, érzem, én nem vagyok odavaló. Sejtem, hogy nekem máshol van a helyem. Nekem mást kéne csinálni. Nekem alkotni kéne, szórakoztatni, értéket átadni. 
Amikor általános iskolában koptattam a padot, kedvenc tantárgyaim közé tartozott a rajz, az irodalom, na meg persze a fogmasszásnak csúfolt fogalmazás nevezetű tantárgy. 

Jó ideje tudom, mit is szeretnék csinálni. Vonz. 
Amikor motivációs videónak mondott kisfilmben megláttam a fényképezőgépet, akkor volt, hogy meg kellett állítanom a videót, mert hát elérzékenyültem. (Sőt, simán lehet, hogy elég csak rágondolni és máris kész az elérzékenyülés.) A videóban egyébként egy munkanélkülivé vált személyről van szó, aki a munkájának elvesztése miatt fordul a hobbija felé és a későbbiekben kiderül, jól választott. 
Bármikor eljöhet az embernek az utolsó napja... tudom, még viszonylag a fiatal éveimet taposom. Azt is tudom, hogy a halál nem válogat. Lehet holnap téged visz el, másnap meg egy másik embert. Ki tudja? 
Pontosan ezért nem mindegy, az ember mibe pergeti el a napjait. Mennyire talál benne örömöt? Mennyire érzi hasznosnak? 
Talán én leszek az újabb példa arra, hogy ha valakinek nagyobb céljai vannak, mint "bemenni x órát ledolgozni, aztán szevasz", az ne ragadjon bele abba a helyzetbe. Viszont lehet, hogy én leszek az, akiről a későbbiekben kiderül, hogy jobb lett volna, ha csendben marad. 
(Szeretném leszögezni, semmi gond nincs azzal, hogy ha valaki megelégszik azzal, hogy reggel-este bemegy munkahelyére, lehúz x órát, utána go haza és elfelejtheti a munkáját aznapra.)

Decemberben ráléptem egy útra. Arra az egy útra, amin én szeretnék sétálni. Lehet, üres frázisnak, meg unalomig ismételgetett, elcsépelt kijelentésről van szó, de van abban valami, hogy a "legalkalmasabb idő a MOST".
Igazából nem akarom a januárt azzal kezdeni, hogy "megváltozok és aktívabb leszek a blogon", hiszen az olyan kiszámítható. Annak a szokásos januári fogadalomnak fogható fel, amit az ember lehet, néhány nap után kukába dob és elfelejti az egészet. Én nem ilyen januári ígéretet akarok, amit néhány nap, hét elteltével letojok és úgy megyek tovább, mintha nem is történt volna semmi se. 
A címben jelzett januári kihívás csak annyit takar, hogy ezen a blogon januárban minden egyes napra jutna valamilyen poszt. Ezt a bejegyzést is egyébként ennek a kihívásnak szenteltem volna, de kissé elkanyarodtam.

De végezetül... már szilveszternek nevezett nap vette kezdetét (ezt a bejegyzés is több napon át formálódott egyébként), szóval végszóként: teljen jól az év utolsó napja!