A napokban felfigyeltem egy videóra, ami a tanári lét kérdésével foglalkozik. Maga a videó címében az szerepel, hogy ez egy reklám lenne. 

Az egész történet, a videóban kellemes zenével indul és egy jelenetképpel, amiben az egyik szereplő éppen törli a táblát.
Az első fél percben bedobják a tiszteletet, a három hónapos nyári szünetet, de le is csapják rögtön:

Legyél inkább tanár 

- hangzik el a mondat.
Ezután pedig a kifigurázás jön (már ha lehet így fogalmazni).
Önkéntesség is szóba kerül, mert hát az egyik szereplő szeret önkénteskedni. Ezt tanárként könnyedén megteheti, hiszen a túlórák nincsenek pénzzel díjazva. Azért érdemes megnézni az arckifejezését, miután elhagyja az a kijelentés a száját, hogy 60 órából 30-at ingyen dolgozik.
A másik szereplő pedig a szociális életről beszél és arról, hogy felnőtt embereket mennyire érdekelhet az iskolai élet, a házi feladatok világa. 
A szalagmunkák világa nem hagyhatja érintetlenül ezt a kis videót se, hiszen: 

semmire kellő diplomásokkal tele van ez az ország, viszont gyártósorra mindig kell az új ember. 

Igazán felemelő érzés a szalag mellé állni úgy, mintha az ember általános iskola/középiskola után egyből arrafelé vette volna az irányt. Felesleges idő és pénzkidobás az ablakon a további tanulás. Ha úgyis a célban a szalag melletti 12 órázás van, hát akkor nem kevesebb energiabefektetésbe kerül az, ha az ember, középiskolai (vagy már általános iskolai) padból felállva egyből odamegy? Megspórol magának pénzt, időt. 
Na de, erről a gyáriszalagmunkás létről nem sok szó esik a későbbiekben. Ezután, felnagyított verzióban kapunk egy újabb jelenetet: kréta kell? Jó, csak töltsd ki előtte ezt, meg azt, de még ezt is. 
Szingliként pedig gondolkodni se kell azon, hogy mivel is töltse az ember a szabadidejét. Ők kerülnek első körben beosztásra, hiszen úúúúúúúgyis van idejük. 
(Nekik amúgy sincs se háztartás, se ételkészítés otthon, nem? A számlák is maguktól ugrálnak a postára, hogy befizessék önmagukat.)

Forrás: netről, internetes keresés

A fentebb látható kép mondanivalója is megjelenik a reklám-videóban. Igazából én már a kést vártam a szülő-tanár jelenetben. 

A lakhatás pedig olyan dolog, ami alapvetően gondot tud okozni az emberek életében. Így, a tanárok életében is. Ennek köszönhetően ebben a pár percesben is említésre kerül. Itt is rosszabbra számítottam igazából. Mondjuk valami lepusztult, omladozó, teteje-sincs háznak se csúfolható képződmény bemutatását vártam. Ehelyett sátor képét kaptam, mint lehetséges megoldást a lakhatásra, a pedagógusi fizetésből. 

Végre nem kell osztozkodni a szobatársakkal.

Szobatársak. Ez a szó hangzik el, nem pedig a lakótárs. A kettő közt pedig van különbség. Ez a kis mondatocska felveti annak kérdését is, hogy egy felnőtt embernek lehet-e igénye arra, hogy egy szobában, vagy egy ingatlanban egyedül legyen, vagy az már luxus kategória szintjét karcolja? Tényleg az a jó megoldás, hogy felnőtt, dolgozó, eltérő szokásokkal rendelkező emberek zsúfolódnak össze szobákban, mert többre nem futja? 

A kisfilm utolsó harmadában, a társadalmi megbecsülés fogalma után, az utca embereit hallhatjuk.

Az utca emberei szerint a pedagógusok:

• menjenek gyárba, ott megtudnák, mi a MUNKA!;
• rosszul tanulókból lesznek tanárok;
• három hónap fizetett szabadság nem tetszik? Maradjanak már csendben!;
• túl vannak fizetve, kettőkor már leteszik aznapra a munkát.

Maga a kisfilm? Már az első képeken hiányoznak az élénk színek. Számomra olyan fakó volt a színvilág. (Biztos van ennek valami normális, rendes elnevezése, a filmkészítés világában.)
Nyilván lehet ezen az egész kisfilmen röhögni, hiszen viccnek lehet felfogni. A viccről azt tartja a mondás, hogy minden viccnek van igazságtartalma. 
Tetszett az a jelenet is, amikor a kocsmában ülő tanár elkezdi mondani a magáét, a többiek pedig eltűnnek mellőle, jobban mondva elhalványulnak.
Ja és amúgy is... a rossz dolog elmondása egyenlő a panaszkodással, legalábbis ez a megfigyelhető állapot úgy általánosságban, a világban. Az emberek meg csupa színes-rikító dolgokról akarnak hallani, amik csak a boldogságról szólnak. Ami pedig kívül esik a jó-kellemes halmazon, az mind kuka, arról hallani se akar az ember, sőt, menekül tőle. Na, ezt a mentalitást is képviseli az a kocsmai jelenet, legalábbis számomra. 

Szóval, el lehet gondolkodni, hogy mennyire is jó tanárnak lenni. Az meg csak "természetes", hogy utánpótlás nem nagyon lesz, vagyis többen mennek nyugdíjba, mint ahogy elkezdik a tanári pályát.