Magyarországon aligha kapható kókuszos kóla... Már lassan az is jó, ha a mangó/citrom/vaniliás ízesítésű kólák léteznek. Egy éjjel-nappali boltban (minimum egyszer) érkezett Dr Pepper márkájú kóla: kókuszos ízben is!
A kókusz érezhető a kólában. Lehet, a későbbiekben újra fogom venni, persze nem rendszeresen.
Most egy személyes bejegyzéssel jövök... Persze lehet, az eddigiek is azok voltak, ki tudja. Ebben a bejegyzésben a költözésről fogok írni nektek, meg arról, hogyan lettem újra munkanélküli. Jó olvasást!
Előző posztjaimban írtam arról, hogy egy olyan szobát bérlek, ahol bizony nem szeretik, hogy otthon vagyok.
El kellett tűnnöm rendszeresen otthonról. (De erről egy másik bejegyzésben, már ha írok róla.) Eleinte még csak kevés óráról volt szó. Aztán eljutottunk oda, hogy ki vagyok *erve heti 4 napot otthonról, kb annyi időre, amennyi ideig tartana egy 6-8 órás munkaidő.
Utáltak. Gyűlöltek. Gyűlöltek a létezésemért. ...és ezzel együtt egyre inkább éreztem azt, hogy "el innen".
A végefele már 12 órás munkákra is jelentkeztem... tehát olyan munkákra, ahol a munkanapot nem 8, meg 9 órában mérik, hanem 12 órában. Pedig én sokáig úgy voltam, hogy félnapos munkaidőt nem vagyok hajlandó elvállalni.
Viszont már annyira szörnyűnek láttam a helyzetemet, hogy feladtam az elvemet. Gyűltek azok a jelentkezések is, ahol a munkaidő fél napot ölelt fel. Már azon is elkezdtem gondolkodni, hogy le*zarom jó magasról az éjszakás tilalmat, jelentkezek éjszakai munkavégzésű állásokra is, akkor is, ha mások ezt nem tudják elfogadni.
Nagy eséllyel túlzás is található a fentebbi szövegben, talán nem utáltak a létezésemért... viszont valóban nem örültek annak, hogy én otthon létezem, nem pedig máshol töltöm a szabadidőmet.
Valamikor Youtube-n is írtam arról (általam nézett videók alá kommenteltem), hogy mi is a helyzet velem:
"Az ember saját ura lehet"...🤣🤣🤣Nagyon nem, főleg ha az ember szobát bérel. Még most nyáron készülök elmenni egy olyan albérletből (szoba), ahol nem lehettem szabadon akkor otthon, amikor akartam. (És nem, nem egyszeri "menj már el órákra!" dologról volt szó.)
Aztán elkezdtem valahol dolgozni... egy étteremben. Mosogatónak vettek fel és az egyik dolgozó mondta, hogy ő egy bizonyos helyen lakik. Persze tetszett a lehetőség.
Miért ne tetszett volna? Megszabadultam volna az éppen aktuális tulajdonostól, megszűnt volna az éjszakás-tilalom (éjszakai munkát nem vállalhatok), és a bűntudat, önutálat, szégyen is távol maradt volna tőlem... és ne felejtsük azt se, hogy ha munkanélküli vagyok, akkor bizony el vagyok küldve órákra a lakásból, mert a tulajdonos egyedül akar lenni.
Hova költöztem? Nevezzük úgy, hogy egy szállóra. Legyen ennyi elég. Fizetni itt is kell, elég keményen. (Nyilván pénzben, mielőtt valaki mást hinne.)
De azzal, hogy elköltöztem, azzal együtt munkanélkülivé is váltam, újra.
Költözéshez idő kell. Össze kell pakolni, válogatni-szelektálni kell.
Kisebb szobába terveztem költözni, mint ahol laktam... ráadásul a falak egy része befele dől, mert tetőtéri szobáról van szó. Be is vertem azóta a fejem minimum egyszer, mert a befele dőlő falnál van az ágy is és szék híján ott ülök.
Nem szerettem volna mindent magammal vinni a szállóra. Ezért szelektálnom-válogatnom kellett. Viszont ehhez idő kell nekem és persze energia. Szerettem volna kényelmesen ezzel foglalkozni, nem pedig 6-10 órát egy nap.
Viszont ahol éppen dolgoztam, ott minden egyes nap kellett volna menni, pont a költözés hetén. Sőt, a költözés előtti napon meg 12 órában kellett volna ott lenni. Közel 60 munkaórát kellett volna elviselnem a költözés hetén.
Én meg tudtam, hogy munka után se energia, se idő arra, hogy nyugodtan csöröghessek-zöröghessek a dolgaimmal, ahogy válogatom őket kifele és ráadásul késő este értem haza mindig, szóval nemcsak a lakótárs aludt feltehetőleg, hanem a szomszédok is. Tehát az időhiány-energiahiány mellett ott volt a "legyél csendben, mert alszunk!" kimondatlan szabály is.
Tehát kellett a szabadnap, mert a költözés mindenképpen megtörténik.
Így pedig újra munkanélküli lettem.
Az éjjel-nappali boltban kaphatóak (voltak) átlátszó csomagolásban üditők. Érdekes volt ilyent inni, talán ekkor láttam először ilyen terméket.
Újra fogom-e venni? Nem tudom. Viszont egyszeri megkóstolásra ajánlom. Én a meggyes ízesítésűt választottam.
Valamikor megláttam, hogy van újfajta Hell-kávé. Először nem akartam venni, hiszen mangós. Végül csak megvettem egyszer.
Pontosabban mangó-vanilia ízű. Egynek elment, de nem vált kedvencé.
Előző bejegyzésben írtam arról, hogy próbanapokra járok. Most már július közepén járunk. Ha minden igaz, van már munkám.
Az előző bejegyzésben írtam arról, miszerint mentem egy étterembe próbanapra.
Első alkalommal odamentem. Voltak mások is, akik jöttek, de ők Giggle-n keresztül érkeztek. Egyedül én nem voltam gigglés. A többiek szépek és csinosak közé tartoztak.
Mehettem haza. Annyiban maradtunk, menjek vissza másnap is és elnézést kérnek amiért feleslegesen bementem hozzájuk. Nem túl jókedvűen mentem haza, hiszen arra számítottam, hogy a munkanap végén kapok fizetést... de így meg üres zsebbel mehettem haza.
Mint egy jókislány, aki mindig szót fogad, bementem másnap is. Már az a személy beszélt velem, akivel telefonon egyeztettem a legelső alkalmat. Ekkor derült ki számomra, hogy a Gigglés embereket haza se küldhetik, ha embertöbblet van.
Pár másodperc alatt megállapította, hogy nem illek bele a csapatba. Nem rossz szándékból, hanem azért, mert nekem se lenne jó, ha egy napot azokkal a személyekkel eltöltenék.
Ugyanis bent a konyhán pörgős, hiperaktív személyek dolgoznak, akik ráadásul kisebbségbe tartoznak (Igen, "nem az idén barnultakról" van szó, akikhez az emberek a mulatóst szokták társítani.) Köztük pedig akad valami erős személyiségű is, aki egykettőre kikezdene engem.
Elköszöntünk egymástól és a soha-viszont-nemlátásra.
Amikor ezt a bejegyzést elkezdtem írni, először csak egy félmondat és a cím, meg az alcím fele volt meg.
(Azóta meg lassan robogunk az augusztus első hete felé.)
A mostani munkanélküliség más volt, mint az eddigiek. Igaz, volt félretett pénzem, de ahhoz nem szerettem volna hozzányúlni: azt költözésre szántam.
Elkezdtem próbanapok után törtetni, hogy ameddig nincs rendesen munkám, addig is legyen pénzem. Ugyanis a könyveket (amiket még nem adtam el), hiába hirdettem meg, nem kellett senkinek se.
A helyzetemet más is súlyosbitotta: nem tűrtek meg a bérelt szobában. El kellett tűnnöm rendszeresen otthonról. (De erről egy másik bejegyzésben, már ha írok róla.) Eleinte még csak kevés óráról volt szó. Aztán eljutottunk oda, hogy ki vagyok *erve heti 4 napot otthonról, kb annyi időre, amennyi ideig tartana egy 6-8 órás munkaidő.
Utáltak. Gyűlöltek. Gyűlöltek a létezésemért. ...és ezzel együtt egyre inkább éreztem azt, hogy "el innen".
A végefele már 12 órás munkákra is jelentkeztem... tehát olyan munkákra, ahol a munkanapot nem 8, meg 9 órában mérik, hanem 12 órában. Pedig én sokáig úgy voltam, hogy félnapos munkaidőt nem vagyok hajlandó elvállalni.
Viszont már annyira szörnyűnek láttam a helyzetemet, hogy feladtam az elvemet. Gyűltek azok a jelentkezések is, ahol a munkaidő fél napot ölelt fel. Már azon is elkezdtem gondolkodni, hogy le*zarom jó magasról az éjszakás tilalmat, jelentkezek éjszakai munkavégzésű állásokra is, akkor is, ha mások ezt nem tudják elfogadni.
Munkásszállókat nézegettem. Néztem, hogy mégis hova tudnék azonnal elmenni, ha innen kitesznek? Néztem, mi van a szobában? Van-e szekrény? Hány embert nyomnak be egy szobába? Mennyit kell fizetni havonta? 
Máshova is kerestek mosogatót. Elmentem próbanapra. Nem küldtek haza és rendben kifizették a nap végén a munkaórákat.
...és ha minden igaz, ez lett az a munkahely, ahova járhatok dolgozni.
Azóta pár napot már lehúztam ezen a munkahelyen. Viszont késő este érek haza és szinte már este kell elindulnom sokszor. Jelenleg csak egy olyan nap van, amikor délre kell mennem (de ugyanúgy zárásig kell maradni).
Ez a bejegyzés most ennyi. Köszi, ha eddig elolvastad. "Találkozunk" a legközelebbi bejegyzésnél!
Kilencedikét irunk. Még éppen nincs kánikula, de az ember meg tud izzadni. Elkezdődött egy ideje a nyári szünet.
Jelenlegi állás az, hogy 154 (vagy 153) állásra jelentkeztem. Eddig még nincs befutó.
Néha az interjú helyett próbanapra hívnak be. Persze volt olyan próbanap, amit én mondtam le... ez még a munkakeresés elején történt.
Na de... mit is tapasztalok próbanapokon?
A fentebbi mondatot többször hallottam már, igaz nem ilyen formában.
Ott volt például az élelmiszerboltos alkalom. Késve értem oda, rossz helyen szálltam le. Haza is küldtek másfél óra elteltével, fizetés nélkül. Felírták a telefonszámomat, a nevemet. De tudom jól, nem engem keresnek oda. Jelezték, másokat is megnéznek. Nem várok tőlük hívást, de sms-t se.
4 órás próbanapon voltam egy másik élelmiszerboltban. Ott egy nemrég kezdett ember tanított be. Úgy mentem oda a helyszínre, hogy nem tudtam, hogy a próbanap meddig fog tartani: 4 óra? 8 óra? A telefonban nem közölték és mikor megérkeztem, talán nem is vártak engem. Facebookon azóta is látom a hirdetést, miszerint munkaerőt keresnek. A fizetést ideadták rendben és közölték, másokat is megnéznek.
Próbanap alkalmából mehettem konyhára dolgozni. Ez volt az első alkalom, hogy egy igazinak mondható konyhán dolgoztam. Kloffolás, panírozás, húsfelvágás, mosogatás volt a feladat. Nyilván mivel friss csibe voltam "konyhai kisegítő" részen, nem is nyúlkálok egyből a fritőzhöz mondjuk és hasonlók. Nekem talán kell pár nap, mire magabiztosabban mozgok egy munkahelyen.
Ami igencsak feltűnt nekem az a régi dolgozókkal kapcsolatos. A legrégebbi dolgozó 1 hónapja dolgozott ott, miközben a hely maga több, mint egy hónapja létezik. (Ha nem gond, a főnököt nem veszem bele ebbe, mert ő főnök, nemcsak sima beosztott.)
Miközben én a próbanapomat töltöttem ott, a főnök interjúztatott. Aki pár napon belül jött/ment is próbanapra.
Itt se váltam be.
Annyiban maradtunk, hogy jelezni fog, hogy igen vagy nem. Szavát betartotta, a válasz pedig a nemet jelentette számomra.
Próbanapnak köszönhetően mehettem pékségbe. Szerencsére itt is kifizettek, az igen-nem játék pedig még nincs eldöntve.
Az elkövetkezendő napokban megyek újra konyhára próbanapozni. Nem tudom meddig maradok, ezt telefonban is jelezték. Ha nem tetszik, amit csinálok, akkor nem maradok végig. Ha nekem nem tetszik, akkor szintén nem maradok. *
Ez a bejegyzés ennyi lett volna. Köszi, ha eddig eljutottál az olvasásig.
A következő részben folytatom ezt a témát.
*Semeddig se maradtam. Amikor először mentem, akkor hazaküldtek, mert eggyel többen lettünk volna. Én voltam a felesleges láncszem.
2026 júniusában a munkanélküliek táborát erősítettem újfent. 
Szóval újra elkezdhettem állásokra jelentkezni, meg állásokra vadászni. Így találkoztam a meki hirdetésével is. Na de nem pont a meki, hanem egy másik cég keres oda emberkéket.
Mekibe felvesznek mindenkit: ezt gondoltam nagyjából. Azt gondoltam, hogy a meki egy olyan hely, ahol a dolgozók jönnek-mennek, szóval magas az elvándorlási arány. A magas elvándorlás pedig azt is tudja jelenteni, hogy könnyű bekerülni.
Az interjút nem is nagyon lehetett interjúnak nevezni. Inkább laptöltögetésnek lehet nevezni. Adtak egy kétoldalas lapot és ilyen adatokat kellett megadni többek közt
Volt-e számolás? Nem. Volt-e logikai feladat? Nem. Szinte csak adatfelvétel volt.
Meg persze egy rövidke beszélgetés, de nem személyesen. Igazából rajtam kivűl csak egy jelentkező volt, aki megjelent az interjún/laptöltőgetésen.
Megtudhattuk mindketten, hogy a munkaidő rendszerint 6-24 közt van és valamikor éjszakai műszakot is kell vállalni.
Én még mindig abban a helyzetben vagyok, hogy éjszakai munkát nem vállalhatok. Az éjszakai munkavégzés azt a veszélyt hordozza magában, hogy repülök arról a lakhelyről, ahol lakom.
A laptöltögetés után el is mondtam, nekem gondot okoz az éjfélig tartó munkavégzés és éjszakai műszakot se tudok vállalni.
Mindkettőnk számára azt az igéretet adták, hogy másnap jön az sms arról, hogy felvételt nyertünk-e vagy sem.
Másnap repült is az sms a telefonomra. Az elutasításról.
Így történt, hogy nem fogok a mekiben hamburgerpogácsát sütögetni.
Lidl-ben valamikor vettem egy tejest italt, talán május végén. A citromos íz szokott tetszeni (gondoljunk csak a citrom-író tusfürdőre például).
Szóval citromos sajttorta ízű. Ízlett. Ha látom (és rövid időn belül hűtőbe tudom tenni), akkor esélyes, hogy kosárba teszem.
Nem tudom, hogy azóta kapható-e még a Lidl-ben vagy sem.
Van, amikor híreket olvasva/hallgatva, az az érzésem erősödik meg bennem, hogy nem érdemes szenvedni feleslegesen, nem érdemes ölbe tett kézzel ülve, meg sodródni, mert a halál, az bármikor elérhet. ...és mikor elér a halál, akkor már mindegy, hogy MAJD (HA) mi lett volna.
Én is álmodozok, elképzelem, hogy dalt készítek (benne szöveggel IS), arról is álmodozok, hogy ott ülök a dob mögött, és én dobolok... Vagy arról, hogy hegedülök... vagy elképzelem, gitározok. Vagy hogy megírok egy könyvet... elképzelem, hogy a könyvben egy olyan város szerepel, ami Magyarországhoz tartozik úgy-ahogy, de közben arra gondolok, hogy ez teljesen kitalált város lenne.
De peregnek a napok. Elmegyek munkába, ott vagyok. A blogra csak gondolok. A napi gitározást is leredukáltam 1-2 percre. Hiába jó a zenekészítés a Musescore-val, mégse használom gyakran a Musescore-t.
Halogatom azt, hogy rendeljek könyvet. Május végével végre eljutottam abba a bevásárlóközpontba, ahova már el akartam jutni 2-3 hete.
Közben meg ki tudja mennyi van hátra. Lehet a világgal történik valami és akkor már b*zhatom a könyvrendelést, a zenélést és még sorolhatnám. És ez a lényeg. Ha történik valami, akkor ba*zhatom. A halál után nincs semmi. Legalábbis a mostani élet nincs. (Ha újraszületés van, akkor más élet kezdődik el... ha keresztények világa az igaz, akkor pedig feltámadás lesz, de az se ezzel az élettel lesz egyenlő.)
Tervezek olyan posztot itt a blogon, amiben olyan híreket, cikkeket gyűjtök össze, ami számomra hajtóerőként szolgál és válaszként arra a kérdésre, miszerint: "miért csináljam meg minél előbb, miért ne várakozzak, miért ne halogassak?".
Na de lehet azt is mondani, hogy dekipihentvagy. Ja igen... ma szabadnapos voltam (május végén, egy nap) és másnap is szabad leszek... utána meg 7 munkanap egymás után, szabadnap nélkül.
...és a mondat, amiért megszületett ez a bejegyzés:
Az Egyesült Királyságban a héten 35 °C-os hőmérsékletet is mértek, ami 2 °C-kal magasabb, mint az eddigi havi csúcs
Persze, ezt így olvasva, még nem azt jelenti, hogy innentől kezdve minden egyes májusban magasabb hőmérséklet lesz az eddigieknél, meghogy ez a május a top1 a hőmérsékletet illetően.
El is gondolkodtam azon, ez a mondat nem-e az idei év májusáról szól, nem pedig arról, hogy az elmúlt évek májusaihoz képest ez lett a legmelegebb május.
De 444-en viszont:
Londonban, a Kew Gardens mérőállomáson 35,1 Celsius-fokot regisztráltak, amely messze felülmúlta az 1922-es korábbi csúcsot, miközben Írországban 28,8 fokos rekordot mértek
Forrás: 444 cikke
Előző bejegyzés májusban látott napvilágot, 16-án. Aztán pedig eltűntem.
Voltak napok, amikor nem is gondoltam a blogra... és igazából nemcsak a blog terén "húzódtam vissza", hanem gitározás terén is. A zenehallgatást is elhagytam. Volt pár hét/nap egymás után, mikor nem olvastam könyvet se. Youtube-n a videók nézését is egyre inkább kerültem. Szólómánia videóját rendszeresen néztem, de egyre inkább nehezebben vettem rá magam arra, hogy megnézzem az újabb részt. Pedig emlékszem, régebben alig vártam, hogy csütörtök legyen és kijöjjön az újabb néznivaló.
Kezdtem eljutni odáig, hogy már az evés se érdekelt. Evés helyett az alvás volt főszerepben, munka után.
Megvettem a munkahelyre a pékárukat az útobbi időben (mivel élelmiszerbolt, ott pékárut is lehet kapni), de eljutottam oda, hogy ki kell dobálgatni a kukába... mert nem volt lehetőségem enni a munkahelyen normálisan.
Ha megnézem, mostanság hogyan posztoltam... hát, igencsak visszaesett a posztok száma. "Kicsit" távol vagyok attól a céltól/tervtől, hogy heti kétszer jöjjek valamiféle bejegyzéssel.
Újra a munkanélküliek táborát gyarapítom. Az élelmiszerboltban a pályafutásom igencsak rövidre sikeredett. Ennek okairól egy másik bejegyzésben szeretnék írni, igaz nem tudom, mennyire jó ötlet ez? Hiszen nem akarom, hogy felismerhető legyen, hogy én hol is dolgoztam.
A másik fontos tényező az, hogy lehet, nekem nem vált be az a munkahely, más tökéletesen elégedett vele. Ilyen egyszerű.
Csak hát az élet rövid. Miért legyen az, hogy a napjaim szinte csak munkából és alvásból álljanak? Szóval végül hoztam egy döntést... kezdett elegem lenni abból a helyzetből, amibe kerültem.
Most már június végefele járunk és még korábban kezdtem el írni ezt a bejegyzést.
Természetesen jelentkezem állásokra. A héten két próbanapra tervezek elmenni, meglátjuk, mi fog kisülni belőle.
Az elmúlt napokban hébe-hóba elővettem a gitárt, na de annyira nem gitároztam. Talán a következő napokban ez fog változni, de meglátjuk.
Mi a helyzet Szólómánia videóival? Mivel eljött a nyári szünet, nem jönnek ki új videók Szólómánia Youtube csatornáján... majd csak ősszel, amikor az új tanév elkezdődik. Annak ellenére, hogy egy ideje nem vártam izgatottan a videóit, sajnálom, hogy most több hétig nem lesz újabb adás. Ez azt is jelenti, hogy nem kell a Musescore programot elővenni, hogy valamilyen zenét állítsak össze, a "Folytasd a zenét" kezdeményezésre.
Szóval ennyi... így állunk. Az otthagyott munkahelyet nem sírom vissza (Igaz, nem a munkával volt a gond), a telefon megszólal néhanapján és eljutok interjúra, próbanapra.
Ez a bejegyzés most ennyi. Köszi, ha eddig elolvastad, "találkozunk" a következő posztnál!
Igazából már tavaly decemberben gondolkodtam azon, hogy nem megfelelő helyen vagyok abban a bizonyos pékségben... csak hát meg akartam várni az ünnepeket. Olyannyira megvártam, hogy március közepéig halogattam ezt az egész munkahelyváltósdit.
Először is, adtam még egy esélyt ennek a pékségnek, ahol dolgoztam. Azt gondoltam, a munkahelyváltást ki tudom tolni, hogy ha átkerülök másik üzletbe. Márciusban végre eljutottam oda, hogy ezt a kérdést feltettem.
A válasz nem. Itt is csak azért lehetek, mert többen vagyunk, akik segítenek.
(ja, pl. annyira segítenek, hogy amiért nekem gondot okoz a kiabálás, magamra hagynak ezzel és egyáltalán nem értik meg a problémám...csak hajtogatják, kiabálj, kiabálj, KIABÁLJ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!444NÉGYNÉGY)
Tehát az a nagy segítség, hogy a bajaimmal egyre inkább magamra hagynak.
Az utolsó tőrdöfést az adta meg, amikor az egyik, általam kedvelt munkatárs is elkezdte azt, hogy kiabáljak, oldjam meg. Semennyire se volt megértő.
(Április végén láttam az egyik bevásárló üzletben ezt a személyt. Elgondolkodtam azon, hogy odamegyek hozzá és ordítva megkérdezem: "most már mindenki kiabál nálatok?" A másik opció az lett volna, hogy felemelem neki a középső ujjam. Viszont ezen lehetőségeket hagytam. Tovább mentem a dolgomra. Nem vett észre, saját dolgával volt elfoglalva.)
Most nem ismerősön keresztül találtam munkát... kb "boldog-boldogtalan"nak elküldtem a jelentkezésem: gyári munka, konyhai kisegítő, takarító, mosogató... irodai munkára nem jelentkeztem.
Leginkább Facebookon a csoportokban nézegettem az állásokat és a Profession-on. Az indeed (vagy melyik volt az) is befigyelt.
Jelenlegi helyzetemben nem mehettem olyan munkára, ami folyamatosan éjszaka van. Természetesen itt nem az éjszakai pillangóra kell gondolni, hanem takarításra, áruösszekészítésre, árufeltöltőre, meg hasonlókra.
Lett volna lehetőségem elmenni 6 órás takarítói munkára. Még közel is lett volna maga a helyszín és annyit kerestem volna, amivel még úgy-ahogy elégedett lettem volna. Miért nem vállaltam? Nem tehettem. Ha elvállalok egy, éjszakai műszakos munkát, kereshetek másik lakhelyet.
Ha onnantól számítjuk a munkahelykeresést, miután kiléptem a pékségtől, a harmadik héten már munkába álltam... pedig abban a három hétben a húsvét is benne volt, meg pár nap, amikor nem jelentkeztem sehova se, mert azt gondoltam, már megvan a következő munkahely.
Végül egy boltban kaptam lehetőséget. Ez az üzlet nyitva van éjszaka, ünnepnap is.
Az új munkahelyen:
Ebben a bejegyzésben a Fuss tovább c. könyvről fogok írni... már 2026 van, ezt a könyvet még tavaly olvastam el. Már szinte nem is emlékszem erre a kötetre.
Nem csodálkozom, hogy a szerző nő, hiszen a borító is amolyan csajos... ott a rózsaszín szalag, meg kellemes kék szín mellette... na meg a cipő alja.
Pánikroham? A szerző számára ismerős. Leírja már az első oldalakon, hogy elkezdte kerülni azokat a helyeket, ahol a pánikroham érte. Az élettere ennek köszönhetően egyre csak szűkült és szűkült.
Egy hete tartozott a szinglik közé, mikor valamiért arra a döntésre jutott, hogy futni fog. Ezt is nyomon követhetjük a könyvben.
Mesél az iskolás éveiről is. A nemi szerepek is előjönnek. Mivel lánynak született, neki is teljesen természetes volt, hogy tesiórán üldögél, míg a fiúk rúgják a bőrt... tehát megtanulhatták, hogy a foci egy fiús sport. Míg a fiúk levezethették a feszültséget a labdakergetéssel, ők hogy tudták volna levezetni az üldögéléssel?
Felmérésekről is mesél, amik a testmozgással kapcsolatosak. Pl. a megkérdezett 15 éves lányok 76%-a szívesen sportolna, viszont kevés a sportolási lehetőség. (Ez egyébként 26. oldalon olvasható.)
A másik (véleményem szerint még szomorúbb indok), amire hivatkoztak a sporttól való távolmaradásukat illetően: úgy vélik, a sport "nőietlen" foglalatosság. Pontosan emlékszem erre az érzésre - hogy a sport nem elég méltóságteljes vagy elegáns dolog. Izzadást, szörcsögést és eltorzult arcokat takart, és könnyen megszégyenítő módon érhetett véget
26. oldal
A neten olvastam korábban, hogy hosszan taglalja a lelki dolgokat (és így a futás háttérbe szorul). Valóban így volt, olvasás közben könnyedén el is lehet felejteni, hogy amúgy ez a kötet a futásról szól.
Leírja, hogy mit is jelent az OCD, a pánikroham... így aki nem tudja mik ezek, az is képet kap ezekről.
Átlag hatvanhat nap szükséges ahhoz, hogy felvegyünk egy új szokást
137. oldal
Mostanság újfent nem gitározok annyit, amennyi "illő" lenne. Akkor 66 napnyi, kőkemény akarat kellene ahhoz, hogy ez megváltozzon? Jó, talán a helyzetem miatt ment el a kedvem a gitározástól... de ez egy másik téma.
A szerző megtapasztalta azt, hogy jó, ha fut akkor is, ha nincs kedve hozzá. Ugyanis a kihagyott futást később megbánja. Igazából nekem is vannak olyan helyzetek, amikhez semmi kedvem akkor, abban a pillanatban, de tudom jól, ha elmulasztom, később megbánom (vagy mérges leszek magamra).
A könyvet sikerült elolvasni. Nem tudom pontosan mikor fejeztem be, csak a kezdés ideje van meg: november 12-e, hajnal. Akkor gondolom novemberben már el is jutottam az utolsó oldalig.
Unalom a szorongás ellensége.
299. oldal
Ez az állítás számomra meglepő.
Senki sem figyel bennünket
299. oldal
Dehogynem. A napokban elsétáltam egy közeli utcába, hogy ott leüljek. Egyes emberek megnéztek maguknak. Egyébként lépcsőházban lakik egy idősebb nő. Amikor leülök a földszinten a lifttel szemben, nem egyszer láttam már, futófelszerelésben. Le a kalappal előtte.
...és ha újra előkerült ez a könyv, akkor megyek is, hogy az OCD-s (meg a többi leírós részt) tanulmányozzam. :D
Elérkezett a tavasz utolsó hónapja.
Ezt a két mondatot hozta magával a május elseje.
Nekem a május elseje ebben az évben egy munkanap. Igazából kétfajta nap létezik mostanság: szabadnap és munkanap. Ebben a kettőben "mérem" a napokat.
A legutóbbi hetem így néz ki: szabadnap, munkanap, szabadnap, munkanap, munkanap, munkanap, munkanap... aztán következik a következő hét.
Igazából csodálkoztam is, hogy miért kívánnak kellemes hétvégét (vagy hasonlót, de ugyanúgy hétvégével kapcsolatos). Hasonló élményben volt részem tavaly, október 23-án. Nem értettem, hogy miért kívánnak jó pihenést akkor, ha másnap is munka? Arra a rövidke, pár órára kívánnak kellemes időtöltést? Minek?! Minek kell azt a pár órát így kiemelni?
Akkor is megállapítottam, hogy az én valóságom más, mint a többségé. Ez nem változott.
Akkor még a pékségben dolgoztam. Még az elején tartottam annak a munkaviszonynak és bevállaltam az ünnepet, hogy aznap dolgozok. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit is jelent számomra. A további ünnepeket már nem vállaltam be azon a munkahelyen, hiába a több fizetés, a nagyobb órabér.
Azóta új munkahelyen dolgozom. Nem kérdeztek a szabadnapokról, hogy mikor is lenne megfelelő nekem? Így alakult az, hogy megyek 2026 május első napján. Igaz, lehet magamtól is arra a döntésre jutottam volna, hogy elsején megyek dolgozni. Hiszen mit érek ezzel az ünnepnappal? A boltok (Spar, Aldi, meg ezek) zárva és a könyvesbolt, stb se "játszik". Emellett nem beszéltem meg találkozót egy ismerőssel se.
Szóval nagy eséllyel itthon ülnék. Pedig olyan személlyel lakom, aki igényli az egyedüllétet. Tehát nekem "irány elfele, kifele bárhova" vagy érkezik a bűntudat (mivel elrontom a kedvét a jelenlétemmel). És miért kell figyelembe vennem, hogy egyedül akar lenni? Ő a tulaj. A tulaj él a másik szobában.
Szóval, ha ebben az üzletben kisebb a forgalom, mint abban a pékségben, akkor érdemes az ünnepnapokat bevállalni. Legalább nagyobb az órabér (remélem).
Ideje leporolni a zenés témát... talán már egyre nehezebben találok újabb kedvencet.
Íme, hoztam 5 zenét, ami kedvencé vált. Fogadjátok szeretettel! ...és hallgassatok bele, hátha lesz, ami favorit lesz nálatok!
Már az első másodpercekben feltűnik, hogy ez nem egy hörgős zene lesz. Ha valami lágyabb kell, akkor ez egy jó választás lehet.
És akkor egy éles stílusváltás. Maga a klipp is megfogott. A zene az egyre közeledő paneltömbbel, hangulatot, atmoszférát teremt.
Itt se a boldogságot társítom a zenéhez. (A klipp utolsó filmkockáiban pedig a történet egyáltalán nem vidám befejezést kap.)
Mondhatni az egész zene egy gitárszóló. 1:46kor kezdődő rész az, ami leginkább tetszik.
Ha pulzusszám növelés kell, ez a zene kiváló hozzá. Ahogy indul, megfog.
Ez az ajánló ennyi volt.
Ma április tizenkettedike van. A szavazás napja.
Holnapra ilyenkorra már kiderül, ki is nyerte a választásokat.
Négy évvel ezelőtt nem tudtam megvárni az eredményt vasárnap, hiszen menni kellett aludni, a másnapi koránkelés miatt. Most is így van.
Nem nagyon követtem mostanság a politikát. Persze azokat a bizonyos plakátokat láttam, miszerint háború van és társai.
Na de talán mindegy is. Mai nap legfőbb kérdése: ki nyeri a választást?
Ez egy rövid bejegyzés...
Boldog húsvétot mindenkinek! ...és nyugalmasat!
Februárban Kóródi Tomi hangszerboltban ténykedett, mint eladó. (Erre a linkre kattintva ez a hír hallható/olvasható.)
Nos, elmentem erre az eseményre. Alapvetően nem terveztem hangszerboltba menni, de mivel személyesen lehetett találkozni Kóródival, így mégis elmentem hangszerboltba.
Nem lett a legszebb kép.
Ahogy bementem erre az udvarféleségbe, tetszett ez a körfolyosós megoldás. (Rákeresve, újabb szó: gang) Ebben az épületben kapott helyet az a hangszerbolt, ahol Kóródi Tomi volt egy napig eladó.
...és ezek a dolgok, amiket végül vettem. Az alsó sorban levő dolgokat ingyen kaptam. A gitárhúrok? Olyanokat kerestem, amik nem "egyszerűek", hanem valami miatt különlegesek.
Persze a vásárlás mellett kipróbáltam különféle gitárokat.
Flying-V alakú gitárt is kipróbáltam... hát, ülve semmiképpen se jó. Állva se igazi, ugyanis a hangszer kissé előredől, így a fogólap is előredől. Én pedig, a saját gitáromon úgy gitározok állva, hogy a fogólap merőleges a talajhoz mérve. Nyilván az se segített a helyzeten, hogy ott voltak körülöttem és hát én másként* gitározok.
8 húros gitáron könnyebb volt játszanom, mint a Flying-V alakú gitáron. Még más gitárt is megnéztem, de már nem tudom milyeneket igazából.
Aztán átmentem az akusztikus gitárokhoz. Ott pedig egy bendzsót is kipróbáltam. Elég érdekes volt. Talán, ha lenne elég pénzem (és mondjuk nem albérletben laknék), egy ilyen hangszert is megvásárolnék.
Előttem más is gitározott. Nevét nem tudom, se azt, hogy pontosan melyik zenekarban játszik (pedig megkérdeztem), de nagyon jól gitározott.
...és a közös kép!
Szóval érdemes volt elmennem ezen a napon a hangszerboltba. Vehettem is dolgokat, alkudhattam, kipróbálhattam hangszereket és találkozhattam Kóródival is.
*Nem szokásom másoktól teljes gitárszólókat, riffeket, dalokat megtanulni. Pedig, ha az ember mások előtt gitározik, akkor talán inkább egy jól bevált dalt játszik el teljesen vagy részlegesen, nem pedig csak úgy elvagyogat gitáron.
Emellett otthon valamikor csak pár perc erejéig veszem kézbe a gitárt. Szóval a gitározásommal nagy eséllyel nem arattam semmilyen sikert se. :D
Augusztusban új munkahelyem lett. Talán már akkor se örültem teljesen annak, hogy új munkahelyem lett. Talán tartottam is tőle.
Emlékszem arra, hogy már az elején próbáltam összeszedni a jó dolgokat, hogy miért is jobb, mint a takarítós, 6 órás munka... mert annál jobb.
Viszont már az elején felütötte a fejét az, ami egy idő után egyre nagyobb problémává duzzadt.
Ez pedig a kiabálás és annak hiánya.
Úgy képzelem el, hogy a kiabálás ül az egyik oldalt, másik oldalt a sírás. Ellentétesek egymással. Míg az egyik kapja a mérgességet, addig a másik a szomorúságot. Míg az egyik agresszív, addig a másik visszahúzódó. Míg az egyik a tűz, addig a másik a víz. Míg az egyik erős, addig a másik gyenge, gondoskodást igényel. Az egyik félelmet szül, a másik együttérzést, támogatást. Az egyik az aktív, másik a passzív.
Én a sírás irányába "mentem el". A hangosság kiveszett belőlem.
Énekelni? Megnémultam. Inkább kaptam az egyeseket az órán.
Gitározni erősítővel? Ugyanmár... szépen, csendben, unplugged módon.
Szólni az ismerősnek, aki előttem megy az utcán? Ugyanmár. Hagyom, hagyd menjen.
Szólni a buszvezetőnek, hogy álljon meg, mert hiába jeleztem, nem áll meg? Leszállok a következő megállóban.
Hangosan szólni, hogy a másik hallja az emeleten is, mivel ott van? Inkább felmegyek hozzá.
Gyárban, zajos környezetben beszélgetni? Inkább kihagyom.
Ezzel szemben könnyedén elsírom magam.
Néhány könnycsepp egy megható filmet nézve.
Kis sírás, mert videóban mintha rólam beszélnének (valami lelki témával kapcsolatban).
Sírás azután, hogy feszültté váltam.
Sírás azután, miután (csúnya szóval) felbxtam az agyam.
De mindez mindegy.
Üvölteni kell torkaszakadtából, mintha fába szorult féreg lennék. Üvölteni, miközben földre vetem magam és tovább folytatom az üvöltözést és közben dobálom magam. Ez a kiabálás. A harag, az egyet nemértés. A figyelemfelhívás.
...és ha belegondolok akkor még: az uralkodás, a dominálás.
A munkahelyen elvárnák, hogy kiabáljak. Persze lehet kérdezni, hogy hát minek?! Minek kell kiabálni? Nagyon egyszerű. Mert a vásárlók csak a másik kasszához állnak be, nem pedig hozzám is. Ez pedig tűrhetetlen a munkahelyen.
Kiabáljon a másik? Egy ideig kiabáltak helyettem. Aztán lettek, akik ezt megtagadták tőlem. Jelezzek a vásárlóknak. Ha nem teszem, vagy nem állnak elém a vásárlók, akkor meg *ohadjak meg. Nem mondják ezt ki, de ezt érzem.
Van, hogy hiába integetek a vásárlóknak. Nem látják. ..és van, hogy érkezik is a megszólás a munkatárs felől: szólj a vevőknek! Kiabálj!
Nem hiszik el, hogy bajom van a kiabálással. Azt gondolják, egyszerűen csak nem AKAROK kiabálni. Az ő világukban a kiabálás egy egyszerű tett.
Az én világomban a kiabálás három esetben lehetséges: fájdalom (pl. beverem valamimet), megijedés (valami leesik a földre, hangos zajt csapva), mérgesség (valami nincs meg, vagy nem sikerül). Viszont lehet, hogy ezen három eset során is elmarad a kiabálás, pl. csak összerezzenek a hirtelen hang miatt.
Persze felfogom, hogy más kiabál az utcán a másikra, vagy egyéb. Viszont itt nem másról, hanem rólam van szó.
...és nyilván, amit fentebb pár sorral, az üvöltéssel kapcsolatban írtam, az talán túlzás...Viszont a lelki szemeim előtt könnyedén így jelenik meg az egész, ha azt mondják, kiabáljak.
Hiába igaz valami a másikra, ha rám nem igaz és fordítva. Ilyen erővel, ha én tudok valamelyest gitározni, meg valamennyire kottát olvasni, akkor a másiknak is kell tudnia ezeket csak azért, mert nekem valamennyire megy?
De mindegy. Jöhetek én a gitárral, a kottaolvasással, a négyes matekkal, a középsulis teljesítménnyel, a rizsfőzéssel*, blogírással, a zenei alkotással.
Itt csak az számít, tudok-e kiabálni vagy sem? Mivel nekik könnyű tett a kiabálás, a hangos szó, magukból kiindulva, csakéskizárólag lustaságból, nemakarásból nem kiabál valaki, semmi másért.**
És ők hogyan láthatják? Nyilván másként, mint én. Ők egy munkakerülőt látnak, egy lassú dolgozót.
Hogyan tovább? Ez már nemcsak a kiabálásról szól. Egyre inkább látom, hogy jobb, ha továbbállok és minél előbb, hogy a vége ne kirúgás legyen. Jobb békében elválni egymástól és esetleg a későbbiekben újra együtt dolgozni, mint haragban elválni egymástól.
*Valaki másnak nem megy a rizsfőzés. Nekem viszonylag megy, igaz a rizs nem lesz pergős, ha én főzöm. Viszont legalább puha lesz.
** Gondolom kivételt képez náluk is, ha valakinek nincs hangszála vagy némán született.
Februárban olyan dologra szántam el magam, amire nem igazán szoktam vetemedni... hiszen én otthonülős vagyok többnyire, tehát a többórás boltjárás-nézelődés távolesik tőlem.
Február elején úgymond megtartottam a plázásos napomat, amikor délután indultam és késő este értem haza. Nos, jó olvasást!
Rendszeresen fogyasztok energiaitalt, még ha nem is napi szinten. Először bankba mentem, utána meg mentem egy, bankhoz közeli boltba.
Ott megláttam, van akciós energiaital. (129 forint +50 forintos palackdíj) Nyilván jobb ennyiért venni energiaitalt, mint drágábban. Szóval néhány a kosárba került.
Mondhatni, hogy közel van egy bevásárlóközpont. Viszont itt még egyszer se jártam... ezen a napon úgy gondoltam, hogy jó, akkor elmegyek szétnézni ebben a bevásárlóközpontba, hiszen úgyis van rá időm... másnap meg nem dolgozom.
Eredetileg piercinges miatt szerettem volna megnézni a bevásárlóközpontot, de minden mást találtam,csak a piercingest nem.
Betértem a New Yorker-be is. itt találtam egy felsőt, ami tetszett volna. Először szürke színben láttam meg. Ha jól emlékszem, ez 4000 forint valamennyibe fájt volna. Később ugyanebből a típusból találtam egy feketét. Az anyaga puha, de szeret szöszölődni. Bevittem a próbafülkébe és talán ott szembesültem az árral: 6000 forint.
Visszavittem a helyére, mert 6000 forintot számomra nem ér egy felső, ami szöszölődik és elég rövidke a hossza. Ha 2000 forint lett volna, még talán elgondolkodom a megvételen... de lehet, akkor is visszavittem volna, hiszen számomra rövid.
Ahova néhanapján járok gyakorolni (dob és szinti), foglalt volt. Szóval más helyet kellett keresnem még a mászkálós nap előtt. Itt, a másik helyen egyébként lehet bérelni gitárt. (Ez a gitár látható a fentebbi képen.)
Szóval gitároztam is és doboltam is. Igaz, az utolsó félórában ültem le a dob mögé.
Próbatermezés után valamikor betértem a Spar-ba is. Már nem tudom, pontosan miket vásároltam.
Utolsó állomásként betértem a Lidl-be is. Megláttam a könyves részleget. Pál Feri neve ismerős számomra, szóval jött ez a kötet velem.
Aztán este lett... a mászkálós nap eltelt. Elfáradtam. Azért nem szokásom elmenni hosszú órákra vásárolni-nézelődni. Viszont így legalább bebizonyítottam magamnak, hogy azért csak el tudom foglalni magam több órára, ha nem is ülök otthon.
Azóta már megismételtem néhányszor ezt az ún. plázázást és nagy eséllyel később is lesz erre példa.
Ez a bejegyzés ennyi volt. Köszi, ha eddig elolvastad. "Találkozunk" a legközelebbi bejegyzésnél!
2026 elején egyik alkalommal, mikor betértem a Spar-ba, megláttam, van tárkonyos leves, poharas kivitelben.
A tárkonyos raguleves a kedvenceim közé tartozik, noha szinte soha se eszek ilyen levest.
Lehet, nem a gasztronómia csúcsa, de egynek tökéletes.
(Ezt a bejegyzést még februárban kezdtem el írni, azóta már rég tavasz van.)
Közeleg a tavasz, ez a naptár is bizonyítja.
Lehet jön a tavasz... de a kedvem az nem tavaszias.
Nemkívánatos személynek érzem magam, akit bűntudat gyötör (még ha nem is túlságosan), amiért merészel otthon tartózkodni és ezzel elrontja a másik kedvét.
Persze lehet kérdezni, hogy: valóban így van? Nemcsak a gondolataid miatt van ez így? Nem csak te gondolod így?
Megnyugtathatok mindenkit. Valóban a képembe lett vágva, hogy túl sokat vagyok itthon, ha heti 3 szabadnapot vagyok itthon, nem csak heti 2 szabadnapot. Először még évvégén lett a képembe vágva ez az információ.
Persze a másik fél is érthető: neki nagyon kell az egyedüllét. Ezt pedig én nem biztosítom neki. Ráadásul én nem tűnök el napokra az albérletből.
Aztán mikor azt hittem, hogy elmúltak a nehéz hetek (évvége), akkor már nem baj, ha heti 3 napot vagyok távol a munkától.
De.
Baj.
KIba*ott nagy BAJ. Szóvá lett téve, hogy MEGINT heti 3 szabadnapom van.
...és igen, nem szívességi alapon lakom itt, hanem havonta fizetek kemény tízezereket.
Nem célom lejáratni azt a személyt, akinél lakom, ezért se írok többet erről a helyzetről. Nagy eséllyel már nem vagyunk egymáshoz valóak: én bármikor itthon lehetek heti 2 szabadnapnál többet, ő meg több egyedüllétet igényel. Az igények és a helyzetek nem találkoznak egymással.
...és nem, nem beszélgetünk egymással. Napokig elkerüljük egymást. Nem zargatom. Csendben vagyok. Nem zavarok. Nem kérdezek semmit. Nem megyek ki akkor, mikor ő kint van, ezzel se zavarom. Nem gitározom erősítővel és igyekszem nem hangosan pengetni. Nem főzök-sütök, leszoktam róla. A lakbért időben fizetem, valamikor előbb is.
Szólómánia erre az évre (vagy talán csak nyárig) kitalált egy újabb zenei alkotós feladatot. Ennek folyamán, az egyik kommentben az egyik kommentelő, az egyik zenei fordulónál ezt írta az adott művemről (és rólam):
kedves zeneszerző társunk újabb határokat feszegető audiovizuális alkotása, mivel tudom/tudhatjuk, hogy alig van ideje és mindig fáradt a muszáj-munkában, ezért azt képzelem, ha lenne több ideje egyre erősebb anyagokkal csapna szét köztünk, ezen érzetemet az is igazolja, hogy ebben a munkájában középtájon indul be egy szóló, ami egyre izgalmasabb, de sajna korán véget ér. Ő szokta azt írni másoknak, hogy "még hallgattam volna", ezt akkor most idézem. Továbbra is külön kategóriába sorolom. Talán az Experimentális a legjobb hely neki. Ennek megfelelően a roncsolt hangok + zajok szépsége(sic!) is jelen van, mint a fák ágai közül ki-kivillanó fény.
Valamikor szinte már üvöltenék, hogy "nem, nem akarom!", amikor fel kell kelni a munka miatt (vagy le kell feküdni).
Nem magával a munkával van a baj. Hanem a környezettel és a körülményekkel:
Az elmúlt napokban annyira ideges lettem (TÖBB, stresszt okozó helyzet jött össze rövid időn belül), hogy a sírást fojtottam vissza több percen át. Talán egy-két órán át sikerült visszafojtani. Aztán eltört a mécses. Nem sok megértést kaptam.
Míg az egyik munkatárs normálisan állt hozzám (adott egy pohár vizet, mondta, menjek leülni), addig a másiktól azt kaptam, hogy szedjem össze magam, mert így kiesik egy munkatárs a munkából, mert helyemre kellett beállnia. Nyilván igaza van.
Viszont az érzelmek nem olyanok, mint a tettek. A tettnél eldönti az ember, hogy pl. megy-e boltba vagy sem. Az érzés nem ilyen. Nem tudja eldönteni, hogy márpedig nem lesz szomorú, márpedig abbahagyja varázsszóra a sírást.
Ezen a napon, miután hazaértem, szinte csak aludtam. Kimerültem.
Az elmúlt napokban az óraszám vissza lett véve, forgalom visszaesésre hivatkozva. Még éppenhogy el tudtam menni boltba, munka UTÁN. (Most viszont már úgy néz ki, visszaállás fog következni. Szóval marad a szabadnapon való boltbamenés.)
Vannak azért jó munkanapok, amikor nincs megszólás, nincs idegeskedés. Viszont azt előre nem tudom, hogy milyen munkanapra számíthatok.
Azóta már március lett, szóval nem is közeleg a tavasz, hanem el is érkezett.
A munkahelyen megtörtént a visszaállás.
Ez a bejegyzés ennyi volt. Nem lett valami vidám. Talán a következő az lesz.
A februári, nagy mászkálós napomon betértem este az egyik Lidl-be... és megláttam, hogy vannak eladó könyvek is.
Pál Ferenc neve felkeltette az érdeklődésemet, hiszen tőle már olvastam korábban egy könyvet (amit egyébként Szólómánia ajánlott) és az tetszett. Szóval, így vittem haza egy újabb olvasnivalót.
Ez a bejegyzés talán nem lesz túl kedves, igaz nem is lesz támadó. Egy viszont biztos: a telefonnyomkodásról lesz szó most.
Zenét hallgatni otthon szoktam, biztonságos körülmények közt. Na jó, az elmúlt hetekben a próbateremben is hallgattam zenét, mert arra doboltam.
Viszont utcán? NEM!
Tömegközlekedési eszközön? NEM!
Próbatermen kivűl szigorúan csak otthon, akkor is fejhallgatóval/fülhallgatóval. Oké, létezik olyan, hogy hangverseny, koncert, de most nem ezekről van szó.
Persze jó lenne zenét hallgatni, miközben mondjuk ülök a buszon, hogy beérjek a munkahelyre vagy esetleg hangoskönyvet is hallgathatnék. Viszont a környezetet figyelem úgy-ahogy.
Jut eszembe, volt egy időszak mégis, mikor buszon fejhallgató volt rajtam: munkásbuszon ültem, tehát ez a busz szállította a dolgozókat x településről/megállóból a munkahelyre és vissza. Itt nem kellett figyelni, hol szállok le. Két másik személlyel együtt utaztam, akik egyébként egy párnak számítottak, szóval a zenehallgatással való elhatárolódás szükségesnek is bizonyult számomra.
Alapesetben viszont én fejhallgató, fülhallgató nélkül megyek az utcán, ülök/állok a tömegközlekedési eszközön.
Figyelni kell a környezetet. Az utcán hallani KELL, hogy jön-e valaki más, jön-e a mentő vagy sem. Szabad-e az út, vagy sem?
Buszon állva se lehet elbambulni, nem biztos, hogy olyan mókás a végállomáson leszállni, miközben több megállóval ezelőtt kellett volna leszállni.
Úgy nőttem fel, hogy a házon kívűli zenehallgatás nem képezte a mindennapjaim részét. Otthon is később kezdtem el zenét hallgatni, hiszen eleinte saját számítógéppel se rendelkeztem, csak a tv-s zenecsatorna kínálkozott lehetőségként.
...de térjünk át a telefonra, hiszen a bejegyzés elsősorban erről szól.
Úgy járok az utcán, hogy nem nyomkodom közben a telefont. Nagyon egyszerű okból kifolyólag: egyrészt veszélyes, másrészt el is lophatják a telefont. Futni nem szokásom és nem is nagyon tudnék, tehát velem jól járna a lopóstök. :D
Ha villamosra felszállok, akkor lehetne nyomkodni a telefont. Nagy ritkán előveszem valóban, 1-2 perc erejéig és kb ennyi. Viszont rendszeresen úgy utazok, hogy a telefon az bizony a táskában pihen.
Ha esetleg séta közben akarom elővenni, mert eszembejut valami, akkor arra az időre megállok.
...és most térek rá arra, ami miatt ez a poszt létrejött: a munkahelyen való telefonnyomkodás.
Ahol eddig megfordultam (munkahelyek), ott nem irodai dolgozóként voltam jelen, hanem pl. takarítóként, operátorként.
Jelenleg eladóként vagyok egy pékárukat árusító üzletben. Persze tehetnének máshova az üzleten belül, de erre nem igazán kerül sor. Szóval a lényeg, a munkanapjaimat a kassza mögött/mellett/előtt töltöm. Ezzel alapvetően nincs gond (leszámítva a kasszahiányokat és az érzést, hogy lassú vagyok és elvárt dolog a gyorssaság).
Míg én majdnem csak dísznek tartom a telefont a munkahelyen és szinte csak szünetekben nyomkodom a telefont, addig másnak folyik ki az orrán-száján a telefonnyomkodás.
Már néha előfordult, hogy a másik kasszától hozzám küldték az egyetlen egy vásárlót, mert annak a dolgozónak fontos telefonnyomkodása volt. (Nem munka ügyben, mielőtt valaki írná.) A telefonnyomkodás fontosabb volt a munkánál.
És eközben/emellett hozzámvágják:
Pörögni kell!
Lassú vagy!
Te kiszolgálsz 1-et, addig a másik 3-at!
Állsz, mint a f*sz a lakodalomban!
Szolgáld ki a vevőt! (Miközben ott van a másik.)
Nem akarod! (Miközben egyszerűen nem érem el.)
Persze nyilván én se vagyok tökéletes dolgozó. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem kedvesen viszonyulnak hozzám olykor, valóban, nem tartozom a pörgős személyek közé és a kiabálással is bajom van.
Régen volt ilyen típusú bejegyzés a blogon... hát, talán itt az ideje folytatni. Az előző ilyen bejegyzést még tavaly októberben írtam... ez se most volt.
A nagy, mászkálós szabadnapomon betértem egy Dm-be és az egyik polcon megláttam a lentebb látható tusfürdőt. Ez a kedvencem, igaz, már nem tudom idejét, mikor vettem előzőleg ilyent... Na, most vettem.
Annó elég sokszor írtam verset. Az utóbbi években ez a hobbi igencsak elfelejtődött. Most viszont nemrég írtam egy verset... igaz, nem ez volt az év első verse, de sebaj.
Szóval, most következik egy vers, vagy egy dalféle, ahogy máshol neveztem. Ha meg is lesz zenésítve, nagy eséllyel változtatva lesz a szövegen.
Hátam mögött futva
Zihálás, szívdobogás,
csak szaladok
és fejem felett:
nincs idő!
NINCS IDŐ!
Semmivé foszlik minden,
mi számít:
minek a zene,
minek a chill,
minek az élet.
Csak a munka,
csak az alvás,
semmi más!
Hátamat látom magam előtt,
szaladok, hogy előttem
szaladó önmagam utolérjem
De hiába...
Munka!
Alvás!
Megy a kerék!
Meg nem állna.
Végtelen körforgásban elveszve,
önmagamnak önmagam elfeledve,
rohanva sietek,
szaladva üldözöm
magam, de hasztalan.
Semmivé foszlik minden,
mi számít:
minek a zene,
minek a chill,
minek az élet.
Csak a munka,
csak az alvás,
semmi más!
Fájó lábbal zihálva,
kaparom magam előrébb,
fejem felett villódzik:
nincs idő,
NINCS IDŐ!
Semmivé foszlik minden,
mi fontos, mi élénk,
helyette forog a kerék,
meg nem állna.
Csak a munka,
csak az alvás,
semmi más!
Decemberben újra könyveket vettem. Összesen két kis könyvecskét vettem, ezek közül az egyik a Föl fejjel címet viseli. 
Úgy gondoltam, egy nap alatt el fogom olvasni, de végül ez két napra duzzadt. Annyira okosabb ettől a kötettől nem lettem.
Amikor hazaértem, megörültem annak, hogy ez a könyv pont a kisebbrendűségről szól és ennek köze van ahhoz, ami foglalkoztat mostanság. (Bővebben: "mindent eltűr" hozzáállás és az önmagáért való kiállás).
A könyv nyelvezete könnyed és emiatt elgondolkodtam azon, ez most kiknek iródott? Mivel a fókuszban nem az iskolai tanulmányok és a diáktársak bántásai állnak, így nem(csak) a fiatalabbaknak szól.
Számomra furcsa, amiért az önutálatot szinte azonosnak tartja az önbizalomhiánnyal.
Az első fejezet címe: Hogyan ismerjük fel az önbizalom hiányát? Tök érdekes kérdés és azt gondolná az ember, hogy valamiféle listát kap, válaszként. Aztán az ember lapoz egyet. A fejezet első mondata:
Már sok éve annak, hogy rájöttem, milyen kárt tehet az emberben az önutálat.
Tehát tanulság, ezek szerint:
önutálat =önbizalomhiány.
A könyvben a vallás is szerepet kap és amit kiemelnék:
Ismerőseim közül az önmagukat legjobban gyűlölők köréből kerülnek ki azok, akik a legvallásosabbnak tartják magukat. (30.oldal)
...jöhet a kérdés: igazából mit lehet ebből a könyvből tanulni?
Nem tudom, hogy ezt a könyvet újravenném-e. Egynek elmegy, ennyi.
Ez a bejegyzés ennyi lett volna. Köszi, ha eddig elolvastad. "Találkozunk" legközelebbi bejegyzésnél!
Ebben a bejegyzésben arról írok, hogy a jelenlegi munkahelyemen mik okoznak számomra problémát. Ezt a bejegyzést még 2025-ben kezdtem el írni... de továbbra is aktuális, amiről szó van. Jó olvasást!
Talán a leginkább elhanyagolható tényező az, hogy szinte állandóan délutánra kell mennem, ami azt is jelenti, hogy késő este érek haza. Emellett a szabadnapjaimon kell kötelezően letudni a vásárlást is, hiszen este 10 órakor vagy este 10 óra után elég nehezen lehet bevásárolni.
Munkaidő után próbálok élni, igaz, ez sokaknak nem lenne élet. Viszont olyan hobbijaim vannak, amiket otthon ülve is lehet végezni: gitározás, olvasás. Kikapcsolódást nyújthat az is, ha a telefonon olvasok bejegyzéseket, videókat nézek. ...és lehet ám csendben is pakolni, igaz, ez figyelmet igényel, hogy valóban csendben történjen az a pakolás.
Mindehhez azért hozzátartozik az, hogy én is szeretnék eljutni helyekre (könyvtár, lélekgyógyász, workshop, csak hogy párat említsek), de a szabadnapon fontosabb pl. a ruhamosás, mint az, hogy workshopra menjek.
Vannak dolgozók, akik több(?) éve a jelenlegi munkahelyemen dolgoznak. Viszont ezek az emberek leginkább a délelőttös műszakban vannak. Viszont a délutános műszakban újabbnál újabb emberek jönnek és előbb-utóbb egy részük el is tűnik.
Ez kissé megterhelő, hiszen újra és újra újabb embereket kell megismernem és újabbnál újabb emberekkel kell együtt dolgoznom. Mire megszoknám, hogy az adott ember velem van, azt a személyt elteszik máshova, elteszik délelőttre akár... aztán mire visszajön, addigra jól elszokunk egymástól és idegenként állunk egymás mellett.
Nem vagyok egy exotrovertált személyiség, így valamennyire az is viszi az energiát, ha ismeretlen arcokkal vagyok összezárva.
Van, hogy mellettem a dolgozók hangosan beszélnek, nevetnek-röhögcsélnek. Ilyenkor lelkileg-agyilag be tudok sokkallni. Talán ezt hívják szociális túlterhelődésnek és ez is meríti a "figyelni tudok" mérőt.
Néha vannak olyan vásárlók, akiktől viszolygok. Van, akire ránézek és tudom, vele nagyon, nagyon nem lennék jóban. Olyan vásárlók is akadnak, akik bizony bűzösek, jó messziről.
A munkatársakkal szemben viszont őket nem látom pár perc múlva. Egy vevő mondjuk ott van előttem a túloldalt 1-2 percig, míg kiszolgálom, majd megy a dolgára... addig az, aki a munkatársam, azzal akár 8 és fél órát is kénytelen vagyok együtt tölteni.
Halk a beszédem és könnyebben kommunikálok írásban, mint szóban.
Egymásra vagyunk utalva igazából, a munkatársakkal. A terület kicsi, ahol dolgozhatunk. Van, hogy ebből adódóan az egyiknek kell kivennie a terméket és odaadni a másiknak. Sőt, ez rendszeresen előfordul.
Amellett se szabad elmenni, hogy a vásárlók szeretnek egy kasszához beállni... és hát nálunk nemcsak egy kassza van. Ez pedig azzal jár, hogy aki szabadon van (dolgozóra gondolok), annak szólnia KELLene, hogy mehetnek hozzá is. Számomra ez nehézséget jelent. Ehhez szinte kiabálni kell. Nekem a normál hangerőm halk. Szóval, ha hangosabb vagyok, az már kiabálásnak érződik számomra.
Már korábban gondoltam arra, hogy ez a munkahely nem megfelelő számomra: tanulásra jó, mivel kasszázhatok; kicsit bepillantást nyerhetek a pékségek világába; tapasztalatot szerzek, amit beírhatok az önéletrajzba.
Viszont ezen a munkahelyen is kiütköznek a hibáim:
...és emellett van egy újabb gond. Egy korábbi bejegyzésemnél, az egyik kommentben erről írtam az egyik kommentelőnek, miszerint:
Emellett más se megy (Igazából röviden: bizonyos tevékenységekhez guggolni kellene, nekem meg jelenleg ez gondot okoz. Mozgásszervi bajom van, a középsulis tanárom még a futástól is távol akart tartani, nehogy a combcsontom kiugorjon a helyéről... Akkor tudtam meg, hogy amúgy mozgásszervi bajom van. Addig meg úgy éltem, hogy rátudtam, hogy lassabban sétálok, mint az átlag, meg lassabban futok.)
Megnyugtatok mindenkit, otthon se guggolok. Hajolok. Ha kell, akkor a földig (vagyis addig, hogy kinyújtott karral el tudom érni a padlót). Ja és a guggolás is ellenjavalt mozgásforma, ahogy tudom. Szóval, mivel nekem ez nem egy természetes mozgásforma, ennek kivitelezése a munkahelyen veszélyes: egyensúlyvesztés, meg társai.
Bizonyos munkatársak már "kinéztek" maguknak. Szerintük én kényelmesen dolgozok, mert lassan dolgozok.
Ez a bejegyzés ennyi volt. Köszi, ha elolvastad ezt a posztot! "Találkozunk" legközelebb!
Ez most egy személyes bejegyzés lesz: arról fog szólni, hogyan telt elseje ebben az évben. Jó olvasást!
Már decemberben kezdtem beteg lenni és ez nem is múlt el elsejével se. Viszont ilyenkor még a betegség elején jártam.
Az alkohol nem tartozik a mindennapi életemhez. Alapból nem is számítok olyan nagy ívósnak. Most úgy terveztem, hogy veszek gyerekpezsgőt, meg kis pezsgőt, meg Somersby-t.
Végül 2025 utolsó napján Somersby-t sikerült vennem, de gyerekpezsgőt már nem. Voltam vagy 3 üzletben, egyikben se találtam gyerekpezsgőt... de alkoholt annál többet igen.
Szóval, ezt a január elsejét eléggé setesután abszolváltam: kicsi pezsgővel, nulla gyerekpezsgővel, meg egy-két Somersby-vel... na jó, vettem ilyen fémdobozos koktélfélét is (vodka barackteával vegyítve). (Utóbbi érintetlenül maradt. Somersby-ből meg egy üveggel fogyott el.)
A pezsgő nem bizonyult jó választásnak, fel kellett vegyíteni Somersby-vel, hogy iható legyen.
A gyerekpezsgő helyett kólát vettem, meg valami meggyes szénsavas italt és ezek közül csak a kóla fogyott el.
Korábban két ételt vettem, az újév alkalmából: székelykáposztát és lencsefőzeléket... hát, este 11 órakor jutottam el oda, hogy lencsefőzeléket elővegyem és akkor is alig ettem belőle. (Jutott későbbre is.)
Mivel január elsejét írtunk ezen a napon, próbáltam annyi dolgot bezsúfolni ebbe a 24 órába, amennyit tudok.
Már napokkal ezelőtt akartam szólómániás tanfolyamokkal haladni, de végül elsején jutottam el ide.
A 2026-os évet gitározással akartam köszönteni. Ez sikerült.
Azért a blogra is ránéztem.
Ez a bejegyzés most ennyi. Köszi, ha eddig elolvastad, "találkozunk" legközelebbi bejegyzésnél!
Mint ahogy a címből is kiderül, az év első bejegyzése ez, legalábbis ezen a blogon. Lehet, elcsépelt gondolat arról írni év elején, hogy az embernek milyen céljai vannak a most elkezdődött évre, de ez a bejegyzés erről fog szólni. Jó olvasást!
2025 decemberében ültem először dob mögé. (Akkor elmentem próbaterembe és az ottlevő dobfelszereléssel ismerkedtem.)
Még ha nem is fogok venni dobfelszerelést otthonra (nincs is szándékomban), attól még eljárhatok próbaterembe, vehetek gyakorlópadot.
...és persze gyakorolhatom a ritmusokat.
Dobolással kapcsolatban van egy olyan fogalom, hogy rudiment.
A 2026-os évet ezzel is szeretném tölteni, hogy a rudimentekkel ismerkedek. Ezzel nagy eséllyel fejlődök is ritmus terén.
Nem akarok egy napot se kihagyni gitározás terén. Nagy eséllyel 2026-ban is egyedül fogok gitározni, tehát nem megyek se tanárhoz, de nem is lépek be zenekarba.
Cél? Konkrét célt nem neveznék meg, gitározással kapcsolatban nincs is annyira. Fejlődni, haladni, ennyi.
Backing track-ekre játszani rendszeresen, metrónomos gyakorlást beilleszteni a gyakorlásba, ilyen-olyan technikákkal való játék (üveghang, palm mute és lehetne sorolni).
...és azért ott vannak Szólómánia tanfolyamai is, amikkel érdemes haladni.
Jelenlegi lakhelyemen egy szobát bérlek és egy olyan ember a lakótársam, aki H.O-ban dolgozik. Nem nagyon akarok belemenni a részletekbe, hogy milyen otthon lenni. Lényeg annyi, hogy sokszor nehéz és a lakótárs talán jobban igényli az egyedüllétet, mint én.
Időben fizetek, csendes vagyok (amióta itt vagyok, a gitárerősítőt nem is használtam gyakorlásra); igyekszem nem zavarni; főzésről is leszoktam (talán októberben főztem utoljára); ha jönnek hozzá, akkor igyekszem úgy lenni, mintha nem léteznék (vagy elmegyek otthonról és este érek haza). Viszont valamikor azt érzem, ez nem elég.
(És igazából a "lakótárs" szót le is cserélhetem a "tulaj" szóra, mert bizony a tulajjal lakom együtt.)
Persze nemcsak ilyen lelki okok miatt költöznék el innen. Maga az albérlet rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amik számomra nem jók. Itt se szeretném részletezni ezeket.
Megbántam-e, hogy ide költöztem? Nem. Lehet, a másik lehetőség jobb lett volna, de már mindegy. Csak eljött az ideje annak, hogy elgondolkodjak azon, hogy hova tudnék elköltözni, ami megfelelőbb lenne számomra.
Jelenleg egy olyan munkahelyen dolgozom, ami főleg pékáruk eladásával foglalkozik. (És igen, szendvicseket is árulunk, szóval a fentebbi kép ideillő.:D)
Október közepén még azt írtam az egyik bejegyzésben, miszerint:
Egy ideig ezen a munkahelyen tervezek maradni, ahol jelenleg dolgozom.
Talán már akkor éreztem, hogy nem ez a megfelelő munkahely számomra. Az se segít a helyzeten, hogy délutánra kell járni dolgozni, annak ellenére, hogy az élet nappal zajlik.
Magával az eladói munkakörrel nincs bajom. A baj máshol van. Talán kifogtam egy tipikus toxikus munkaközeget*. Emellett itt, ezen a munkahelyen is lassú vagyok, itt pörögni kell, a pörgés tőlem pedig távol áll.
Bizonyos megszólások is érnek, amik nem könnyítik meg a helyzetemet a munkaidőben.
...ja és el ne felejtsem! A munkatársak is rendszeresen idegesek és ennek hangot is adnak. (Nem egy munkatárs. hanem több. Szívesen részletezném, csak hát akkor lehet, a hely felismerhető lenne. Ez pedig nem célom.)
Szóval igazából, amiért nem vagyok ideális munkaerő ezen a munkahelyen (és ezt én nem tudom nagy ívben letojni, mint ahogy a munkatársak milyenségét se tudom figyelmen kivűl hagyni), és ezen nem is nagyon fogok változtatni (pl. lassú voltam én más munkahelyen is; iskolában meg a leglassabb futók közt voltam), így jobb, ha továbbállok.
Ez a bejegyzés ennyi volt. Esélyes, hogy ahogy telnek a napok, újabb célokat fogok kitűzni magam számára, erre az évre. Addig is, köszi, hogy elolvastad ezt a bejegyzést! "Találkozunk" legközelebbi bejegyzésnél!
* Erre a linkre kattintva egy oldalra jutunk, ami a mérgező munkahelyről ír és az oldal szerint 9 jele van annak, hogy nem túl kellemes munkahelyen vagyunk. Jelenlegi meglátásom szerint, ebből a 9 pontból 6 igaz arra a helyre, ahol dolgozom.
De lentebb,az oldalon olvasható egy kis felsorolás: (én x-et teszek oda, ami igaz rám és az x után megjegyzést írok, ha ez szükséges)
Ezek a mérgező munkahely tünetei, melyeket magadon tapasztalhatsz:
- stressz, szorongás x
- egyre sűrűsödő és erősödő rosszullétek, pánikrohamok
- gyomorfájdalmak, bélrendszeri gyulladások x
- immunrendszer általános gyengülése ("mindent elkapunk", állandó nátha, torokgyulladás) x (Évente egyszer szoktam beteg lenni, vagy kétszer. Mióta itt vagyok, hideg időben vagy 2-szer voltam beteg, de lehet többször. Nem segít ezen az se, hogy ér minket a szabad, hideg levegő. Meleg védőital meg nincs.)
- depresszió x (Igaz, lehet esetemben még csak sima, egyszerű lehangoltságról, kedvtelenségről, fáradtságról van szó.)
- fejfájás
- szédülés x
- alvászavarok
- folyamatos feszült állapot,mely a családi életünkre is rányomja a bélyegét x (Még ha nincs is párom, a "családi" szót gondolom le lehet cserélni "magánéleti" szóra.)
Noha már egyedül ünneplem a karácsonyt, megtartottam a karácsonyt. Ebben a bejegyzésben arról fogok írni, miket adtam magamnak, karácsonyi ajándék gyanánt.
Black Friday keretén belül lehetőség nyílt arra, hogy az ember olcsóbban vegyen tanfolyamokat, Szólómániától. Éltem ezzel a lehetőséggel, hiszen kedvező volt az ajánlat: 66%-al volt kisebb az ár.
Szólómánia azon személyekre is gondolt, akiknek már megvan néhány kurzus, hiszen:
És gondoltam azokra is, akiknek már megvan 1 vagy több Szólómánia kurzus. A meglevő kurzusaid alapján a 66% kedvezményt további extra kedvezménnyel egészítem ki számodra. Így most harmadáron beszerezheted a még hiányzó tanfolyamokat.
A Szólómánia-tanfolyamokat és a laptopot nemcsak karácsonyra vettem meg magamnak, hanem névnapra, szülinapra is.
Már egy ideje terveztem azt, hogy új laptopot vegyek, hiszen az első laptopom felett eljárt az idő: ha jól emlékszem, 2014-ben lett megvéve. (4GB ram van benne. A proci se olyan hú, de jó már és bizonyos programok már el se futnak rajta.)
Ezt az új laptopot egyébként használtan vettem egy szaküzletben, szóval előttem valaki más használta. Viszont így olcsóbban megúsztam a laptop-kérdést.
Mostanság már nem főzök, nem is sütök. A munkahelyen lehetőség adódott arra, hogy az ember rendeljen karácsony alkalmából sütiket. Na, így vittem haza 25.-e előtt diós hókiflit, barackos hókiflit, sajtos masnit, köményes stanglit, meg leveles vajas rudat. (Meg még vagy 5 darabos sütit, pl: gesztenyés szelet, citromos mignon.)
24.-én tudtam boltba menni. Úgy gondoltam, hogy veszek azt, amit tudok, amit találok. A Spar-ba mentem, mert az tartott nyitva délig. Csirkepaprikást nem láttam, helyette két terméket tudtam a kosárba tenni: rakott káposzta és rakott krumpli.
Korábban vettem egy "válogatást" abból a márkából, amit megszoktam. Viszont ezt még két másik csomaggal kiegészítettem.
Az egyik talán a legolcsóbb fajta, a másik elvileg a drágák közé tartozik.
Ezt még talán ősszel vettem meg. Eredetileg olyan takarót kerestem, ami karácsonyi mintájú... csak nem találtam olyant, ami tetszett volna. Végül erre a takaróra esett a választásom. A zöld színe miatt kissé karácsonyos hangulatú, de ugyanezzel a zölddel megállja a helyét nyáron is.
Mostanság nem főzök... viszont ez nem jelenti azt, hogy pl. 2026 márciusában ne főznék. Lehet, hetek kérdése és visszatérek a főzéshez, sütéshez.
A Rossmann-ban megláttam ezt a szettet és megtetszett. Igaz, ennek alapszíne fehér, de rajta a minta tetszetős. Nekem az ilyen, kissé elegánsabb stílus jobban bejön, mint a cuki-muki, rajzocskák.
Ezt igazából a karácsony előtti utolsó munkanapomon akartam beletenni a hajamba. Viszont mivel korábban el kellett pakolni, ez eltűnt a szekrény mélyén (szimplán behajítottam). Talán jövőre.
Meglátásom szerint nemcsak hajcsatként használható fel ez.
Sok mindent erről nem tudok még írni. Olcsóbbak közé tartozik, vanília. El fog fogyni, attól függetlenül, hogy újraveszem vagy sem.
Ez a bejegyzés ennyi lett volna. Köszi, ha eddig elolvastad, "találkozunk" a következő bejegyzésnél!
Elérkezett december 24-e. Szóval: kellemes ünnepeket minden olvasómnak!
Én még dolgozom. Igaz, gondolkodom azon, hogy nem-e jobb, ha továbbállok másik munkahelyre. Viszont vannak, akik nem ilyen szerencsések, ők nem választhattak a maradás és elmenés közt. Őket elküldték az OBI-ból, mint ahogy kiderül a (lentebb található) videó címéből, vagy a (lentebb belinkelt) cikkekből.
Akit videó formájában érdekel a hír:
...és aki inkább olvasna, erre a linkre kattintva a HVG-s hírt olvashatja el, de a Telex-en is elolvashatja a hírt.
A videóban szó esik arról, hogy mikortól lehet csoportos leépítésről beszélni (egyszerre 30 fő elküldése egy hónapban, egy megyében).
Igazából egy kirúgott személy számára mindegy is, csoportos, vagy nem csoportos. Ki van rúgva, ennyi a lényeg, kereshet másik munkahelyet.
Újra rendeltem könyveket, most az antikvariumtól. Ebben a bejegyzésben arról írok, hogy milyen könyveket rendeltem meg, Nézd meg a listát, hátha neked is lesz valami, ami megtetszik!
Ez volt az egyik könyv, amit nagyon vártam, hogy megérkezzen. Egyszer Szólómánia ajánlotta ezt a könyvet és kis utánanézéssel felkerült a listára.
Amikor otthon kezembe fogtam ezt a könyvet, meglepődtem, hogy ilyen vastag kötetről van szó. Ennek ellenére már megérkezése napján elkezdtem olvasni. Jelenleg úgy gondolom, ez nem lesz eladva. (De majd meglátjuk, mit hoz a sors, meg a jövő.)
Lévén gitározok, meg zenéket készítek, nem meglepő, hogy ez is a kosárba került. Ez a lexikon nem mai darab, egész pontosan 1978-as kiadású.
1985-ös kiadású és belül, az első oldalakon látható, ez egy könyvtárban volt, de már törölték az állományból. Ha az ember meg akarja tudni, hogy másoknak mi a véleménye erről a kötetről, akkor bajban van, hiszen a moly.hu-n erről nincs semmiféle vélemény se. (Legalábbis 2025 novemberében nem olvasható vélemény.)
Most (novemberben) 1280 forintba került ez a kötet. Maga a cím érdekes és elolvasva a borítószöveget, kedvet csinál az olvasáshoz.
A szerző depressziójáról ír és arról is, hogy a futás hogyan jelent meg az életében.
Miután a Pál Feris könyvet elolvastam, talán ez lesz a következő, amit elkezdek.
A rendelésnél lehetett választani, hogy az ember szeretne-e ajándékként könyvet vagy sem. Én az igent választottam.
Nos, ezt a regényt nagy eséllyel nem tenném be a kosárba, de amiért hozzám került, valamikor sort kerítek az elolvasására.
Helen Fielding könyve került hozzám: Bridget Jones naplója 2.
Ez a bejegyzés ennyi volt most. Köszi, ha eddig elolvastad! "Találkozunk" legközelebbi bejegyzésnél!
Párkapcsolatról, nemiségről, genderről nem igazán írtam eddig ezen a felületen. ...hát, most ez kissé módosul.
(!!! Akit nem érdekel semmilyen formában a politika, még említés szinten se, az körültekintően nézze meg a videókat, vagy meg se nézze!!!)
A napokban a Youtube feldobott egy videót nekem, nem túl kellemes témában. Íme:
...és ha továbbnézem a Youtube oldalát, akkor még néhány videó a téma kapcsán:
...és nyilván tudom, hogy nemcsak a gyengébbik nemhez tartozó egyén lehet az áldozat. Csak azért azt is hozzá kell tenni, hogy mégis sokszor a nők azok, akik az áldozatok.
...és arról, hogy én mennyire érzem magam nőnek, meg mennyire örülök annak, hogy nőnek születtem, nem írnék ebben a bejegyzésben.
Most úgy kezdtem el ezt a bejegyzést, hogy igazából nem tudom, miről is fog pontosan szólni. Mindenesetre, jó olvasást!
Egyre közelebb van az év vége, ezzel együtt a karácsony is. Őszintén, nincs meg bennem az a várakozás a karácsony felé, ami annó volt. Nyilván örülök neki, fát fogok állítani (műfenyőt), veszek magamnak ajándékokat, igyekszem ünnepi ételekkel ellátni magamat.
Még vége se volt a Halloween-nek, de a karácsonyi díszek, miegymások megjelentek a boltok polcain. Vettem is már jó néhány dolgot. Első terítőmet megvettem: a Lidl-ben kapható, zöld alapszínű, arany csillagos terítőt. Most ez díszíti az íróasztalt. Már egy csomag szaloncukrot is vettem, ezt nyilván az ünnepekre tartogatom.
Szerencsére a karácsonyi napokon nem lesz nyitva az a hely, ahol dolgozom jelenleg, szóval legalább nyugalmas napoknak nézek elébe, legalábbis ebben a tekintetben.
Próbálok napi szinten olvasni, de ez nem mindig sikerül. Jelenleg mindig hódít nálam az önfejlesztés témája. Igazából van is miért forgatni az ilyesfajta könyveket. A közeljövőben nagy eséllyel újabb könyveket fogok rendelni.
A közelmúltban vettem kézfertőtlenítőt és azóta rendszeresen is használom, miután leszállok a villamosról és egy kicsit sétáltam. Így legalább úgy érzem, tisztább a kezem. Ennek köszönhetően eljutottam oda, hogy ha hazaérek és bemegyek a szobába, nem kell azonnal a fürdő felé vennem az irányt kézmosás miatt, hanem kicsit gitározhatok.
Igyekszem napi szinten kézbe venni a gitárt, gyakorlás terén. Remélhetőleg eljutok arra a szintre (ismét?), hogy akár fél, egy órát is pengessem a húrokat. Ha az ember zenész (legyen hobbizenész, vagy hivatalosan képzett zenész), a gyakorlás fontos.
Ez a bejegyzés most ennyi lett volna. Köszi, ha eddig elolvastad, "találkozunk" legközelebbi bejegyzésnél!
Sziasztok! Ebben a bejegyzésben azokról az illatokról fogok írni, amik elfogytak ezen év nyarán/tavaszán. Jó olvasást!
Amikor még 3 műszakos operátorként dolgoztam, akkor volt munkatársam, aki avonozott. Szóval így lehetőségem nyílt arra, hogy avonos termékeket szerezzek be. Én magam annó oriflameztem, szóval a konkurensnél voltam. (De a tagságom talán azóta megszűnt egyébként, több, mint 1 éve nem rendeltem Oriflame-s dolgokat.)
Ezt a 3 illatot az olcsóságuk miatt vettem meg és amiatt, hogy viszonylag sokat is adnak. Igaz, ezek nem szószerinti parfümök, de ugye illatnak akkor is megteszik.
Az egyik a B.U.. márkájú (amit én csak úgy olvasok, hogy bú!, mintha egy szellem ijesztegetné az embert), másik Star nature-tól van.
Az "Absolute me" fantázianevű illat (ez lenne a B.U. illata) számomra rózsásnak és púderesnek tűnik és talán valóban ilyen illatúnak is szánták. Nem kizárt, hogy valamikor később újra fogom venni.
Az unikornisos üvegcsére ránézve az jut eszembe, hogy ez egy kislányos illat. Valóban, amolyan vattacukor íze dereng fel, ahogy megszagolom ezt az illatot. Egyeseknek talán túlságosan is édes. Ennél sincs kizárva, hogy újra fogom venni.
Aztán az újabb illatok. Az egyik Nike, másik a Spirit-től van.
Ha jól emlékszem, a Spirit illata le volt akciózva. Megszagolva édes, de nem vattacukrosan. Kissé arra a pipacsos parfümre emlékeztet, ami a kedvencem (és amúgy nem is olcsó. Annó annak a pipacsos parfümnek az utánzatát vették meg nekem. Azóta már egyszer megvettem az igazit.)
A Nike illata viszont ezzel szemben lédúsabb és édesebb.
Ez a bejegyzés ennyi lett volna. Köszi, ha eddig elolvastad, "találkozunk" legközelebbi bejegyzésnél!
Ebben a bejegyzésben egy olyan eseményről írok nektek, ami mérföldkőnek tekinthető az életemben. Jó olvasást!
...Igaz, előtte egy kevésbé kellemes dologról is beszámolok.
Ősszel, azt egyik munkatársam révén, adódott egy lehetőség: a költözés esélye, egy olyan helyre, ahol nincs lakótárs, de szobatárs se. Nos, ezt a lehetőséget kétszer vesztettem el.
Első alkalommal azért vesztettem el, mert mint kiderült, az új bérlőtől többet vár a tulaj, mint a jelenlegi bérlőtől. A jelenlegi bérlőnek elég volt összesen 3 havi lakbért (2 havi kaució és 1 havi tárgyhavi lakbér) letenni beköltözéskor. A lakbér összegét jelöljük x-el.
Nem kellett sokat várni arra, hogy kiderüljön, hogy az új bérlőtől már 3 havi kauciót és 1 havi tárgyhavit kér a tulaj... és az x nőtt y-vel.
Szóval nagyon gyorsan letettem erről az egészről.
Eltelt közel egy hónap. Egyik nap a munkatárs elkezdte kérdezgetni a többieket, nem-e érdekli őket egy lakás? Kiderült, hogy a tulaj megelégszik x+z lakbérrel (és z kisebb, mint y) és elég neki a 2 havi kaució.
Talán egyik kedden derült ki, hogy számomra mégis csak elérhető lehet az otthoni egyedüllét.
Viszont azzal a tulajjal beszélve, megtudhattam, hogy ő nem fog rám várni. Akkor sem, ha én becsületesen összekaparom a pénzt arra az időpontra, amikor a jelenlegi lakó elhagyja az ingatlant és akkor sem, ha a jelenlegi lakót ismerem.
Sejtettem, ez mit jelent. Azt a veszélyt jelenti, hogy én hiába mondanék le a szabadnapjaimról, hiába takarékoskodnék ezerrel, hiába nem költenék szinte semmire se, hiába mennék heti 6 napot, valaki más elhappolja a lakást előlem, mire eljönne a várva várt nap, vagyis mire összegyűjteném a megfelelő összeget.
És lám, lőn az igazság:
Másnap el is "vitték" a lakást. Egy napig élt számomra a lehetőség. Egyetlen egy napig.
Szóval csúnyán fogalmazva, maradok ott a *eggemen, ahol vagyok, mert egy nap nem tudok több, mint 150 ezret összekaparni a semmiből.
(Konkrét számokat nem írnék, ha nem gond. Nem 150 ezer kellett volna még, hanem több.)
Úgy fest a dolog, hogy a karácsonyt is itt fogom tölteni, ahol jelenleg lakom.
...és igazából ki tudja, hány hónapot fogok még itt tölteni.
Felmértem reálisan, hogy nekem mennyire opció a költözés? ...és megállapíthattam, hogy ezt a lehetőséget nekem most el kell engedni, hiszen:
Jelenleg emellett nem látom úgy, hogy érdemes lenne más lakótárshoz költöznöm.
A költözés helyett így az el nem költött pénz egy részét tartaléknak meghagyom, másik részét pedig szükséges dolgokra költöm.
Ilyen szükséges dolog az újnak mondható laptop is.
A régebbi laptop 4 GB ram-mal rendelkezik és a többi dolgot hagyjuk is. Számomra még megfelelő lenne az a laptop is, csak ugye már 2025-öt írunk és a 4 GB ram kevéskének bizonyul, emellett bizonyos programokat el is lehet felejteni. Engem meg érdekel a zeneszerkesztés és a grafika világa és itt bizony már ez a laptop kevés. Sajnos.
Így végül hosszasnak mondható keresés után meglett az a laptop, amit megfelelőnek találtam. Igaz, hogy használtam vettem egy szaküzletből/szaküzletben és emellett kisebb is a képernyő, de a célnak megfelel.
A kicsi képernyőről annyit, hogy vannak monitorok, max. veszek egy monitort a laptophoz. (Hallottam már ilyen megoldásról, szóval nem ördögtől való ez.)
(Ui: nemcsak azt néztem, hogy a laptop-ban mennyi ram van, mielőtt valaki azt hinné. :D)
Egy időre a költözés jegelve lesz, úgy néz ki. Igazából az is kérdéses, hogy megéri-e másik lakótársas helyre költözni vagy sem. Azt a helyzetet se szeretném, hogy a jelenlegi lakótársat sírom vissza, mert az új az rosszabb nála.
Azóta már a Filmdallam 7. fordulójára csináltam egy zenét az új laptopon. (A videóalapanyag adott és ez alá kell valamiféle zenét készítenie az embernek. A filmdallamos cuccot egyébként Szólómánia találta ki. )
Az új laptoppal készített videót várhatóan november 20-án láthatjátok, Szólómánia videójában. (A beküldött "megoldásokat" Szólómánia bemutatja a videójában.)
A munkahelyen is maradok, annak ellenére, hogy az idegeskedés szinte állandóan jelen van az életemben. Talán az se túlságosan tetszik, hogy "állandó délutános"-ként tartanak számon. (De talán mégis jobb délutánra menni dolgozni.)
Ez a bejegyzés ennyi volt. "Találkozunk" a legközelebbi bejegyzésnél!
Szombat estig (Október 18) volt lehetőség arra, hogy az ember beiratkozzon egy tanfolyamra, ami az akkordokkal foglalkozik. Hát tudom, ez az információ nem sokakat érint, lévén online kurzusféle, meg lévén zenélés és lévén gitárral kapcsolatos elsősorban az egész.
Amikor megtudtam, hogy indul egy tanfolyam, feliratkoztam az érdeklődők listájára. Akkor se tudtam még, hogy amúgy élek-e a lehetőséggel vagy sem... és amikor megnyílt a lehetőség, akkor is gondolkodó üzemmódban voltam: megéri-e nekem erre kiadni a pénzt?
Itt most nem arról van szó, hogy Szólómánia ezen tanfolyama mennyire jó, vagy mennyire *zar. Itt arról van szó, hogy én mennyire tudok ezzel foglalkozni?
Ugyanis mostanság jó, ha pár percre előveszem a gitárt egy nap. Ennél nyilván sokkal több gyakorlás kellene egy nap, független attól, hogy megvásárlok-e bármilyen, zenével kapcsolatos tanfolyamot, vagy sem.
Szóval szombat volt a határidő, vagyis október 18.-a. Ezt a napot későn kezdtem el... nagy eséllyel már kezdi a hatását kifejteni az, hogy délutános munkarendbe vagyok beosztva, minden egyes munkanap.
Még gondolkodtam azon, hogy menjek-e boltba vagy sem, hiszen szombatonként mostanság nem szokásom elmenni boltba. Úgy döntöttem, elmegyek vásárolni.
Aztán hazaérkezés után következett a kötelező takarítás.
Hajnal 2 óra, vasárnap, ami a naptárat illeti. Ekkor kaptam észbe, hogy basszus, amúgy szombat 23:59-ig lett volna lehetőségem beiratkozni a tanfolyamra. Szóval lemaradtam.
Viszont nem dőlök a kardomba, ezen elhalasztott lehetőség miatt. Ugyanis:
Egyébként az "arany támogató" anyagilag kevésbé fájóbb és abban biztos vagyok, hogy ezt az opciót választva is tud újat tanulni az ember.
Amúgy meg amikor Szólómánia behozta a támogatói dolgot, már akkor érdekelt, hogy én is támogató legyek, hiszen minden hónapban újabb és újabb tanulnivaló, elemezni való, kivesézni való érkezik. Csak akkor még olyan munkahelyen dolgoztam, ahol ez a fajta kiadás inkább kerülendő volt.
Most viszont talán eljött annak az ideje, hogy megnézek egy hónapot támogatóként.
Ismét eljött az október. Nem különösképpen készültem/készülök erre a napra.
Annyi biztos, hogy szeptemberben, amikor Pepco-ban jártam, már megjelentek a különféle dekorációk:
Talán már ekkor megláttam egy diszkógömböt utánzó dísztököt. 1800 forintba kerül annak, aki megveszi.
Spar-ban pedig megjelent a RÉMtúró,a vérnarancs ízű krémtúró.
Nem tervezek különösebb dolgot. Halloweenre csak az a dísztök emlékeztet, amit szeptemberben vettem. Most jut eszembe, valamikor régebben vettem valami csontvázas fényfüzért. Talán előszedem, de nem biztos. (Azóta már előszedtem. :D)
Néhány dolog, amit vettem Halloween alkalmából:
Tavaly is volt ez a limitált kiadású termék. Ízlett. Most is vettem. Azért a színe elrettentő sokaknak, hiszen szürkés színű.
Dísztök. Mivel ilyen "tükrös", ezüstszinű, így karácsonyra is megfelelő lehet. Régebben is felkeltette az érdeklődésemet a diszkógömb.
Lidl-ben kapható (volt) halloweenes chips. Az egyik tejfölös, másik kecthapos ízesítésű.
...és több dolog egy képen. Vettem arcra tetoválást, néhányat a minták közül feltennék az arcomra és úgy mennék dolgozni, ha már október utolsó napja lesz. A másik túrórudi, a harmadik meg narancsos-csokis kávéféle.
Mivel október utolsó munkanapján dolgozni fogok, ebből fog állni leginkább a napom. Munka után késő este fogok hazaérkezni, szóval nem lesz sok hátra a Halloween-ből. Talán eszembe fog jutni, hogy ez a pár óra különlegesebb, így például mondjuk egy narancsos jegeskávét felbontok.
Boldog Halloweent minden olvasónak, aki tartja!
Most a szerda számomra szabadnap, vagyis október 22-e. Mivel ezen a napon távol vagyok a munkától, így lehetőségem adódik elmenni boltba és letudni pár dolgot, amit éjfélkor munka után nem lehet.
Hamarosan úgyis jön az október utolsó napja, szóval ideillő kép. :D
Hallom, ahogy osztogatják a jókívánságokat egymásnak az emberek: az eladók a vásárlóknak és talán fordítva is. Nem értem. Erre az egy napra, mai napig, éjfélig kívánnak pihenést? Először nem esik le, miért záporoznak ezek a mondatok a pénztáraknál.
Számomra természetes, hogy holnap az munkanap. (vagyis az október 23-a)
...aztán leesik, mire fel ez a nagy "Jó pihenést"-ezés.
Holnap ünnepnap. Az emberek többsége távol marad a munkától és talán még hosszú hétvége is lesz számukra, lévén 23-a az csütörtök... utána meg egy munkanap lenne, utána már következik a hétvége.
Szóval ezért kívánnak az emberek egymásnak jóleső időtöltést.
...és rájövök, én nem tartozom az átlag közé. Az én valóságom merőben más, mint a többségnek. Számomra másként alakulnak a munkanapok és a szabadságok is.
A megszokott munkarend az "irodistáké": tehát hétfőtől péntekig, reggeltől délután 4-5 óráig. Ha az ember kinyitja az újságot* egy olyan cikknél, ami karrierrel kapcsolatos, nagy eséllyel olyan szavakat fog olvasni, amik az irodákra jellemzőek. (Pl: email,monitor, irodaszék.)
Jelenleg olyan helyen dolgozom, ahol állandó délutánosként szereplek. Emellett ünnepnapok se nagyon léteznek, mert akkor is nyitva vagyunk.
Most elvileg hosszú hétvége van/volt/lesz. Ez 4 napot jelent. Én ebből 3 napot dolgozok.
Mindehhez tartozik, hogy én egy otthonülős ember vagyok és ez ünnep idején még jobban igaz, hiszen a boltok zárva tartanak. Buliba se szokásom járni. Amúgy is, a bulikban szokás metál, rock zenére táncolni?
Nyilván nem vagyok csodabogár amiatt, mert nekem vasárnap, ünnepnap is munkanap tud lenni. Ott vannak azok az emberek, akik tömegközeledést segítik elő, vagy eü-ben dolgoznak. Csak mégis, az újságokban előbb lesz szó irodai munkáról (és időről), mint arról, hogy valaki mondjuk karácsonykor dolgozik 24 órában.
Mivel ünnepnapon dolgoztam, láttam magyar zászlókat. Egyből az jutott eszembe, hogy mennek fideszes rendezvényre.
Manapság a zászló látványa összefonódott a narancspárttal. Békemenet, zászló-zászló-szív, "anya nő, az apa férfi", "Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját", "Nőügyekkel nem foglalkozom", röghözkötés (hallgatói szerződés), Erzsébet-utalvány.
Hány embernek jut eszébe a jelenlegi kormánypárt, amikor meglát valahol egy magyar zászlót?
Ez a bejegyzés ennyi lett volna. Remélhetőleg mindenkinek jól telt ez a hétvége, ez a pár nap, függetlenül attól, hogy ment-e dolgozni vagy sem. "Találkozunk" a legközelebbi bejegyzésnél!
*Most így a példa kedvéért, mikor már megírtam ezt a bejegyzést, néhány példa:
Valahogy számomra nagyon kitűnik, hogy egy cikkben/könyvben ki a célközönség. Nyilván nem az operátor fog okostelefonon egyeztetni egy munkahelyi üzletről, nem a takarítónak jár a céges autó. Viszont munkásszállásról, műszakos munkarendről, hétvégi munkavégzésről, állómunka végzésről mintha kevesebb szó esne.
Ezt a bejegyzést úgy kezdem, hogy nem tudom, miről is fog szólni pontosan és mikor fog kikerülni nyilvános posztok közé.
Aki rendszeresen követi a blogot, észrevehette, a posztok nem érkeznek már megszokott rendszerességgel. Már nem biztos az, hogy heti 2 poszt megjelenik ezen az oldalon.
A Youtube-oldalon, a videókkal kapcsolatban még rosszabb a helyzet. Ott ennyire se jönnek friss tartalmak, mint itt, a blogon.
Aki olvassa a Youtube-n írt kommentjeimet és követi Szólómánia videóit, ott megtudhatta, hogy nekem esélyem nyílt (volna) arra, hogy elköltözzek valahova, ahol egyedül tudok lakni. Ez számomra nagy előrelépés lett volna, hiszen jelenleg lakótársas albérletben töltöm a szabadnapjaimat. (És ez a lakótárs egyébként H.O-ban dolgozik, szóval nem igazán szoktam egyedül lenni a lakásban.)
A napokban kiderült, hogy ez a költözős terv semmis. Ugyanis hiába költöznek ki az adott albérletből, mert:
Ezt a fajta költekezést pedig én nem igazán tudom megengedni magamnak és ott lakva nem biztos, hogy annyira megéri. Azt is kell ám nézni, hogy a lakbér (és számlák) kifizetése után meg tudom-e engedni magamnak azt, hogy szükség esetén gyógyszert, cipőt vegyek például.
Mindez azt eredményezte, hogy hiába éltem bele magam a költözésbe (és abba, hogy az mivel járhat: például akkor többet fogok gitározni), maradok ott, ahol jelenleg lakom.
Persze próbálom a jó oldalát nézni annak, hogy így alakult.
Bizonyos dolgok miatt jobb délelőtt letudni a munkát, mint délután. Az, hogy késő este érek haza a munkából, befolyásolja azt is, hogy mennyire tudok a bloggal foglalkozni, mennyire gitározok, meg természetesen azt is, hogy mikor tudok boltba menni.
Talán egy kis idő kell arra, hogy lenyugodjanak a kedélyek és ahhoz is talán idő kell, míg ebbe az egész új helyzetbe beleszokok.
Itt is próbálom a jó oldalát nézni a helyzetnek, meglátni azt, hogy amúgy tök jó, hogy délutánra járok.
Mostanság rákaptam arra, hogy a közeli turkálóba járjak. Ott szerdánként újul meg (elvileg) a készlet, és napról napra csökken a darabár. 1600 forintról indulunk és 800 forintig (vagy 400?) megyünk le.
Eleinte, amikor még több szabadnappal rendelkeztem a jelenlegi munkahelyemen, olyan napokon szerettem járni ebbe a turkálóba, amikor 800-400 forintba került egy ruhadarab.
Most már viszont az új napokon járok ebbe a turkálóba (legalábbis mostanság), így 1600 forintba kerül egy adott ruha, attól függetlenül, hogy az póló vagy nadrág, vagy más.
Ha bemegyek a Pepcoba, azt látom, hogy egy kabát/mellény van akár 8000 is, vagy ha bemegyek a Kik-be, akkor hiába lenne jó úgy-ahogy egy rövidnadrág, 4000 forint darabja.
Szóval, még akkor is megéri a közeli turkálóba elmenni, ha nem olyan rég az az 1600 forint 1500 forint volt.
Jobb 5 ruhadarabot megvenni 8000 forintért, mint ugyanennyi ruhadarabot 70 ezer forintért.
Mióta az új munkahelyemen dolgozom, a főzések-sütések száma megritkult. Igaz, amikor takarítóként dolgoztam, akkor se voltam olyan hú, de nagy főzős ember (lévén, nem volt olyan nagy a fizetés). Azelőtt meg ugye munkásszállón laktam, szóval hanyagoltam is az ilyesféle kajakészítést.
Amióta új munkahelyen lakom, úgymond leszoktam a főzésről-sütésről. Talán későbbiekben lesz változás ez ügyben, de lehet, jó ideig így marad.
Háttérbe szorult a zenélés is. Persze ennek a dolognak nem örülök és bánt is a dolog.
Amikor hazaérek, rendszeresen azt nézem, mit kell letudni? Másnapra ruha, másnapra a kaja, stb. Az élvezetek? Jól esik feküdni az ágyon/ágyban és pihenni.
Őszintén, az se nagyon segít a helyzeten, hogy nem szeretném, ha a zenélésemet (gyakorlásra értem) más is hallja. Ez a hozzáállás a munkásszállón lakva is megjelent: nem szerettem volna, ha kopogtatnak, mondván zavaró az, amit csinálok. (Pedig akkor se hangoskodtam, nem tekertem fel a hangerőt az erősítőn.)
Bizonyos dolgok nem úgy alakultak/alakulnak, ahogy szerettem volna. Mindezek ellenére próbálom ezeknek a történéseknek a jó oldalát nézni.
Mit hoz a jövő? Nem tudom.
Egy ideig ezen a munkahelyen tervezek maradni, ahol jelenleg dolgozom.
Az otthon is egy ideig még egészen biztosan azt a helyet fogja jelenteni, ahol jelenleg vagyok.
Remélhetőleg a zenélést újra visszahozom a mindennapjaimba. Talán a közeljövőben újabb hangszert veszek (igen, nemcsak a gitár érdekel :D), az önismerettel is foglalkozni tervezek a későbbiekben is.
Ez a bejegyzés most ennyi volt. Lehet, nem lett túl pozitív.. majd talán a következő. Addig is, legyen jó napod!
Az elmúlt hetekben alkalmam adódott arra, hogy megvegyek egy másfajta krumplisalátát is a Lidl-ben. Eddig én szinte mindig csak a kék címkés változattal találkoztam.
Rendes áron vásároltam meg, de egyszer belefér, hogy kb. 1500 forintért a kosárba tegyem.
(Ez egy régi bejegyzés. A legutolsó munkahelyem ekkor vagy a takarítós, vagy a 3 műszakos gyári munka volt. Talán ez a bejegyzés már egy éves is megvan.)
Mielőtt operátorként dolgoztam volna, engem ez a kérdés érdekelt volna... sőt, érdekelt is, csak hát annyira nincs erről szó sehol se. Maximum kommentek erejéig van erről szó, hogy valaki leírja, hogy fárasztó operátorként dolgozni, aztán ennyi. Viszont engem érdekelt volna már egy olyan poszt régebben is, amiben az illető leírja, hogy egy nap mondjuk miből áll, mi a legfontosabb, hogyan telik egy munkanap.
Amikor általános iskolába jártam, akkor tudtam, hogy én nem szeretnék operátorként dolgozni, már azért se, mert az alvás-ébrenlét az teljesen másként alakul, nem rendszeresen ugyanakkor kell felkelni és lefeküdni.
Emellett, azért ott volt az is, hogy a családban szerették azt, hogy nem későn, hanem korán kelek. Tehát, kialakult egy olyan társítás nálam, miszerint a későnkelés egy nagyon rossz dolog, míg a koránkelés és ezzel együtt járó koránfekvés pedig pozitív dolog.
Naná, hogy nem tudtam elkerülni azt, hogy én is mini droidka legyek. Megtapasztalhattam, milyen is, amikor darabszám a minden és még az emberi szükségletek kielégítése is olykor háttérbe szorul. (Itt a wc-re és evésre gondolok.)
*zar. Ha olyan helyen vagy, akkor meg nagyon *zar.
Az, hogy milyen sorsod van egy munkahelyen, nagyban függ a munka típusától és attól is, kikkel vagy együtt. Az is nagyban hozzájárul a kedvedhez, hogy számodra mi az, ami még elviselhető és mi az, amitől már szinte kifutsz a világból.
Lehet, téged nem zavar, ha rövidek a szünetek, hiszen nem eszel a munkahelyen és nem is cigizel.
Viszont ha olyan vagy, aki nem szereti a feszesen betartott szünetrendet (amikor már egy perces késés is gond lehet), akkor eléggé esélyes, hogy már első nap lesz kellemetlen élményed.
Ha nehezen bírod azt, hogy megállás nélkül kell dolgoznod (még orrot fújni se állhatsz meg!), akkor te bizony szenvedni fogsz a munkahelyeden, nagyon úgy néz ki.
Az is számít, milyen területen dolgozol. Van, ahol nem elég a köpeny, bakkancs, hanem kell hajháló. Van, ahol még maszkot is kell viselni. (Covid-időszak. Dereng?)
Van, ahol étkezőig eljutni 10 percbe kerül. Van, ahol cigizni tilos, ez pedig dohányosként nagy probléma tud lenni. Van, ahol a munkavégzéshez feltétel a megfelelő vérkép.
Ez is változó.
Ez is változó. Van, ahol mindenki egyszerre megy szünetre, az adott területről. Van, ahol területen belül "csúsztatva" vannak a szünetek: tehát egyik mondjuk kimegy 11:40kor, aztán 12 órára visszaér mondjuk, a másik 12 órakor megy ki szünetre.
Voltam olyan helyen, ahol én dönthettem el, mikor megyek ki szünetre.
Viszont arra felhívnám a figyelmet, hogy a dolgozók szeretik onnantól kezdve számolni a szünetet, mikor elhagyod a gépet. Ez pedig azt jelenti, hogy magával a sétával már megy a szünet. Legutóbbi munkahelyemen így volt, a területről egészen az étkezőig 2-3 perces sétát kellett letudni ahhoz, hogy étkezőig eljuss és ugyanennyi vissza.
Eddig olyan helyen dolgoztam, ahol bármikor ki lehet menni szünetre. Azt viszont nem szokták díjazni, ha szünet végével jön rád a szapora és te kimennél wc-re. Volt, hogy én emiatt késtem szünetről, mert szünet végével rámjött a szapora és hát leordította a fejemet a munkatárs, amiért nem voltam hajlandó be*zarni.
Eddig olyan helyen dolgoztam, amit gyárnak lehet nevezni, de voltam olyan helyen is, ami nem kifejezetten gyár, de ugyanúgy darabszám volt a lényeg.
Munkahelye válogatja, hogy hol mi a szokás. Van, ahol mindenki automatikusan kap öltözőszekrényt. Van, ahol nincs öltözőszekrény mindenkinek. Van, ahol a gyártási területre beviszik az emberek a cuccaikat (mondjuk egy sarkot, asztallal, erre kijelölnek).
Legutóbbi munkahelyen, ahol dolgoztam, nemcsak öltözőszekrényt kapott a dolgozó, hanem ún. kajaszekrényt is. Ebbe a kis tárolóba lehetett tenni az ételt, miegymást.
Tehát, mikor az ember megindult kifele az étkező felé, akkor a kajaszekrényből vehette ki az ebédet/egyebet.
A ruházat kérdése is attól függ, hogy pontosan melyik cégnél dolgozik valaki.
Mint ahogy a bejegyzés elején jeleztem, ezt a bejegyzést még régebben írtam, talán 1 évvel ezelőtt. Akkor még vagy a 3 műszakos munkahelyemen töltöttem a napjaim nagy részét, vagy takarítottam már.
Ha megkérdezik tőlem, akadt-e olyan munka(folyamat), ami valamennyire érdekes volt számomra, akkor igent mondanék. Legutóbbi gyári munkahelyemen az egyik területen volt ilyen.
Azelőtti munkahelyen pedig ügyeltek arra, hogy a dolgozónak kissé változatosabb legyen a munkavégzése: 4 órát ezt csinálta, 4 órát azt csinálta. Emellett többen részesültek abban a lehetőségben, hogy 4 órát ülve, másik 4 órát pedig állva dolgozhattak.
Nem árulok el azzal nagy titkot, ha azt írom, hogy sokat számít az, hogy az embernek mi a fontos egy munkával kapcsolatban és milyen munkatársakat kap. Ha valakinek sokat számít az, hogy éjszaka aludjon, vagy a délutánjai szabadok legyenek, akkor nagyon nagy eséllyel a többműszakos munkarend aligha fog tetszeni neki. Ha valakit nem érdekel, hogy a munkatársakkal milyen viszonyt ápol, csak bejár dolgozni és szótlanul végrehajtja a feladatokat, akkor őt nem fogja zavarni, ha kihagyják a beszélgetésből.
Az is sokat számít, hogy milyen körülmények közt dolgozik valaki és az is, hogy ahova hazatér, ott mi várja. Ágyipoloskák? Vagy a nyugalom?
Ez a bejegyzés ennyi volt. Remélem, hasznos volt számodra. :) "Találkozunk" a legközelebbi bejegyzésnél!
(Ezt a bejegyzést még nyáron kezdtem el írni.)
Ülök a gép előtt, lassan ebédidő következik, utána meg ugye készülődés és irány a munka.
...és eszembejut az a gondolat, mondat, amit már több helyen olvastam. Amikor az albérlet vs saját ingatlan kérdése előjön, előjön az a vélemény is, miszerint az albérletre kiadott pénz az kidobott pénz, míg a saját ingatlanra kiadott pénz az nem kilökött pénz az ablakon.
Egy dologról elfeledkeznek az emberek. Ez pedig nem más, mint az...
...és itt buknak el sokan. Hogyan tudnának összekapargatni egy önerőre valót, hogy hitelt kaphassanak? Persze lehet Ózdon, Miskolchoz közeli Lyukóvölgyben, Taktaharkányban, meg különféle zsákfalvakban is venni ingatlant.
Ha az én esetemet nézzük, akkor:
Az én esetemben talán nem is nagyon van értelme azt boncolgatni, hogy érdemes-e kiadni albérletre pénzt. Nekem vagy az albérlet van, vagy valamelyik pad a közeli parkban. Ilyen egyszerű. Azért fizetek, hogy a lakhelyem ne az utca legyen, ne az egyik padon kelljen töltenem rendszeresen az éjszakát.
A helyzetem nagy eséllyel nem egyedülálló, mert vannak mások is ugyanilyen cipőben, mint én. Néhány cikk, videó arról, hogy amúgy lakhatási válság van:
Oké, hogy Miskolcon olcsó a lakás. Akkor menjen oda lakni mindenki? Menjenek az emberek lakni zsákfalvakba, merthogy akár 500 ezer forintért is kapható egy ház?
Akkor nézzük, Profession.hu szerint mely területeken mennyi állás van (2025. június 24.-ei adat):
(Külföldi országokat nem veszek be a listára, ha nem gond.)
(A bejegyzés eddig volt megírva, innen folytatom 2025 szeptemberben.:D)
A kormány belengette azt a 3%-os hitelt, amivel próbálja a lakhatási válságot kezelni. Ez szép és jó, csak közben lehet látni, hogy az emberek arról írnak posztot, hogy email-ben értesítést kapott, hogy xy eladó emelte az árat.
Szóval hiába a jól hangzó hitel, a lakás(és ház)árak nőttek. ...és ott van az apróbetűs részlet is. Akinek 50%nál nagyobb tulajdonjoga van, az kiesik. (Szóval, talán az is kiesik, akinek pont fele tulajdona van és örökölt. Akkor is, ha azzal az örökölt ingatlannal *zart se ér ilyen-olyan okok miatt.) Ja, a Tb-t se felejtsük el.
Igazából örültem a hírnek, hogy van valami olcsónak mondható hitel, amihez saját-lakhatáshoz lehet jutni. Viszont ehhez is kell önerő, meg miegymás, szóval lehet kapargatni a pénzt összefele továbbra is. Emellett az apróbetűs részek miatt nem egy ember kiesik azon a bizonyos szűrőn.
Konklúzió? Lehet dolgozni ezerrel, hogy az a bizonyos önrész meglegyen. Addig meg lehet albérletben lakni vagy az utcai padon.
*Nyáron még ez volt a helyzet. Igaz, ősszel se sokkal több a fizetés, tehát nem 400 ezerre kell gondolni. Viszont már a 220 ezer forint megvan egy hónapban.
Ezen a nyáron rendeltem először a regikonyvek.hu-ról.
A könyvekért személyesen mentem be, nem kértem se postára, se házhozszállítással, se máshogy.
A depresszió témaköre érdekel engem, de ez gondolom látszik a könyvek címéből is.
Most már szeptember van, a fenti 3 könyvből eddig 2 könyvet olvastam el.
Magánszemélyektől nem igazán szoktam látni, hogy Facebookon ezt a könyvet árulják. A sorozat más részeit viszont igen. Íme:
Netről származó kép.
Netről származó kép.
Netről származó kép.
Igaz, hozzá kell tennem ehhez, hogy még nyáron nézegettem a Facebook-ot ebben a témában. Szóval lehet, azóta már akár 10 ember is árulja a sárga könyvecskét.
Na de térjünk vissza a sárga kis könyvecskére. Meglepődtem, amikor szembesültem a könyv méretével. A képeken nem tűnt ennyire kicsinek. Dr. Juan antonio Vallejo-Nágera írta, aki (legalábbis a könyv megírása idején) pszichiáter volt.
Egy nap alatt túl lehet rajta jutni, mert a betűméret nagy és azért a margó is kiharap nagyobb területet a lapokból.
Mire lehet jó ez a könyv? Arra, hogy az ember leírást kapjon a depresszióról, például:
Számomra mellbevágó kijelentés volt, miszerint:
Ezen mondatok alapján azt szűrheti le az ember, hogy a depresszióst nagy ívben kerülni kell, hiszen vagy tönkremegyünk miatta (mivel foglalkozunk vele), vagy egyszerűen csak elba*zódik a napunk a jelenléte miatt.
Ennek a könyvnek köszönhetően megismerhettem egy új fogalmat, a disztimiás zavart. Ameddig a könyvet el nem olvastam, nem is tudtam, hogy létezik ilyen.
Ez a kötet azóta is várja, hogy elolvassam. Amikor a regikonyvek oldalán megláttam, megörültem neki, hogy csak 500 forintba vagy mennyibe kerül.
1989-es kiadás, szóval nem mai darab. A sárga könyvvel ellentétben, itt a betűméret apró, szóval nem igazán lehet egy nap alatt túljutni rajta.
Talán ez igazából egy tankönyv is lehetne, hiszen belelapozva ilyen témákkal találjuk szemben magunkat:
Új információ volt számomra, hogy ez a furcsa színpárosítású (depresszió és a sárga betűszín) könyv egy tévésorozathoz köthető. Viszont annak ellenére, hogy így van, a sorozat ismerete nélkül is élvezhető, érthető a könyvben leírtak.
Nemcsak a depresszióval foglalkozik, hanem fóbiákkal, evési zavarokkal, pánikbetegséggel, kényszerbetegséggel is.
Elég sok oldalszámot kapott az evészavar (közel 50 oldal), míg a depresszió volt a legrövidebb fejezet: mindössze 17 oldal jutott neki, ha a fejezetet jelző oldalt nem számoljuk bele.
Ez a bejegyzés ennyi lett volna. "Találkozunk" a legközelebbi bejegyzésnél!
Az ember szereti a kényelmet. Egyszerűbb és gyorsabb talán megrendelni az adott ételt, mint bajlódni azzal, hogy elkészítse. (+vannak helyzetek, amikor a főzés-sütés nem opció.)
Nem. Hiába gondolja azt valaki, hogy futárnak bárki mehet, meg egy bevándorló is el tudja végezni. (Talán pont egy videóban hallottam ezt a véleményt.)
Jogsim nincs, nem is tervezek se most, se 10 év után, de még 30 év után sem. A robogóhasználat is kiesik, de a biciklizésben se jeleskedem.
Emellett fontos tudni, hogy futárként hóban, fagyban, hőségben, tomboló szélviharban is tudni kell kivinni azt a bizonyos rendelést. Időben oda kell találni, ismerni a környéket (tudom, van GPS) és bicikli esetén igencsak érdemes gyorsabban tekerni.
Kocsi esetén nemcsak az üzemanyagköltséget kell állni, hanem a felmerülő javítási költségeket is.
Ezek a videók segítenek abban, hogy az ember el tudja dönteni, számára mennyire érdemes ezt a futárdolgot választani? Mennyire biztonságos, mennyire kifizetődő?
Korábban egy másik youtube-csatorna is foglalkozott a témával. Ott górcső alá a külföldi vendégmunkásokat vették. Amúgy való igaz, tényleg vannak külföldi munkavállalók, akik futárként dolgoznak és látszik rajtuk, hogy valahonnan máshonnan jöttek.
Szeptemberben Narez tett fel egy videót a témában. Egy történetet mesél el a videóban, egy olyan történetet, amit beküldtek neki (tehát nem vele történt meg):
Szóval a kérdésre a válasz: nem.
Nem vetem meg az ún. kínai konyhát. Persze azt tudom, hogy amiket a kínai éttermekben/kifőzdékben lehet kapni, azok finomított (kevésbé csípős) változatai annak a kajának, amit amúgy elkészítenének.
Talán másoknak nem nagy szó az, ha kínai kaját vesznek és említésre se méltó, ha egy nap hazavisznek mondjuk egy adag omlós csirkét.
Legutóbb talán tavaly szeptemberben ettem utoljára a kínai konyha kínálatából, de most augusztusban meglett az első alkalom 2025-ben.
Augusztusban ismét elérkezett a raktárkisöprés ideje. A facebook oldalukon (vagy az esemény oldalán) nézegettem a képeket és ott az egyik képen megláttam azt a könyvet, amit már egy ideje be akartam szerezni.
...és ezen egy könyv miatt döntöttem amellett, hogy elmegyek erre a vásárra.
A helyszín ugyanaz volt, mint a múltkor. Igaz, így is térképen utánanéztem, hogyan kell eljutni oda, aztán odaérve megláttam, hogy ez a helyszín ugyanaz, mint a múltkor volt.
Kosarat most se adtak. Ennek ellenére több kötettel tértem haza, amikből már párat el is olvastam.
Kis ízelítő, hogy mit is lehetett vásárolni ezen a rendezvényen:
Egy másik bejegyzésben tervezek arról írni, milyen könyvekkel is gazdagodott a gyűjteményem. Köszi, ha eddig elolvastad, "találkozunk" a legközelebbi bejegyzésnél!
Legutóbbi, munkával kapcsolatos bejegyzésben arról írtam, hogy újra állást keresek. Nos, nem sokáig kerestem. Viszont ez nem feltétlen az én érdemem, hiszen egy ismerős révén lett munkám.
Igazából egy nemrég megismert ismerős segítségével jutottam be egy munkahelyre, ami vendéglátásban "utazik", azon belül pékárukkal foglalkozik.
Még soha nem dolgoztam vendéglátásban, a vásárlók kiszolgálása is idegen számomra, mint ahogy a kasszakezelés is.
Eddigi munkatapasztalataim során a darabszámmal ismerkedtem (hol gyárban, hol "csak" üzemben*), meg a takarítással. Jó, valamikor újsághordás is szerepelt a listán, meg egyhetes diákmunka valami irodában, meg 1-2 napos callcenteres oktatásféle (természetesen ingyééééé), de ezek szinte nem is relevánsak.
Amikor megérkezett a hír, hogy megszűnnek az Okj-s képzések, talán akkor kezdtem el kacérkodni a gondolattal, hogy megyek eladói képzésre, hiszen valamennyire érdekel és ugye eladóra gyakran szükség van.
Aztán hiába jelentkeztem egy képzésre, az nem indult, vagy nem tudom mi történt, lényeg, hogy az egész ötletből nem lett semmi.
Most már talán több évnyi tartalékkal a zsebben lehet tanulni szakmát felnőttként, hiszen újra be kell ülni az iskolapadba.
Az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) képzések helyét a szakmajegyzék vette át. Ez azt jelenti, hogy a korábbinál kevesebb alapszakma közül lehet választani, és a legtöbb képesítés már csak iskolai rendszerben szerezhető meg. Forrás: tanulhass.hu
Tegyük fel, hogy fotográfus szeretnék lenni. Az ikk.hu szerint ez egy 5 éves képzés és az egyik iskola, amelyik ezt a szakmát oktatja, a GARABONCIÁS Kreatív szakmák Technikuma névre hallgató suli. Csak ennyit találtam arról, hogy mikor zajlik az oktatás:
nappali és felnőttképzés: 08.30-16.30 között (délelőtt vagy délután)
Igazából nem nagyon mélyedtem el korábban ebben a történetben. Annyi maradt meg, hogy az Okj-t megszüntetik és megnyúlik a képzési idő és ezen idő alatt bizony ott kell *eggelni az iskolapadban, munka HELYETT. Így, aki eltartja magát, annak ez nem igazán járható út, ő előbb lesz szalag mellett dolgozó egyén.
Na de térjünk is vissza ahhoz, hogy én most vendéglátásban kezdtem el dolgozni. Még csak néhány napot tudtam le, de ezen időszak alatt megismerkedhettem:
Lement az első pár nap, de jobban mondva, mindig az első napokat tolom. Azóta már több napig a kasszánál voltam. Az elkövetkezendő hetekben meg megismerkedek egy másik munkatípussal is, utána meg talán lejár a tanulós korszak.
Nem könnyű. Munkaidőben többet kell dolgozni (egész pontosan 8 és fél órát), egyedül lenni és gondolkodni ezen-azon nem lehet,
Igaz, szünet gyakrabban van, mint egy gyárban. Ez egy pozítiv dolog, amit fel lehet írni arra a bizonyos listára.
Fizetés jobb, mint a takarítós munkánál, kicsit közelebb is van maga a munkahely.
Viszont jelenleg úgy néz ki a helyzet, a szabadnapjaimon se fogok igazán pihenni, mert hát munkanap idején este 10 órakor már nem tudok boltba menni, nem szabad ruhát mosni, de takarítani se illő. Szóval, marad a szabadnap. Igen, újfent délutánra fogok járni, mivel abban a műszakban volt hely.
Pár napig járhattam a délelőttös műszakba, ami nem egyszer azt jelentette, hogy irány a bolt a munka után, hogy így tehermentesítsem a szabadnapjaimat. Legutolsó délelőttös munkanapomon boltbamenés és ruhamosás is volt.
Nem. Nem vágyom vissza takarítani, ahol utolsó munkanap előtt megalázva éreztem magam; ahol a nyári időszak alatt rendszeresen hallottam, hogy míg én dolgozok, addig más beszélget és ahol egyébként azért dolgoztam, hogy a saját életemben ne tudjak előre jutni**.
Persze a takarítós munka is szükséges volt, csak hát eljárt felette az idő, ahogy mondani szokás és ideje továbblépni. Kis ideig megfelelő volt, szereztem tapasztalatot takarításban is (amit munkahelyen végeznek, nem pedig otthon), kicsit tudtam gondolkodni, meg összeszedni magam.
Ennek ellenére eljött az a pont, amikor már szükségszerű volt a továbblépés.
Meddig maradok ezen, az új helyen? Nem tudom.
*Nem biztos, hogy ezeket a fogalmakat jól használom. Számomra a gyár egy hatalmas területű helyet jelent, ahol leginkább gépek vannak és operátorok, betanított munkások dolgoznak és több száz dolgozó vesz részt a termelésben ...És van az üzem, ahol szintén vannak gépek, de sokkal kisebb méretű helyen és jó, ha a dolgozói létszám, legalábbis a fizikai állományra értem, eléri a 100-at, esetleg a 200-at.
** A takarítós munka is délutános munkavégzésű volt. Emellett keveset kerestem, amivel éppenhogy ki tudtam húzni a heteket, de egy nem-kaja, nem-kötelező dolog megvétele már gondot okozott. Pl. ha kellettek gyógyszerek (fájdalomcsillapító, Nospa, Neocitran), az már fejtörést okozott és igyekeztem minél jobban eltolni a vásárlás idejét. Havi 20 ezrest is nehezen tudtam volna félretenni, de olykor a havi 10 ezer se jött össze. Nem azért, mert olyan hú, de nagy lábon éltem volna, hanem azért, mert annyira keveset adtak. Mivel a havi 20 ezer forint félretevése is problémába ütközött, így el is felejthettem a zenével, videózással, egyébbel kapcsolatos saját céljaimat, terveimet.
