Villámcsapások pénteken - a koronavírus
2020. március 14. írta: Nightfallivy

Villámcsapások pénteken - a koronavírus

Csak kapkodom a fejem, hogy milyen hírek, gondok kapnak szárnyra. Pár nappal ezelőtt írtam egy blogbejegyzést a koronavírusról és akkor bizony még oly' távolinak tűnt az egész. Azt tettem fel kérdésként az előző bejegyzésben, hogy mégis, átlag emberként hogyan érinthet valakit ez az ügy? Most már tudok mesélni, sajnos. 

1: Gyógyszertárak és a kézfertőtlenítő

Kezdjük az elején. A nap folyamán még gyanútlanul mentem különféle boltokba vásárolni, mindez mellett kézfertőtlenítőt kerestem. (Még van, azonban, amiért használom, nyilván hamarosan valamikor elfogy.) Kijelenthetem, hogy bizony már gyógyszertárakban is hiány van ebből a termékből. Bárki, aki akar menni gyógyszert venni, akkor azzal kell számolnia, hogy sorba fog állni: az üzletben annyi vásárló lehet, ahány eladó. Tehát, ha két pénztár van (és ezzel együtt két eladó), akkor két vásárló lehet egyszerre bent. Aki kézfertőtlenítőt keres, számára már lassan kijelenthető, hogy elkésett. Előbb kellett volna gondolkodnia. Jó hír viszont, hogy lehet otthon is készíteni kézfertőtlenítőt(elég beütni a google-be és több találatot kiad).

2: Felvásárlások

Amiért ma több boltban megfordultam, bizony láthattam, hogy vannak, akik elkezdték a raktározást. Mit jelent ez? Mondjuk azt, hogy minimum két csomag wc-papírral szándékozik a pénztárhoz állni. Máshol teli bevásárló kocsit figyelhettem meg. Nem állíthattam meg, hogy megnézzem, miket is tett a kosarába, de látható volt, hogy zsugorokkal megy tovább. Aki nem ül fel a "vegyünk több zsugor-rekesz-bármi árut", az is gondokkal szembesülhet. Elfogyott a tészta? Lehet, hogy mikor a szokásos, hétvégi vásárlást ejti meg, üres polcokkal találkozik majd, mert mások felvásárolták a tésztát. Ugyanezt lehet eljátszani más élelmiszerekkel is. (Azonban, mondjuk dm-ben a drágább, nem krumpliból készült chipsnek vagy mandulatejnek még nem a hűlt helyét kell nézni.)

3: De (nem) nehéz az iskolatáska!

Először a felsőoktatási intézményekről esett szó: távoktatásban oldják meg az órák megtartását. Például: Szegedi TudományegyetemNyíregyházi Egyetem, BME .
Szárnyra keltek azok a kérdések, amik azt firtatták, miért is tarthatnak továbbra is nyitva az általános iskolák például? 
18 órája* még nem beszéltek iskola bezárásról. Azonban pénteken elmúlt este 9 a nap folyamán és Facebook-on egy videó jelent meg. Hétfőtől nem kell iskolába menni, helyette "tantermen kívüli digitális munkarend" lesz.
Mindez több kérdést hoz magával, ami a kivitelezésre irányul például.
Az, hogy nem kell oktatási intézménybe befáradni reggel, néhány(vagy sok) embert biztos boldoggá tesz. Nyilván létezik olyan tanuló, aki az otthon négy fala közt könnyebben tud tanulni. Nincs is ezzel semmi gond. A gond máshol kezdődik. Nem ismerek egy ilyen személyt se, de gondolom vannak olyan helyzetű családok, ahol mondjuk a diák csak iskolában jut meleg ételhez, esetleg a kenyér, krumpli is kérdéses otthon. Olyan ismerős család van viszont, ahol a kiskorú gyerek miatt az egyik szülőnek otthon kell maradnia, hogy ha bölcsődét és óvodát is bezárják. Ha az otthon maradó szülő dolgozik, akkor jön a gond: ez a szabadság most fizetett vagy fizetés nélküli lesz? Amiért az előbbiből korlátozott számú nap áll rendelkezésre, előbb-utóbb más megoldás után kell nézni. Ez a megoldás pedig lehet, hogy fizetés nélküli heteket-napokat jelent majd. A számlákat azonban még mindig fizetni kell és ugyanúgy valamit tenni kell az asztalra, ami ehető. 

4: Munkanélküliség

Amiért megjelentek a koronavírussal a különféle óvintézkedések, megjelent a bizonytalanság is. Miért kell mondjuk 10 fő egy hotelben, hogy ha esett a foglalások száma és kevesebb a bejövő összeg, amiből az alkalmazottak bérét is finnanszírozni kell? Ott vannak azok a személyek is, akiknek például a koncertek adnak munkát és ezzel együtt megélhetést. Egy szabad levegőn megtartott koncertet most nem lehet elképzelni 600 fővel, mondjuk. Sorra mondják le a különféle rendezvényeket, így sorra semmisülnek meg a szórakozási lehetőségek és bevételi források. Színházaktól is búcsút inthetünk, mint mondjuk ettől a színháztól
Az az érzésem, hogy aki jelenleg munkanélküli, nehéz idők elé néz. Ahol lehet (és ahol hajlanak rá) "home office" keretén belül dolgoznak az emberek és így hogyan fognak tartani állásinterjút? Egyáltalán, lesz-e felvétel, ha esetleg valóban létszám leépítések következnek? 

 5: Szorongás és pánik

Azért azt se felejtsük el, hogy az egész helyzetnek bizony lelki vonulata is van. Noha, jelenleg én nem aggódom túl a helyzetet, azért furcsa, meghökkentő néhány dolgot, helyzetet látni: a 2-3 csomagnyi wc-papírral közlekedőt(egy csomagban vagy 24db guriga volt, tehát ne egy 8-as csomagra gondoljunk); a zsugorokkal telipakolt bevásárlókocsit; az arcmaszkos embereket; a kis aranyos fehér lapocskákat a drogériákban, amik arról szólnak, hogy készlethiány van, megértésüket köszönjük...
Nyilván nem könnyű annak a jelenlegi élete, aki napról napra él és attól retteghet, hogy mikor küldik el fizetés nélküli szabadságra. Igazából könnyű azt mondani, hogy mindenki rendelkezzen mondjuk fél évre elegendő pénztartalékkal, de ahol az utolsó száz forintokat osztják be a hónap végén, ezt elég nehéz kivitelezni. 
Mi a helyzet azokkal, akik most érettségiznek? Nyilván ebben az évben szeretnének túljutni az egészen, nem pedig jövőre.
Elmaradnak a március 15.ei ünnepségek: itt olvasható. (Igaz, a cikk 10.-én jelent meg, azóta megjelent egy kormányrendelet: ez. )

Egyértelmű, hogy nem kellene járvány se itt, se máshol. Ennek köszönhetően vezetnek be különféle intézkedéseket, amik bizony nem egyszer kényelmetlennek bizonyulnak. Csak remélhetjük, mindezek sikeresek lesznek és nem kerül sor súlyosabb intézkedésekre. 

 

* Tudom, politikailag kifogásolható, hiszen M1, de most a politikától tekintsünk el!

A bejegyzés trackback címe:

https://nightfallivy.blog.hu/api/trackback/id/tr9115520274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2020.03.15. 08:20:42

Tudjuk hogy melyik korosztály a leginkább veszélyeztetett (60+). Nem vagyok virológus, nem értek hozzá, de nem értem, hogy miért nem őket próbáljuk izolálni? Teljes lakóhely elhagyási tilalom, hogy ne legyenek kitéve a rájuk nézve halálos, az egészségügyre nézve katasztrofális túlterheléshez vezető fertőzésnek. Meg kellene szervezni az ő ellátásukat biztonságos módon (fertőzésveszélyre figyelő kiképzett önkéntesekkel vagy épp munkanélküliekből toborzott alkalmazottakkal). Mi többiek meg ésszerű korlátozások mentén minden bizonnyal könnyebben átvészelnénk a fertőzést.

Nightfallivy 2020.03.15. 13:26:49

@Ad Dio: Még a súlyos betegek is veszélyeztettek közé tartoz(hat)nak. Én se vagyok vírus-szakértő, de bennem is megfordult egy-két kérdés.
Mondjuk első hallásra furcsának találtam azt, hogy miért a felnőtthöz kell "rakni" a gyereket és nem a nagyszülőhöz,hogy ha mondjuk a három generáció együtt él? A nagyszülő otthon van. A gyerek is. (Már ha sulisról van szó.) A felnőtt, amiért dolgozik, az ide-oda járkál, ő bevásárol. Tehát ő is hazaviheti a vírust. Gyerekre elvileg nem veszélyes a fertőzés, de ugye "átszállhat" az idősre. Jó, nyilván másabb a helyzet, ha a nagyszülő egyedül él. Akkor mondjuk nem visszük oda a gyereket.
Másik kérdés, ami megfogalmazódott bennem, az a karanténnal kapcsolatos. Jó, aki mondjuk Olaszországból jött, karanténba kerül. Mi a helyzet, ha ez egy felnőtt dolgozó gyereket/férjet/feleséget jelent és nincs hova mennie, csak haza, ahol a családtagjai vannak?

Ad Dio 2020.03.15. 13:34:41

@Nightfallivy: Ezek mind releváns kérdések, én meg sajnos nem vagyok szakértő. De azt hiszem a fontos a törekvés és a fegyelmezettség. Le kell csökkenteni a terjedést, hogy lassuljon a fertőződés, illetve hogy végül megálljon minden. A legjobb megoldásokat kell megtalálni akkor is, ha áldozatokkal jár, akkor is ha csak a legjobb, de nem tökéletes.
süti beállítások módosítása